Bioritmus;gyerek;bocsánatkérés;

2018-11-29 18:09:00

A "Kérj bocsánatot!" árthat a gyereknek

Bocsánatkérésre utasítani egy gyereket, mielőtt valóban megbánná, amit tett, többet árthat, mint használ - írta az MTI a Michigani Egyetem kutatóinak tanulmánya alapján.

A Merrill-Palmer Quarterly című folyóirat internetes kiadásában megjelent tanulmány szerint színlelt bocsánatkéréskor épp a gesztus lényege - a megbánás kifejezése és a kapcsolat helyreállítására tett erőfeszítés - veszik el, ezért a gyerekek számára ilyenkor még ellenszenvesebbé válhat a bocsánatkérő személy.

Az egyetem munkatársai megnézték, hogy miként reagálnak a 4-9 éves gyerekek a kortársaik között lezajló három különböző bocsánatkérési forgatókönyvre: a spontán, az utasításra történő, de őszinte, valamint a kikényszerített bocsánatkérésre. Az eredmények szerint a gyerekek ugyanúgy tekintettek az őszinte bocsánatkérésre, függetlenül attól, hogy az spontán módon, vagy egy felnőtt utasítására történt-e. A kikényszerített bocsánatkérést azonban nem érezték hatékonynak a gyerekek, különösen a 7-9 évesek. Minden gyerek úgy gondolta, hogy a vétkes fél rosszabbul érezte magát a bocsánatkérés után, mint előtte, de a 7-9 évesek szerint a bocsánatkérésre kényszerített gyerekek rossz érzései inkább a büntetés lehetőségéből fakadtak és nem a bűntudat dolgozott bennük. A gyerekek mind úgy gondolták, hogy az áldozatok jobban érezték magukat, miután őszintén bocsánatot kértek tőlük, ám a kikényszerített, nem őszinte bocsánatkérést rossz érzésekkel fogadták.

Segítsünk neki megérteni, hogy mit és miért érez a másik személy. A bocsánatkérés csak az egyik út. Kutatások bizonyítják, hogy még az óvodások is értékelik, amikor egy bajkeverő társuk tettekkel próbálja jóvátenni korábbi vétségét.