Kirúgott sebész: a politikai viharban elsikkadt az ügye, meghalt a szívbeteg

Publikálás dátuma
2018.10.04. 11:00

Fotó: Németh András Péter
Nem történhetett meg egy beteg műtéti előjegyzése, Székely László elbocsátása miatt - a férfi már nem él.
Információink szerint meghalt az elbocsátott szívsebész, Székely László egyik műtétre váró betege. Úgy tudjuk: az 55 éves férfinak egyszerűen átszakadt a főverőere. Pedig akár meg is operálhatták volna. Július közepén vizsgálták meg az Országos Kardiológia Intézetben. Kiderült, hogy a betegnek speciális egyedi gyártású érimplantátumra van szüksége. Az orvosa elindította az eszköz legyártásához, és beültetéséhez előírt engedélyezési folyamatot, ám mire a papírok megérkeztek, a Székely László elbocsátása már zajlott. Így a beteg műtéti előjegyzése sem történhetett meg. Magyarországon eddig öt ilyen eszközt ültettek be, ebből négyet Székely doktor végzett. Úgy tudjuk: a főorvos elbocsátásakor jelezte a kórház vezetésének, hogy a férfi és még két hasonló állapotú és ugyanilyen eszközre váró betege műtétre vár. Szeptember közepén írtunk arról, hogy az államtitkár közvetítése ellenére sem jött létre megállapodás arról, hogy a főorvos a felmondási ideje alatt elvégezhesse a már betervezett műtéteket. Akkor arról, hogy folytathatja-e vagy sem a főorvos a munkáját ügyvédek kezdtek egyezkedni. Ám Székely László főorvos azóta sem térhetett vissza a kardológiai intézet műtőjébe. Arról pedig az Index közölt tegnap egy cikket, hogy Szolnoky Jenő, a Honvédkórház szív-, ér-, és mellkassebészeti osztályának osztályvezető főorvosa heti egy alkalommal, délutánonként megoperál egy-egy beteget azzal a technológiával a Kardiológiai Intézetben, amit Székely László is alkalmazott. Az elbocsátott szívsebész mellett az országban ő az egyetlen szakember, akinek hasonló tapasztalata van ebben a műtéti eljárásban.
Eddig 54 kollégája, és több mint 1100 beteg írt alá petíciót, követelve a szívsebész visszahelyezését az intézetbe.

De a jelek szerint a politika hajthatatlan. Mint azt a Népszava korábban megírta: Székely László mindenáron való menesztése miniszteri akarat volt - ez volt az egyik ügy amiben összekülönbözött Kásler Miklós és a frissiben lemondott Nagy Anikó. Az egészségügyért felelős államtitkár ugyanis sikeresen közvetített Székely László szívsebész ügyében a főorvos és a kardiológia intézet vezetése között, ennek eredményeként december végéig megoperálhatta volna a műtétre váró betegeit az elbocsátott sebész, de a miniszter személyesen megtiltotta meg a főigazgatónak, hogy visszalépjen az azonnali hatályú fölmondástól. Emiatt most mintegy 100 beteg sorsa bizonytalan, a kardiológiai intézetben pedig jogászok alkudoznak arról, mi legyen a főorvos munkaviszonyával.
Az hibázik, aki nem ismeri fel, hol ér véget a tudása - mondta Haán András, az Országos Kardiológiai Intézet nyugalmazott főorvosa, Székely László elbocsátott szívsebész egykori főnöke.
Már másfél hónapja van munka nélkül Székely László szívsebész, akit szeptember közepén műszakkezdés előtt küldtek el az Országos Kardiológiai Intézetből. Az indok az volt, hogy hat hónappal korábban egy műtéthez, külső közreműködő orvost hívott. Egyetért az elbocsátással?
Nem, sőt nem is értem, hogy a főigazgató-helyettes, aki most megbízott vezetőként irányítja az intézményt, honnan vette a szakmai bátorságot arra, hogy a főorvost elküldje és az általa végzett speciális szaktudást igénylő műtéteket leállítsa. S ezzel kockázatnak tegyen ki betegeket. Székely László főorvos ugyanis nem kábítószeres állapotban, vagy netán részegen veszélyeztette a rábízottak életét – amiért esetleg indokolt lehet az azonnali felfüggesztés, elbocsátás. Hanem éppen ellenkezőleg, amit tett, azt a beteg érdekében, az élete védelmében tette. Amikor egy márciusi műtét közben észrevette, hogy baj van, ráadásul olyan a helyzet, amit maga már nem képes uralni, azonnal konzíliumot hívott, segítséget kért, majd más kollégákkal közösen megoldotta a problémát. Ezért nem ellehetetlenítés, hanem a jó vezetőtől kézfogás, elismerés járt volna. Noha valamennyi egyetemen más szövege van az orvosi eskünek, de valamennyiben kiemelt helyen szerepel: a beteg üdve a legfőbb törvény valamint, hogy az orvos kollégákat megbecsülés illeti meg. Ebben a kusza ügyben a megbízott főigazgató többek között ezeket is figyelmen kívül hagyta, és mindenféle mondvacsinált okokra hivatkozik. Székely László „büntetése”, fordítottan arányos a történésekkel. Azt mondja, az orvos kénye-kedve szerint fölülírhatja az adott betegség kezelésével kapcsolatos eljárásrendet?
A műtét közben váratlanul felmerült helyzetekre nincs protokoll. Az eljárásrend a betegségek kezelésről szól, az egy keret, amihez elvben igazodni kell, de ha szövődmény van, a beteg életét kell menteni, a leírt szabálynak a dolgok e fázisában már nincs sok értelme. Ha az orvos mindig minden helyzetben ragaszkodik a protokollhoz a betegek legalább ötödének nem lehetne megfelelő életminőséget biztosítani. Az eljárásrend egy egyértelmű helyzetre vonatkozik. A jó protokoll általában engedi, hogy az orvos bizonyos dolgokat ne tartson be, és használhassa az innovatív eljárásokat is. Azt sem tartja elfogadhatatlannak, hogy a beteg szívműtétre készül és mire felébred nemcsak a szívbillentyűje újul meg, de az egyik mellében a szilikont is kicserélték? Nem, ha a beteg érdeke azt kívánja. Az orvosnak mindig az adott történésnek megfelelően kell a műtőben döntést hoznia, mondom ezt kétezer nagyobb szívműtéttel a hátam mögött. Ha azt látom, hogy szivárog az implantátum tartalma a műtéti területre, akkor az a feladat, hogy az ne szivárogjon. Székely László és csapata éppen a beteg egészsége védelmében pótolta a kiszakadt implantátumot. Az országos intézetbe kerülő betegek általában a legsúlyosabb állapotúak, gyakran nem csak a szívük, de egyéb szerveik is károsodtak, ezért műtét közben szinte bármi előfordulhat, így bárkinek szüksége lehet más szakmabeli segítségére. Az hibázik, aki nem ismeri fel, hol ér véget az ő tudása, és nem hívja azonnal a hozzáértő kollégát. Az első mindig a beteg érdeke, az adminisztráció, hogy van-e szerződés az életmentésben közreműködővel, teljesen lényegtelen. Az utólag lepapírozható, a beteg viszont, ha meghalt, már nincs mit tenni. Ez volt a gyakorlat önöknél akkor is amikor együtt dolgoztak?
Lacinak mindig is erős hajlama volt a betegekkel való együttérzésre, és az osztályon dolgozó főorvosoktól is ezt látta, amikor a tanítványunk volt. Ebbe csöppent bele és aztán ilyen munkakultúrával is dolgozott. A szívsebészeti osztály alapításában döntő szerepet vállaló Árvay Attila professzortól tanultuk meg valamennyien, hogy egyetlen főorvos soha nem lehet élet-halál ura, nem dönthet egyidejűleg a betegek sorsáról, és a műtétek elosztásáról. A szívsebészeti osztály élén 1992 – 2000 között rotációban, kétévenként váltotta egymást hat főorvos. A tudás átadása pedig úgy működött, hogy az aki a legjobb volt egy-egy beavatkozásban, amikor csak tehette beállt kampót tartani, asszisztált a nála kevésbé gyakorlottak műtéteinél, hogy amikor valaki elakadt, vagy váratlan esemény miatt akár le is fagyott a műtőben, akkor segíthessen. Ezen az osztályon mindenki tudta magáról, hogy ő nem mindenható, és hogy nem csak lehetősége, de kötelessége is azonnal segítséget kérni, ha valamiben elakad. Ön ismeri Székely László elmozdítása indokaként emlegetett intézeti, etikai bizottsági vizsgálatok eredményét?
Nem, és nem is ismerek olyat, aki hasonlót olvasott volna.   

Névjegy

Haán András szívsebész, tíz éve ment nyugdíjba. Csaknem kétezer komoly szívműtétet hajtott végre. Hosszú ideig az Országos Kardiológiai Intézet főorvosa volt. Dolgozott Angliában és az Egyesült Államokban is. Neve nemcsak az orvoslásban, de a sportban is ismert, egyedüli magyarként két sportág olimpikonja: 1964-ben Tokióban kosárlabdázóként, 1976-ban Montrealban pedig vitorlázóként indult. 

Van már ajánlata Romániából és a Lajtán túlról is, ám egyelőre még a kardiológiai intézetbe jár be Székely László, ahol viszont nem nyúlhat beteghez. Az ország egyik legjobbnak tartott szívsebészét egy olyan etikai eljárásra hivatkozva rúgták ki azonnali hatállyal, amiről még jegyzőkönyvet sem tudtak mutatni.
– Mikor vizsgált utoljára beteget?
– Két és fél hete a kirúgásom reggelén. Azóta nincs jogom beteget vizsgálni. Az elbocsátásom után még a frissen operált betegeimet sem nézhettem meg, varratokat sem szedhettem. Magánrendelésem pedig nincs.

– Mit mond a betegeinek?
– Semmit. Nem vagyok fölkészülve most arra a helyzetre, hogy ők úgy tudják: segíthetnék, én viszont nem tehetek semmit. A betegek hívásait a volt titkárnőm fogadja, úgy tudom, meghallgatja őket, türelmet kér, és az új osztályvezetőhöz irányítja őket. Nem tudom, hogyan csinálja, a szememben ő egy hős. Az a beteg, aki meghalt a napokban, többször is telefonált, hogy mi lesz vele, mikor jöhet. Neki sem volt mit a válaszolnia, jelezte a betegnek, hogy az új osztályvezető főorvossal kell kapcsolatba lépnie. Amikor csütörtökön reggel megtudta, hogy, a betegünk meghalt, a kolléganőm csaknem összeroppant.

– Tényleg nincs adat az intézetben a meghalt betegről?
– Valóban nem adtam át minden beteget egyenként, tekintettel arra, hogy publikus a rendszerben, de a három fontosabb esetről szóltam. Egyébként senki nem kérte tőlem, hogy minden betegről számoljak be, sőt mivel felmentettek a munkavégzés alól szeptember 19-étől nem férek hozzá semmihez. Felmentésemet követően felhívtuk a figyelmet a csütörtökön elhunyt betegre is, tekintettel arra, hogy ekkor már nem állt módomban az előjegyzést megtenni. Így átadtuk azt a levelet is, amelyben a beteggel kapcsolatos összes információt mellékeltük, s kértük a helyembe lépő osztályvezető főorvost, nézze át, és ha kell, értékelje újra három beteg kezelési tervét, műtéti programját. Az azóta meghalt férfi is köztük volt, róla a kirúgásom körüli időszakban érkezett meg a külföldi szakvélemény, amit a beteg operálhatóságával kapcsolatban kértünk. 
– A másik kettővel mi lett? Túl vannak a műtéten? – Hivatalos információm nincs, senki nem kért tőlem még tájékoztatást sem.  – Hogyan fordulhat elő, hogy az országos csúcs intézetben egy ilyen technikát egyetlen orvos használjon? – Úgy, hogy amit megtanultam – és ez többfajta műtéti technika –, rendkívül bonyolult eljárás. Nehéz elsajátítani és megszerezni azt a tapasztalatot, ami után már nagy biztonsággal állhat az orvos a műtőasztalnál a beteg fölött. Amíg a hagyományos műtéteknél a sebészek egy 10-szer 10 centiméteres nyitott térben vágnak- varrnak, addig azt az általam is használt eljárásban néhány lyukon keresztül egy hosszú botszerű eszközzel dolgozunk. Azaz lényegesen kisebb térben, korlátozott mozdulatokkal, de ugyanúgy kell tudni metszeni, varrni a szövetet, eret mint a hagyományos mellkasfelnyitáskor. – Miért nem adta át más kollégáinak is ezt a tudást? – Megtörtént. Több kollégám megtanulta, közülük az egyik, Ender Gábor doktor miután engem elbocsátottak, önként felállt, a másik Szántó Mária doktor szeptember közepe óta betegszabadságon van. Mindketten alkalmasak arra, hogy egyes ilyen műtétet akár az én segítségem nélkül is végezzenek. Rajtuk kívül is próbáltam másokat tanítani, voltak olyanok, akik nem voltak hajlandók, inkább maradtak a régi technológiánál. Van akinek vonzóbb a konzervatív eljárásnál maradni, mint egy újabbat, nehezebbet, kockázatosabban alkalmazni és eljutni azzal is a biztos tudásig.
– Két betege „sima” szívműtétre készült, és közben új mellimplantátumuk is lett. Hogy történt? – Mindkét hölgynél tudtam az implantátumról. Az elsőnél nem tudtam, hogy már lyukadt a szilikontasak. Az implantátumokat meghatározott időnként cserélni kell, ő ezt nem tette meg. Amikor észrevettem műtét közben, hogy szét van folyva a mellkasában a szilikon, ijedtemben azonnal hívtam a plasztikai sebészt. Improvizálnom kellett. Több kollégát is felhívtam, mire elvállalta valaki. Nem gondoltam, hogy bármi szabálytalan, hiszen egy, műtét közbeni váratlan eseményt próbáltam kezelni. A másik betegnél, aki miatt - a papír szerint kirúgtak- , már tudtam a műtét előtt, hogy a mellimplantátum ki van lyukadva. A beavatkozás előtt konzultáltam plasztikai sebésszel, aki azt mondta: akkor járok jól, ha nem érintem az implantátum területét. Próbáltam megfogadni ezt a tanácsot, egy darabig úgy tűnt, működik. Ám a műtét harmadik órájában azt vettem észre, hogy az egyik kampó mentén folyik bele a szilikon a megnyitott szívbe. A folyadék átszivároghatott a szövetek között. Ha a szilikon a vérbe kerül, az halált okoz. Kikaptam az implantátum maradékát az asszony mellkasából, és hívtuk a plasztikai sebészt, aki egyszer már segített. Most is jött, segített kitakarítani és rekonstruálni a nő mellét. Aztán vettük észre, hogy a szivárgó szilikon miatt tüdővérzést kapott az asszony, a baj akkora volt, hogy már lélegeztetni sem lehetett. Egy olyan gépre kapcsoltuk, ami a testen kívül biztosítja a légzést és a keringést. Közben hívtunk tüdősebészt, aki kivágta a sérült tüdődarabot, és jött még egy bronchológus is, aki kitakarította egy bronchoszkóppal a légutakat. Egyiküknek sem volt a kórházzal szerződése, a sebész hozta magával a varrógépét, a másik orvos meg a bronhoszkópját, mert nekünk egyik se volt. Úgy jártam el, ahogyan az orvosi esküm megköveteli a beteg élete és egészsége volt a szempont és nem az adminisztráció. Ezt követően a főigazgatót tájékoztattam, az eset márciusban volt, és ezért rúgtak ki szeptemberben. – Miért megy be a műtőbe, ha nincs ott minden, amire szüksége lehet? – Mert, a mi szakmánk a gyógyítás, akkor is ha a feltételek nem megfelelőek, és például a szívmotorunk közel negyven éves. – Azért csak tudja, hogy tilosban járt? – Ha hiszi, ha nem, munka közben nem az járt fejemben, hogy tilosban járok-e, csak arra gondoltam, hogy ez a beteg érdeke. Az első alkalommal, amikor meghoztam a döntést, hogy jöjjön a plasztikai sebész, nem tudtam, hogyan alakul, mi lesz a következménye. Benne volt az is, hogy nekem kell majd fizetnem az implantátum számláját.  – Fizette volna? – Számoltam a lehetőséggel. De kérdem, kinek okoztam kárt? – Hogy van ez? Ott áll a sarkon a plasztikai sebész, hátizsákjában a szükséges eszközök és várja, hogy ön megcsörgeti? – Nem a sarkon volt, annál közelebb. A plasztikai sebész a szomszéd közkórházban volt. Nála szériában vannak ezek az implantátumok, leolvastam a megsérültről milyenre van szükség, ő meg áthozta.  – A beteg utóbb nem sérelmezte az eljárást? – Ahogy fölébredt, tájékoztattam, hogy kicseréltük az implantátumát. A hölgy pontosan tudta, hogy ezt az implantátumot már cserélnie kellett volna. Csak  addig a szívbetegsége miatt nem merte vállalni a beavatkozást. Azzal, hogy ezt megtettük, ő még nincsen rendben, a másik implantátumát is cseréltetnie kell. A másikhoz viszont mi nem nyúltunk, tehát nem a magán és a közellátást kevertük, hanem szövődményt kezeltünk.
– Szólt valaki önnek, hogy nem helyes, amit tett? – Hivatalosan nem. És ez egészen így volt az elbocsátásom napjáig, amikor a főigazgató lehívatott és azt mondta: vagy elmegyek közös megegyezéssel vagy ki vagyok rúgva. Okként pedig egy etikai bizottsági döntést említett. Csakhogy ellenem a tudomásom szerint nem folyt semmilyen vizsgálat. – Máskor lépett át íratlan vagy írott szabályokon a műtőben? – Ha szükség volt rá, mert nem várt esemény miatt kellett beteg életét menteni, szinte mindig. Egy műtőben sok minden történhet, amikor baráti szívességtől a kölcsön műszerig bármire szükség lehet. Előfordult velem is, hogy hajnali kettőkor fölhívtak egy kórházból, hogy itt egy szíven szúrt beteg, segíteni kéne, öltöztem és mentem. Volt olyan is, amikor egy nyolcadik hónapban lévő, kábítószerfüggő anyához riasztottak. Akkoriban állították le a tűcsere programot, ő meg fertőzött tűt használt, szívbillentyű fertőzést kapott. Behoztuk ide az intézetbe, hívtuk – szívességi alapon - a szülészt, a koraszülött ellátót, ő hozta magával a koraszülött mentőt. Utánuk jött az addiktológus. Kivettük a gyerekét, megoperáltuk a billentyűjét, és a közreműködők egyikének se volt szerződése. Azóta ez az asszony meggyógyult, lejött a szerekről, a baba, aki itt született a szívsebészeti műtőben, ma már három éves. Ha akkor nem lépjük át a szabályokat, biztosan nem happy enddel végződik az eset.  Nem a papírokkal foglalkoztunk a műtőben, én a betegek életének megmentésére esküdtem fel. – Műtét közben lista van a zsebében, és hívja akit kell? – Jobb lenne, ha a házban dolgozna mindenki, akire csak szükség lehet a szívműtetek közben, amikor szinte bármilyen szövődménye lehet számítani. Visszatérve a kérdésére, nincs szaknévsor a zsebemben, ha azt látom baj van, azt hívom, aki eszembe jut. Van amikor, csak a sokadik kolléga áll kötélnek, mert a többi fáradt, külföldön van, vagy csak elérhetetlen. – Most a botrány után, egy ilyen speciális képzettségű orvosnak, mint ön, van lehetősége valahol dolgozni? Tudva azt is, hogy ahová belép, az ott lévő főorvos helyét veheti  át. – Van. Romániából, de a Lajtán túlról is kaptam ajánlatot, több lehetőség adódna a fővárosban is, és vidéken is, de ezekről még korai beszélni. – Remél még e házban is valamit? – Remény mindig van, a körülmények keményebb dolgok. Csak példaként: az elbocsátásom indoka az etikai bizottsági vizsgálatának eredménye. Az ügyvédem kérte a bizottsági ülés jegyzőkönyvét, mire azt a választ kapta, hogy ilyen nincs.
Szerző
Frissítve: 2018.10.04. 11:58

Dübörgő Hungaroring: legyőzték a kormányt a mogyoródi lakók

Publikálás dátuma
2018.10.04. 10:59
A Hungaroring-pálya. Képünk illusztráció
Fotó: MTI
Az Alkotmánybíróság mondta ki, hogy nem lehet nemzetgazdasági érdekre hivatkozva emelni a megengedett zajszintet a Hungaroring versenypálya körül. A testület meg is dorgálta a kormányt.
Fontos döntést hozott az Alkotmánybíróság abban az ügyben, amely már évek óta zajlik a Hungaroring zajkibocsátása miatt. Az Alkotmánybíróság csütörtökön ugyanis közölte, hogy megsemmisítette azt a rendeletet, amely lényegében legalizálta a nemzetközi licenccel rendelkező versenypályák durva zajkibocsátását – írja az Index. A minisztérium szerint a zajkibocsátást nem lehet határérték alatt tartani, így inkább felemelnék a határértéket. Elkészült a módosítási tervezet. A Hungaroring zajkibocsátása miatt évek óta tiltakoznak a Mogyoródon élők, évekkel ezelőtt pert is indítottak a versenypálya ellen. A Földművelésügyi Minisztérium 2015-ben úgy akarta rendezni a helyzetet, hogy egy új zajvédelmi rendelettel jogszerűvé tette a Hungaroring addig szabálytalannak számító zajkibocsátását. 
A minisztériumban arra jutottak, hogy műszakilag lehetetlen megoldani a zajszint határérték alatt tartását, de a turisztikai vonzerejük miatt „fontos nemzetgazdasági érdek fűződik” a nemzetközi licenccel rendelkező gyorsasági versenypályák üzemeltetéséhez. Ezért azt a megoldást találták ki, hogy inkább megemelik a határértéket az ilyen pályák (jelenleg a Hungaroring Mogyoródon és a Pannónia-Ring Ostffyasszonyfán) környezetében.Ezt a szabályozást semmisítette meg 2018. december 31-i hatállyal az Alkotmánybíróság, amelyhez az ügyben (a lakók által indított perben) eljáró bíró fordult. Az Alkotmánybíróságnak módja nyílt megvizsgálni a zajvédelmi szabályok alkotmányosságát.
A testület közleménye szerint az alaptörvényben elismert egészséges környezethez való jog részét képezi az a tartalmi követelmény, hogy a környezetvédelem egyszer már elért védelmi színvonala ne csökkenjen. És a támadott szabályozás – a zajkibocsátóra vonatkozó szigorúbb előírások ellenére is – összességében visszalépést eredményezett a korábbiakhoz képest. Vagyis a testület szerint nincs rendben, hogy lehetnek olyan kivételes napok, amikor a pályák mentességet kapnak, és akár 40 napon keresztül jóval magasabb, 70 decibeles lehet zajszint. Az Alkotmánybíróság egyetértett azzal, hogy a nemzetközi licenccel rendelkező versenypályák működése kedvezően hat a turizmusra, és nemzetgazdasági hozadékai is vannak. Közérdekre való hivatkozással azonban nem igazolható a visszalépés. Az Alkotmánybíróság a közleményében megdorgálta a kormányt, amiért „a jogalkotó nem a cél elérésére alkalmas legenyhébb eszközök közül választott ki egyet,hanem egy azokon aránytalanul túlterjeszkedő megoldást intézményesített”. Ugyanis egy versenypálya működtetéséhez nem szükséges, hogy „a felmentési rendszerben akár 40 napon keresztül folyamatosan jóval magasabb (65 és 70 dB) zajkibocsátásra kerüljön sor.” 
Szerző
Frissítve: 2018.10.04. 11:05

Orbán bürokráciát csökkent: legalább 1400 milliárddal költ többet személyi kiadásokra a büdzsé

Publikálás dátuma
2018.10.04. 10:00

Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI
Hiába vontak össze háttérintézményeket, még így is egyre terebélyesedik a központi költségvetés "alkalmazottainak" a száma, a Policy Agenda szerint a vezetők csak tömegesednek és tömegesednek.
A kormányzati struktúra átszervezésével elérhető, hogy a dolgozók jelentős számban menjenek át a közszférából a versenyszférába - hangoztatja a kormány évek óta. A mondás jegyében átszervezte a kormányzati háttérintézményeket. A Policy Agenda az elmúlt évek adatait hasonlította össze. A tavalyi büdzsé zárszámadása azt mutatja, hogy 2017-re a központi költségvetés által foglalkoztatottak száma 560 ezer főre nőtt. Ez 4 ezer fővel több, mint a 2016-ban. Szóval a különböző összevonások ellenére a bürokráciacsökkenés nem érződik.
315 ezer
fővel dolgoznak többen a költségvetési szerveknél, mint a gazdasági válság idején. A növekedés jelentős része abból fakad, hogy a kormány magához vonta az egészségügyi intézmények és a közoktatási rendszer irányítását: így a korábbi „önkormányzati dolgozók” hirtelen a kormányzat alkalmazottjai lettek. Azonban a centralizálás után sem állt meg az "állomány hízása": a 2014-hez viszonyított növekedés 25 ezer fő. Ez leginkább a közalkalmazoti kör bővülésének tudható be, tavaly 21 ezerrel többen dolgoztak tavaly ilyen státuszban, mint három évvel korábban.
17,8 ezer
vezető dolgozik most a köztisztviselők, kormánytisztviselők és közalkalmazottak között, míg 2010-ben ez a szám 12,6 ezer. Természetesen a vezetők "elszaporodásával" ugrottak a költségek is. Most 119,7 milliárd forintot költ rájuk az állam, míg 2010-ben 69 milliárd forintnál állt meg a számla. És az igazi csavar a történetben az, hogy ez a felduzzasztott létszám úgy jön ki, hogy az utóbbi évek átszervezéseinek hála, így is mintegy ezerrel csökkent a vezetői szinteken robotoló száma.
A kormányzati „felső vezetésre” (miniszterelnök, miniszterek, kormánybiztosok, miniszterelnöki biztosok, miniszteri biztosok, államtitkárok) elköltött rendszeres személyi juttatások 4,2 milliárdra rúgtak, míg 2014-ben még 3,6 milliárdot tett ki ez a summa.

Ráadásul a költségvetésnek nem is kell mindent magának finanszírozni, ugyanis az egyfolytában kárhoztatott EU ebben is besegít. Az uniós források megszerzésében/elosztásban segédkezők járandóságára mintegy 10 milliárd forint közösségi pénzt költött a kabinet (2014-2017 között éves átlagban 5.800 munkatárs fért bele ebbe az összegbe).
Forrás: Poliocy Agenda
Fotó: Forrás: Poliocy Agenda
Szerző