Afganisztán;tálibok;

2018-11-06 10:49:45

Eltűntek egy afgán bázis katonái, Irán befolyását sejtik a háttérben

A kedden megtámadott bázison 50-en voltak, és legalább 20-an meghaltak, mielőtt megszakadt evlük a kapcsolat. Csak szeptemberben 500 kormánykatona vesztette életét a tálibokkal folytatott harcokban, hétfőn is meghaltak 13-an.

Legalább 20 katona vesztette életét kedden, mikor a tálibok rajtaütöttek egy a nyugat-afganisztáni határnál lévő állomáson - írja a Reuters. A katonák a támadás előtt 50-en voltak, a halottak mellett sok sérült is van köztük, és a harcok kezdete után néhány órával teljesen megszakadt velük a kapcsolat, nyilatkozta egy neve elhallgatását kérő tiszt.

A támadásért a tálibok vállalták a felelősséget. Szerintük 30 emberrel végeztek, elfoglalták a bázist, és rengeteg fegyvert és lőszert szereztek meg.

Afgán tisztviselők közül többen Irán ténykedését vélik felfedezni a vereség mögött. Teherán a gyanú szerint Afganisztán nyugati részét szeretné befolyása alá vonni, ennek érdekében pedig pénzeli és fegyverrel látja el a tálibokat. Az iráni vezetés tagadja a feltételezést.

Az Iránnal szomszédos, gyéren lakott Farah régióban súlyos harcok dúlnak az utóbbi hónapokban, rendőrök és katonák százai vesztették életüket. Csak szeptemberben 500 halálos áldozatot követeltek a harcok. Hétfőn a közép-afganisztáni Ghazni városán ütöttek rajta fegyveresek, akkor a kormányerők 13 tagjával végeztek. Májusban arra is volt esély, hogy a tálibok a tartományi fővárost is elfoglalják.