Itt a budapestiek beszélnek

A 2019-es budapesti főpolgármester Orbán 2022-es kihívója és legyőzője kell legyen.
Az Orbánban boldogult Népszabadságnak még a régi nagy átkosban volt egy ilyen rovata. Legalább pitiáner ügyekben megszólalhattak a főváros … majdnem azt írtam, „polgárai”, de hát akkor csak Budapest dolgozó népe létezett. Mármint hivatalosan. 
Budapest mint város, nota bene mint európai világváros hivatalosan nem létezett. A Magyar Népköztársaság dolgos munkásosztályának és haladó értelmiségének volt munka- és élőhelye. Továbbá és főleg, ezek bölcs vezetőinek. A vidék, a dolgozó parasztság vendégeskedni járt ide. Szórakozni, tanulni, gyógyulni, esetleg fölvonulni május elsején. A vörös lepel alatt persze élt a metropolis: pompás művészeti és tudományos élet, meg mindenfajta „félvilági élet” is. Természetesen voltak ellentétek, néhol gyűlölködés is, de úgy általában és igazán nem voltunk (Sándor György ideillő szavával) „összeuszulva”. Hát most vagyunk, nem kicsit, hanem félelmetesen. Budapest ma a feszítő ellentétek és a konfliktusok városa. 
Ha valaki veszi magának a bátorságot, hogy Budapestnek ilyen-olyan szinten városvezetője legyen, csak a béke és a nyugalom megteremtését tűzheti ki célul. Az alapkonfliktust az ország jelenlegi vezetőjének a fővároshoz való viszonya jelenti. Kormányfőnk falusi gyereknek született, kisvárosi diákként folytatta. Hiába végzett egyetemet, szerencsétlenségünkre nem volt képes értelmiségivé integrálódni.
Világlátása Háry Jánoséhoz hasonló. Palotát építtet magának Budán, ahonnan úgy fog lebámulni a városra, mint az obsitos (a saját hazug meséjében) a Világ végén a nixbe! Semmi köze sincsen Magyarország egyetlen metropolisához. Itt mindenkit különbnek érez magánál, frusztrációja nőttön nő. Ezért a maga képére akarja formálni a várost, és ez rettenetes. Megállíthatatlannak látszik, de nem az. 
Az új budapesti városvezetésnek kell őt megállítani. Helyre kell állítani a főváros önkormányzati autonómiáját, ha másképpen nem megy, a fővárosi funkciók visszautasításával. Az elherdált állami pénzek töredékéből kacsalábon forgó kormányzati negyed épülhet Felcsúton, a fatornyos stadion mellé. Kisvasút már van, repülőtér is lesz. Akár elköltözik a kormányzat, akár marad, a forrás-elosztás arányát meg kell fordítani. Az uniós fejlesztési pénzekhez is vissza kell adni a középső régió hozzáférési lehetőségét. Minden négyzetcentiméternyi beruházásról egyedül döntsön a főváros. Kormányzati építkezésekre nincs itt szükség. De ez természetesen csak akkor megy, ha a budapestiek nagy többsége számára Orbán valóban persona non grata. Minden felmérés és az idei választás ezt mutatta. A 2019-es budapesti főpolgármester Orbán 2022-es kihívója és legyőzője kell legyen.
Ezután lehet hozzálátni Budapest élhető várossá tételéhez, illetve kulturális fővárosi rangjának visszaszerzéséhez. A megtriplázódó források segítségével, a korrupció kormányzati részének kiküszöbölésével 3-4 éven belül kitűnő állami egészségügyet és iskolákat lehet indítani és működtetni. Hozzáértés még van, és Európa sincs messze. Önkormányzati tulajdonú bérlakások és szociális célú lakások építése és kezelése nélkül nincs társadalmi mobilitás, van viszont munkaerőhiány, egekbe szökő lakbérek és hajléktalanság. A hangulatrontásban élenjáró közlekedés ügyében is lehet minden fél (autósok, gyalogosok, kerékpárosok) számára elfogadható megoldást találni. Akár még a sétáló város is lehet létező cél: romkocsmákkal, turistákkal, úgy, hogy ne keletkezzék konfliktus a lakossággal.
2018.11.08 09:00
Frissítve: 2018.11.08 09:56

Árnyékpártok árnyékában

Harminc éve volt tegnap, hogy megalakult a Szabad Demokraták Szövetsége. A nagy rendszerváltó pártok egyike volt, heves antikommunizmusát még a Kádár-rendszerből hozta, tagjai szamizdatokon, repülő egyetemeken, rendőri megfigyelések közepette szocializálódtak, bukását előre vetítette a liberális érték-doktrinerség és a napi politikai mocsár kibékíthetetlen ellentéte.  
Az SZDSZ bukásának ősokát máig annak tulajdonítják, hogy 1994-ben kormánykoalícióra lépett a politikai karanténból szabaduló szocialistákkal. Pedig a „posztkommunisták” és az „áruló liberálisok” közötti szövetség nem volt természetellenes. A baloldali – ha tetszik munkásmozgalmi - értékek, célok nem értelmezhetőek a klasszikus liberalizmus értékei nélkül, és viszont. Mérhetetlen rövidlátás, hogy a liberalizmus szidalmazásában a mai Fidesznek társutasa némely baloldali politikus.
Az SZDSZ bukásának okai között elgondolkodhatunk John Lukacs amerikai-magyar történész meghökkentő állításán a politikai baloldal és a politikai liberalizmus végleges kihunyásáról: hogy céltalanná válnak, mert mindkettő céljait magáévá tette a liberális demokrácia jóléti állama, amely a fékek és ellensúlyok rendszerében a közösség által kellően ellenőrizhető, de kívánatos hatalommal is bír. Ez az állapot optimálisnak tűnhetett fel az 1990-es évek elején, amikor a történelem végeként a liberális demokráciák világgyőzelmét ünnepelték történészek. Az álmokat mára szertefoszlatta az újraébredő nacionalizmus. 
Eltűnt az SZDSZ és szinte nyomtalan a magyar politikai liberalizmus. Két rendszerváltó párt maradt, a Fidesz és az MSZP. Utóbbi erősen billegő talpon maradását sokan annak tudják be, hogy ők képviselik egyedül a társadalom veszteseit. A dolog inkább fordítva áll: azért maradhattak talpon, mert a társadalom nagy részében él még a vágy egy igazságosabb közösségi berendezkedésre. 
Ami pedig a jobboldalt illeti: a Magyar Demokrata Fórum antikommunista középutas konzervatív pártnak indult, de a Kádár-rendszer után a Csurka-szárnnyal túlságosan szélsőségesnek látszott. Taszító volt. Az MDF bukását ezzel együtt inkább az okozhatta, hogy nem tudta vállalt ideológiai hagyománya elrojtosodott fonalát felvenni. Ugyanez vonatkozik a kisgazdákra is, akiknek pártját végül az 1990-es önmagára sem hasonlító Fidesz verte szét, miközben bekebelezte a politikai kereszténydemokráciát is. 
A Fidesz lenyelte a konzervativizmust és a jobboldalt, ma pedig a politikai divatnak megfelelően nacionalista tekintélyuralmat hirdetve sikeresen áll a lábán, bár ideológiai gyökereit erőlködve keresi. Viszont három évtizeddel a rendszerváltozás után a választókorú népesség harmada politikai árva, politikai képviselet nélkül maradt, mert vagy el sem megy szavazni, vagy nem talál magának pártot, amelyre érdekképviseletét rábízná. A politikai elit Fidesz-ellenes fele frusztrált, mert nem találja a hatalom ellenszerét, a nemzet pedig a történelemben páratlan mértékben elszakadt a pártoktól, a parlamentarizmusnak álcázott romhalmaztól.
2018.11.14 09:00
Frissítve: 2018.11.14 09:37

Védtelen környezetvédelem

A közigazgatás modernizációja érdekében a környezetügyért felelős államtitkárság nagyjából 70 szakemberének 44 százalékát építik le. Ezt sokan a hazai környezet-,  illetve természetvédelem lefejezésének nevezik. Szerintem csak egy tíz éve tartó kivéreztetés újabb állomása. 
Korábban a természeti környezet védelmének felszámolása mellett az épített környezet védelmét is gyakorlatilag lenullázta az Orbán rezsim. Ki emlékszik már arra, hogy valaha létezett egy Országos Műemlékvédelmi Hivatal, sőt a legelső Fidesz-kormány által létrehozott óriási vízfej, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal is? A műemlékvédelem és a régészet hatósági feladatai már 2011-ben a kormányhivatalokhoz kerültek, a szakmai munkát végző maradék intézményt pedig 2012-ben megszüntették. Helyette létrehoztak egy Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központot, amely 2017-ig élt. Feladatait aztán a Miniszterelnökség vette át. Ma már aligha beszélhetünk Magyarországon rendszerszintű műemlékvédelemről.
A környezet és természetvédelem is nagyjából ezeket a stációkat járta végig. Az első Orbán-kormány alatt még minisztériuma volt a környezet- és természetvédelemnek. A 2010-es Fidesz győzelem után már csak államtitkárságként működött az agrártárcánál Illés Zoltán vezetésével. Ez az újabb kétharmadot követően főosztállyá lefokozva nem sok vizet zavart. Végül a környezet- és természetvédelem is a kormányhivataloknál landolt.
A szándék egyértelmű. A műemlékvédelmi és természetvédelmi szakemberek okvetetlenkedése valamelyest hátráltatta, zavarta az Orbán família és oligarchái akadálytalan tollasodását, illetve egyes multik terjeszkedését. Ma már viszont gond nélkül adhat át az állam Natura 2000-es védett területet akár egy autógyár bővítésének is, és nincs, aki megakadályozhatná a budai Várban a múlthamisító építkezések egész sorát.
És mintha senkinek sem hiányoznának a Magyarországról lassan eltűnő fecskék, vagy épp az útépítés miatt betemetett Árpád-kori falu, templom romjai.
2018.11.14 09:00
Frissítve: 2018.11.14 09:38