Az üres sorosozás hete

Azt állította Semjén Zsolt , a KDNP elnöke (Mátészalkán), hogy a Fidesz és a KDNP szövetsége nemcsak a magyar történelem, hanem az Európai Unió történetének legsikeresebb konstrukciója, hiszen példátlan, hogy egy politikai erő több mint egy évtizeden keresztül az abszolút többség fölött tudott választásokat nyerni.
Ezzel szemben a tény az, hogy a Fidesz-KDNP csak nyolc éven át nyert választásokat, és 2014-ben meg 2018-ban kevesebb mint 50 százalékos szavazataránnyal szerzett parlamenti kétharmadot. Ez az EU történetében nem példátlan, mert a brit konzervatívok 1979-től 1997-ig négy választást nyertek, és abszolút parlamenti többséget szereztek. Ráadásul ők egyetlen párt, nem úgy, mint a Fidesz és a KDNP, amely kettő. Vagy mégis egy, Semjén úr?
Azt állította Kubatov Gábor, a Fidesz alelnöke (az Origónak adott interjújában), hogy „az összes ellenzéki párt Soros zsebében van, hiszen különböző szervezeteken keresztül ő pénzeli mindnyájukat.”
Ezzel szemben a tény az, hogy nem pénzeli. Maga Kubatov mondja azt az interjú egy későbbi részében, hogy „sokat elárul az is egy pártról, hogy van-e székháza. Sem az MSZP-nek, sem a Jobbiknak, sem az LMP-nek nincsen, csak egy irodájuk van. Általában belvárosi presszókban és romkocsmákban gyűlnek össze. Azért ez mindent elmond az ellenzékről”. Meg Sorosról, aki őket finanszírozza, ugye? 
Azt állította továbbá Kubatov (ugyanott), hogy „Soros, a nemzetközi tőzsdespekuláns, évek óta harcol a nyitott határokért, miközben saját Long Island-i luxusvilláját háromméteres, erődszerű fallal veszi körül.”
Ezzel szemben Soros sosem mondta, hogy az államok ne védjék meg magukat, csak azt, hogy a magyar kerítés erre nem jó eszköz, ehelyett az EU lehetőleg még Európán kívül vizsgálja meg a menekültek és a bevándorlók kérelmét. Amúgy meg Kubatov vagy Orbán háza körül már akkor is volt kerítés, amikor azt a magyar-szerb határnál még nem húzták föl. Vagy lehet, hogy rettenthetetlen vezetőink sem a migránsoktól félnek?
Azt is állította a Fidesz alelnöke (szintén az Origóban), hogy „Nyugat-Európa-szerte is kiverné a biztosítékot, ha az uniós képviselők, mondjuk, a BBC székházában erőszakosan azt követelnék, hadd olvassák be a saját véleményüket.”
Ezzel szemben a tény az, hogy ezt sosem követelnék, ugyanis a brit közszolgálati médiában mindig mindenről megkérdezik az ellenzéki képviselőket. Ott van biztosíték. Nálunk verték ki.
Azt állította Szijjártó Péter külügyminiszter (az M1 kormánytévében), hogy az ENSZ migrációs csomagja újabb lendületet adott a migrációnak: tavaly Spanyolországban és Cipruson is megduplázódott az illegális határátlépések száma, a görög-török szárazföldi határon át pedig egyre többen érkeznek.
Ezzel szemben a tény az, hogy január első felében tengeren és szárazföldön összesen 2776 menekült lépett európai területre, míg tavaly januárban 8529, vagyis folytatódik az erőteljesen csökkenő tendencia. 2018 egészében pedig 34 ezerrel kevesebben jöttek, mint az előző évben. Szijjártó leülhet. Matematikából egyes.
Szerző
Bolgár György
Frissítve: 2019.01.19. 09:11

(Sz)állnak rendelkezésre

Két éve októberben Mészáros Lőrinc kiadója bezárta a Népszabadságot (egyszerű gazdasági döntés volt, a miniszterelnök nem foglalkozik üzleti ügyekkel), mert „a piac nem tartott rá igényt”. A Népszabadságnak akkor majdnem 40 ezer rendszeres vásárlója volt, nagyobb példányszámban fogyott el, mint az összes többi országos politikai napilap együttvéve. Ugyanabban az időpontban a Magyar Idők című „újság” a maga ismeretlen, nem auditált, de mindenképpen 6 ezer alatti példányszámával vidáman túlélte a médiapiac viharát. 
Persze nem véletlenül: amíg az állítólagos pártlap Népszabadságban a legsötétebb balliberális időkben sem haladta meg az állami hirdetések aránya a 20 százalékot, addig a Magyar Idők 2016-ban például 86 százaléknyi állami hirdetést tudott bevonzani. Ha mindezt a hatékonyság oldaláról nézzük, a magyar állam sokkal olcsóbban megúszná, ha annak a 2-3 ezer embernek, aki ténylegesen pénzt ad az állampárt félhivatalos lapjáért, libériás küldöncök vinnék ki reggelenként Orbán Viktor aznapi gondolatait.
Mindezt úgy lehet lefordítani az üzlet nyelvére, hogy az állami hirdetés a fideszes sajtóban évek óta nem tájékoztatási módszer, hanem nyíltan a médiafinaszírozás eszköze. Még materiálisabban: kedves olvasó (néző, hallgató), a magyar kormánypárt hosszú ideje az ön adójából finanszírozza a pártsajtót. Nem is szűkmarkúan: mára a magyar állam vált a legnagyobb hirdetővé Magyarországon – ami példátlan Európában –; minden ötödik, idehaza elköltött reklámforint a fideszes médiához gurul, olyan orgánumokat hizlalva a kiapadhatatlan állami emlőn, amelyek a közpénz-források elapadása esetén egy pillanatig sem tudnának életben maradni.
Mindez nem csak a magyar adófizetőt zavarhatja. 2012-ben, már jócskán az Orbán-kormány alatt a Malévnek azért kellett megszűnnie, mert az Európai Bizottság megállapította, hogy a légitársaság 2003 és 2010 között, azaz 8 év alatt 88 milliárd (évente 11 milliárd) forint állami támogatást kapott, ami az uniós szabályok szerint megengedhetetlen beavatkozásnak minősül egy elvben piaci alapon működő szektorban. A Fidesz pártmédiájának etetése évente nagyjából 50 milliárd forintba, vagyis a nemzeti légitársaságnak juttatott pénz ötszörösébe kerül, ráadásul a Bizottságnak most benyújtott versenypiaci panasz alapján mindenfajta ésszerűségi kritérium nélkül: nem oda áramlik sok hirdetés, ahol magas az elérés, hanem oda, ahol a szerkesztőségi tartalom fenntartások nélkül kiszolgálja Orbán Viktor elvárásait. (A Népszavában is jelenik meg olykor kormányzati reklám, a minimum négyszeres példányszám ellenére tizedannyi sem, mint a Magyar Időkben. Ami odaát a napi betevő, az nálunk aprópénz az olvasóktól érkező bevételhez képest - ezt is nehéz lenne piaci érvekkel megmagyarázni.)
Most az uniós testületen a sor, hogy eldöntse, ezúttal is illegális állami támogatás-e az illegális állami támogatás. Addig is gondoljunk arra: az adóból élő pártsajtó néhány Orbán-közeli figurát milliárdossá tett 2010 óta, a csődbe vitt Malév dolgozóinak jelentős hányadát viszont máig nem sikerült kifizetni.
Frissítve: 2019.01.19. 09:11

Fehér falak

Több évszázados freskót tüntetett el a várbeli karmelita kolostor egyik tárgyalóterméből Orbán Viktor. Meglehet: ő kikérné magának ezt az állítást, ám – néhány szolgalelkű hívén kívül - senki sem hinné el neki, hogy nem személyesen áll a döntés mögött. Hogy pontosan mi rejlik a szándék mögött, nem tudhatjuk, mindenesetre az az állítás, hogy a művészeti alkotásokat meg akarták óvni az utókor számára, nehezen hihető. Elképzelhető persze, hogy speciális eljárásokkal valóban megvédték a freskókat, de vajon mi az értelme elfedni valamit, aminek épp az a lényege, hogy lássuk?
Igazi Fidesz-módszerrel állunk szemben. Ha nem akarják, hogy a nyilvánosság lásson valamit, azt szépen eltakarják, elfedik, becsomagolják. Ezekről a freskókról sem úgy értesültünk, hogy a miniszterelnöki hivatal egyik munkatársa kiállt volna az újságírók elé, megmutatva a lefestés előtti állapotot, és ismertetve azt a technológiát, amellyel – időlegesen – láthatatlanná, de megóvottá teszik a festményeket. Nem, nem ez történt - hallgattak, illetve elhallgatták a történteket. Pont úgy, ahogy a Gundel-szerződést, vagy éppen azokat az ügyeket, amelyek ezeknél sokkal veszélyesebbek és ártalmasabbak. 
Igen, a kormánypárt – Orbán – általános technikájával állunk szemben; semmi nem az, aminek látszik, illetve semmi sem a valóságot tükrözi. Vajon nem ugyanígy jártak el Gruevszki ügyében? Nem igyekeztek fehérre meszelni a történetet körbezáró falakat? Nem tagadták le – és teszik ezt mind a mai napig -, hogy a magyar diplomácia szöktette meg az elítélt egykori macedón miniszterelnököt? És nem ez történik most a rabszolgatörvény ügyében? Nem az az egyértelmű szándék, hogy átmázolják a valóságot? 
Akármilyen akcióját veszem elő a Fidesznek, a kormánynak és csatolt részeinek, mindenütt ebbe a technikába botlok. Úgy valósítja meg akaratát, hogy megpróbálja eltakarni előlünk a valódi látványt, az igazi szándékot. Tökéletesen hazug - maradjunk az eredeti gondolatnál -, fehérre meszelt világot tár elénk, azzal a nagy különbséggel, hogy ezen falak mögött romlottság van, vizesedés, penész, rohadás. Lehet persze szép freskókat hazudni a vakolat mögé, ez átmenetileg bizonyára hatékony is tud lenni, de előbb-utóbb kiderül az igazság. Egyszer majd ezeket a falakat is elbontják, és kibukik a valóság: az például, hogy freskókat barbár módon lemázolták. De akkor már hol lesz Orbán Viktor, hol ez az értékeket csak a saját szempontjai alapján építő és értékelő társaság? 
A zsarnokok előbb-utóbb ugyanarra a sorsra jutnak. A történelemkönyvek pontosan számolnak majd be a tetteikről, csak éppen a kortársak megszenvedik a cselekedeteiket. A kortársaknak kell elviselniük, hogy csak azok számíthatnak megértésre, akik behódolnak a rendszernek. Akik asszisztálnak a sok-sok csaláshoz, a sok-sok fehérre mázolt falhoz. De akárhogy is reménykednek: egyszer a vakolat is lepereg, a fehér festék is lekopik, és ott lesz a valóság.
Ott fenn a Várban ma még azt hiszik, hogy ez az idő messze van. Vagy sohse jön el. De biztos, hogy eljön.
Szerző
Németh Péter
Frissítve: 2019.01.19. 09:11