Európai Unió;korrupció;pénz;

2018-10-18 08:19:32

Megállítottak

A magyar kormány kétes értékű sikert ért el. A két választási cikluson is áthúzódó "Állítsuk meg Brüsszelt!" felszólítás kedvező fogadtatásra lelt: az Európai Bizottság engedelmeskedett a forint milliárdokat elnyelő, társadalminak csúfolt hirdetéseknek, és felfüggesztette három Magyarországot érintő támogatási program számláinak befogadását. Pillanatnyilag 500 milliárd forint foroghat kockán, de feltehetően ez az összeg még növekedni is fog. 

Bár a kifizetések késleltetésével megvalósulni látjuk a kollektív büntetés nem éppen demokratikus műfaját, azt azonban aligha vonhatjuk kétségbe: nem az verte ki a biztosítékot, hogy az Európai Unió legjobban kedvezményezett tagállamainak egyikében olyan kormánynak szavaztak bizalmat a választók, amely egyedülálló módon minden eszközt megragad, hogy az európai közösséggel szemben folyamatosan ellenszenvet ébresszen, brüsszelezzen.  A kormánynak elküldött figyelmeztető levélben világosan leírták: Magyarországon rendszer szintű szabálytalanságokat fedeztek fel, és felszólították Orbánékat, vagy emeljenek vádat a  korruptakkal szemben, vagy fizessék vissza a már kiutalt összegeket.

Az Unióban az mindenképp unikális jelenség, hogy egy kormányfő legszűkebb családja, illetve a hozzá közelálló - általa oligarchává tett - baráti kör úgy kedvezményezze önmagát, hogy a piacból megélni kívánó, kis- és közepes vállalkozásoknak csak azok a támogatási pénzek jussanak, amelyről az Orbán-klán "nagyvonalúan" lemond. A rendszer részét képezik a kormánypárti  önkormányzatok is, amelyek engedelmes szemként kapcsolódnak be ebbe a láncba. Mindennek a kárát a költségvetés - vagyis az adófizetők - szenvedheti el. 

És mégis, talán nem véletlenül: egy friss felmérés szerint soha ennyi magyar nem támogatta még az Európai Uniót. Ma 75 százaléknyian úgy gondolják, hogy az országnak hasznára válik a tagság.