Hajszál a levesben

Létezik egy előítélet a régió uniós országaival szemben a LIBE-bizottságban (ez az Európai Parlament Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi testülete) - mintha a civilizáció útjára szeretnék téríteni a keleti barbárokat. 
Ezek nem Orbán Viktor szavai, hanem Kelemen Hunortól, a Romániai Magyar Demokratikus Szövetség elnökétől származnak. Mert Varsó és Budapest mellé immár besorolt Bukarest is, amelynek demokráciájával Strasbourgban elégedetlenek. A keleti felháborodást olyan tekintélyes gondolkodók erősítik, mint az amerikai George Friedman, aki a Heteknek adott interjújában azt mondja: a Sargentini-jelentés elfogadása felelőtlenség volt, az EU többet foglalkozik Magyarországgal, mint a saját problémáival. 
Az EU-nak tényleg semmi joga nem lenne számon kérni egyetlen kelet-európai kormányon sem a demokráciát, ha nem volnának egyenjogú tagjai az Unió érték- és politikai közösségének. De azok, így az EU legsajátabb problémájával foglalkozik a Sargentini-jelentéssel (is), s ha öngyilkos hibát vétett, akkor azzal tette, hogy későn ébredt. A magyar jobboldali populista nacionalizmus – személyesen a kormányfő - nyíltan bejelentkezett az európai hatalom átvételére, és a jövő évi EP-választások tétjeként nem az Unió demokratikus jövőjét, hanem a menekültkérdést exponálja. A már gyöngyöző levesbe hullott bele a Sargentini-jelentés hajszála: az Orbán-hatalom megbízhatatlan. Ami alighanem annyira felbőszítette a kormányfőt, hogy Friedmannak is hamarosan alkalma lesz átgondolni, mennyire „színtiszta liberális demokrácia” a NER. 
A történelem éppen visszakézből csapja arcon a Nyugatot, amely a Szovjetunió széthullásának utórezgéseitől félve meggondolatlan gyorsasággal vette fel közösségébe a hajdani szovjet birodalom perifériáját. Azt a térséget, amely képtelen szabadulni a „létező szocializmus” etatista tekintélyelvűségétől. Sőt: a nemzeti szuverenitás bódulatában éppen szét akarja verni az amúgy renoválásra szoruló nyugati liberális demokráciát. A Merkel-Macron-féle „több Európa” felismerése, hogy transznacionális gondokat (a korrupciótól a schengeni külső határ megvédéséig) csak transznacionális szervezetekkel (az Európai Ügyészségtől a Frontexig) lehet megoldani. Amihez mélyebb integráció és az kell, hogy a nemzetállamok a közösség kezébe tegyék le szuverenitásuk egy részét. 
Csak az a kérdés: ha az Unió értékrendszeréből következő politikája ennyire ellentétes a magyarral, akkor miért nem mondja ki a fideszes többség, hogy az országnak nincs helye az EU-ban? A választ tudjuk: Közép-Kelet-Európa életképtelen az Unió – főként Németország - nélkül. 
Az Unió saját mind sürgetőbb belső reformjai miatt nem foglalkozhat tovább Közép-Kelet-Európával úgy, ahogy eddig. Ha túl akarja élni krízisét, ha meg akar szabadulni saját ébredő nacionalizmusától, nyíltan kell beszélnie a térséggel. A demokráciát nem kényszerítheti rá akaratuk ellenére azokra a nemzetekre, amelyeknek maguknak kell dönteniük: a Nyugatot választják-e, vagy Moszkva és a „létező szocializmus” árnyékában fújják tovább a szuverenitás passzátszelét.
2018.10.06 09:06
Frissítve: 2018.10.06 09:06

Kockajáték

A dél-karolinai kisváros, Charleston gettójában nyáresténként tereferélnek az asszonyok a Harcsa utcában, a férfiak kockajátékot űznek. A szerencsejátékosok hiszik, egy nagy dobással mindent megnyerhetnek, de akadnak olyanok is, akiknek álca a játék, inkább Sporting Life-ot, a kábítószerdílert várják. George Gershwin 1935-ös operája, a Porgy és Bess eredetileg ezzel az eleven képpel indul, és aztán egy olyan történetet mesél el slágerekben, hogy mű a XX. század egyik legjobb operájaként a Carmen magasságába emelkedik.
Gershwin darabja 1970-ben érkezett Budapestre, játszották az Erkelben és a Szegedi Szabadtéri Játékokon is, mindenütt nagy sikerrel. Majd 1983-ban a darab bemutatását ahhoz a kitételhez kötötték a szövegíró, Ira Gershwin végakarata szerint, hogy a szerepeket afroamerikaiak énekeljék. Az elvárás nem előzmény nélküli: George Gershwin sem rajongott az ötletért, hogy az egyik első hangosfilm, Az éneklő bolond sztárja, Al Jolson, aki feketére festett arccal játszott afroamerikait az 1920-as évek végén, bekerülhessen a darabba.
A Porgy és Bess tavaly négy előadás erejéig újra az Erkelben volt látható. A bemutató több szempontból is nagy dobásnak bizonyult, és nem hiányzott a fekete arcfesték Almási-Tóth András rendezéséből. A sikert beárnyékolta, hogy a magyar intézmény kitétel nélküli szerződést kötött az amerikai jogkezelővel, így mindenütt jeleznie kellett: az előadás ellentétes a mű színrevitelének követelményeivel. 
A tervek szerint két hét múlva újra bemutatnák itt a darabot, ám egyelőre játszási engedély nincs. Hasonló helyzet nyilván nem példa nélküli, ám egy kiemelt nemzeti intézmény szempontjából ez hazárdjátéknak tűnik. Főként, hogy az Operaház főigazgatója a vitatható „all black cast” szabályt rasszistának titulálta, nem érezvén a szavak súlyát.
2019.03.23 09:22
Frissítve: 2019.03.23 16:11

A felfüggesztés hete

Azt állította Gulyás Gergely miniszter (az Európai Néppárt ülése előtti nyilatkozatában az MTI-nek), hogy a Fidesz csak akkor tud a Néppártban maradni, ha nem csupán a párt kizárására, hanem a felfüggesztésére sem kerül sor.
Ezzel szemben a tény az, hogy a Fidesz tagságát felfüggesztették, mégis maradt. A Néppárt honlapján ez a cím olvasható: Fidesz membership suspended after EPP Political Assembly (Felfüggesztették a Fidesz tagságát az Európai Néppárt Politikai Gyűlése után). A többi süket duma süketeknek és vakoknak.
Azt állította Orbán Viktor (Brüsszelben, az Európai Néppárt döntése után), hogy "a magunk részéről… egyoldalúan mi felfüggesztjük jogaink gyakorlását.”
Ezzel szemben a tény az, hogy ilyen nincs és nem is volt. Ha lett volna, akkor a Fidesz egyoldalúan fogja magát, és egyoldalúan kivonul a Néppárt gyűléséről, mondván, hogy felfüggesztettem a tagságomat, viszontlátásra. Ehelyett megegyezett a felfüggesztésben és a vele járó szankciókban a néppárti elnökséggel, majd hozzájárult ahhoz, hogy a tagok ezt megszavazzák. Az eredmény: 190-3. Egyoldalúnak egyébként tényleg egyoldalú.
Azt állította Varga Judit, uniós kapcsolatokért felelős államtitkár (a kormánypárti Mandiner hírportálnak, arra válaszolva, miért is jön majd a néppárti bölcsek tanácsa Budapestre), hogy „évek óta dobálóznak kritikusaink azzal, hogy Magyarországon milyen problémák vannak az európai értékekkel, a bíróságok függetlenségével, az Alkotmánybírósággal, de senki sem jött el hozzánk, hogy valóban meggyőződhessen arról, mi is a helyzet pontosan.”
Ezzel szemben a tény az, hogy például a Velencei Bizottság szakértői rendszeresen jártak ide, és legutóbb például a közigazgatási bíróságok felállításával kapcsolatban adtak ki bíráló állásfoglalást. Az Európai Parlament pedig (több itteni helyzetfelmérés után) többször is határozatban ítélte el – legutóbb a néppárti képviselők többségének a szavazatával – a magyar kormányt a jogállami normák megsértése miatt. Szóval a Néppártnak már a könyökén jön ki Orbán. De még mindig nem megy ki.
Azt állította Orbán Viktor (brüsszeli sajtóértekezletén), hogy „jogállamiság tekintetében se Belgium, se Svédország, se Finnország, se Németország egy fikarcnyival sincs jobb helyzetben, mint Magyarország.”
Ezzel szemben a tény az, hogy egyik nevezett országban sincs a teljes hatalom néhány régi haver kezében, nincs gyakorlatilag leválthatatlan legfőbb ügyész, nem függ a bírósági kinevezések, előmenetelek rendje egyetlen kinevezett baráttól, nem került az Alkotmánybíróság teljes kormányzati fennhatóság alá, nincs totális kormányuralom az állami média fölött, és nem szerezte meg a kormány a magántulajdonban lévő média nagy részét is, nem jutnak a közbeszerzési megbízások Mészárosokhoz és Garancsikhoz, vagyis a kormányfő barátaihoz, nem fejezik le a tudományos életet és az ország egyik legjobb egyetemét, nem éheztetik a menedékkérőket, és nem fenyegetik az állampolgári jogok mellett kiálló civil szervezeteket. Csak úgy, egy szuszra. De volna még két-három szuszra való is.
2019.03.23 09:21
Frissítve: 2019.03.23 09:27