Itt hömpölygés van

Versvonzatok – Képzőművészek Gyukics Gábor verseiről, Petőfi Irodalmi Múzeum

Az Open Reading Gyukics Gábor találmánya. Össznépi és összművészeti felolvasás zenészek, képzőművészek részvételével, amolyan örömzenélésbe oltott örömverselés, vagy épp fordítva.

Közel húsz éve rendez efféle eseményeket, melyek a művészi kölcsönhatáson és nyitottságon, az egymásra reagáláson alapulnak. Bár ereje leginkább az elillanó pillanatban, a performanszjellegben rejlik, a Petőfi Irodalmi Múzeum egytermes, Versvonzatok című kiállításán most január 20-ig kimerevítve, vagyis repetitíve állandósul a művészi egymásra hatás. Gyukics az ablakpárkányból, egészen pontosan a fehérre mázolt radiátorborítás alól szólva, végtelenítve mondja a 60. születésnapjára, idén tavasszal kiadott Végigtapint című kötetben szereplő pár sorosait, melyekre kortárs képzőművészek készítettek képpé, plasztikává vagy szoborrá formált reflexiókat. Közben, a versváltásokkor, Ágoston Béla szaxofonszólamai töltik meg zenével a teret.

Van tehát vers is, zene is és képzőművészet is, mégis más így, mint az Open Reading-kalamajkákon, ahol az adott pillanat és az ad hoc párbeszédek adnak improvizatív jelleget az elröppenő időnek. Itt, a PIM-ben a pillanatiság maximum annyiban jelenik meg, hogy el tudja-e kapni az ember épp azt a pár másodpercet, amikor a költő egy-egy adott kép szövegszövetét olvassa. Itt inkább hömpölygés van, hangzó és vizuális hullámzás. „Ha két vagy több művészeti ág közösen próbálkozik, az számomra mindig pozitív hatású.

Kisegítik egymást, és emiatt az egyiken keresztül könnyebben meg lehet érteni a másikat - magyarázza Gyukics Gábor. – Ami a Versvonzatokban érdekes, hogy itt a képzőművész a felkért alkotó, a társművész. Fordítva már sokszor volt, már rengeteg festmény és szobor ihlette vers született, jó pár író és költő nyitott már meg kiállítást, de ez most más, itt vers ihlette képzőművészeti alkotások születtek. Nem tudom, mennyire konkretizál, viszont jobban láttat és felerősíti a verset. Semmiképpen nem szűkíti le a képzelőerőt, inkább duplán felerősíti.”

A Görögök című vershez Félistent álmodó Verebics Katalin például oda tud bekapcsolódni, hogyan él tovább, akár egy ma már letűnt civilizáció is, a kövekben megmaradt romokon túl, magában az emberben. „Ahogy körbefalazok, motívumokkal körbeépítek egy arcot, vagy a láthatatlan belsőségeket, azzal épp olyan lenyomatokat teszek láthatóvá, mint amilyenek az anyajegyeink. Ki tudja, milyen előzmények, hány ezer év tudatba kódolt történései rejlenek bennük. A Görögök című vers azért is fogott meg, mert ez az antikvitás téma régi szenvedélyem. Rómában fél éven át csakis torzókat tanulmányoztam, később pedig, egy ottani művésztelepen Európa elrablásáról festettem egy hatalmas pannót. De mivel alapvetően soha nem a mítoszok izgatnak, hanem sokkal inkább az érdekel, mivel idézhető meg egy adott korszak szellemisége, és hogyan emelhető át az a jelenbe, hát megfestettem az eredeti mítosz ma sokkal aktuálisabb ellentettjét is: ahogy Európa tartja karjában az aprócska Zeusz-bikát."