robbantás;Krím;

2018-10-17 12:53:17

Robbanás egy krími iskolában, legalább 18-an meghaltak (videó)

Mintegy ötvenen megsérültek, az áldozatok többsége diák. Terrorcselekményből közveszélyes módszerrel elkövetett, többszörös emberöléssé minősítették át a támadást.

Legalább 18 halálos áldozata van annak a robbanásnak, ami szerdán következett be egy krími technikumban – írta az Independent. Beszámolók szerint minden kötszer elfogyott, és nem volt elég mentő sem az ellátásukhoz. Az áldozatok zöme diák.

Ugyan az első hírek még gázszivárgásról szóltak, a helyszínen, Kercs városában robbanószerkezetet is találtak a terrorelhárítási hatóságok. Úgy vélték, az az iskola étkezőjében lépett működésbe.

Az MTI a kercs.fm nevű helyi hírportál beszámolója alapján azt írta, a helyszínre több mentőautó is érkezett, de annyi volt a sebesült, hogy nem tudták mindet elvinni, ezért a tömegközlekedés buszait is bevonták. Kivonultak a rendőrség, a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) és a katasztrófavédelem, valamint a gázszolgáltató vészhelyzet-elhárítással foglalkozó szakemberei is. A környékre kétszáz katonát is kivezényeltek.

 

A robbanást korábban a kiemelt ügyekben eljáró orosz Nyomozó Bizottság (SZK) terrortámadásnak minősítette. Szerda délután azonban az SZK szóvivője közölte, hogy a támadó, Vlagyiszlav Roszljakov, az iskola 18 éves, negyedikes, vegyész szakos tanulója több embert agyonlőtt, majd magával is végzett a tanintézményben. Szvetlana Petrenko szerint a halálos áldozatok száma 17, a merénylő a tizennyolcadik. Mindannyian lőtt sebekbe haltak bele. A sebesültek száma 54, a legsúlyosabbakért mentőrepülőket küldött a Krímbe az orosz védelmi tárca és a rendkívüli helyzetek minisztériuma.

Hivatalos közlés szerint Roszljakov előbb detonálta a házi készítésű bombát és azután nyitott tüzet iskolatársaira és a tanárokra. A RIA Novosztyi hírügynökség szerda este közölte, hogy az iskolában egy második robbanószerkezetet is találtak, amelyet hatástalanítottak.

Sajtójelentések szerint Roszljakov anyja, aki ápolónő, részt vett a sérültek mentésében, és nem tudta, hogy a fia az elkövető.

A Rosszija 24 hírtelevízió értesülése szerint Roszljakov néhány nappal a támadás előtt szerzett be egy karabélyt és ahhoz nagy mennyiségű lőszert. Az iskolába fegyverrel a kezében érkezett.      

Több orosz hírportál is megosztotta a KerchNET videóját, amelyben Olga Grebennyikova, a tanintézmény igazgatója arról beszélt, hogy több robbanás is történt, és a támadásban gépkarabélyos fegyveresek is részt vettek, akik helyiségről helyiségre járva gyilkoltak.

Kercsben fokozott biztonsági intézkedéseket vezettek be, egyebek között megerősítették a félszigetet az orosz szárazfölddel összekötő Kercsi-híd védelmét. A városba orvosok és pszichológusok érkeztek Rosztov-na-Donuból és oda utazott Veronyika Szkvorcova egészségügyi miniszter is.

Vlagyimir Putyin orosz elnök Szocsiban bejelentette, hogy a hatóságok vizsgálják a kercsi támadás indítékait. Az Abdel-Fattáh Esz-Szíszi egyiptomi elnökkel közösen megtartott sajtótájékoztatóján együttérzését fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak, és gyors felépülést kívánt a sérülteknek.

     

A történtek miatt a Krímben hámnapos gyászt rendeltek el, több orosz városban szerda este gyászliturgiát tartottak, a moszkvai Kreml falainál elterülő Sándor-kertben pedig sokan virágot helyeztek el a második világháborúban hős városi címet kiérdemlő Kercs emlékművénél.