Hajszál a levesben

Létezik egy előítélet a régió uniós országaival szemben a LIBE-bizottságban (ez az Európai Parlament Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi testülete) - mintha a civilizáció útjára szeretnék téríteni a keleti barbárokat. 
Ezek nem Orbán Viktor szavai, hanem Kelemen Hunortól, a Romániai Magyar Demokratikus Szövetség elnökétől származnak. Mert Varsó és Budapest mellé immár besorolt Bukarest is, amelynek demokráciájával Strasbourgban elégedetlenek. A keleti felháborodást olyan tekintélyes gondolkodók erősítik, mint az amerikai George Friedman, aki a Heteknek adott interjújában azt mondja: a Sargentini-jelentés elfogadása felelőtlenség volt, az EU többet foglalkozik Magyarországgal, mint a saját problémáival. 
Az EU-nak tényleg semmi joga nem lenne számon kérni egyetlen kelet-európai kormányon sem a demokráciát, ha nem volnának egyenjogú tagjai az Unió érték- és politikai közösségének. De azok, így az EU legsajátabb problémájával foglalkozik a Sargentini-jelentéssel (is), s ha öngyilkos hibát vétett, akkor azzal tette, hogy későn ébredt. A magyar jobboldali populista nacionalizmus – személyesen a kormányfő - nyíltan bejelentkezett az európai hatalom átvételére, és a jövő évi EP-választások tétjeként nem az Unió demokratikus jövőjét, hanem a menekültkérdést exponálja. A már gyöngyöző levesbe hullott bele a Sargentini-jelentés hajszála: az Orbán-hatalom megbízhatatlan. Ami alighanem annyira felbőszítette a kormányfőt, hogy Friedmannak is hamarosan alkalma lesz átgondolni, mennyire „színtiszta liberális demokrácia” a NER. 
A történelem éppen visszakézből csapja arcon a Nyugatot, amely a Szovjetunió széthullásának utórezgéseitől félve meggondolatlan gyorsasággal vette fel közösségébe a hajdani szovjet birodalom perifériáját. Azt a térséget, amely képtelen szabadulni a „létező szocializmus” etatista tekintélyelvűségétől. Sőt: a nemzeti szuverenitás bódulatában éppen szét akarja verni az amúgy renoválásra szoruló nyugati liberális demokráciát. A Merkel-Macron-féle „több Európa” felismerése, hogy transznacionális gondokat (a korrupciótól a schengeni külső határ megvédéséig) csak transznacionális szervezetekkel (az Európai Ügyészségtől a Frontexig) lehet megoldani. Amihez mélyebb integráció és az kell, hogy a nemzetállamok a közösség kezébe tegyék le szuverenitásuk egy részét. 
Csak az a kérdés: ha az Unió értékrendszeréből következő politikája ennyire ellentétes a magyarral, akkor miért nem mondja ki a fideszes többség, hogy az országnak nincs helye az EU-ban? A választ tudjuk: Közép-Kelet-Európa életképtelen az Unió – főként Németország - nélkül. 
Az Unió saját mind sürgetőbb belső reformjai miatt nem foglalkozhat tovább Közép-Kelet-Európával úgy, ahogy eddig. Ha túl akarja élni krízisét, ha meg akar szabadulni saját ébredő nacionalizmusától, nyíltan kell beszélnie a térséggel. A demokráciát nem kényszerítheti rá akaratuk ellenére azokra a nemzetekre, amelyeknek maguknak kell dönteniük: a Nyugatot választják-e, vagy Moszkva és a „létező szocializmus” árnyékában fújják tovább a szuverenitás passzátszelét.
Szerző
Friss Róbert

Recept

Ha valaki mást gondolna, jobb ha tudja, itt lökdösődés van. Mármint a pozíciók körül. De ez "talán a modern élet megszokott rendjéhez tartozik". Legalábbis a miniszterelnök magyarázata alapján. Márpedig ő az autentikus forrás, semmi sem történhet az akarata ellenére, vagy a beleegyezése nélkül. Így tessék tehát nézni azokat a már nem furcsa, de különös fejleményeket is, amelyek például a humánminisztérium és intézményei körül történnek. 
Ám azért azt se higgyük, hogy Orbán Viktor végleg szakított a harccal. Hiszen tudjuk, régóta az élteti, ellenségeket lát ott is, ahol nincsenek, és küzd velük meg ellenük akkor is, ha erre semmi szükség nincs. Csak a harcot - ezúttal konkrétan a kultúrharcot - más dimenzióba helyezte. Nem függetlenül egyébként mindattól, ami politikáját az utóbbi években jellemezte. Azt igyekszik tehát elhitetni, hogy ez a harc - mint annyi más területen is - Európával folyik, célja pedig nem más, mint "a saját kultúránk" megőrzése. És akkor már a témánál is vagyunk, lényegében teljesen mindegy, hogy mindez a felújított Budai Vigadó átadásán hangzik el, vagy máshol. 
Mondhatta volna pár órával később, a londoni Stamford Bridgen, a Chelsea-Vidi meccs közben is. Ott is értő hallgatóságra talált volna - többek között - kedvenc történésze, Schmidt Mária és kedvenc MLSZ-elnöke és bankára, Csányi Sándor személyében. A lényeg ugyanis az, hogy nem hagyjuk magunkat. Senki sem kötelezhet bennünket arra - így Orbán -, hogy miközben tisztelünk más kultúrákat, a magunkét feladjuk, és behódoljunk másoknak. Vagyis a nemzetközi színtéren csak szokjanak hozzá, hogy a magyar büszke nemzet, és saját szabályai szerint akar élni. Viszont szívesen ad recepteket mindenkinek a dolgai intézésére. Ugyanez fokozottan érvényes a határokon belül. A jó magyarok - a jelenlegi hatalom és hívei - azt ajánlják mindenkinek, csatlakozzanak hozzájuk, ha nemcsak az ország lakosai, hanem a nemzet tagjai is szeretnének lenni.
Ez Orbán Viktor receptje. Orvosi javallat hiányában is felírja bárkinek.
Azt igyekszik elhitetni, hogy a harc Európával folyik, célja pedig nem más, mint "a saját kultúránk" megőrzése

Pénzbegyűjtés

Emlékszem, a CEU körül kialakult kormányzati álhiszti első fordulójában amiatt nyavalyogtak a miniszterelnök hasbeszélő bábui, hogy a „Soros-egyetem” egyszerre ad magyar és amerikai diplomát (tegyük hozzá: az amerikai egyetemekhez képest megfizethető áron), és hogy ez mennyire nem fair a többi hazai egyetemmel szemben. Most a Corvinus is kettős diplomaprogramot indít, a kínai Fudan Egyetemmel köttetett megállapodásnak köszönhetően. A kínai-magyar diplomáért félévente négymillió forintot kell majd fizetni. 
Jó, nem? Annyira jó, hogy a kormány meg is szabadítja a Fidesz-barát Lánczi András által vezetett egyetemet a minisztériumi béklyóktól, hogy egy közpénzmilliárdokból (vagyis az Ön pénzéből) kitömött állami alapítvány működtethesse tovább. Azért, hogy az Ön gyermeke lehetőleg ne tanulhasson ott, a cél ugyanis az, hogy a félévente százezreket (vagy épp milliókat) is fizetni tudó szülők gyermekei legyenek jelen nagyobb arányban az egyetemen. Matolcsy jegybankelnök sem azért találta ki unortodox gazdaságpolitikai elképzeléseit, hogy csak úgy ingyen hallgathassák azokat a neki kialakított tanszéken. 
Egyesek talán arra is emlékeznek, hogy a Fidesz – vagyis Orbán Viktor – a 2010 előtti 10-15 évben a tandíjmentesség élharcosa volt: 1995-ben hevesen tiltakozott a Bokros-csomag ellen (akkoriban Bokros Lajos volt a patásördög), 1998-ban kormányra kerülve eltörölték a Horn-kormány által bevezetett tandíjat, 2008-ra pedig sikeres népszavazást kezdeményeztek a Gyurcsány-kormány vizitdíj és tandíj bevezetéséről szóló intézkedései ellen, amit egyszerűen „pénzbegyűjtésnek” neveztek. 2010 után viszont nemcsak hogy kiterjesztették a tandíjat, de egyre több fiatalt szorítanak ki az állami ösztöndíjas helyekről, kényszerítenek diákhitel felvételére. Ennyit a Fidesz – és Orbán – szabadságharcairól.
Szerző
Juhász Dániel