USA;Szíria;hadsereg;kivonulás;Iszlám Állam;

2019-01-10 15:41:07

Tényleg kivonulnak az amerikai csapatok Szíriából

Mike Pompeo külügyminiszter csütörtökön Kairóban azt is elmondta, az USA addig folytatja a küzdelmet, amíg az egész világon megsemmisíti az Iszlám Államot.

Megerősítette az amerikai külügyminiszter, hogy az Egyesült Államok csapatai kivonulnak Szíriából. Mike Pompeo csütörtökön Kairóban tárgyalt egyiptomi vezetőkkel, ezután beszélt a csapatkivonásról - írja a hvg.hu. Ezzel kapcsolatban kiemelte, hogy az amerikai hadsereg az Iszlám Állam 99 százalékának felszámolásában részt vett Szíriában, és addig folytatja a küzdelmet, amíg az egész világon megsemmisíti a terrorszervezetet.

Az AFP francia hírügynökség ugyanakkor jelentésében rámutat: az Egyesült Államok olyan feltételekhez kötötte a kivonulást, mely bizonytalan ideig elnyújthatja a katonák távozását. Pompeo nem tett említést arról, hogy mikor várható a teljes kivonulás, ugyanakkor tagadta, hogy bármiféle ellentmondás lenne Trump elnök azonnali kivonulásról szóló bejelentése, és az ezt követően kidolgozott feltételek között.

Pompeo azt is hozzátette, hogy az Egyesült Államok továbbra is a Közel-Kelet elkötelezett partnere marad.