A „köztársaság” arisztokráciája

A kormányfő és a miniszterelnökség az újévet a budai Várban, az egykori Karmelita kolostorban kezdi. Mit takar az „arisztokratikus tündejáték” parfümfelhője?
1. Az épület. A hivatalos felvételeket - fényképezni a sajtónak nem volt módja – a laikus szemével nézve a felújítással, illetve az új épület megtervezésével megbízott Zoboki Gábor építész kiváló szakmai munkát végzett.
2. A közjog. Köztársaságban sem a köztársasági elnöknek, sem a parlamentnek felelősséggel tartozó végrehajtó hatalomnak (a kormánynak és fejének) semmi keresnivalója nincs a népképviseletnek helyet adó épületben. A fizikai (térbeli) elválasztás "csak" gyakorlati következménye a hatalmi ágak elméleti megosztásának, kifejezése a képviselők függetlenségének. (Érdekes, hogy a miniszterelnökség költözése nagyobb vihart kavar, mint a házelnök épülő sokmilliárdos rezidenciája, pedig neki meg éppen a Házban a helye.) A kormányfő és a Miniszterelnökség költözése tehát indokolt volna. Azért a feltételes mód, mert magyar parlamentarizmus nincs, annak csak kulisszái léteznek. A népképviseletet maga a végrehajtó hatalom számolta fel, a törvényeket a kormány(fő) akarata szerint a mamelukok egyéni javaslatai nyomán szavazza meg a Ház kétes eredetű politikai többsége, a politikai kisebbséget megfosztották alkotmányos jogainak gyakorlásától, vagy korlátozzák ebben. Miután pedig a törvényhozó és a végrehajtó hatalom szétválasztása nem létezik, azok fizikai elkülönítése is csak a megtagadott köztársaság nejlon-arisztokráciájának színjátéka.
3. A pénz. A hatalom nem tartotta érdemesnek tájékoztatni a közönséget, mibe került a kolostor felújítása, kibővítése, berendezése. Az arisztokrata lét mímelése sem olcsó, ám a felháborodás oka az arányokban rejlik. Abban az országban ugyanis, ahol olyan jövedelmi és életmódbeli különbségek vannak, mint Magyarországon, ahol ily mértékben lepusztult minden közszolgáltatás, amiért az állam, a közhatalom felel, képtelenség józanul megítélni, elfogadni az egyetlen emberre költött közmilliárdokat. Másfelől: indokolt, hogy a közhatalom kapjon előkelő helyet, de a mai kormányzati teljesítmény nem érdemel pompát. A közönség jobban méltányolná az elegáns aszketizmust máshol, semmint a rongyrázást itt.
4. Szimbólumok. A közgondolkodás – érthetően, de oktalanul – a Várat a királyi palotával azonosítja, pedig a kormányfő nem a palotába költözik. A hatalom látszólag nem foglalkozik e szimbolikával, de – mint minden autoriter társa – kényszeresen megteremti azokat a fizikai helyeket – a nemzeti dohányboltoktól a Sándor-palotán át, a kormányfői kolostorig -, amelyeket szinte ráerőltet a társadalmi ellenzékre, ahol aztán kiélheti utcára kergetett, kriminalizálható dühét. Amíg ugyanis helyszíneket keres, hogy indulatait levezesse, nem ismeri fel, hogy „csak” a parlamentet kell visszavennie, hogy a hatalmat - nem csak szimbolikusan - megdöntse. 
A düh bölcsessége óvjon meg mindent, amit bárki, bárhol felépített. A Várban is. Ahol közpénzen vásárolt magánpompát találhat a hatalom, kiérdemelt nyugalmat azonban aligha.
2019.01.02 09:04
Frissítve: 2019.01.02 09:09

Légtekerés

Érdekes performanszokat hoznak ki az emberekből a kerékpáros körversenyek. Egyesek a pálya mellett tapsolnak, mások táblákkal üzennek, van, aki beöltözik mesehősnek vagy politikusnak. Egy korábbi Tour de France szakaszon egy kisvárosban a háztetőre ment fel néhány lakó, lefeküdtek kör alakban, és a lábukkal a levegőben tekertek. Ennek első látásra nincs sok értelme, de mivel a mezőnyt helikopterek kísérik, a közvetítéseknek hála érdekes marketingfogás lett belőle.
De vajon megéri-e (és ha igen, kinek) 7,8 milliárdot fizetni azért, hogy 2020-ban Budapestről rajtoljon a Giro d'Italia? A máskor kitartóan rombolt országimázs javítása és néhány tízezer plusz vendégéjszaka mindig jól jön, de gyanítható, hogy a remélt idegenforgalmi profit – legalábbis részben – a hatalom közelében lévő üzleti körök zsebeit hizlalja majd. Nem véletlen, hogy a kormány nagyon tekert a Grande Partenzáért. Az átlagember viszont a lezárásokon és a felhajtáson kívül sok mindent nem fog észrevenni ebből, ahogy a többség a Red Bull Air Race-ből is a repülők zaját és a lezárást érzékelte. Esetükben a haszon nem értelmezhető.
Az aktív Magyarország (aminek kormánybiztosa is van) szerethető hívószó, ahogy a kerékpározás is, 
de sokszor a reménytelennel határos küldetésre indul az, aki ma Budapesten biciklire ül. Még a Nagykörúton se lehet végigtekerni külön kerékpársávon.
 De ahol van ilyen, ott gyakran siralmas az útburkolat állapota, vagy ha mégsem, akkor – ilyen is létezik – az úttest szélén vezetett sáv egyszer csak megszűnik, ha jön egy buszmegálló, és úgy 15-20 méterrel arrébb folytatódik. A kettő között a biciklis felszívódhat vagy légtekerhet, ahogy kedve tartja. Sőt, egyelőre az is nagy kihívással néz szembe, aki biciklivel akar eljutni a fővárosból a Balatonhoz.
Szép eredmény a Giro budapesti rajtja, de a nagy álmok kergetése helyett vagy mellett nagyon kellene néhány olyan fejlesztés, ami a bicikliseknek (is) jó. Hogy ne kelljen a tetőn tekerni, legfeljebb csak akkor, ha jön a helikopter.
2019.04.18 09:00
Frissítve: 2019.04.18 09:34

Sikertörténet

Az elismerés mindig, mindenkinek jól esik. Hát még ha több ezer kilométeres utazás után arathatja le az ember a babérokat. Nem csoda, hogy a Fidesz alelnöke – képletesen – egy rózsaszín felhőn ülve dicsekedett el a rádióhallgatóknak és a tévénézőknek, mennyi jót hallott hazájáról és pártjáról Chilében. Ahol a középen és attól jobbra elhelyezkedő pártokat tömörítő Nemzetközi Demokrata Unió kétnapos kongresszusán vett részt. 
Novák Katalin nem kertelt és nem szerénykedett. Azt mondta, kollégái sikertörténetnek nevezték azt, ami napjainkban Magyarországon van. Egész pontosan a Fidesz három választási győzelmét, mégpedig mindig kétharmaddal, s nem kevésbé a „stabil gazdasági és politikai helyzetet”. Ami egyébként nem csoda. Bizonyára olyan pártképviselők gratuláltak az alelnöknek, akik talán még életükben nem jártak hazánkban, de esetleg elhitték, amit Novák Katalin mondott nekik, netán tudomásukra jutott Orbán Viktor egynémely helyzetértékelése. Ők tehát azt mondják, amit partnerük hallani szeretne.
Az már más kérdés, hogy ezt a – pártok között megszokott - fényezést valóban tovább kell-e adni. Jó, tudjuk, a Fideszé az ország, a képére formálta, az intézményeket mind elfoglalta. Az is érthető, hogy a folyamatos – és az idei választások előtt tovább erősödő – kampányban szükség van a propagandára. De azért arra tekintettel lehetnének, hogy élnek itt még páran, akik egyáltalán nem sikertörténetként élik meg az utóbbi több mint nyolc évet. Akik szerint a demokrácia nem annyira példamutató, amennyire Novák Katalin és párttársai gondolják. Mi több, a hatalom számára – állítólag – szent konzervatív értékeket sem tartják annyira követendőnek.
A messze távolban persze azt mond az ember, amit akar. Ám meggondolhatná, hogy hazatérve érdemes-e úgy tennie, mintha itt is csak távoli szemlélők élnének.
2019.04.18 09:00
Frissítve: 2019.04.18 09:34