Csákvári Géza;
Andy Vajna;
2019-01-31 09:30:00
Andy Vajna váratlan halála óta nagyon sok minden elhangzott azzal kapcsolatosan, hogy vajon az utókor hogyan is fog emlékezni a magyar történelem első filmügyi kormánybiztosára. Mozis szemszögből a kőkemény, üzleti szemléletű producerként és a magyar filmművészet egyik legsikeresebb időszakának menedzsereként godolunk rá – bármennyire is abszurdan hangzik ez sokaknak.
Az első és talán legfontosabb tény, amit Andy Vajna személyiségével kapcsolatosan érdemes megjegyezni: imádta a pénzt. Első millióját parókagyárosként szedte össze Hong-Kongban, de arra is igen büszke volt, ő találta fel a kőmosott farmert – igaz, a ruhaiparban nem tudta megvetni a lábát. Nem is azért forgalmazott fiatalon amerikai B-filmeket Távol-Keleten, illetve üzemeltetett mozikat, mert nagy művészi víziói lettek volna, hanem, mert arra vágyott, hogy mogulként élhessen. Első filmjét még Hong-Kongban készítette el, a Hei lu – The Opium Trail-ről még ő maga is azt mondta nagy nyilvánosság előtt, hogy egy rakás szar. Filmproducerként viszont már elment Cannes-ba – 1973-at írunk – és rájött az élete végéig hangoztatott nagy igazságra: az európai művészfilmek unalmasak. Bezzeg, ha egy filmben verekednek, vagy halomra ölik egymást, akkor mindenki boldog. Pályafutása során nem is nagyon készített művészi értékkel bíró műveket, de Joe Eszterhassal és Costa-Gavrassal készített Music Box e téren is jelentős alkotás. Hamar megtalálta a megfelelő üzlettársat a libanoni Mario Kassar személyében, akivel megvettek egy alvó céget – a Carolcót – és eladható filmeket kezdtek gyártani. Biztosra mentek: a „termékek” vetítési jogait előre értékesítették és a befolyt összegekből forgattak. Jöttek a kultművek: a Menekülés a győzelembe, majd a Rambo. A Carolco egy ideig nagy biznisz volt, a bevételek többtucat bankon keresztül végül Vajna és társai offshore cégeinél landoltak – mondjuk a Holland-Antillákon. Vajna 1989-ben kiszállt a cégből, egy ideig a Cinergi igazgatója volt (a vállalkozásnak rejtélyes a tulajdonosi rendszere), majd újra összeállt Kassarral a C2 Pictures-ben és készítettek a Terminátornak egy harmadik részt. De nemzetközi karrierje ekkor kifulladt.
Ezután kezdett el szülőhazája iránt érdeklődni, elkészítette A Miniszter félrelép-et, majd a Szabadság, szerelmet. A problémákkal küzdő, széttöredezett magyar filmszakba nem fogadta őt nagy lelkesedéssel, noha mindig voltak pártfogói, a keménymag hallani sem akart arról, hogy a segítségét kérje – pedig olykor kézenfekvő döntés lett volna. Aztán, 2011-ben jött a nagy fordulat: Orbán Viktor kormánya kinevezte Vajnát kormánybiztosnak, akinek immár, szavai szerint nem a „korrupt” rendszer megmentése, hanem annak a felszámolása és egy teljesen új finanszírozási rendszer kidolgozása volt a feladata. Noha gőzerővel vetette bele magát a munkába, időbe telt, míg a Közalapítványt bezárták és bár eltűnt pénzekről szóltak a pletykák, büntetőjogi eljárás senki ellen sem indult. A Magyar Nemzeti Filmalap Zrt. létrejötte viszont túl lassú volt és Vajna ígéretei helyett bő két éven keresztül a magyar filmgyártás tetszhalott állapotba került, a készülő filmek és a nézők száma statisztikailag kimutathatatlan szintre esett vissza. Az újra indítást továbbá minden szintre kiterjesztette a kormánybiztos: a Magyar Filmművészek Szövetségével és annak vezetőjével, Tarr Bélával folytatott, kegyelem nélküli harc következtében negyvenhárom év után megszűnt a Magyar Filmszemle. A Vajna által megálmodott és támogatott új szakmai szervezet, a Magyar Filmakadémia sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, az általuk megszervezett Magyar Filmhetet még definiálni is nehéz, a Magyar Filmdíj gáláról nem is beszélve. Tény, nehéz vitatkozni Tarr azon állításaival is, hogy a filmes reformok politikai erővel történtek meg és a szakmát felszeletelték, hiszen Filmalap a mai napig a játékfilmek finanszírozását és fejlesztését tekinti elsődleges feladatának, a többi, úgynevezett „futottak még” műfajokat a Médiatanácsra bízták.
Ezt a veszteséglistát már sokan elfelejtették, filmszakmai körökben ugyanis egyre több lett az elégedett ember, hiszen bárki pályázhatott a Magyar Nemzeti Filmalaphoz, a korai aggodalmakkal ellentétben a szervezet teljesen apolitikusan működött és legtöbb esetben szakmai döntések születtek. Még akkor is, ha Vajna nem az európai modell alapján építette fel a Magyar Nemzeti Filmalapot: a szervezet sokkal inkább egy amerikai stúdióra hasonlít felépítésében és működésében is. Például a pályázatokat elbíráló Döntőbizottságban (DB) nem a szakma delegáltjai vettek részt, hanem akit a Filmalap igazgatója, Havas Ágnes kinevezett – határozatlan időre. Vajna végül sosem lett a Filmalap vezetője – noha sokan erre számítottak –, megtartotta a kormánybiztosi pozícióját és örök tagja lett a DB-nek, ő csak egy szavazat volt az ötből. Így átmehettek a rostán olyan produkciók is, amelyek ad absurdum nem izgatták fel túlságosan. Esélyt adott olyan művészfilmeknek is, amelyekben nem látta a bizniszt.
Az a sors iróniája volt, hogy épp a fesztiválsikerek és a díjak hozták az első nagy és megkérdőjelezhetetlen eredményeket: ezek közül a legfontosabb a Nemes Jeles László rendezte Saul fia volt, amely Grand Prix-t nyert Cannes-ban, majd azután mindent, amit a lehetséges, köztük a legjobb idegennyelvű film Oscarját. Meg kell említeni Enyedi Ildikó Testről és lélekről című alkotását is, amely fődíjat kapott Berlinben és az Amerikai Filmakadémiánál is eljutott a legjobb öt közé az idegennyelvű kategóriában. A Deák Kristóf rendezte Mindenki című etűd Oscarja csak közvetve Vajna sikere, hiszen a Médiatanács fejlesztette és támogatta – de erre kevesen emlékeznek már ma is, nemhogy holnap. Forradalmi lépés volt az elsőfilmesekre hangolt Inkubátor program elindítása, már csak azért is, mert így elkészülhetett Szilágyi Zsófi Egy nap című filmje. A kormánybiztos másik nagy ígérete, a magyar filmek nézettségének helyreállítása, ha lassabban is, de szintén elindult. Ehhez persze kellett a magyar Spielberg, azaz Herendi Gábor, aki abszolút rekorder: Kincsem című történelmi kalandfilmjét csaknem 457 ezren látták, a Valami Amerika 3. pedig bő 372 ezer nézővel lett a korszak második legnézettebb produkciója. A dobogó harmadik fokán A Viszkis áll 327 ezer nézővel.
Nem véletlen, hogy Andy Vajna nem adta át a kormánybiztosi stafétát. A megálmodott rendszer, a Magyar Nemzeti Filmalap önjáróan működik – a szakmában sokan reménykednek, hogy ez így is marad. A producert, csakúgy, mint fiatalkorában, most is a biznisz érdekelte. Bármikor, amikor kérdezték, a legbüszkébb arra volt, hogy rendbe tette a magyar filmipart. Azaz Magyarországot vonzó hellyé tette a nagy amerikai stúdiók szemében, és hatásosan lobbizott amellett, hogy a filmes adókedvezmény a régióban nálunk legyen a legjobb, ez jelenleg mintegy harminc százalék. A külföldi bármunkák olyannyira felpörögtek, hogy a filmes technikai szakmák folyamatos hiánnyal küszködnek, ahogy Vajna fogalmazott, Magyarországon ez az egyetlen iparág, ahol mindenkinek van munkája.
Minden összejött: a díjak, a nézőszám és az ipari fellendülés. Anomáliák persze mindig és mindenhol vannak, de elfogadható a szakma és a sajtó konklúziója, miszerint a Vajna korszakot aranykornak titulálják. Hogy meddig lesz ez így, nagyban függ attól, mi lesz az örökséggel, megmarad a bizonyítottan működő rendszer, vagy jön valaki, aki "megreformálja".