Üzletbiztos filmes aranykor - csütörtökön temetik Andy Vajnát

Publikálás dátuma
2019.01.31 09:30

Fotó: Népszava
Andy Vajna jól működő rendszert hagyott hátra a magyar filmszakmának. A tetszhalott állapot és kíméletlen harcok után díjak, nézőszámok és külföldi forgatások bizonyítják igazát.
Andy Vajna váratlan halála óta nagyon sok minden elhangzott azzal kapcsolatosan, hogy vajon az utókor hogyan is fog emlékezni a magyar történelem első filmügyi kormánybiztosára. Mozis szemszögből a kőkemény, üzleti szemléletű producerként és a magyar filmművészet egyik legsikeresebb időszakának menedzsereként godolunk rá – bármennyire is abszurdan hangzik ez sokaknak.    Az első és talán legfontosabb tény, amit Andy Vajna személyiségével kapcsolatosan érdemes megjegyezni: imádta a pénzt. Első millióját parókagyárosként szedte össze Hong-Kongban, de arra is igen büszke volt, ő találta fel a kőmosott farmert – igaz, a ruhaiparban nem tudta megvetni a lábát. Nem is azért forgalmazott fiatalon amerikai B-filmeket Távol-Keleten, illetve üzemeltetett mozikat, mert nagy művészi víziói lettek volna, hanem, mert arra vágyott, hogy mogulként élhessen. Első filmjét még Hong-Kongban készítette el, a Hei lu – The Opium Trail-ről még ő maga is azt mondta nagy nyilvánosság előtt, hogy egy rakás szar. Filmproducerként viszont már elment Cannes-ba – 1973-at írunk – és rájött az élete végéig hangoztatott nagy igazságra: az európai művészfilmek unalmasak. Bezzeg, ha egy filmben verekednek, vagy halomra ölik egymást, akkor mindenki boldog. Pályafutása során nem is nagyon készített művészi értékkel bíró műveket, de Joe Eszterhassal és Costa-Gavrassal készített Music Box e téren is jelentős alkotás. Hamar megtalálta a megfelelő üzlettársat a libanoni Mario Kassar személyében, akivel megvettek egy alvó céget – a Carolcót – és eladható filmeket kezdtek gyártani. Biztosra mentek: a „termékek” vetítési jogait előre értékesítették és a befolyt összegekből forgattak. Jöttek a kultművek: a Menekülés a győzelembe, majd a Rambo. A Carolco egy ideig nagy biznisz volt, a bevételek többtucat bankon keresztül végül Vajna és társai offshore cégeinél landoltak – mondjuk a Holland-Antillákon. Vajna 1989-ben kiszállt a cégből, egy ideig a Cinergi igazgatója volt (a vállalkozásnak rejtélyes a tulajdonosi rendszere), majd újra összeállt Kassarral a C2 Pictures-ben és készítettek a Terminátornak egy harmadik részt. De nemzetközi karrierje ekkor kifulladt.
Ezután kezdett el szülőhazája iránt érdeklődni, elkészítette A Miniszter félrelép-et, majd a Szabadság, szerelmet. A problémákkal küzdő, széttöredezett magyar filmszakba nem fogadta őt nagy lelkesedéssel, noha mindig voltak pártfogói, a keménymag hallani sem akart arról, hogy a segítségét kérje – pedig olykor kézenfekvő döntés lett volna. Aztán, 2011-ben jött a nagy fordulat: Orbán Viktor kormánya kinevezte Vajnát kormánybiztosnak, akinek immár, szavai szerint nem a „korrupt” rendszer megmentése, hanem annak a felszámolása és egy teljesen új finanszírozási rendszer kidolgozása volt a feladata. Noha gőzerővel vetette bele magát a munkába, időbe telt, míg a Közalapítványt bezárták és bár eltűnt pénzekről szóltak a pletykák, büntetőjogi eljárás senki ellen sem indult. A Magyar Nemzeti Filmalap Zrt. létrejötte viszont túl lassú volt és Vajna ígéretei helyett bő két éven keresztül a magyar filmgyártás tetszhalott állapotba került, a készülő filmek és a nézők száma statisztikailag kimutathatatlan szintre esett vissza. Az újra indítást továbbá minden szintre kiterjesztette a kormánybiztos: a Magyar Filmművészek Szövetségével és annak vezetőjével, Tarr Bélával folytatott, kegyelem nélküli harc következtében negyvenhárom év után megszűnt a Magyar Filmszemle. A Vajna által megálmodott és támogatott új szakmai szervezet, a Magyar Filmakadémia sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, az általuk megszervezett Magyar Filmhetet még definiálni is nehéz, a Magyar Filmdíj gáláról nem is beszélve. Tény, nehéz vitatkozni Tarr azon állításaival is, hogy a filmes reformok politikai erővel történtek meg és a szakmát felszeletelték, hiszen Filmalap a mai napig a játékfilmek finanszírozását és fejlesztését tekinti elsődleges feladatának, a többi, úgynevezett „futottak még” műfajokat a Médiatanácsra bízták. Ezt a veszteséglistát már sokan elfelejtették, filmszakmai körökben ugyanis egyre több lett az elégedett ember, hiszen bárki pályázhatott a Magyar Nemzeti Filmalaphoz, a korai aggodalmakkal ellentétben a szervezet teljesen apolitikusan működött és legtöbb esetben szakmai döntések születtek. Még akkor is, ha Vajna nem az európai modell alapján építette fel a Magyar Nemzeti Filmalapot: a szervezet sokkal inkább egy amerikai stúdióra hasonlít felépítésében és működésében is. Például a pályázatokat elbíráló Döntőbizottságban (DB) nem a szakma delegáltjai vettek részt, hanem akit a Filmalap igazgatója, Havas Ágnes kinevezett – határozatlan időre. Vajna végül sosem lett a Filmalap vezetője – noha sokan erre számítottak –, megtartotta a kormánybiztosi pozícióját és örök tagja lett a DB-nek, ő csak egy szavazat volt az ötből. Így átmehettek a rostán olyan produkciók is, amelyek ad absurdum nem izgatták fel túlságosan. Esélyt adott olyan művészfilmeknek is, amelyekben nem látta a bizniszt.  
Az a sors iróniája volt, hogy épp a fesztiválsikerek és a díjak hozták az első nagy és megkérdőjelezhetetlen eredményeket: ezek közül a legfontosabb a Nemes Jeles László rendezte Saul fia volt, amely Grand Prix-t nyert Cannes-ban, majd azután mindent, amit a lehetséges, köztük a legjobb idegennyelvű film Oscarját. Meg kell említeni Enyedi Ildikó Testről és lélekről című alkotását is, amely fődíjat kapott Berlinben és az Amerikai Filmakadémiánál is eljutott a legjobb öt közé az idegennyelvű kategóriában. A Deák Kristóf rendezte Mindenki című etűd Oscarja csak közvetve Vajna sikere, hiszen a Médiatanács fejlesztette és támogatta – de erre kevesen emlékeznek már ma is, nemhogy holnap. Forradalmi lépés volt az elsőfilmesekre hangolt Inkubátor program elindítása, már csak azért is, mert így elkészülhetett Szilágyi Zsófi Egy nap című filmje. A kormánybiztos másik nagy ígérete, a magyar filmek nézettségének helyreállítása, ha lassabban is, de szintén elindult. Ehhez persze kellett a magyar Spielberg, azaz Herendi Gábor, aki abszolút rekorder: Kincsem című történelmi kalandfilmjét csaknem 457 ezren látták, a Valami Amerika 3. pedig bő 372 ezer nézővel lett a korszak második legnézettebb produkciója. A dobogó harmadik fokán A Viszkis áll 327 ezer nézővel.  
Nem véletlen, hogy Andy Vajna nem adta át a kormánybiztosi stafétát. A megálmodott rendszer, a Magyar Nemzeti Filmalap önjáróan működik – a szakmában sokan reménykednek, hogy ez így is marad. A producert, csakúgy, mint fiatalkorában, most is a biznisz érdekelte. Bármikor, amikor kérdezték, a legbüszkébb arra volt, hogy rendbe tette a magyar filmipart. Azaz Magyarországot vonzó hellyé tette a nagy amerikai stúdiók szemében, és hatásosan lobbizott amellett, hogy a filmes adókedvezmény a régióban nálunk legyen a legjobb, ez jelenleg mintegy harminc százalék. A külföldi bármunkák olyannyira felpörögtek, hogy a filmes technikai szakmák folyamatos hiánnyal küszködnek, ahogy Vajna fogalmazott, Magyarországon ez az egyetlen iparág, ahol mindenkinek van munkája. Minden összejött: a díjak, a nézőszám és az ipari fellendülés. Anomáliák persze mindig és mindenhol vannak, de elfogadható a szakma és a sajtó konklúziója, miszerint a Vajna korszakot aranykornak titulálják. Hogy meddig lesz ez így, nagyban függ attól, mi lesz az örökséggel, megmarad a bizonyítottan működő rendszer, vagy jön valaki, aki "megreformálja".

A rendszer felülbírálása

Andy Vajna amerikai korszakának legjelentősebb műve, a Rambo több szempontból is izgalmas, számunkra leginkább azért, mert itt látszott, hogy Vajna szeret kockáztatni és produceri vétójogával élni. Az első verzió ugyanis a főhős halálával végződött, ám a producer zokszó nélkül újravágatta a befejezést. Emiatt sokan tartottak is tőle, miután kinevezték kormánybiztosnak, különösen, hogy az eredeti elképzelés szerint a Filmalapnál lett volna a végső vágás joga. Ez végül nem lett szentírás, de Vajna szeretett beszólni a készülő filmekbe. Különösen, ha valami a saját projektje volt. Mint a Pappa pia, amelyet rendezője, Csupó Gábor fiatalosabbra akarta szabni – ekkor ért véget a több évtizedes barátsága Vajnával.  

Filmes Kulturkampf

Kierőszakolta az egyablakos támogatási rendszert – szokás sokszor mondani a Vajna korszak egyik fő kritikájként. A sors iróniája, hogy a nagy nemzeti Kulturkampf lendületében, Rogán Antal törvény módosítása következtében nemsokára létrejön a Filmkollégium, melynek a feladata történelmi mozgóképek gyártása lesz. A megfogalmazás szerint csak tévés tartalmat finanszíroznak majd, de akárhogy is nézzük, ez a második finanszírozási ablak. Forrásaink szerint a nemsokára felálló Filmkollégium elnöke Káel Csaba „polihisztor” lesz.   

Témák
Andy Vajna
Frissítve: 2019.01.31 09:30

Dzsemboriznak - közös koncertet ad a PASO és a Kéknyúl

Publikálás dátuma
2019.02.22 12:30
PASO - A Pannonia Allstars Ska Orchestra kis klubokból jutott a legnagyobb fesztiválokra
Fotó: Imre Barta photography
A hazai popzenei két innovatív csapata, a PASO és a Kéknyúl – történetükben először – közös koncertre vállalkozik. A két frontember, KRSA (Tóth Kristóf) és Premecz Mátyás beszél a részletekről.
„Hasonló a két zenekar felállása: erős a fúvósok jelenléte, meghatározó elem a Hammond-orgona. Mindkét zenekarra jellemző, hogy ritmusvezérelt vintage műfajokból indul ki, azokat értelmezi újra. A közös koncert ötlete már korábban megszületett, de az is erősítette, hogy pár hónapja a Kéknyúl beköltözött a próbatermünkbe – ennél fogva bármi elképzelhető, rövid és hosszabb távú együttműködés is” – mondja KRSA, a PASO (vagyis Pannonia Allstars Ska Orchestra) énekese. Premecz Mátyás, a Kéknyúl orgonistája és vezetője szerint „a PASO mindig is komoly inspirációs forrás volt. Régóta ismerjük a tagokat, sok fesztiválon összeakadtunk, koncertjeiket is láttuk. Ezeken az alkalmakon feltűnt, hogy kiállásukban, hangszerelésben, lendületben, zenei üzenetben igazán sok közös vonás van a két csapat között. Nekem nagyon fontos, hogy a zene mindig életigenlő, felemelő dolog legyen. Olyan különleges időtöltés, ami ajándék nekünk (akik játsszuk), és remélhetőleg azoknak is, akik hallgatják. Ezt a könnyed életigenlést hallom a PASO zenéjéből is, és azt gondolom, a két zenekar közönsége örömmel fogadja majd a másik bandától is ezeket az energiákat.” Tavaly mindkét zenekar születésnapot ünnepelt: a PASO tizenöt, a Kéknyúl tíz éve működik. KRSA és Premecz Mátyás is nehezen tud mérföldköveket sorolni, mert megszámlálhatatlanul sok szép élmény érte őketk. A PASO „a kis klubok deszkáiról” eljutott a legnagyobb fesztiválokra: Európa 22 országában több mint ezer koncertet játszottak, és szerződtette őket a legnevesebb amerikai ska-kiadó, a Megalith Records. A Müpában elsőként adtak egész estés szimfonikus koncertet, 2018-ban egy big band-formációt is színpadra állítottak. A Kéknyúlnak most készül a negyedik nagylemeze, és a hazai koncertek, fesztiválok mellett nagy sikert arattak Németországban, Szlovákiában, Romániában, Marokkóban. Fontos esemény volt énekesük, Andrew Hefler csatlakozása (2011), amikor kiléptek a tisztán instrumentális világból. Premecz Mátyás nagyon fontosnak tartja, hogy „kisebb változtatásokkal, de mindvégig összetartó baráti társaságként tudtunk működni.” Az sem könnyű feladat, ha a PASO és a Kéknyúl stiláris-műfaji besorolására teszünk kísérletet. „Alapvetően a jamaicai zenék (ska, reggae) adják a PASO muzsikájának kiindulópontját, de időről időre beépítjük a dalokba a saját zenei hatásainkat; a többi között a jazz, a funk, a pop, az afrobeat és a magyar, illetve tágabban vett régiónk népzenéjét. A tagságunk jól egyesíti magában a képzett jazzistákat és az undergroundból érkezett zenészeket, aminek révén az átgondoltabb zenei háttér dögös, rock and rollos, ösztönös attitűddel találkozik. Ezáltal fésületlenebb, fesztelenebb, de mégis kimunkált végeredmény születik” – mondja KRSA. A Kéknyúl honlapján a csapat régi barátja, Szepesi Mátyás producer így fogalmaz: a csapat „a hetvenes évek soul- és funkzenéjében gyökerező, urbánus tánczenét” játszik. Premecz Mátyás ehhez hozzáteszi: első lemezükön a blues és a jazz tipikus dalformáiban gondolkodtak, a második leginkább soulzene, a harmadikon feltűnően több a rockos és pszichedelikus elem; most készülő negyedik lemezük pedig nagyon erősen fókuszál a táncos ritmusokra.  Infó: PASO és Kéknyúl Február 23., Barba Negra Music Club

A Hammond-legenda

A Laurens Hammond (1895–1973) által tervezett és megépített elektromos orgona fénykora az 1935 és 1975 közötti időszak. Eredetileg templomok számára kínálták, de elterjedt a szalonzenében, majd a jazzben, bluesban, gospelben, pop- és rockzenében is. Legendás játékosai: Fats Waller, Jimmy Smith, Jon Lord (Deep Purple), Keith Emerson (Emerson, Lake and Palmer) vagy napjainkban Joey deFrancesco. 

Frissítve: 2019.02.22 12:30

Az elnökjelölt úr hazudozik - interjú Ruth Beckermann filmrendezővel

Publikálás dátuma
2019.02.22 11:00

Fotó: Népszava/ Tóth Gergő
„Bolondíthatsz néhány embert mindig, és minden embert valameddig, de nem bolondíthatsz mindig mindenkit.” A film mottójául választott Abraham Lincoln-idézet optimistán cseng most, az alternatív tények korában. Kire gondol? Trumpra? Rá is. Trump elnöksége egyszer véget ér, ahogy minden politikusnak is leáldozik egyszer. Két év, vagy húsz: az igazság előbb-utóbb kiderül. Ezt történt Kurt Waldheim esetében is. Aki „megfeledkezett” arról, hogy SA lovasegységének tagja volt, és olyan helyeken volt katona, ahol népirtás történt. Ám a történészek szerint nem volt háborús bűnös. Nem is állít ilyet a filmem. Ott volt a Balkánon, Görögországban, de nem vett részt népirtásban. A filmje azt is bemutatja, milyen rendkívüli indulatokat váltott ki Waldheim lelepleződése. A film is felkorbácsolta az indulatokat? Hatalmas sikert aratott. Több mint harmincezer nézője volt, ami egy dokumentumfilmnél nagyon jó eredmény Ausztriában. Nagyon sok fiatal is látta, és rengeteg vitát generált nemcsak Waldheimről, hanem a politikai hazugságokról, a jelenről is. Ugyanis ma is vannak ilyen történetek, ami ellen tiltakozni kell. Waldheim esetében zavarba ejtő, hogy köztársasági elnöki kampányának olyan támogatói is voltak, mint például a nácivadász Simon Wiesenthal. Wiesenthal az elején valóban mögötte állt, hiszen párttársak voltak az Osztrák Néppártban, az ÖVP-ben. Őt inkább csak a háborús bűnösök foglalkoztatták, a kis nácik nem. Ám hamar kihátrált mögüle, mivel úgy gondolta, egy hazug ember mégsem lehet Ausztria elnöke. Mégis az lett. A politikai ellenfelei miért nem tudták kihasználni, hogy mindenki előtt nyilvánvalóvá vált: Waldheim hazudik a múltjáról? Az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) hamar megértette, hogy semmi esélye: az SPÖ és az ÖVP szavazói ahhoz a generációhoz tartoztak, amely részt vett a háborúban. Waldheim azzal érvelt, őt belekényszerítették a német Wehrmachtba, és csak a kötelességét teljesítette. Ezzel a részben igaz magyarázattal pedig sokan azonosulni tudtak. A hivatalos mítosz ugyanis akkor az volt, hogy Ausztria a náci Németország első áldozata. Akkor még nem beszéltek arról, hogy a legtöbb osztrák náci párttag vagy náci szimpatizáns volt. Az ország csak Waldheim megválasztása után kezdett szembenézni a saját múltjával. Ehhez hozzájárult 1988-as beszéde, amelyben bocsánatot kért Ausztria második világháborús bűneiért? Arra a beszédre kényszerítve volt, nem hiszem, hogy szívből jött. Az élete végéig nem beszélt arról, ő maga hol volt és mit csinált a háború idején. Mennyire él még az osztrákok emlékezetében? Teljesen elfelejtették, tulajdonképpen a film hozta vissza a köztudatba. És a lovát. „Hajlandók vagyunk elhinni, hogy nem Waldheim volt a nemzetiszocialista lovasklub tagja, hanem csak a lova” – ahogy a filmem is bemutatja, az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) egykori elnöke, Fred Sinowatz akkori megjegyzése szállóige volt egykor, most pedig Waldheim lova a politikai hazugságok elleni tiltakozás, az ellenállás szimbóluma lett. E héten is tüntetünk az osztrák kormány ellen, a transzparenseken olykor feltűnő ló erre utal. A Klappe Auf (Nyisd fel!) csoport, amelynek ön is tagja, is rendszeresen tiltakozik az osztrák kormány ellen. Sokféleképpen. Felolvasásokat tartunk, vetítések előtt előadásokat, közleményekben is tiltakozunk az osztrák kormány szegényellenes, a migránsokkal és a külföldiekkel szemben tanúsított, illiberális politikája ellen. Ilyen például, hogy megfelezték a külföldi munkavállalók, többek között a magyarok, szlovákok és lengyelek családi pótlékát, holott éppúgy adót fizetnek, mint az osztrákok. Az irigység, a másféle emberek gyűlölete nemcsak háborús történet, a jelen része is.  Infó:  Jó estét Mr. Waldheim! Rendező: Ruth Beckermann Forgalmazó: ELF Pictures Március 7től a magyar mozikban

Névjegy

 Ruth Beckermann 1952-ben született Bécsben, számos osztrák és svájci magazinnál dolgozott újságíróként. 1977 óta készít filmeket, 1978-ban társalapítója lett a Filmladen filmforgalmazó cégnek. A Jó estét Mr. Waldheim! a tavalyi berlini filmfesztiválon a legjobb dokumentumfilmnek járó díjat kapta, 2019 januárjában Osztrák Filmdíjjal tüntették ki.

Frissítve: 2019.02.22 11:00