Budapest;program;

2018-10-16 08:19:58

Szabad Budapestet, most!

Budapest az ország szellemi és gazdasági központja, az ország motorja, mégsem kapja meg azt a megbecsülést, amit megérdemel. A 2010 óta eltelt időszakban elvették a budapestiek iskoláit, kórházait, a város önállóságát. Ma a kormány mondja meg, hogy mi épülhet és mi nem, mit kell fejleszteni, hogyan és miből. Budapestet gyámság alá helyezték. 

Mi, akik itt élünk, dolgozunk, tanulunk, szabad, önálló és erős Budapestet akarunk, amely a mindenkori kormánytól megkapja azt a tiszteletet, ami megilleti. Budapest ma ott tart, hogy azért is meg kell küzdenie, ami jár neki. Ezt a küzdelmet segítették az elmúlt években a Városért Egyesület kerekasztal-beszélgetései, amelyek során az egyes szakterületek legkiválóbb szakembereivel beszélhettük át Budapest legfontosabb ügyeit – a problémákat és a lehetséges megoldásokat egyaránt. 

E rendkívül fontos beszélgetések tapasztalatait is felhasználtuk, amikor összeállítottuk a Szabad Budapestet, most! című városvíziót. Ez a szöveg részben vádirat: sorra veszi a Fidesz Budapest ellen elkövetett bűneit, de rávilágít arra is, hogy mi, demokraták milyen úton indulnánk el.

Meg kell teremtenünk a szabad Budapestet! Ki kell vívnunk Budapest szabadságát és önállóságát, hiszen az itt élőknek kell dönteniük a saját sorsukról. A fővárosiak naponta 20 milliárd forintnyi adót fizetnek be az ország kasszájába, éppen ezért okkal várják el, hogy minden befizetett 10 forintból 1 forintot visszakapjanak. Ez nem sok, de ahhoz éppen elég, hogy Budapest ne csak vegetáljon, hanem megfelelően tudja szolgálni az itt élőket, és folyamatosan fejlődhessen. A kormánynak is meg kell végre értenie: erős és önálló Budapest nélkül nincs erős és független Magyarország sem.

Budapest fejlődésének kulcsa az itt élők életminőségében rejlik. Olyan várost kell építenünk, amely mindenki számára élhető. Ahol a gyermekeink versenyképes, korszerű tudást kapnak, ahol a kultúra független és nyitott, ahol a dolgozó ember munkáját megbecsülik. Ahol mindenki a legjobb ellátást kapja a kórházakban. Ahol senkit sem hagynak magára. Ahol senkinek nem kell félnie.

Budapesten azonban nemcsak élni kell, hanem lakni is. Olyan ellátórendszert kell kialakítanunk, amelyben senki nem kerülhet utcára pénzügyi okokból. Nem hagyhatjuk és nem is hagyjuk, hogy Budapesten a lakhatás bárkinek bármilyen okból megoldhatatlan problémát okozzon.

A budapestiek megérdemlik, hogy minden nap kulturált környezetben és biztonságosan utazhassanak, 10 éven belül valamennyi budapesti autóbuszt környezetbarát elektromos járműre kell cserélni. Nem tűrhetjük tovább, hogy Budapest legnagyobb légszennyezője az önkormányzat tulajdonában levő közlekedési vállalat legyen! Nem tűrhetjük, hogy Budapesten évente kétezer ember hal meg, százezerek megbetegednek és minden második budapesti szenved a levegőszennyezettség miatt. Ez ma Budapest legégetőbb problémája.

A kormány és városvezetés a láncfűrész jegyében képzeli el a város fejlesztését, pedig Budapesten minden évben legalább 100 ezer négyzetméter parkot kell telepíteni. Minden budapesti gyerek megszületése után el kell ültetni egy fát, ez évente közel 15 ezer új fát jelent. Budapest összes közintézményének legalább az egyharmadát zöld, megújuló energiaforrásra kell átállítani.

Az önálló, erős, fejlődő Budapest nem álom – a mi feladatunk megteremteni. Erre garanciát az a megalkotásra váró Budapest törvény ad, amely hosszú távon rögzíti az állam és a főváros közötti feladatmegosztást és finanszírozást. Ez a törvény garantálja majd, hogy Budapest megszervezze a mindennapjait és olyan fejlődő pályára lépjen, amely Európa legsikeresebb városai közé emeli. 

Amikor a Budapest-víziónkat készítettük, azt is tudtuk, hogy – miként egy családi ház vagy egy város – sosem lesz teljesen kész. Ezért döntöttünk úgy, hogy megmutatjuk öt kiváló szakembernek, akik hozzájárulhatnak ahhoz, hogy e vízióból átfogó, a város problémáira megnyugtató, szakmai szempontból is hiteles válaszokat adó program legyen. Ezúton is köszönöm Beleznay Éva várostervező építész, Budapest volt főépítésze, Bojár Iván András művészettörténész, az építészfórum.hu főszerkesztője, Kajtárné Botár Borbála tanár, oktatáspolitikus, Kincses Gyula szakorvos, egészségpolitikus és Orosz Csaba, a BME egyetemi docense, a MTA Közlekedés- és Járműtudományi Bizottság tagja értékes gondolatait.

Büszke vagyok rá, hogy a város jövőjéről alapvetően nagyon hasonlóan, viszont nem egyformán gondolkodunk. Örülök, hogy Beleznay Éva és Kincses Gyula is fontosnak tartja Budapest fürdőváros jellegének erősítését. Egyetértek Bojár Ivánnal abban, hogy Magyarország egyetlen igazán értékes márkája Budapest, és hogy globálisan kell gondolkodnunk, hiszen a városunknak rendkívül erős versenyben kell helyt állnia. Igaza van Kajtárné Botár Borbálának is, hogy a kormány által az oktatásban elkövetett hibákat évek munkájával lehet csak kijavítani, de ehhez a munkához mielőbb hozzá kell látnunk. Csatlakozom Orosz Csabához, aki kevesebb autót és több innovatív közlekedési módot szorgalmaz. 

Ígérem, hogy minden hasznos javaslatot megfogadunk, és beépítjük a Budapest-víziónkba, hiszen csak így, egymást meghallgatva tudunk megfelelő válaszokat találni Budapest súlyos problémáira. Meggyőződésem, hogy Budapest ereje az itt élők tudásában, kreativitásában és odaadásában rejlik, éppen ezért szükségünk lesz mindenkire, aki szívén viseli Budapest sorsát, fejlődését. Hiszen csak így teremthető meg a szabad, önálló és erős Budapest!