Tíz megyében figyelmeztetnek ónos esőre

Publikálás dátuma
2018.12.20 07:17
Illusztráció
Fotó: Shutterstock
Főleg az Észak-Alföldön továbbra is megmaradhat a sűrű köd. Késő estére 0 és -6 fok közé hűl le a levegő.
Tíz megyére (Baranya, Bács-Kiskun, Csongrád, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém és Zala) adott ki elsőfokú figyelmeztetést csütörtökre az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ). Az előrejelzés szerint nyugat felől két hullámban csapadékzóna érkezik, melynek formája az ország északi felén hószállingózás és hó, délebbre pedig vegyesen ónos eső, fagyott eső, néhol eső lesz. Reggel, délelőtt az Észak-Dunántúlon és az északi megyékben főként hó várható. Délután és este az ország déli felén újabb hullámban valószínű egy nyugatról kelet felé vonuló csapadékzóna, több helyen ónos eső formájában.
A látási viszonyokban inkább javuló tendencia valószínű, de – főleg az Észak-Alföldön – továbbra is megmaradhat a sűrű köd. Jobbára borult, párás, helyenként tartósan ködös idő várható, és többnyire mérsékelt marad a légmozgás, de a délkeleti szél a Kisalföldön megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában +1 és -4 fok között várható, késő estére 0 és -6 fok közé hűl le a levegő.
Frissítve: 2018.12.20 07:17

Kis bank, hatalmas kedvezményekkel - Budapesten keresztül így tölthetné fel Putyin kémekkel Európát

Publikálás dátuma
2019.03.25 11:21

Fotó: Népszava/ Molnár Ádám
Nem csak diplomáciai fedést, de pénzmozgásokat is álcázhat a meglepően csekély tőkével bíró IIB, az embereit pedig a magyar kormány segíti a schengeni övezeten belülre.
Alaposan feladhatja a leckét a magyar kémelhárításnak, hogy az orosz Nemzetközi Beruházási Bank (IIB) Budapesten teljes mentességet kap a magyar hatóságok felügyelete alól, vezetői és vendégei pedig a diplomáciai mentesség szabályai szerint mozoghatnak Magyarországon és így az Európai Unióban, írja az Index.hu, ugyanis
a kémek többsége éppen hogy diplomáciai fedésben érkezik a célországba, és diplomáciai mentességet élvezve dolgozik.
Amikor egy ország jelzi, hogy kiket küld diplomáciai képviselőként, a fogadó állam kémelhárítása - Magyarországon az Alkotmányvédelmi Hivatal munkatársai - ellenőrzi a listán szereplő neveket. A listát elküldik a NATO-tagállamok partnerszolgálatainak is a, a partnerek pedig ha van mit, akkor visszajeleznek, hogy kivel, hol volt már dolguk. Ha valaki gyanús, arra aztán a kémelhárítás odafigyel, de az, hogy mit lépnek vele szemben, függ a diplomata tevékenységétől is.
a budapesti bázist építő orosz Nemzetközi Beruházási Bank azért kockázatos nemzetbiztonsági szempontból, mert az ott dolgozók ugyanolyan mentességben részesülnek majd, mint azok, akiket az orosz külképviseletekre telepítenek.
A bank elsősorban fedést biztosíthat a kémeknek, írja a portál. Méghozzá egy külképviselettel szemben nem csak diplomáciai fedést, de a pénzmozgások elfedését is biztosíthatja, elrejtve ezzel ellenséges üzleti felvásárlást, de használhatja a pénzt kivédhetetlen versenyhelyzet teremtésére, vagy hitelek útján tehet függővé kulcspozícióban lévő személyeket. Ráadásul az orosz titkosszolgálatok embereinek él-személyazonosságát is biztosíthatja a pénzintézet, mivel 
a kormánnyal kötött megállapodás értelmében nemcsak a bank személyzetének, azok eltartott rokonainak, ide járogató tanácsadóknak, de voltaképpen bárkinek az utazását meg kell könnyítenie a magyar államnak, akit a bank meghív.
A kémek a bank embereiként érkezhetnek Magyarországra, ahonnan - ismét identitást váltva - bárhova könnyedén eljuthatnak a schengeni övezetben. Mindezeken túl a beruházási bank vállalatfinanszírozásban való részvétele elképesztően jó információszerzési, tippkutatási és befolyásolási pozíciót is biztosít.
Az IIB a fejlesztési bankok viszonylatában nagyon kicsi, 1,3 milliárd eurós tőkéje olyan – szemben például a luxemburgi EIB-vel, melynek 243 milliárd euró a tőkéje. Mindez kémelhárítási szakemberek szerint csak erősíti a gyanút, hogy budapesti megjelenésében nem a névleges, hivatalos tevékenysége a döntő. Az már csak hab a tortán, hogy a beruházási bank igazgatója, a korábbi diplomata Nyikolaj Koszov szovjet hírszerző családból származik. Apja – a KGB vezérőrnagyaként – Magyarországon is dolgozott, és neki magának is köze lehet a KGB-utód Külföldi Hírszerző Szolgálathoz.
A magyar kormány lépése, azaz a bank befogadása és a mentességek biztosítása azért is meglepő, mert Magyarországot 2000-ben éppen az első Orbán-kormány idején léptették ki az IIB-ből, azzal az indokkal, hogy nem elég átlátható a ténykedése. Azaz már akkor nemzetbiztonsági kockázatot láttak benne. A szakítás 2014-ig tartott.
Önmagában persze nem szokatlan és nem rendszeridegen, hogy egy nemzetközi pénzintézet olyan mentességeket kapjon, mint amiket Magyarországon a Nemzetközi Beruházási Bank kaphat. De mindezek fényében egyáltalán nem földtől elrugaszkodott állítást fogalmazott meg egy biztonsági szakértő a New York Timesnak, amikor azt mondta: a magyar kormány és az IIB között létrejött "megállapodás lehetőséget nyújt Vlagyimir Putyinnak, hogy feltöltse kémhadtestét Európában, miután innen és az Egyesült Államokból is orosz diplomatákat utasítottak ki a Szkripal-ügy megtorlásaként".

Kiakadt az állambiztonság: a Soros Alapítvány demokratikus mozgalmakat akar támogatni

Publikálás dátuma
2019.03.25 11:00

Fotó: AFP/ BRENDAN SMIALOWSKI
A gyanús formációk egyike, amiért a szocialista szolgálat prüszkölt, a Fidesz volt.
Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára tette ki azt a napi operatív információs jelentést, amelyet majdnem napra pontosan 30 éve írt le a Belső elhárítás (BM III/III. Csoportfőnökség): a Soros Alapítvány "demokratikus, alternatív mozgalmakat" akar támogatni - írja a hvg.hu. A Soros Alapítvány honlapjáról kiderül, hogy 1989-ben "Demokratikus szervezetek támogatására" 16 804 000 forintot fordítottak.  A támogatási lista is elérhető, ebből kiderült, hogy a Fidesz helyi csoportjai százezreket kaptak fénymásolóra, a központi pártszervezet pedig 3,2 milliót az infrastruktúra kiépítésére. Ebből lett 5 számítógép szövegszerkesztő programmal, 6 fénymásoló, 6 üzenetrögzítő, 6 telefax és egy lézerprinter.