Méltóztassék tudomásul venni: a szabad sajtónak is ára van

Hozzászoktak az internethasználók ahhoz, hogy minden ingyen és jó minőségben jár. Tudomásul kell venni, hogy ez nem működik – jelentette ki Hammer Ferenc médiakutató. Az adománygyűjtés/adományozás kultúrája nálunk még gyerekcipőben jár.

„Sajnos, az oldal jelenleg nem érhető el” – az Index hétfő délelőtt ezzel a szöveggel fogadta a látogatókat. Nem technikai probléma történt, a hírportál egy időre saját magát tett elérhetetlenné. Tóth-Szenesi Attila főszerkesztő magyarázata szerint így próbálták érzékeltetni az olvasókkal, „milyen lenne, ha nem lennénk”.

Más, a kormánytól független orgánumokhoz hasonlóan az Index is támogatói kampányt indított. Pontosan azért – áll az indoklásban –, hogy megőrizhesse függetlenségét, kiegyensúlyozottságát és sokoldalúságát. A portál azt követően szánta rá magát erre a lépésre, hogy a háttérben (a hirdetéseket értékesítő cégben, fenyegető jelként) felbukkant egy KDNP-s vállalkozó.

Sokfajta próbálkozás volt, de még nem sikerült megtalálni az üzleti modellt, amelynek révén be lehet szedni azt a pénzt, ami megnyugtatóan biztosítja egy hírportál fennmaradását – mondta Hammer Ferenc egyetemi docens, médiakutató, akit arról kérdeztünk, mennyi realitása van közösségi támogatásból működtetni egy tekintélyes és mértékadó internetes oldalt.

A digitális valóság jóval előrébb jár a finanszírozási háttérnél – tette hozzá a médiakutató. Nem csupán nálunk van ez így, hanem az egész világon, Ausztriától Új-Zélandig: olyan országokban is, ahol máskülönben kiegyensúlyozott sajtóviszonyok uralkodnak. Magyarországon ráadásul „nagyon furcsa médiahelyzet” alakult ki. A kormány által létrehozott sajtóbirodalom, amely magában foglalja az elvileg független közszolgálati médiát is, kifejezetten propagandaeszközként szolgál. A politikai beavatkozást nem egyszerűen csak a médiavállalkozásokat érinti, hanem a hirdetési piacot is súlyosan torzítja.

A hírfogyasztók és az internethasználók hozzászoktak ahhoz, hogy nekik anyagi ellenszolgáltatás nélkül minden jár, sőt: minden ingyen és minden jó minőségben jár. Hammer Ferenc szerint egészen biztosak lehetünk abban, hogy hosszú távon ez a konstrukció nem működik. Ha a közönség nem méltóztatik tudomásul venni, hogy ennek ára van, amit meg kell fizetni, akkor ne csodálkozzon, ha idővel silány terméket kap.

A médiakutató azt javasolja, hogy mindenki – akit csak kicsit is érdekel, mi folyik ebben az országban – készítsen egyenleget a saját kiadásairól: nézze meg, hogy mire mennyit költ, és mennyi pénz az, amit különösebb nehézség nélkül képes a független sajtó támogatására fordítani. Úgy is fel lehet tenni a kérdést, hogy mindazoknak, akiknek fontos a sajtószabadság, megér-e annyit. hogy áldozzanak rá évente „egy pár cipőt vagy egy tank benzint”.

Nem elég a pályázati pénzre várni

Egyértelműen kijelenthető, hogy az elmúlt tíz évben fejlődött Magyarországon az adományozási kultúra – állapította meg Ujvári Panna, a Nonprofit Információs és Oktató Központ Alapítvány (NIOK) kommunikációs vezetője. Az állami források apadását látva a civil szervezetek felismerték, hogy nem elég pályázati pénzekre számítaniuk, máshonnan is kell támogatásokat gyűjteniük.

Ahogyan növekszik az adománygyűjtő kampányok száma, a civilek úgy érnek el egyre több emberhez. Ennek az is a haszna, hogy könnyebb megszólítani a potenciális támogatókat: minél ismertebb és megszokottabb az adományozás, annál kevésbé kell elmagyarázni, miről is van szó. A NIOK tapasztalatai szerint azok, akik egy célra már adományoztak, szívesebben megteszik több alkalommal is.

A támogatók szeretik látni, hogy jó helyre megy a pénzük. Ezért is nagyon fontos, hogy a civil szervezetek adjanak visszajelzéseket arról, mire fordították az adományt – hívta fel a figyelmet Ujvári Panna.

A kommunikációs igazgató szerint ugyanakkor még nem lehet azt állítani, hogy a magyarországi adományozók tudatossá váltak volna. Jellemzően érzelmi alapon döntenek. A tárgyi adományok esetében inkább, a pénzadományokat tekintve jóval kevésbé jellemző, hogy a polgárok saját maguk keresnék azokat a szervezeteket, amelyeket támogatásra méltónak gondolnak.

Az adományozási kultúra színvonalát és elterjedését tekintve még mindig jelentős elmaradásban vagyunk nemcsak Nyugat-Európához, hanem – mondta Ujvári Panna – a gazdaságilag nálunk fejlettebb volt szocialista országokhoz, például Csehországhoz képest is.