Bajnokok Ligája;

Szalainak 53 perc jutott a Manchester City ellen

A Manchester City 2-1-re nyert a Hoffenheim vendégeként, míg a Juventus 3-0-ra verte otthon a Young Boys együttesét.

Nagy nap volt a mai a 35 ezer lélekszámú Sinsheim életében, ugyanis a német település 1899-ben alapított csapata, a Hoffenheim fennállása első hazai Bajnokok Ligája mérkőzését játszotta le a Manchester City ellen.

Dávid és Góliát csatájaként is aposztrofálható volt az ütközet, hiszen a Pep Guardiola által dirigált angol bajnok összértékét ötszörösére teszi a mértékadó Transfermarkt, mint a Szalai Ádámot a kezdőcsapatban tudó hazai alakulatot.

A magyar támadó alig indította útnak a labdát, 44 másodperc elteltével Ishak Belfodil óriási meglepetésre a vendéglátót juttatta előnybe. Nem sokáig volt azonban bajban a Manchester City, a 8. percben Sergio Agüero talált a hazaiak hálójába. Már-már úgy tűnt, ez is marad a végeredmény, ám a 87. percben egy hatalmas védelmi hiba végén David Silva betalált, ez a gól pedig három pontot ért.

Nem tétlenkedett sokáig a Cristiano Ronaldo nélkül felálló Juventus sem, az 5. percben Paulo Dybala szerezte meg a vezetést a Young Boys ellen. Az olasz bajnok a folytatásban is dominált, a 34. minutumban az argentin karmester pedig már második találatát jegyezte. A 24 esztendős támadó a második félidőben sem vett visszább, a 69. percben klasszikus mesterhármast jegyzett, egyben beállította a végeredményt.

Ami a szerdai meccseket illeti, a játéknap slágermeccsének a Napoli és a Liverpool összecsapása ígérkezik. A vendég angolok az első körben legyőzték a francia bajnok PSG-t, s a honi pontvadászatban is remekelnek, így kellő önbizalommal érkezhettek Nápolyba. A csapat vezetőedzőjének, Jürgen Kloppnak ez lesz az 50. BL-meccse, aki korábban nem remekelt Olaszországban, ugyanis mindhárom alkalommal vesztesen hagyta el a pályát.

Hasonlóan remek mérkőzés várható a Tottenham és a Barcelona ütközetén. A hazaiak trénere, Mauricio Pochettino több alapemberére sem számíthat: Dele Alli, illetve Jan Vertonghen combhajlítóizom-, Christian Eriksen hasizom-, míg Mousa Dembélé és Serge Aurier combsérülés miatt nem léphet pályára.

A másik oldalon Ernesto Valverde feje más miatt fájhat, ugyanis csapata legutóbbi három bajnokiján csupán két pontot szerzett, egyes pletykák szerint pedig a klub vezetői már a menesztését fontolgatják.

A szerdai programA csoport
Atlético Madrid–Club Brugge 21:00
Borussia Dortmund–Monaco 21:00 Az állás: 1. Atlético Madrid 3 pont (2-1), 2. Dortmund 3 (1-0), 3. Monaco 0 (1-2), 4. Brugge 0 (0-1).
B csoport
Tottenham–Barcelona 21:00 (Tv: M4 Sport)
PSV–Internazionale 21:00 Az állás: 1. Barcelona 3 (4-0), 2. Inter 3 (2-1), 3. Tottenham 0 (1-2), 4. PSV 0 (0-4).

C csoport
Paris Saint-Germain–Crvena zvezda 18:55 (Tv: Spíler2)
Napoli–Liverpool 21:00 (Tv: Spíler2) Az állás: 1. Liverpool 3 (3-2), 2. Napoli 1 (0-0), 3. Crvena zvezda 1 (0-0), 4. PSG 0 (2-3).

D csoport
Lokomotiv Moszkva–Schalke 04 18:55 (Tv: Spíler1)
Porto–Galatasaray 21:00 (Tv: Spíler1) Az állás:1. Galatasaray 3 (3-0), 2. Porto 1 (1-1), 3. Schalke 1 (1-1), 4. Lokomotiv Moszkva 0 (0-3).