Trump már menne Szíriából

Amilyen nehezen döntött Barack Obama a beavatkozás mellett, olyan könnyedén vonul ki Donald Trump. A jelenlét már csak stratégiailag, és nem a harctéri feladatok miatt fontos.

Meglepetésként robbant a hír december végén, hogy Donald Trump szoros határidőn belül kivonja az amerikai csapatokat Szíriából, pedig a lépés korántsem volt előzmény nélküli. Egyáltalán, már az amerikai jelenlét sem magától értetődő, a csapatok nehezen is érkeztek. Az előző elnöknek, a demokrata Barack Obamának ugyanis nagyon nem fűlt a foga belekeveredni egy újabb háborúba. Olyannyira nem, hogy bár 2012-ben még ő maga húzta meg a vegyi fegyverek bevetését „vörös vonalként”, végül a szíriai kormányerők több gáztámadása dacára is elmaradt a beavatkozás. Helyette az oroszok közvetítésével Damaszkusz beleegyezett vegyi fegyvereinek megsemmisítésébe, így ezután jobbára már csak hagyományos eszközökkel mészárolták egymást a szemben álló felek...

A 2011-es úgynevezett arab tavasszal kirobbanó szíriai háborúban Obama eleinte még attól is ódzkodott, hogy jelentősebb támogatást nyújtson a lázadóknak. Az első két évben a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) hivatalos segítsége kimerült némi tanácsadásban, hírszerzésben és „nem halálos” felszerelés biztosításában. 2013-ban aztán a hírszerzés egymilliárd dolláros, majd a következő évben a Pentagon egy ötszáz millió dolláros kiképzési program indításával próbált lendületet adni a lázadóknak és megálljt parancsolni a hirtelen felbukkanó Iszlám Államnak. Utóbbi csúfos kudarcot vallott: a támogatást egy év után teljesen leállították, miután kiderült, hogy alig néhány tucat harcost sikerült kiképezni a védelmi minisztérium által remélt 15 ezer helyett, mivel az önkéntesek nem szívesen vállalták, hogy elsősorban az Iszlám Állam, és nem az Aszad-rezsim ellen fognak fegyvert.

A CIA programja már sikeresebbnek bizonyult, ami különösen a leszállított páncéltörő rakétáknak hála a harctéren is változást jelentett, de az amerikai segítség így is legfeljebb az életben maradáshoz volt elég, a háború megnyeréséhez nem. Washington számára a legnagyobb dilemmát végig az okozta, hogy attól tartott, a megosztott és ellenőrizhetetlen „mérsékelteknek” juttatott fegyverek végül a szélsőségeseknél kötnének ki. Nem is alaptalanul, hiszen még az óvatosság és a rendkívül szigorú szabályok ellenére is érkeztek jelentések arról, hogy amerikai fegyverek vagy az általuk kiképzett harcosok terrorszervezeteknél bukkantak fel.

Fordulatot két esemény hozott. 2014-ben az, hogy Szíriában és Irakban felbukkant a gyors és látványos katonai sikereket elérő, brutális kegyetlenségével az egész világot sokkoló Iszlám Állam, a következő évben Oroszország beavatkozása a szíriai háborúba. Az első következményeképpen az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíció „hadat üzent” a terrorszervezetnek, míg a második eredményeképpen a háború lassan a szír kormányerők javára billent. Hiába léptek azonban amerikai bakancsok Szíriába - először 50 fő érkezett, s fokozatosan lett belőle a mostani kb. kétezer -, a beavatkozás a „terepen” főként a kurd többségű Szíriai Demokratikus Erők kiképzésére, valamint tanácsadásra, hírszerzésre korlátozódott.

Azért nem kizárólag: 2017 novemberében az amerikai tengerészgyalogság például azzal büszkélkedett, hogy Rakka ostrománál öt hónap alatt 35 ezer lövést adtak le, ami Vietnam óta példátlan tüzérségi támogatást jelent. A háború legjava azonban amerikai részről végig a levegőben zajlott. A koalíció múlt év végéig 31 406 légicsapást hajtott végre az Iszlám Állam ellen, ebből 13 315-öt Irakban, 14 660-at Szíriában. A nyilvános adatbázisból az is kiderül, hogy az utóbbi hónapokban Irakban minimálisra csökkent az aktivitás, Szíriában viszont szinte nem telt el nap légi támadások nélkül.

Érdemes azt is felidézni, hogy hivatalba lépése után nem sokkal Donald Trumpnak egyik első dolga volt elkaszálni a CIA egymilliárd dolláros szíriai programját, amelyet haszontalannak ítélt. Döntésének egyik fő támogatója a hírszerzés akkori igazgatója, Mike Pompeo, aki azóta a külügyminiszter lett.

Az elnök karácsony előtt azzal indokolta a kivonulást, hogy az Iszlám Államot legyőzték, így nincs miért maradni. Ennek igazságtartalmáról megoszlanak a vélemények, ám az biztos, hogy az amerikai katonák jelentősége most már inkább csak jelenlétükben, mint konkrét harctéri feladatukban rejlik. Esetleges távozásuk inkább stratégiai jelentőségű: eddigi szövetségeseiket, a kurdokat elárulva szabad utat adna egy esetleges török offenzívának, és átengedné a terepet Oroszországnak. Részben Iránnak is, ám ezt talán ellensúlyozhatja, hogy néhány arab állam máris látványosan nyitott Damaszkusz felé, amivel a szír rezsim kiszolgáltatottsága is változhat.

Trump ezekben a hatalmi játszmákban már nem akar részt venni, ám decemberi, 30 napon belüli csapatkivonásra utaló tweetje után fokozatosan puhul az álláspontja. A republikánus szenátorok, illetve az elnököt általában támogató jobboldali megmondóemberek bírálata, illetve James Mattis védelmi miniszter lemondása nyomán a Pentagon most egy minimum 120 napos terven dolgozik, míg az elnök hétfőn úgy fogalmazott, hogy ő sosem akart gyorsan távozni Szíriából, szerdán pedig már a kurdok megvédésének szükségességéről beszélt. Lindsay Graham republikánus szenátor szerint most végre nyugodtan újra lehet értékelni a helyzetet.