Meghalt Andrej Bitov, az orosz irodalmi posztmodern atyja

Publikálás dátuma
2018.12.04. 18:58

Fotó: Sergey Guneev / Sputnik
82 éves korában hunyt el, egy moszkvai kórházban.
Elhunyt Andrej Bitov, az orosz irodalmi posztmodernizmus atyja, az Orosz PEN Club egyik alapítója és volt elnöke. Legismertebb regénye az Egyesült Államokban 1978-ban, a Szovjetunióban pedig csak 1989-ben megjelent Puskin-ház volt.
Az 1937-ben Leningrádban született, bányamérnöki végzettségű Bitov már nem egészen húsz évesen alkotni kezdett. A hetvenes évek végén egyik alapítója volt a Metropol című szamizdat folyóiratnak. Nyugati elismertsége miatt műveit a szovjet kiadók egészen a peresztrojka korszakáig nem publikálták.
Az orosz irodalom hagyományain felnőtt, kísérletező Bitovot már korai írásai alapján is a pszichológiai regény megújítójaként üdvözölték, mások az irodalom és a modern társművészetek, a filmművészet formai eredményeinek összefoglalóját látták benne, írja róla a Papageno.hu.
Az író azon orosz értelmiségiek közé tartozott, aki nyíltan elutasították a Krím félsziget Ukrajnától való elcsatolását. Bitov hétfőn halt meg Moszkvában, 82 évesen.

Korábban 220 milliót ért, most félmilliárdot ad az MNB az ismert Munkácsy-képért

Publikálás dátuma
2018.12.04. 17:18

Szépen felment az ára Munkácsy Mihály festményének, a Poros út I-nek: a Magyar Nemzeti Bank Értéktár programja most félmilliárd forintot ad érte, tizenöt évvel ezelőtt 220 millió forintért kelt el árverésen.
„Hihetetlenül hangzik, de Munkácsy egyik legnépszerűbb művének, a Poros útnak, illetve az e címen ismert két változatnak keletkezési időpontja mind a mai napig kérdéses a szakirodalomban. A helyzetet bonyolítja, hogy nem alakult ki igazi egyetértés a két változat egymáshoz való viszonyáról sem. A szakemberek hol az egyiket, hol a másikat tekintették vázlatnak, illetve befejezett változatnak” – olvasható a Virág Judit Galéria (akkor Mű-Terem Galéria) 2003-as katalógusában Munkácsy Mihály Poros út I. című festményéről. Boros Judit tanulmányából kiderül: Charles Sedelmeyer műkereskedő 1881-ben vásárolta meg a Poros út I.-et Munkácsytól. A kép 1921-ben bukkant fel először Magyarországon, az Ernst Múzeum egyik aukcióján, itt ragadhatta meg Vida Jenő gyűjtői figyelmét. A második világháború után majd fél évszázadig a Magyar Nemzeti Galéria leltárába került, a reprezentatív tárlatain a Poros út valamelyik változata mindig szerepelt. Úgy tartják, a mű a XIX. század magyar tájképfestészet egyik legemblematikusabb darabja. Születése pillanatától körbeutazta a világot, számos helyen állították ki. A Vida örökösök 2002-ben kapták vissza a magyar államtól, 2003-ban árverezték el. A kikiáltási ár az akkor rekordnak számító 75 millió forint volt – szintén rekordáron, 220 millió forintért kelt el.
A Poros út I. tulajdonjogát most 500 millió forintért, egy ismeretlen festő magyar történelmi személyiségeket ábrázoló nyolc alkotásból álló sorozatát 400 ezer euró értékben vásárolná meg az MNB az elektronikus közbeszerzési rendszerben elindított eljárás keretében – tudatta a jegybank a honlapján. A közleményéből kiderül: az Értéktár program Sébastien Bourdon a Nagy Szent család mosónővel című festményének tulajdonjogát 250 ezer euróért szerezné meg. Bourdon a témát többször is megfestette: a győri Rómer Flóris Múzeumban – a Váczy Péter-gyűjtemény részeként – látható a Nagy Szent család mosónővel című festménye, Frankfurtban, Bresztben és a londoni British Múzeumban is találhatunk hasonló képet a francia barokk festőtől.
 
Az MNB keddi közleménye szerint Vajda Lajos festő és grafikus festményeit 181,5 millió forintért vásárolta meg a jegybank, a tizennégy darabos gyűjtemény a Magyar Nemzeti Galériába került letétbe.
Frissítve: 2018.12.06. 08:58

Harlem hatalmas hangjai

Publikálás dátuma
2018.12.04. 11:30

Fotó: Szilágyi Ferenc
GOSPEL Azokat is meg lehet érteni, akik a szünetben menekülőre fogták. De rosszul tették, mert aztán kiderült: ezek kilencen remek énekesek.
Gonosz dolog volt hangerővel ijesztgetni a sok jó embert. A Harlem Gospel Kórus vasárnap esti koncertjén nem a heavy metal hívei töltötték meg a Csörsz utcai MOM sportcsarnokot. És nem is csak az autentikus amerikai fekete egyházi zene kedvelőinek jelentett szenvedést az első félóra, de az énekeseknek is: nem könnyű túlordítani egy csúcsra erősített billentyűs-dobos duót, néha úgy tűnt, mintha egy mulatós lakodalom hajnali óráiban lennénk. Pedig a szöveg Jézusról szólt, csak a zene, az volt túlságosan is világias. Egy tisztességes geor­giai baptista gyülekezet alighanem felháborodottan tiltakozott volna a gondolat ellen, hogy istentelen soulzenével csábítsák táncra az erkölcsükben gyengéket. Illetve hát, ez pont így történt annak idején, amikor Ray Charles, Aretha Franklin meg a többiek szórakoztatóipari áruvá tették a gospelt. Templomi kórusokból érkezett Bessie Smith, Ella Fitzgerald, Billy Holiday, de még Whitney Houston is, nem szabad hát felróni a harlemieknek a kereskedelmi szempontokat. Még akkor sem, ha szinte percre ugyanakkor, amikor minket próbáltak megsüketíteni, egy másik brigád New Yorkban tette feltehetően ugyanezt – a Harlem Gospel Kórus 65 tagjából kilencfős csoportokat szervez a turnékra. Azt végképp csak remélni tudjuk, hogy a New York-iakat legalább nem sztroboszkópozták szembe, hiszen jó esetben a gospel hallgatása egyszerre áhítat és műélvezet, amihez nincs szükség modern színpadtechnikára. De félre a kétségekkel, mert aztán alábbhagyott a hangerő, és kiderült, amit kezdettől sejteni lehetett: ha a hangmérnökök hagyják, a kórus együtt és szólistaként minden tagja külön-külön is remekül szól. Bár a kísérő szöveg egy picit túl édeskés, saját világhírük folytonos emlegetése pedig csöppet talán dicsekvő volt, ekkorra már a szórakoztató jelleg sem zavart senkit. Főleg, amikor az augusztusban elhunyt Aretha Franklin slágereiből összeállított részhez értünk, elvégre ezek a számok nem véletlenül kerültek a népszerűségi listák élére. A You make me feel (Like a natural woman) vagy a R-e-s-p-e-c-t még közepes előadásban is jó, de itt szó sem volt közepesről. Hakni ide, párhuzamos koncertek oda, a harlemiek komoly énekesek. Ezért is volt olyan jó érzés, hogy mi magyarok sem vallottunk szégyent. A szünet előtti csúcspont kétségkívül Radics Gigi váratlan megjelenése volt, aki nem csupán tartotta a szintet, de meglepett, elismerő pillantásokat váltott ki a kórusból. Pedig ők aztán hallottak már jó énekeseket... A zárószakasz karácsonyi dalai ügyesen kerülték el a negédet, aztán a Kool?&?The Gang Celebrationjére jött az általános tánc és ünneplés. Végül is a gospel lényege – az Úr dicsőítése mellett – az, hogy érezzük jól magunkat. A jó hír az, hogy sikerült. A zárószakasz karácsonyi dalai ügyesen kerülték el a negédet