A kőbe vésett kamat

Manapság a történelmi jelző erősen inflálódik, az emberek - elsősorban a politikusok - nyakra-főre használják. Van azonban egy olyan pénzügyi esemény, amelynek jelentősége tényleg annak mondható: a csiaozi képének megtalálása tavaly a dél-nyugat-kínai Csungking tartományban valóban csak történelmi mértékkel mérhető. A csiaozi nem volt más ugyanis, mint a világ első papírpénze, amelyet pontosan 1000 éve használtak. 
A Matolcsy György elnök által vezetett magyar jegybank eközben ugyancsak egy ha nem is történelmi, de - igaz, kétes hírű - történeti tettet mondhat magáénak. 2016 májusában 0,9 százalékos szintre vitték le a forint alapkamatát, amelyhez fogható döntésre a magyar monetáris politika történetében még nem volt példa. Ezzel a 0,9 százalékos szinttel nem az a gond, hogy megszületett - bár számos hozzáértő mindvégig bírálta a túlzott mértéket -, hanem az, hogy mereven ragaszkodnak hozzá. 
Ráadásul egy olyan időszakban, amikor biztosra vehető, hogy az infláció hagyományos számítású értéke idén nemcsak eléri, de meg is haladja a 3 százalékot. Ennek fényében különösen nehéz megérteni, hogy a hazai pénzügyi elemzők többsége rábólint arra a jegybanki jóslatra, mely szerint az alapkamatot 2020-nál előbb nem lehet megváltoztatni, esetleg akkor is csak az esztendő második felében. A jelek szerint nem számolnak azzal, hogy eljön majd egy olyan időszak, amikor a kamatemelés után már csökkenteni kellene, de nem lesz miből!
Az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy az alapkamat mára már elvesztette hagyományos szerepét, amely az volt, hogy a kereskedelmi bankok ilyen hozammal helyezték el pénzeszközeiket meghatározott időre a jegybanknál, és a saját betéti kamataikat is ehhez igazították. Mivel a pénzintézeteknek elég forrás áll rendelkezésükre, hogy hitelkihelyezéseiket finanszírozni tudják, így nem túlzottan inspirálja őket, hogy ügyfeleiket megtakarításra ösztönözzék. 
Akad azonban egy kivétel, nem is "akárki". Úgy hívják, hogy költségvetés, és ennek hiányát folyamatosan állampapírok kibocsájtásával finanszírozzák, méghozzá csábító kamatokkal felcicomázott papírokéval. Egy jövőre lejáró, eredetileg három éves futamidejű állampapír éves hozama 6,40 százalékos. Lám, az államnak világos, hogy milyen áron tudja biztosan az átmenetileg  szabad lakossági pénzeket bevonni. Az alapkamat több mint hétszereséért viszik hozzá az emberek a megtakarításukat!  Egy ilyen monetáris politika persze vékony jégen táncol, egyszer ugyanis vissza kell adni a kölcsönt, amit a háztartások végeredményben meghiteleztek. 
A kormány és a jegybank a gazdaság növekedésére számít, bár maguk is leírták: 2019-ben lassulásra lehet számítani. Matolcsy ismét elővette régi receptjét, a laza monetáris politikájával ráönti a hitelt a vállalkozókra, akik azonban felettébb óvatosak. Tudják, hogy mindez a gyenge forint környezetében történik. Ha késlekedik az MNB a majdani kamatemeléssel, csak álom maradhat a hazai fizetőeszköz elvárható izmosodása. 
A forint nem csiaozi, hogy kamatát kőbe véssék.
Szerző
Bonta Miklós
Frissítve: 2019.01.31. 09:22

Különalkuk

A színész-rendező Boguslawski, Spiró György Ikszekjének főszereplője a feldarabolt Lengyelországban keresi a cenzúra kiskapuit, és köt kompromisszumot a hatalommal, mert színházat akar csinálni. Spiró a regény alapján Major Tamásnak színdarabot is írt Az imposztor címmel. Major, aki mindent tudott arról, hogy mit jelent élni és visszaélni a hatalommal, bátran, bölcsen és nem kevés öniróniával játszotta a szerepet a budapesti Katona József Színház színpadán. 
Harminckét évvel a bemutató után a Katona József Színház igazgatója Varsóban rendezte meg a darabot. Négy évvel később pedig része – statisztája? - lehetett az alkufolyamatnak, amely névleg a megszüntetett előadóművészeti tao utáni pénzügyi kompenzálásról szólt, ám valójában a kulturális élet kivételezett szereplői és a hatalom közötti kiegyezést jelenti. 
Az igazgató a színházáért, művészeiért, előadásaiért és közönségéért felel. Ez vezérelheti, amikor tíz társintézménnyel együtt megegyezik a főpolgármesterrel. Beszédes fotókon a direktorok és a döntéshozók, sajtótájékoztató, amelyre nem mindenkit – köztük a Népszavát sem – hívnak meg. Végül a bejelentett döntés, miszerint a budapesti fenntartású kőszínházak már pontos összeget tudhatnak magukénak a fideszes képviselő állítása szerint elkészült és a miniszter által aláírt, de nyilvánosságra még nem hozott rendszeren belül. A többiek - függetlenek, zenekarok, produceri irodák, vidéki színházak és táncegyüttesek – pedig várják, hogyan döntöttek a sorsukról. 
A kiválasztott igazgatók a szakma közös fellépése helyett lepaktálnak a főpolgármesterrel. A kutatóintézetek vezetői az akadémia elnöke nélkül tárgyalnak a miniszterrel. Az egyetem dékánja a következő létszámcsökkentésnél majd lemond, bár most is nehezen élte át a leépítést. 
Sokan tudjuk ezen a kilencvenháromezer négyzetkilométeren, hogy a különalkuk országa vagyunk. És a kihagyott lehetőségeké is. Tudós és művész együtt erőt mutathatott volna, példát adva az értelmiség felelősségéről. De nem tették.
Boguslawski és Major pedig egy másik világból kacsint ránk.
Frissítve: 2019.01.31. 09:22

S(z)ínvallás

Kegyelemdöfés a vidéki embereknek és a magyar gazdaságnak a vidék sunyi ellehetetlenítése - így rongyoltak neki az akkoriban ellenzékben ülő fideszes és kereszténydemokrata képviselők a szocialista-szabad demokrata kormányoknak a 2007-es és 2009-es vasúti vonalbezárások hírére. Ekként lett a 2010-es választási kampány egyik legfontosabb üzenete az országrontók által halálra ítélt szakaszok feltámasztása. Hiába érvelt az akkori hatalom, hogy kihasználatlanul, csigatempóban zötyögtek az elavult szerelvények, és a vonalak fenntartása komoly veszteséget okozott az államnak, ellenzékük szerint elfogadhatatlan az érintett településeken élők másodrangú állampolgárrá minősítése.
Kormányra kerülve aztán már hamar elpárolgott a vasútvédő harci szellem, az otthoni pálinkafőzés liberalizálására sokkal nagyobb energiát fordított az új Orbán-kormány. Néhány helyen, kampányígéretet teljesítve persze így is újraindult a forgalom, de milyen valós szerep juthat a tömegközlekedésben egy olyan szakasznak, ahol két vonatpár jár naponta, és abból az első délután fél háromkor indul, mint például Komárom és Székesfehérvár között? 
A kasszakulcs birtokában hamar átalakult az értékrend. Hirtelen értelmet nyertek a veszteséget kompenzálni hivatott, sűrűn sorakozó nullák. S hiába érkezett irdatlan mennyiségű, az infrastruktúra fejlesztésére fordítható pénz az uniótól, a leharcolt vidéki vasúti vonalak korszerűsítésében sajnos nem látott fantáziát egyetlen tűzközeli, futballbarát vállalkozó sem. 
Maradt tehát a másik megoldás a deficit kompenzálására: be kell zárni a leginkább pénznyelő szakaszokat. Persze nem nyíltan, vállalva a társadalmi konfliktust, hanem suttyomban, hónapokig válaszra sem méltatva az érdeklődőket, szemrebbenés nélkül letagadva még a hivatalos dokumentumokat is. 
Kegyelemdöfés helyett hátulról, orvul.
Szerző
Vas András
Frissítve: 2019.01.31. 09:22