Andy Vajna;

2019-01-31 09:30:00

Üzletbiztos filmes aranykor - csütörtökön temetik Andy Vajnát

Andy Vajna jól működő rendszert hagyott hátra a magyar filmszakmának. A tetszhalott állapot és kíméletlen harcok után díjak, nézőszámok és külföldi forgatások bizonyítják igazát.

Andy Vajna váratlan halála óta nagyon sok minden elhangzott azzal kapcsolatosan, hogy vajon az utókor hogyan is fog emlékezni a magyar történelem első filmügyi kormánybiztosára. Mozis szemszögből a kőkemény, üzleti szemléletű producerként és a magyar filmművészet egyik legsikeresebb időszakának menedzsereként godolunk rá – bármennyire is abszurdan hangzik ez sokaknak.   

Az első és talán legfontosabb tény, amit Andy Vajna személyiségével kapcsolatosan érdemes megjegyezni: imádta a pénzt. Első millióját parókagyárosként szedte össze Hong-Kongban, de arra is igen büszke volt, ő találta fel a kőmosott farmert – igaz, a ruhaiparban nem tudta megvetni a lábát. Nem is azért forgalmazott fiatalon amerikai B-filmeket Távol-Keleten, illetve üzemeltetett mozikat, mert nagy művészi víziói lettek volna, hanem, mert arra vágyott, hogy mogulként élhessen. Első filmjét még Hong-Kongban készítette el, a Hei lu – The Opium Trail-ről még ő maga is azt mondta nagy nyilvánosság előtt, hogy egy rakás szar. Filmproducerként viszont már elment Cannes-ba – 1973-at írunk – és rájött az élete végéig hangoztatott nagy igazságra: az európai művészfilmek unalmasak. Bezzeg, ha egy filmben verekednek, vagy halomra ölik egymást, akkor mindenki boldog. Pályafutása során nem is nagyon készített művészi értékkel bíró műveket, de Joe Eszterhassal és Costa-Gavrassal készített Music Box e téren is jelentős alkotás. Hamar megtalálta a megfelelő üzlettársat a libanoni Mario Kassar személyében, akivel megvettek egy alvó céget – a Carolcót – és eladható filmeket kezdtek gyártani. Biztosra mentek: a „termékek” vetítési jogait előre értékesítették és a befolyt összegekből forgattak. Jöttek a kultművek: a Menekülés a győzelembe, majd a Rambo. A Carolco egy ideig nagy biznisz volt, a bevételek többtucat bankon keresztül végül Vajna és társai offshore cégeinél landoltak – mondjuk a Holland-Antillákon. Vajna 1989-ben kiszállt a cégből, egy ideig a Cinergi igazgatója volt (a vállalkozásnak rejtélyes a tulajdonosi rendszere), majd újra összeállt Kassarral a C2 Pictures-ben és készítettek a Terminátornak egy harmadik részt. De nemzetközi karrierje ekkor kifulladt.

Ezután kezdett el szülőhazája iránt érdeklődni, elkészítette A Miniszter félrelép-et, majd a Szabadság, szerelmet. A problémákkal küzdő, széttöredezett magyar filmszakba nem fogadta őt nagy lelkesedéssel, noha mindig voltak pártfogói, a keménymag hallani sem akart arról, hogy a segítségét kérje – pedig olykor kézenfekvő döntés lett volna. Aztán, 2011-ben jött a nagy fordulat: Orbán Viktor kormánya kinevezte Vajnát kormánybiztosnak, akinek immár, szavai szerint nem a „korrupt” rendszer megmentése, hanem annak a felszámolása és egy teljesen új finanszírozási rendszer kidolgozása volt a feladata. Noha gőzerővel vetette bele magát a munkába, időbe telt, míg a Közalapítványt bezárták és bár eltűnt pénzekről szóltak a pletykák, büntetőjogi eljárás senki ellen sem indult. A Magyar Nemzeti Filmalap Zrt. létrejötte viszont túl lassú volt és Vajna ígéretei helyett bő két éven keresztül a magyar filmgyártás tetszhalott állapotba került, a készülő filmek és a nézők száma statisztikailag kimutathatatlan szintre esett vissza. Az újra indítást továbbá minden szintre kiterjesztette a kormánybiztos: a Magyar Filmművészek Szövetségével és annak vezetőjével, Tarr Bélával folytatott, kegyelem nélküli harc következtében negyvenhárom év után megszűnt a Magyar Filmszemle. A Vajna által megálmodott és támogatott új szakmai szervezet, a Magyar Filmakadémia sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, az általuk megszervezett Magyar Filmhetet még definiálni is nehéz, a Magyar Filmdíj gáláról nem is beszélve. Tény, nehéz vitatkozni Tarr azon állításaival is, hogy a filmes reformok politikai erővel történtek meg és a szakmát felszeletelték, hiszen Filmalap a mai napig a játékfilmek finanszírozását és fejlesztését tekinti elsődleges feladatának, a többi, úgynevezett „futottak még” műfajokat a Médiatanácsra bízták.

Ezt a veszteséglistát már sokan elfelejtették, filmszakmai körökben ugyanis egyre több lett az elégedett ember, hiszen bárki pályázhatott a Magyar Nemzeti Filmalaphoz, a korai aggodalmakkal ellentétben a szervezet teljesen apolitikusan működött és legtöbb esetben szakmai döntések születtek. Még akkor is, ha Vajna nem az európai modell alapján építette fel a Magyar Nemzeti Filmalapot: a szervezet sokkal inkább egy amerikai stúdióra hasonlít felépítésében és működésében is. Például a pályázatokat elbíráló Döntőbizottságban (DB) nem a szakma delegáltjai vettek részt, hanem akit a Filmalap igazgatója, Havas Ágnes kinevezett – határozatlan időre. Vajna végül sosem lett a Filmalap vezetője – noha sokan erre számítottak –, megtartotta a kormánybiztosi pozícióját és örök tagja lett a DB-nek, ő csak egy szavazat volt az ötből. Így átmehettek a rostán olyan produkciók is, amelyek ad absurdum nem izgatták fel túlságosan. Esélyt adott olyan művészfilmeknek is, amelyekben nem látta a bizniszt.  

Az a sors iróniája volt, hogy épp a fesztiválsikerek és a díjak hozták az első nagy és megkérdőjelezhetetlen eredményeket: ezek közül a legfontosabb a Nemes Jeles László rendezte Saul fia volt, amely Grand Prix-t nyert Cannes-ban, majd azután mindent, amit a lehetséges, köztük a legjobb idegennyelvű film Oscarját. Meg kell említeni Enyedi Ildikó Testről és lélekről című alkotását is, amely fődíjat kapott Berlinben és az Amerikai Filmakadémiánál is eljutott a legjobb öt közé az idegennyelvű kategóriában. A Deák Kristóf rendezte Mindenki című etűd Oscarja csak közvetve Vajna sikere, hiszen a Médiatanács fejlesztette és támogatta – de erre kevesen emlékeznek már ma is, nemhogy holnap. Forradalmi lépés volt az elsőfilmesekre hangolt Inkubátor program elindítása, már csak azért is, mert így elkészülhetett Szilágyi Zsófi Egy nap című filmje. A kormánybiztos másik nagy ígérete, a magyar filmek nézettségének helyreállítása, ha lassabban is, de szintén elindult. Ehhez persze kellett a magyar Spielberg, azaz Herendi Gábor, aki abszolút rekorder: Kincsem című történelmi kalandfilmjét csaknem 457 ezren látták, a Valami Amerika 3. pedig bő 372 ezer nézővel lett a korszak második legnézettebb produkciója. A dobogó harmadik fokán A Viszkis áll 327 ezer nézővel.  

Nem véletlen, hogy Andy Vajna nem adta át a kormánybiztosi stafétát. A megálmodott rendszer, a Magyar Nemzeti Filmalap önjáróan működik – a szakmában sokan reménykednek, hogy ez így is marad. A producert, csakúgy, mint fiatalkorában, most is a biznisz érdekelte. Bármikor, amikor kérdezték, a legbüszkébb arra volt, hogy rendbe tette a magyar filmipart. Azaz Magyarországot vonzó hellyé tette a nagy amerikai stúdiók szemében, és hatásosan lobbizott amellett, hogy a filmes adókedvezmény a régióban nálunk legyen a legjobb, ez jelenleg mintegy harminc százalék. A külföldi bármunkák olyannyira felpörögtek, hogy a filmes technikai szakmák folyamatos hiánnyal küszködnek, ahogy Vajna fogalmazott, Magyarországon ez az egyetlen iparág, ahol mindenkinek van munkája.

Minden összejött: a díjak, a nézőszám és az ipari fellendülés. Anomáliák persze mindig és mindenhol vannak, de elfogadható a szakma és a sajtó konklúziója, miszerint a Vajna korszakot aranykornak titulálják. Hogy meddig lesz ez így, nagyban függ attól, mi lesz az örökséggel, megmarad a bizonyítottan működő rendszer, vagy jön valaki, aki "megreformálja".