LMP;október 23;

2018-10-23 19:30:22

Puzsérra tódul az LMP-s minitömeg

A „Lehet más a Politika” kevesen van, de külön petíciózik, Puzsért hájpolja, és rózsaszín nadrágszárat villant.

Valamivel több mint száz ember verődött össze a Gellért téren, ahol az LMP ifjúsági szervezete, a Lehet Más a Jövő demonstrált. (Az alacsony szám ellenére is nehéz elkülöníteni tüntetőket a sajtómunkatársaktól, illetve a villamos- és buszmegállókban ácsorgóktól.) 

 

A téren a párt felállított pár standot, ahol a tandíj elleni petícióra, illetve az Európai Ügyészséghez való csatlakozáshoz gyűjtik az aláírásokat. (Nem összekeverendő a Hadházy-féle kezdeményezéssel, az LMP egy európai petícióhoz csatlakozott, igaz a kinti szervezők egyik vezetője korábban tiltakozott az ellen, hogy Magyarországon az LMP szedje össze a szignókat.)

A Gellért téren ott volt a párt komplett vezetősége, itt erősíti az egybegyűlést Keresztes László Lóránt, a napokban társelnökké választott Demeter Márta, de elsuhant Ungár Péter is az ünnepi hangulathoz kevéssé passzoló elegáns rózsaszín nadrágjában.

Hat óra körül a tüntetők, zömében egyetemista korú fiatalok fáklyás menettel átvonultak a Corvinus Egyetem elé így tiltakozva a tandíj ellen.

A tüntető LMP-sek kezében lévő molinókra a „Korrupt Hök” a „Többet ésszel mint pénzzel”, illetve az „Az én apám oligarcha, Corvinusra fogok járni” feliratok olvashatóak.

Az egyetem előttre már bő kétszáz főre nőtt hallgatóság előtt előbb Pitz Dániel a Lehet más a Jövő Egyesület

vezetője tartott beszédet.

Utána következett a fő szónok Puzsér Róbert publicista, főpolgármester-aspiráns. Puzsér a mai helyzetet ahhoz hasonlította, amikor a fiatalság még a Bokros Lajos által bevezetni javasolt tandíj ellen tüntetett. Puzsér szerint akkor a neoliberalizmus, míg ma az Orbán Viktor vezette „újfeudalizmus" fenyegeti a jövőt.

„A tandíjmentesség nem ingyen ebéd – fogalmazott Puzsér. A tandíj mentesség befektetés a jövőbe, a társadalmi mobilitásba. Puzsér szerint a jelenleg még létező tandíjmentesség az utolsó progresszív

érték a magyar felsőoktatásban. Minden másban viszont lemaradt a felsőoktatás, ahol – mint elmondta - „a XIX. század módszereivel a XX. század problémáira akarják felkészíteni a XXI század emberét.” Puzsér

szerint a tandíjmentesség az utolsó védvonal, amit nem szállt meg a neoliberális gondolat és az Orbán-féle újfeudalizmus. Szerinte mindkét rezsimnek közös a célja: olcsó, öntudatlan munkaerőből álló nemzetet képezni. Az oktatás elsorvasztása ezt a célt szolgálja.

Puzsér Róbert úgy látja: egyetlen megoldás Magyarország válságára, ha megszervezi magát a polgári középerő, a „centrum”. „A centrum gravitációt képez, a C innovációval, oktatással érvényesül, nem törzsi

gyűlölettel, nem démonidézéssel.