Összefogni a Jobbikkal?

Nagy ám a hörgés, és nem csak a kormánypárti sajtóban, mert az utóbbi hetek ellenzéki tüntetésein egymás mellett tűntek fel az ellenzéki politikai pártok, a szakszervezetek és a civilek. (Igen, azok is, amelyek eddig nem láttak szívesen pártzászlókat a soraik között.) A múlt szombaton aztán Tóth Bertalan, az MSZP elnöke kimondta, amit eddig senki: egységbe kell tömörülni a májusi európai választásra. Ami józan ésszel annyit tesz: az ellenzék egy Gyurcsány-Jobbik-Momentum-LMP-MSZP-Párbeszéd listával fut neki a pár hónap múlva esedékes megméretésnek.
A lista nagyjából rendben is volna, csak hát rajta lenne a Jobbik is. Még nagyobb lett a riadalom, amikor Gyöngyösi Márton, a Jobbik elnökhelyettese, frakcióvezetője az Azonnalinak nyilatkozva azt mondta: ha úgy hozza a helyzet, nemcsak Gyurcsány Ferenccel, hanem az ördög öreganyjával is összefognak. Amire válaszul a Jobbikból kiszakadt Mi Hazánk Mozgalom azonnal sajtótájékoztatót fújt: se Gyurcsány, se Orbán!
Ami a Mi Hazánkat illeti, nem csodálkozunk, markáns marcona arcot kell mutatniuk. A baloldalon hörgőkön már fennakad a tekintet: még ha volt is alapjuk a Heller Ágnest kritizálóknak, amikor április előtt az összefogást szorgalmazta a Jobbikkal, ma már más helyzet van. Nem a Jobbik előélete változott, hanem a világ. Ma egyetlen kérdésre kell felelnie minden összefogásra ítéltetett pártnak: elfogadja-e a parlamentarizmus szabályait, a hatalom megosztásának elvét és gyakorlatát, a független bíróságot, ügyészséget, médiát, a tájékozódás szabadságát – vagy sem. Részese akar-e lenni annak az ellenzéki kerekasztalnak, amelynek – a Parlament lépcsőin elhangzott közös „labdaházi eskü” nyomán - törvényszerűen meg kell alakulnia, s amelynek feladata kellene legyen az alkotmányozás, a szabad választások megszervezése, a IV. Köztársaság megalapozása, az autoriter berendezkedés elutasítása. Sajnálatos vagy sem: ezt, azaz az Orbán-kormány, a NER rendszerének megdöntését jelenleg egyetlen politikai párt sem tudja egyedül elérni, mert kritikus méretű társadalmi támogatása csak az egész ellenzéknek van.
Nem ringatjuk magunkat ábrándokba: a küzdelem a pártok, a baloldal és a Jobbik között nem fog eltűnni, de kellő önuralom és annak belátása kell, hogy a Fidesz csak az ellenzék megosztásával, a rájuk jutó szavazatok szétforgácsolásával, a magára írt választási törvényekkel tudja hatalmát fenntartani. A parlamenti demokráciának már a kulisszái is megkoptak. Az ellenzéknek egyetlen útja maradt, hogy ezt a hatalmat megdöntse: olyan egység, amely belátható ideig fenntartható, és fenn is kell tartani. A céldátum a következő szabad választás, amelyen egyenlő esélyekkel indulhat és szerezhet mandátumokat valamennyi párt. A Fidesz és a Jobbik is. A magyar választók dolga, kit juttatnak be a parlamentbe, az pedig a baloldal nem kis feladata, hogy a jobboldalt – és két pártját – politikai harcban, aztán a szabad parlamenti vitákban legyőzze. 
Ha az ellenzék ezt a felelősséget nem meri vállalni, egy országot, egy nemzetet veszít el évtizedekre.
2019.01.09 09:23
Frissítve: 2019.01.09 16:13

Képmutatók

Tort ül a képmutatás. Most éppen a nemzeti ünnep díj- és kitüntetés-cunamija kapcsán. Mintha nem szokhattunk volna még hozzá, hogy minden rendszer jutalmazza a hozzá hű alattvalókat. De persze okosan, olyanokkal együtt, akik a művészi, tudományos, vagy éppen közéleti teljesítményükkel valóban rászolgálnak az elismerésre. 
Föl lehet ugyan háborodni azon, hogy némely díjaknál átnyúltak a névsort összeállító bizottság feje fölött, és olyanok is a listára lekerültek, akiknek a neve eredetileg fel sem merült – de fölösleges. Ebből csak az a tanulság szűrhető le, hogy a hatalom egy ideig kész betartani a demokratikus játékszabályokat, ám van egy pont, amikor már fontosabbnak véli saját akarata érvényesítését. És megteheti, gond nélkül.
Lehet aztán sajnálni azokat, akik megérdemlik a kitüntetést, csak éppen a díjazásra kijelölt kegyencek közé keveredtek. Az ilyen emberek, művészek nem attól nagyok, hogy kapnak valamilyen elismerést – ők enélkül is kiemelkedőek. És nem őket minősíti, ha az átadók az ő dicsfényükben akarnak egy kicsit sütkérezni. Még szép emberi gesztusnak is tarthatnánk, hogy a miniszterelnök személyesen vitte el a Kossuth nagydíjat a beteg Törőcsik Marinak, ha a külsőségek nem lennének árulkodóak. A buta propaganda - az ablakon bekukucskálással - hitelteleníti még az esetleges jó szándékot is. 
Ettől a pillanattól pedig lehull a lepel a valódi célokról. Hogy már a szakmai elismerések többsége is csak a rendszer erősítéséről szól. Ha plakátokkal, sorosozással, az unió elleni kampánnyal nem sikerült meggyőzni mindenkit, akkor próbálkoznak mással. Népszerű és elismerésre méltó embereket is maguk mellé állítanak, hogy ezzel igyekezzenek igazolni saját létjogosultságukat. És itt sem számít nekik semmi. Nincsenek korlátaik. 
Közben magukról mutatnak igaz képet.
2019.03.19 08:58
Frissítve: 2019.03.19 09:08

Helyreigazításaink

Egyesek szerint létezik valamiféle fejlődés a világegyetemben, amely nem engedi, hogy bizonyos események újra és újra ugyanúgy történjenek meg. Filozófusok és történettudósok ezen elvitatkozgatnak még egy darabig, én mindenesetre azon a véleményen vagyok, hogy ha létezik is valamiféle dialektika, az emberi hülyeség legyőzhetetlen. 
Valamikor a 90-es évek legelején a Kurír című bulvárlap hétvégi vicc mellékletében, a boldogult emlékezetű Elefántban közöltünk egy tréfásnak szánt fotómontázst. Ezen G. Nagyné Maczó Ágnes volt látható fürdőruhában, virtigli szexbombaként. Fiatalabb olvasóink kedvéért: G. Nagyné a nemzeti jobboldal ikonja, a Független Kisgazdapárt és az Országgyűlés alelnöke volt, aki már sokkal korábban utálta a liberális sajtót, mint Bayer Zsolt, aki viszont történetünk idején éppen a Kurír című liberális bulvárlap publicistájának keserű kenyerét ette. Szóval ott volt a szexbombának korántsem nevezhető, ám fiatal és tettre kész Maczóné mint szexszimbólum, aki ezt a dolgot mélyen sérelmezte. A bíróságon azt állította, hogy a fürdőruhás képpel „félrevezettük az olvasót, különösen pedig az ő boldogkőváraljai választóit”, akik ezután majd azt fogják gondolni, hogy az ő képviselőjük fürdőruhában flangál a székesfővárosban. A pert első- és másodfokon a lap nyerte, ám a Legfelsőbb Bíróság végül Boldogkőváralja ellen ítélt. Már azzal, hogy feltételezte, a nógrádi faluban tényleg csupa elmebeteg lakik. A Kurírt helyreigazításra kötelezték, amelyben elnézést kértünk a képviselő asszonytól és választóitól, egyben biztosítottuk őket, hogy a képviselő asszony sokkal jobban kedveli a matyómintás pruszlikot, mint a bikinit. Különös tekintettel a fővárosra. 
Egészen a múlt hétig nálam Maczóné volt a befutó helyreigazításban, ám akkor jött a TV2 és Varju László. A valósághoz ma már csak laza szállal kötődő hírműsort, a Tényeket a Gundel-ügy után eresztették rá a DK politikusára, mondván: a filléres miniszterelnöki menza semmi ahhoz képest, ahogy a luxusbaloldal dőzsöl nap mint nap. Az említett tévés produkció munkatársai már évek óta úgy viselkednek, mintha a Monty Python vette volna át a Völkischer Beobachter szerkesztését, szóval az említett tudósítás fel sem tűnt. A bíróság azonban megvizsgálta a tényeket, és arra a következtetésre jutott, hogy a Tények hazudott, tehát kérjen bocsánatot. A következő szöveget kellene felolvasnia a műsorvezetőnek: „Valótlanul híreszteltük, hogy Varju László DK-s képviselő ételhordóval jár a törvényhozásba, és úgy viszi haza a kedvezményes bablevest és somlói galuskát.” „Valótlanul híreszteltük továbbá, hogy Varju László DK-s képviselő rendszeresen sorban áll a parlamenti menza mindennél olcsóbb ételeiért.”
Emlékeim szerint annak idején mi elég jól szórakoztunk a saját helyreigazításunkon, mert meg voltunk győződve arról, hogy mi vagyunk a normálisak, és a rendszer a hülye. Igaz, mi egy bulvárlap viccmellékletét szerkesztettük és nem egy országos hírműsort.
2019.03.19 08:57
Frissítve: 2019.03.19 09:07