Mirkóczki: a belügyminisztériumnak van egy kis feladata Gruevszki-ügyben

Publikálás dátuma
2018.11.14. 10:40

Fotó: Soós Lajos / MTI
A jövő heti nemzetbiztonsági bizottsági ülés napirendjén lesz a Magyarországra szökött ex-macedón miniszterelnök, Nikola Gruevszki-ügye – mondta el lapunknak Mirkóczki Ádám a bizottság jobbikos elnöke. „Nem kérdés, hogy napirenden lesz” - fogalmazott. Szerinte az első és legfontosabb kérdés az, hogy egyáltalán „hogyan került be egy bűnöző az országba?” Mint ismeretes, a korrupciós bűncselekmények miatt két évre elítélt Gruevszkinek hat nappal ezelőtt kellett volna bevonulnia a börtönbe. Azonban Gruevszki eltűnt, hazájában körözést adtak ki ellene. Ezt követően kedd délután Gruevszki a Facebookon tudatta, hogy Magyarországon tartózkodik és menedékjogért folyamodott a magyar kormányhoz. Azóta a skopjei kormány megerősítette a hírt, illetve bejelentette, hogy korábban Gruevszkinek minden útlevelét bevonták.   „A Belügyminisztériumnak van egy kis feladata” - mondta most Mirkóczki, aki szerint a tárcára vár annak megválaszolása, hogy pontosan milyen körülmények között érkezett ide a volt macedón miniszterelnök. 

Sargentini: tranzitzónába küldik a magyar hatóságok Gruevszkit?

 „A következő kérdés, hogy a magyar hatóságok hűek maradnak-e a szabályaikhoz és Gruevszkit tranzitzónába küldik, hogy onnan folyamodjon a menedékjogért, illetve elutasítják-e Gruevszki kérelmét, mivel Gruevszki egy „biztonságos országból” érkezett? Vagy nem így lesz? Csak figyeljünk! - posztolta ki Judit Sargentini a Twitterre
Sargentini nem sokkal korábban azt kérdezte a Gruevszki ügy kapcsán, hogy létezne VIP Tranzitzóna Magyarországon?    „Egyszer megkérdeztem a magyar hatóságokat, hogy valaki folyamodhat-e menedékjogért a tranzitzónán kívülról. A válasz „nem” -volt. Akkor most lecsukják Gruevszkit vagy van egy VIP menedékjogi eljárás Budapesten?”  Amennyiben Gruevszki útlevél nélkül érkezett Magyarországra, azaz: nem jogszerűen tartózkodik nálunk, úgy rá is vonatkozik a fideszes többség menekültekkel szemben hozott rendelkezése, miszerint ebben az esetben csak a tranzitzónából kérvényezheti a menedékjogi eljárását.  Az ügyben részletesen a Helsinki Bizottság adott ki közleményt

Kilakoltatott családok éve: eddig 2400 otthont számoltak fel

Publikálás dátuma
2018.11.14. 10:23

Fotó: Tóth Gergő / Népszava
Miközben az Orbán-kabinet saját családtámogatási programját dicséri, eladósodott állampolgárok ezrei kerülnek utcára. A kormánypárt eközben leszavazta a lakhatási válságról szóló javaslatot.
A kilakoltatási moratórium lejárta óta vészesen emelkednek az ingatlannal kapcsolatos végrehajtási cselekmények. Az utóbbi negyedévben csaknem ezer, az idei évben összesen több mint 2400 kilakoltatás történt. Hiába a családok éve, sokan kénytelenek hátrahagyni egykori otthonukat – olvasható az ATV honlapján.
A csatorna a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar adatait összesítette, ezek alapján július óta összesen 919 kilakoltatás történt az országban. Május óta tehát – a kilakoltatási moratórium lejártát követően – ez a szám több mint kétezer. Egészen pontosan 2274 esetben jártak el a hatóságok.
Az adatokból kiolvasható: július és október között (III. negyedév) a kilakoltatások csaknem kétharmadát (65%) – 601 esetet – a lakóingatlanok sikeres árverését követő birtokbaadási eljárások tették ki, de voltak egyéb okból végrehajtott kilakoltatások is:
  • Lakásügyben hozott határozat végrehajtása miatt 191,
  • önkényesen elfoglalt lakás kiürítése miatt 38,
  • 38, bírósági végrehajtáson kívüli értékesítést követően 7,
  • a Nemzeti Eszközkezelő kérelmére elrendelt eljárás során pedig 82 kilakoltatás zajlott le.
Ha az egész évet nézzük, akkor viszont valamivel magasabb az ingatlannal kapcsolatos végrehajtások száma, 2405 – írja az az ATV portálja. 2016-ban 3474, 2017-ben pedig 3667 kilakoltatás történt a nyilvántartás szerint. Igaz, ebbe bele kell számolni azt is, hogy a moratórium tavaly novembertől ez év áprilisának végéig volt érvényben. A Széchenyi Hitelszövetség elnöke augusztus közepén még azt nyilatkozta a csatornának: már az 1355 is magas szám, ráadásul az adatok ráadásul csak a rendőri erővel történő kilakoltatásokat foglalják magukba. Barabás Gyula hozzátette: 
„Ezen kívül még ugye van ott, ahol önként hagyta el az ingatlanát a hiteladós. Ezek nem tartoznak ebbe a kilakoltatásban nevesített eljárásba, és ezeknek a száma azért ennél jóval magasabb, azt kell mondani, hogy havonta körülbelül 4-4500 otthonvesztésről beszélhetünk jelen pillanatban, ami körülbelül 10 ezer ember érinthet”.

Kampány és valóság

Mindez közel sincs összhangban a kormány családbarát politikájával: bár 2018 elvileg a „Családok éve” az Orbán-kabinet szerint, a valódi törekvéseknek nem sok jelét látni eddig – leszámítva azt, hogy két nap alatt felszámolták a lakástakarék-pénztárak állami támogatását, és a csok-ba csatornázták át az összeget, újabb lökést adva a központosított otthonteremtési programnak. Némi pozitívum, hogy az Orbán-kabinet a sokadik noszogatásra és demonstrációra volt hajlandó megemelni az otthonápolási béreket, a kezdeményezést pedig saját érdemként emlegették. A lakhatási válság megoldásáról szóló DK-s javaslat viszont nem talált meghallgatásra,  a Fidesz-KDNP egyszerűen leszavazta a parlamentben, nyilván a keresztényi könyörület jegyében.
Szerző

Tizenegy új dizájnerdrogot tiltott be a kormány

Publikálás dátuma
2018.11.14. 09:34

Fotó: police.hu
Ezzel már 85 anyag került tiltólistára, de a dizájnerszerek tervezői gyorsan követik a szabályozást, hetek alatt új típusú drogokat készítenek.
A kormány továbbra is kiemelt figyelmet fordít a dizájnerdrogok elleni küzdelemre. Egy most megjelent rendelet a meglévő 74 mellett 11 új anyaggal bővítette a tiltott pszichoaktív szerek listáját - mondta el az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára. Rétvári Bence szerint a magyar büntető törvénykönyv „a legszigorúbb Európában” a kábítószerhez köthető bűncselekményekkel szemben – a tiltott dizájnerdrogok listáját miniszteri rendelet határozza meg, amire nem maga az adott szer kerül fel, hanem annak úgynevezett törzsképlete, így egy-egy anyag több változata is büntethetővé vált.
 Az államtitkár a hatékony fellépésnek tudja be, hogy míg 2014-ben a lefoglalt kábítószerek mintegy 70 százaléka új pszichoaktív anyag, dizájnerdrog volt, jelenleg lefoglalt mennyiségnek csak 35 százaléka új pszichoaktív anyag. 
A javuló számokat ugyanakkor magyarázhatja az is, hogy a drogipar is követi, sokszor pedig hatékonyan kijátssza a szabályozást. A dizájner szereket tervező, zömében távol-keleti vegyészmérnökök akár hetek alatt képesek olyan új képletű szerek kifejlesztésére, ami semmilyen listán nem szerepelnek, és betiltásukig illegálisnak sem számítanak.

Rétvári az MTI-nek nyilatkozva hosszan sorolta a kormány drogprevenció érdekében tett lépéseit is: a megelőzésről szóló programok támogatására 3 milliárd forint áll rendelkezésre. A droghasználat megelőzése és visszaszorítása szintén kiemelt célja annak az 1,9 milliárd forintos programnak is, amellyel a gyermekvédelmi szakellátási intézmények működését segítik. A gyermek- és ifjúságpszichiátriai, addiktológiai és mentálhigiénés ellátórendszer infrastrukturális fejlesztése 6 milliárd forintból valósul meg. Az óvodai és iskolai szociális segítő tevékenység fejlesztésére pedig 2 milliárd forint összegű forrást biztosít a kormány.
Szerző