Horn Gyula vállára áll az MSZP és baloldali kutatóműhelyt épít

Publikálás dátuma
2018.11.19. 14:33

Fotó: Szalmás Péter
– Horn Gyula Magyarországot a Nyugat felé fordította, múltba révedés helyett inkább megalapozta az ország jövőjét, és megvédte az egyszerű emberek, a kisemberek érdekét az elittel szemben – sűrítette az egykori miniszterelnök érdemeit egy összetett mondatba Tóth Bertalan pártelnök az MSZP budapesti szervezete rendezte Horn-konferenciáján. Amivel a párt célja nem pusztán a múltidézés, hanem az, hogy „Horn Gyula tanulságait” össze lehessen vetni a ma megélt társadalmi folyamatokkal. Ennek szellemében a több mint három órás konferencián szóba került a Horn-kormány teljesítménye, visszaemlékeztek a NATO-tagsághoz vezető erőfeszítésekre, felidézték az Európai Unióhoz való csatlakozás előkészítését, taglalták a akkori médiaviszonyokat – és nem utolsósorban összevetették az akkori és a mai „kétharmad” politikai viszonyrendszerét. (utóbbiról csak annyit: Horn Gyula kétharmados kormányzati többsége birtokában sem gondolta úgy, joga van átírni az alkotmányt össztársadalmi egyetértés nélkül.) A volt miniszterelnök ezúttal „keresztszülői” minőségben is szóba került, Molnár Zsolt, ugyanis a konferencia helyszínéül szolgáló Villányi úti konferencia-központ a közeljövőben Horn Gyula nevét veszi fel – jelentette be az MSZP budapesti elnöke. Molnár Zsolt felolvasta ifjabb Horn Gyula levelét is, amelyben az egykori miniszterelnök fia arra hívta fel a figyelmet: különböző mérések alapján egyértelműen kijelenthető, hogy a társadalom az 1994-98 közötti Horn-kormány tartja a rendszerváltást követő kabinetek egyik legjobbjának. Nem véletlen, helyezte kontextusba ezt a tényt ifjabb Horn Gyula, hogy az MSZP-re nézve negatív következményekkel járt, hogy korábban nem dolgozott ki egy baloldali hagyományokra építő, de modernizált baloldali világképet, programot – ugyanis így a párt így nem tudott érzelmi kapcsolatot létesíteni a választókkal, különösen a fiatalokkal.
– Amikor a 2004 és 2009 közötti katasztrofális kormányzati teljesítmény miatt az MSZP kormányzóképes imidzse elpárolgott a párt mély gödörbe zuhant, ahonnan azóta sem tudott kikecmeregni, deklarálta ifjabb Horn Gyula, aki azért semmiképp nem temetné a szocialistákat, hiszen 1990-ben is a párt végét jósolták, de négy év kemény munka után az MSZP mégis kormány tudott alakítani. Tóth Bertalan egy szimbólumot emelt beszédébe. A napokban emlékezett ugyanis Európa az első világháború lezárásának századik évfordulójára, az MSZP elnökét megérintette, hogy a francia elnök és a német kancellár egymásba karolva rótták le a tiszteletüket. – Felháborító és elkeserítő, hogy az uniós nemzetek közös megemlékezésén nem vesz részt a magyar miniszterelnök – hangsúlyozta Tóth. A politikus szerint ki kell mondanunk: ma Európában szélsőjobboldali veszély van. Rendkívül fontos, hangsúlyozta Tóth Bertalan, hogy Horn Gyula üzenetét hogyan fordítják le napjainkban. Éppen ezért, hogy ne legyen hiba az értelmezésben, be is jelentette, hogy a Villányi Úti Konferenciaközpont és Szabadegyetem Alapítvány létrehozta a Szociális Demokráciát Kutató-elemző Intézetet. A pártelnök szerint ezzel az MSZP teljesíti évtizedes tartozását, miszerint egy baloldali szellemi műhelyt épít. Az intézet természetesen nemcsak a múltra koncentrál, illetve nemcsak a pártpreferenciákat méri, hanem a napi politikától ellépve próbálja elemezni, mi zajlik magyar társadalomban.

Nem mindenki volt oda az egykori miniszterelnöktől

Nemcsak politikusok tartották előadást, hanem szakértők is: például Lakner Zoltán, a 168 óra főszerkesztő-helyettese, politológus. Lakner piros nyakkendőben érkezett, de ezzel udvariassága véget is ért. Ugyanis úgy vélte, hogy bár kívülálló, de szerinte Hornnak nem volt átfogó politikai víziója. Azt a politológus egyébként kézenfekvő megoldásnak tartja, hogy az MSZP abba a politikusba kapaszkodik, aki a leghosszabb ideig volt a párt elnöke és egy karanténba zárt pártból győztes politikai erőt csinált. Lakneren kívül előadást tartott még Pulai András, a Publicus Intézet és Tóth Csaba a Republikon Intézet stratégia igazgatója, Németh Péter, a Népszava tiszteletbeli főszerkesztője, Herényi Károly, az MDF parlamenti frakciójának vezetője, Hiller István, az Országgyűlés alelnöke, Kovács László, az MSZP volt elnöke, Baja Ferenc, a Táncsics Alapítvány kuratóriuma elnöke, valamint Ujhelyi István, a szocialisták EP-képviselője.

Szerző
Frissítve: 2018.11.19. 15:39

Lemondott az LMP kommunikációs igazgatója

Publikálás dátuma
2018.11.19. 13:56

Fotó: Shutterstock
Halász Ambrus a napokban azt írta: úgy érzi, hogy pillanatnyilag hátra kell lépnie.
Lemondott posztjáról az LMP kommunikációs igazgatója – írja a 24.hu. A portál információja szerint Halász Ambrus magánéleti okokkal magyarázta döntését, de a párt belső fórumán a napokban azt is írta: úgy érzi, hogy pillanatnyilag hátra kell lépnie, és átadni a helyet azoknak a fiataloknak, akik „maximális profizmussal és elszántsággal tudják szervezni a párt kommunikációját”. Halász azt állította, hogy nem vesztette még el a hitét a pártban és az LMP közösségében, de ahhoz, hogy a szervezet az EP-választáson újabb sikert tudjon elérni, nem magával kellene foglalkoznia, hanem a választókkal.
Szerző
Témák
LMP
Frissítve: 2018.11.19. 14:31

Németh Szilárd nem kér elnézést, végrehajtást rendeltek el ellene

Publikálás dátuma
2018.11.19. 13:18

Fotó: Tóth Gergő
A fideszes képviselőnek sérelemdíjat és perköltséget is fizetnie kell az Eötvös Károly Intézet részére.
Az Eötvös Károly Intézet 2017. december 1-én a Fővárosi Törvényszéken elsőfokon megnyerte a Németh Szilárd állításai miatt indított pert, mivel Németh Szilárd az Eötvös Károly Intézet jóhírnevét sértő állításait nem tudta bizonyítani. Ezt a pereskedést 2018. április 17-én másodfokon immár jogerősen ugyancsak megnyerték. Németh Szilárd azonban az őt elmarasztaló és kötelező ítéletet azóta sem hajtotta végre, így az Eötvös Károly Intézetnek végrehajtási eljárást kellett indítania vele szemben – közölte az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet.  A közlemény szerint a Fővárosi Törvényszék végzése elrendeli, hogy Németh Szilárd saját költségén hozza nyilvánosságra közleményben kifejezett sajnálkozását. Egyben kötelezi a Fidesz országgyűlési képviselőjét, hogy mivel megsértette az Eötvös Károly Közpolitikai Nonprofit Közhasznú kft. jóhírnév védelméhez fűződő személyiségi jogát, fizessen 15 napon belül 350 ezer forint sérelemdíjat az intézet részére, valamint összesen 102 ezer forint perköltséget. A bíróság elrendelte az adósság végrehajtását.
„Továbbra is várjuk a 2018. áprilisa óta esedékes sajnálkozás kifejezését, valamint a sérelemdíj és a perköltség átutalását”

– emelték ki.

A közleményben felidézik: Németh Szilárdot azért perelték be, mert 2017. március 17-én a Mandineren megjelent nyilatkozatában azt állította, hogy az Eötvös Károly Intézet a közhasznúsági jelentésében megjelöltnél „sokkal, de sokkal nagyobb lóvét” kapott Soros György alapítványaitól, azaz meghamisították közhasznúsági jelentésünket.
„Ezt az állítását azzal a hamissággal is tetézte, hogy azt is mondta, hogy a nemzetbiztonsági szolgálatok képviselői a Nemzetbiztonsági Bizottság ülésén nyilatkoztak erről, amely tájékoztatást a bizottságban ülő ellenzéki képviselők ugyancsak meghallgatták. Híresztelése számunkra azért is fenyegető volt, mert jogszerűen Magyarországon csakis bűncselekménnyel, illetve terrorgyanúval illetett személyeket, súlyos bűncselekmények gyanúsítottjait szabad lehallgatni”

– emelte ki az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet.

Szerző