Mészáros Lőrinc;

2018-12-06 09:00:00

A mi Onassisunk

Tartozom egy vallomással. Engem teljesen hidegen hagy, hogy Mészáros Lőrincnek mennyi pénze van. Hidegen hagy, hogy az egerszalóki szálloda milyen sundám-bundám került a felcsúti ember tulajdonába. Nem foglalkozom azzal sem, hogy betársult-e valamilyen bankba, mennyivel dotálja az újságjait a köz vagyonából a kormányzat illetékes pénzkifizető helye, és vásárolt-e a napokban a sajtóbirodalma számára pár újabb ékkövet. 

Innen nézve ennek nincs semmi jelentősége. Számomra a dolognak csupán annyi a szépséghibája, hogy ennek a jóravaló mesterembernek mára szent meggyőződése, hogy ő a magyar Onassis. Már ha egyáltalán tudja, kiről beszélek. Kettőjük közé pedig a legjobb szándékkal sem tehetünk egyenlőségjelet, hiszen az említett néhai görög milliárdos mérhetetlen vagyonát – többek között az érdekeltségeibe tartozó szállodákat, bankokat, ingatlancégeket, a hajóparkot és légitársaságot - a maga tehetségéből szerezte meg, és működtette élete végéig. Arról volt híres, hogy a teljes birodalmát ő maga irányította. 

A mi emberünknek is vannak szállodái, bankja, ingatlanban is „utazik”, igaz, hajóparkja és légitársasága még nincsen, de kis hajója és kis repülője talán már akad. Aztán azért sem mérhető a göröghöz, mert a legjobb szándékkal sem lehet feltételezni a gázszakmában bizonyára járatos mesterről, hogy akár csak el is tudná sorolni, hol, milyen ágazatban termelik neki a milliárdokat vállalatbirodalma részei. Már az is szép teljesítménynek számítana, ha tudná, hol vannak a földjei, vagy tisztában volna azzal, hogy az adott napon mennyi pénz van a számláin. Eltátotta a száját a fél ország, amikor a közelmúltban – véletlenül - elfelejtett beírni egy milliárdocskát a vagyonnyilatkozatába. Az vesse rá az első követ, akinek ennyi pénzzel a zsebében feltűnne az ilyesmi! 

Szóval mindezzel nincs nekem semmi bajom. Időnként azonban elgondolkodtat, vajon ki vagy kik állnak mögötte? Az nem kétséges, hogy kezdetben a lakcíme és a gyerekkori barátság nyitotta meg előtte a gazdagodás kapuját. Szinte hallom, ahogyan az első állami közbeszerzési pályázatának elbírálói összesúgnak az akta felett: tudod, ő az a felcsúti barát… Aztán már több sem kellett, minden ment, mint a karikacsapás. Egy bizonyos „üzemméretig” még a gázszerelő mester tapasztalata is elég lehetett, de amikor fellendültek a vállalkozásai, és egyre több szakmába, iparágba tette be a lábát, kellett valaki - vagy valakik -, aki/akik értenek a vállalatvezetéshez. 

Ha Simicskának nem jutott volna eszébe spermának nevezni a korábbi puszipajtását, azt gondolhatnánk, hogy a veszprémi „remete” volt az, aki mint korábban a Fidesz pénztárának, úgy Mészáros gyarapodásának is a mentora lett. Ha oknyomozó újságíró volnék, nem hagyna nyugodni a titok, most vajon ki lehet a kormánypárti oligarchák új gazdasági zsenije? Ki az, aki ennek a szerény képességű mesterembernek is a háta mögé bújva képes egy ekkora vállalatbirodalmat irányítani és fejleszteni?