Fő az egészség

Pekingben egy vasárnap este kemény fájdalmat éreztem az oldalamban. Álmatlan éjszaka következett, reggel pedig bementünk az amerikai-kanadai irányítás alatt működő Egyesült Családi Kórházba, ahol mint diplomaták, megérkezésünk után nem sokkal megkaptuk „Arany Kártyánkat”. - Ez mit jelent? – kérdezem némi gyanakvással. - Ez azt jelenti, hogy ha sürgősségi ellátásra szorul, akkor felmutatja, és mi ellátjuk. A tagsági díj évente száz dollár. Az elegáns kórházban felmutattam az Arany Kártyát, senkit sem érdekelt. Tíz perc múlva viszont egy igen tekintélyes, ősz kanadai orvos vizsgálóágyán feküdtem, aki látható örömmel nyomogatta a hasamat. - Első látásra vesekő – jelentette ki. – De csinálunk egy röntgent. A röntgenkép a doktort igazolta. Bár nekem az az érzésem, hogy minden röntgenkép az orvosokat igazolja. - Átadom Doktor Ying-nek, az urológusunknak – mondta, és átkísért egy másik rendelőbe. Doktor Ying ugyancsak megnyomkodott néhányszor, elmondta, hogy a vesekő körülbelül egy centiméteres és „megakadt”. Más, hatékony gyógymód nem lévén, javasolta, hogy talán ürítsem ki természetes úton. Kifelé menet a portán elém tették a számlát, aminek végösszege ezerötszáz dollár volt. Mari vett a boltban négy üveg Carlsberget, egymás után megittam mint a négyet, estére minden fájdalmam elmúlt. Néhány hónappal később hasonló eset történt velem, akkor már egy kínai doktort kerestünk fel a pekingi Kínai-Japán Kórházban. - Nyugodtan mondja meg, ha rákom van – kértem nyíltan. - Meg fogom mondani – felelte nyíltan. Itt is csináltak egy rétegfelvételt, melynek alapos tanulmányozása után a kínai orvos nyíltan a szemembe nézett. - A jelenséget veseégésnek hívják, és kiszáradás okozza. Igyon meg napi két liter teát vagy vizet, akár többet is. Amúgy pedig nincs rákja. És nem is lesz. - Ezt meg honnan gondolja? - A tekintetéből. Harminc dollárt fizettünk vizitdíjjal együtt. Egy más alkalommal ügyvivőként a kereskedelmi miniszterhelyetteshez mentem tárgyalni. Kedves ember, jól beszél angolul, kellemesen társalogtunk, csupán az zavart, hogy éppen a légszabályozó alatt ültem, ahonnan valósággal zúdult rám a jéghideg levegő. Délután már merev volt a nyakam, fájt a fejem, alig tudtam mozgatni a vállam. Bevettem gyógyszereket, elmentem szaunába, próbálkoztam a konyakkal is, de semmi sem segített. Két álmatlan éjszaka után végül döntöttem, felkeresek egy masszőrt. Egy kis mellékutcában üzlethelyiségek sorakoztak, beléptem a „Chinese Traditional Clinic” nevű homályos helyiségbe: lepedővel leterített kezelőágy, mosdó, sámli, a falon néhány kínai okirat. A gyógymasszőrnő lelkesen fogadott, mutattam, hogy a nyakam, a vállam és a fejem fáj. Leültetett a sámlira, és harminc percig kőkemény kézzel, a könyökével, ujjaival, ököllel gyúrta a megjelölt részeket. - Harminc jüan – mondta aztán. Ez három euró volt. - Mikor jöjjek legközelebb? – kérdezem. - Nem kell jönni legközelebb. Meggyógyítottam. És így is volt.     
2019.01.07 09:14
Frissítve: 2019.01.07 09:21

Felhőben

Közeledik az önkormányzati választás, az állam is szelídebb arcát próbálja mutatni a települési hivatalokkal szemben. Már azt üzente lapunkon keresztül a Kincstár, hogy nem is kap büntetést minden önkormányzat, amelyik nem tudta feltölteni határidőre a zárszámadását a híres-hírhedt ASP rendszerbe, pedig eddig nem volt kegyelem a mulasztóknak. 
Csendben lapozhatnánk is, ha az engedmény nem a folyamatos hibákat akarná elfedni, és a hangos tiltakozásoknak elejét venni. Mert ez a felhő alapú központi adatbázis, amihez idén januártól minden magyar településnek csatlakozni kellett, talán még soha, egyetlen napig sem működött zökkenőmentesen az egész országban: azok a közszolgák, akiknek 2008 óta egy fillér béremelést nem adott a mi adóforintjainkból a kormány, csakis éjszaka és hétvégén tudják normális sebességgel feltölteni az elvárt anyagokat.
Szakszervezeti nyomásra szerencsére azt megengedi az állam, hogy saját iparűzési adóbevételeikből a helyhatóságok valamennyit emeljenek a hivatali dolgozók fizetésén, de ki tudja meddig. Az ASP rálát minden fillér befizetésre és kiadásra, már nincs a települések életének olyan szelete, ahol nem azt mondja a kormány: fizesd saját zsebből, ha tudod. Megnézem a könyvelésed, és azt látom, a költségvetésed 13. során még lehetne kicsit faragni. Oldd meg valahogy, és mindjárt kisebb kiegészítést kell adnom a központi keretből. Senki nem tudja, mikor jön el a pillanat, amikor egy tollvonással harmadolja, megfelezi az állami pénzből fizetett hivatalnoki létszámot a belügyi tárca, s ha nem tetszik, le lehet húzni a rolót. 
Minden polgármester agyában kitörölhetetlen nyomot hagyott a 2016 februári, „Hatékony helyi közigazgatás” címet viselő, szerző nélküli háttértanulmány, amely a kétezer fő alatti kistelepülések hivatalait egyszerűen meg akarta szüntetni. Az ASP rendszer körüli mostani botrány és minden késlekedés alapot is szolgáltathat a döntéshozóknak a lépéshez. S akkor megnyugodva hátradőlhet a Főfőfő Hivatalnok: a csórók nem mehetnek majd panaszra sehová.
2019.03.22 09:00
Frissítve: 2019.03.22 09:23

Hűlt testvériség

Nincs kényelmesebb megoldás, mint közhellyel kezdeni egy írást – a start ugyan lapos, cserébe viszont nem terheli sem az olvasó asszociációs képességeit, sem a szerző szürkeállományát. Csábító lenne azzal nyitni – lengyel témáról lévén szó – miszerint: „Lengyel, magyar, két testvér, együtt iszik, együtt harcol”. (Eredetiben: Polak, Węgier, dwa bratanki, i do szabli, i do szklanki.) Mondom, csábító lenne, de nem lehet. A közhely kimúlt. Legfeljebb protokoll-eseményeken recitálják, vagy vodka-túlnyomás esetén – elismerésképp, ha egy magyar lengyelül szólal meg, a nyelven, amelyben több mint 60 százalék a rendhagyó formulák aránya.
A korábban rongyosra citált mondás sírját Putyin (orosz elnök) ásta meg, és Orbán (magyar miniszterelnök) temette el. A pacalleveses ember a Novy Sviaton, a tar taxis úton a reptér felé, és a galambősz teremőr-néni a zsidó múzeumban elszánt arccal magyarázza, hogy az oroszokkal nem, nem, soha. Mert azok még a második világháború poklában is a legrosszabbak voltak. A felhúzott szemöldökre, illetve az „És a németek?” közbevetésre csak legyintés a válasz, meg a megfoghatatlan mondás, hogy „azok legalább úriemberek voltak”.
A megjegyzésre, hogy azért az orosz-ellenességet felülírja a két jobboldali rezsim közös érdeke, egyaránt kerekedik a pacalos és a taxis szeme (előbbi a lengyel kormánypárt, a PIS szavazója, az utóbbi a „polák Jobbik”, a KORWIN szimpatiánsa). „Jobb-ol-da-li?” – tagolja a személyfuvarozó kisiparos. „Posztkommunista! Állampárti!” – vágja oda dühösen.
„Akkor miért szekundált Orbán Viktornak március 15-én Budapesten a lengyel kormányfő?”. „Az politika, nem barátság” – mosolyognak. És kétségtelen: esti hírműsoraikban a lengyel tévék szót sem vesztegettek arra, hogy Mateusz Morawiecki Orbánnal parolázott a magyarok nemzeti ünnepén.
2019.03.22 09:00
Frissítve: 2019.03.22 09:24