A „köztársaság” arisztokráciája

A kormányfő és a miniszterelnökség az újévet a budai Várban, az egykori Karmelita kolostorban kezdi. Mit takar az „arisztokratikus tündejáték” parfümfelhője?
1. Az épület. A hivatalos felvételeket - fényképezni a sajtónak nem volt módja – a laikus szemével nézve a felújítással, illetve az új épület megtervezésével megbízott Zoboki Gábor építész kiváló szakmai munkát végzett.
2. A közjog. Köztársaságban sem a köztársasági elnöknek, sem a parlamentnek felelősséggel tartozó végrehajtó hatalomnak (a kormánynak és fejének) semmi keresnivalója nincs a népképviseletnek helyet adó épületben. A fizikai (térbeli) elválasztás "csak" gyakorlati következménye a hatalmi ágak elméleti megosztásának, kifejezése a képviselők függetlenségének. (Érdekes, hogy a miniszterelnökség költözése nagyobb vihart kavar, mint a házelnök épülő sokmilliárdos rezidenciája, pedig neki meg éppen a Házban a helye.) A kormányfő és a Miniszterelnökség költözése tehát indokolt volna. Azért a feltételes mód, mert magyar parlamentarizmus nincs, annak csak kulisszái léteznek. A népképviseletet maga a végrehajtó hatalom számolta fel, a törvényeket a kormány(fő) akarata szerint a mamelukok egyéni javaslatai nyomán szavazza meg a Ház kétes eredetű politikai többsége, a politikai kisebbséget megfosztották alkotmányos jogainak gyakorlásától, vagy korlátozzák ebben. Miután pedig a törvényhozó és a végrehajtó hatalom szétválasztása nem létezik, azok fizikai elkülönítése is csak a megtagadott köztársaság nejlon-arisztokráciájának színjátéka.
3. A pénz. A hatalom nem tartotta érdemesnek tájékoztatni a közönséget, mibe került a kolostor felújítása, kibővítése, berendezése. Az arisztokrata lét mímelése sem olcsó, ám a felháborodás oka az arányokban rejlik. Abban az országban ugyanis, ahol olyan jövedelmi és életmódbeli különbségek vannak, mint Magyarországon, ahol ily mértékben lepusztult minden közszolgáltatás, amiért az állam, a közhatalom felel, képtelenség józanul megítélni, elfogadni az egyetlen emberre költött közmilliárdokat. Másfelől: indokolt, hogy a közhatalom kapjon előkelő helyet, de a mai kormányzati teljesítmény nem érdemel pompát. A közönség jobban méltányolná az elegáns aszketizmust máshol, semmint a rongyrázást itt.
4. Szimbólumok. A közgondolkodás – érthetően, de oktalanul – a Várat a királyi palotával azonosítja, pedig a kormányfő nem a palotába költözik. A hatalom látszólag nem foglalkozik e szimbolikával, de – mint minden autoriter társa – kényszeresen megteremti azokat a fizikai helyeket – a nemzeti dohányboltoktól a Sándor-palotán át, a kormányfői kolostorig -, amelyeket szinte ráerőltet a társadalmi ellenzékre, ahol aztán kiélheti utcára kergetett, kriminalizálható dühét. Amíg ugyanis helyszíneket keres, hogy indulatait levezesse, nem ismeri fel, hogy „csak” a parlamentet kell visszavennie, hogy a hatalmat - nem csak szimbolikusan - megdöntse. 
A düh bölcsessége óvjon meg mindent, amit bárki, bárhol felépített. A Várban is. Ahol közpénzen vásárolt magánpompát találhat a hatalom, kiérdemelt nyugalmat azonban aligha.
Szerző
Friss Róbert
Frissítve: 2019.01.02. 09:09

Budapest

Meséli egy barátom, hogy a két ünnep között a feleségével, Eszterrel beköltözött egy szállodába. Nem aprózták el a dolgot, mindjárt a lakásuktól két sarokra álló kis hotelt választották. 
Elképedésemre, hogy hát minek pénzt kiadni azért, hogy ugyanazt a panorámát lássák, mint hétköznap, teljesen logikus magyarázattal állt elő. „Te ismersz minket, tudod, hogy mit csinálunk esténként. Otthon ülünk, és szidjuk ezt a szart, amiben élünk. Néha elmegyünk színházba, aztán hazamegyünk, de már útközben szidjuk ezt a szart, amiben élünk. A múlt héten kitaláltuk, hogy nem bírjuk ezt már tovább, elutazunk. Csak három napra, mondtuk, mindegy hová, csak el innen. Aztán kiszámoltuk, hogy oda-vissza kettőnknek százezer a repülőjegy, plusz a három napos bérlet, a költőpénz, a múzeumi belépők, egy színházjegy, minden ötször annyi, mint itthon. Egy vagyon. Egymásra néztünk, és egyszerre mondtuk ki: maradjunk itthon, és menjünk el egy szállodába!” 
És az miért jobb, mintha egyszerűen otthon maradnátok? 
„Hülyéskedsz? Ha beköltözöl egy szállodába, abban a pillanatban már nem tartozol a városhoz. Idegen vagy, jobb esetben egy érdeklődő turista. Kicsit sajnálod a helybelieket, mert úgy hallottad, hogy diktatúrában élnek, de ez téged egyáltalán nem zavar. Vannak valami tüntetések, de a recepciós megnyugtat, hogy idáig nem jönnek el, nem kell aggódni, a múzeumok nyitva vannak. Elmész a Városligetbe, kicsit furcsállod azt a néhány sátrazó szakállast az út mentén, de mivel külföldi vagy, nem érted, mi van a tábláikra írva. Megnézed a Seuso-kincseket, és szarsz rá, hogy ez mennyibe került az adófizetőknek. Szörnyülködsz egy kicsit a Szabadság téri emlékműnél, mert baromi ronda, de hát ha ezeknek ez kell, az az ő bajuk. Sorba állsz a Parlamentnél, végre lelkiismeret-furdalás nélkül megnézheted a koronát. Végighallgatod a történeteket a koronaőrökről, és eszedbe se jut, hogy valahol Londonban egy irodában ül az egykori koronaőr (VITRIN!), és irányítja a mindent legyűrő gyűlöletgépezetet. Járkálsz a városban, nem érdekel a kosz, a piszok, mert tudod, hogy csak turista vagy. Beülsz egy étterembe, tízezret fizetsz két pizzáért és két sörért, de ez sem érdekes, mert egyrészt még mindig olcsóbb, mintha elutaztál volna százezerért, másrészt meg tudod, hogy ide úgyse jössz be többé. És tudod, mi a legjobb? Este visszamentünk a szállodába, a portástól elkértük a kulcsot, felmentünk a szobába, leheveredtünk az ágyra, olvastunk egy kicsit, és elaludtunk. Eszünkbe se jutott szidni ezt a szart, amiben élünk. Három napig boldog külföldiek voltunk, egy egész más univerzumban éltünk, mint a sok leszegett fejű helybeli, akiket azért egy kicsit sajnáltunk, mert hát látszott rajtuk, hogy boldogtalanok. Aztán amikor három nap múlva kicsekkolnunk a szállodából, és gyalogoltunk a házunk felé, Eszter bekapcsolta a mobilját, és felháborodva azt mondja: te, hallottad, hogy ezek a sunyi görények az éjszaka elszállították a Nagy Imre-szobrot? Na ekkor értettem meg, amit apósom mondott mindig: szép város ez fiam, csak lenne hová hazamenni."
Szerző
Kövesdi Péter
Frissítve: 2019.01.02. 09:09

Irány Európa

A tavaly áprilisi választás, illetve az újabb kétharmadot követő kormányzati mozgások (a média teljes bekebelezése, Mészáros Lőrinc triplázása, nyílt támadás a független igazságszolgáltatás utolsó végvárai ellen) nyomán kialakult, reménytelennek tűnő belpolitikai helyzetben Orbán Viktor villantott föl új perspektívákat az elégedetlen többség előtt. A rabszolgatörvény szinte egységes társadalmi elutasítására adott, Grósz Károly legemlékezetesebb pillanatait idéző állampárti reakció milliók számára tette kézzelfoghatóvá, milyen rendszer készül itt bebetonozódni. 
Hirtelen tétje lett a politikának: az, hogy aki európai életet (bért, életszínvonalat, közszolgáltatásokat, élettartamot) akar, annak tényleg el kell-e költöznie ebből az országból. A kormány világosan megüzente, hogy ha rajta múlik, akkor nem a legkeletibb nyugati, hanem a legnyugatibb keleti ország leszünk. A különbség földrajzi értelemben még milliméterekben sem mérhető, a valóságban kontinensnyi léptékű: kevesebb jog, nagyobb fokú kiszolgáltatottság és kizsákmányolás, rövidebb élet, az embereken uralkodó állam és egy mindinkább monarchikus allűröket mutató uralkodócsalád - a személyes szabadság, a joguralom, illetve az állampolgárok és a sajtó folyamatos kontrollja által kikényszerített jó kormányzás, felzárkózás és jólét helyett.
A szavakkal űzött játéknál sokkal többről van szó: arról, hogy volt-e bármi értelme az elmúlt harminc évünknek, és hogy egy szűk, talán csak egyetlen főből álló politikai kör megváltoztathatja-e egy országnyi ember egyértelmű elhatározását a Nyugathoz tartozásról. Az elmúlt években 600 ezren mentek el – talán csak időlegesen - innen azért, mert ragaszkodtak a nyugati típusú elvárásaikhoz, és még vagy másfél-kétmillióan fontolgatják, hogy utánuk mennek, ha az Orbán-rezsim továbbra is keletre tart. Sokkoló számok: azt mutatják, hogy van egy másik, a Fidesz-törzsszavazókkal összemérhető, ám a Fidesz rendszerét elfogadni nem hajlandó politikai tömb az országban, amelyik dönthet akár úgy is, hogy az álmaiért nem hazát, hanem inkább kormányt fog váltani.
Az elmúlt években 600 ezren mentek el – talán csak időlegesen - innen azért, mert ragaszkodtak a nyugati típusú elvárásaikhoz

Frissítve: 2019.01.02. 09:08