Névadójához méltón elesett a Petőfi múzeum?

Publikálás dátuma
2019.02.02. 10:30

Fotó: Google Street View
Február elsejével a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) főigazgatói posztját Demeter Szilárd tölti be, akinek törekvései alapjaiban kívánják befolyásolni a magyar irodalmi élet alakulását.
 „A mai nyugati kultúrában a PIM már pusztán létezése okán politikai állásfoglalásnak számít. A mindenkori magyar kormányzat mint fenntartó azt állítja: létezik olyan, hogy magyar nemzeti kultúra, amelyiknek gazdag múltjára élhető jövőt lehet építeni” – áll Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum élére február elsejével kinevezett főigazgató a posztra benyújtott – s most nyilvánosságra hozott – pályázatában. Az Előretolt Helyőrség irodalmi-kulturális melléklet korábbi főszerkesztője, s a Prőhle Gergely menesztését követő időszakban megbízott főigazgatóként az intézményt vezető Demeter tervei között szerepel többek közt szorosabb együttműködést kialakítani a kormányzati oldalhoz köthető intézményekkel, valamint a közmédiával. „Legfontosabb partnerintézmények: Magyar Művészeti Akadémia – közös konferenciák stb. rendezésén túl a PIM vállalja, hogy segít az MMA-ban képződő értékek megmutatásában. Terror Háza Múzeum – jelenleg az emlékezetpolitika legfontosabb centruma. A PIM és a Terror Háza közös munkacsoport keretében irodalmi eszközökkel feldolgozhatnák a kutatások során összegyűlt anyagokat. Századvég Alapítvány – agyközpont, a friss politikai gondolkodás eredője. Miért ne vitatkozhatna értelmesen egy író és egy gondolkodó? Semmi más nem kell hozzá, csak legalább egy közös premissza” – szerepel a pályázatban.
„Jobban örültem volna, egy kiegyensúlyozottabb partneri hálónak; ha az intézmények között helyet kaptak volna nem jobboldali beágyazottságúak is” – mondta lapunknak Papp Sándor Zsigmond író. A pályázatban szereplő azon kijelentést, miszerint „a PIM legyen a kortárs irodalom kovásza és kapuőre”, az író szerint akkor lehetne komolyan venni, ha a legfontosabb partnerek között olyanok is lennének, amelyek nem csak egyféle felfogását képviselik az irodalomnak és az irodalmi életnek. „Azt látom, hogy tulajdonképpen a PIM elesett. Bár könnyen lehet, hogy ez csak az első rossz impresszióm” – fűzte hozzá.
„Szeretnék bizalmat szavazni Demeter Szilárdnak, már csak azért is, mert ismerem őt még az egyetemről. Mindig is értelmes embernek láttam, s mindig igyekszem arra gondolni, akit akkor megismertem: nyitott, jó humorú, senkit a háttérbe nem szorító alkotó. A pályázat szemelvényeit olvasva azonban attól félek, hogy nem ez köszön majd vissza a PIM működésében. Abban bízom, hogy ez a pályázat inkább a kiíró igényének szólt, és a mindennapok gyakorlatában valódi sokszínűség fogja jellemezni a múzeumot, amelyet eddig is képviselt” – mondta Papp Sándor Zsigmond. Ugyanakkor hozzátette, amikor azt olvassa, hogy kiemelten mutatnák be az MMA által „képződő értékeket”, felmerült benne, miért nincsenek megemlítve más értékek is, ez ugyanis azt sugallja, hogy inkább szűkíteni szeretnék a jelenlegi kínálatot. Az író megemlítette, nem biztos, ha ez megtörténne, jó szájízzel menne, már ha egyáltalán hívnák a PIM-be.
A pályázatban számos ötlet, javaslat is szerepel, amelyek közül kiemelkedik a Trianon százéves évfordulójára szervezendő, több részből álló „verseny”. Ennek célja az lenne, hogy kiválasszák „az elmúlt száz év száz legfontosabb magyarországi íróját. És emellé tenni száz olyan külhoni magyar szerzőt, akik az elszakított területeken születtek és alkottak.” Papp Sándor Zsigmond ennek kapcsán elmondta, erdélyi szerzőként mindig is azért harcoltak, hogy ne legyenek ilyen szétválasztások: „ne legyen ötven óvodás és ötven elsőosztályos, hanem ugyanabban a térben mérettessen meg mindenki. Bár abban van igazság, hogy a magyarországi irodalmi élet figyelme nem terjed ki teljes mértékben a határon túli művekre, de nem az lenne a lényeg, hogy minél hamarabb elmossuk ezeket a határvonalakat? Grendel Lajosra, Kányádi Sándorra vagy Láng Zsoltra soha nem gondoltam határon túl íróként, hanem magyar íróként. Abban a pillanatban, hogy kategóriák mentén kezdjük el a szétválasztást, a minőségi szempontok is sérülhetnek. Én nem a kvótában hiszek, hanem a kvalitásban” – hangsúlyozta a szerző. Szerinte bár ez egy gesztus az erdélyi vagy határon túli írók felé, de talán mindenki jobban járna, ha azokat a kötetek kapnák meg a megfelelő figyelmet, amelyek valamiért elsikkadtak az elmúlt években. „Inkább az anyaországi és határon túli irodalmi élet között akadozó vérkeringést kellene felgyorsítani, és nem ötven ilyen és ötven olyan szerzőt kitűzni a dicsőségtáblára. Mert ha komolyan vesszük ezt, akkor csakhamar teljesen értelmetlen kérdésekbe futunk bele: hova rakom Tompa Andreát, Bodor Ádámot, vagy a Marosvásárhelyen született, de hosszú évek óta Magyarországon élő Dragomán Györgyöt?”
Demeter Szilárd azt szintén problémának tartja, hogy „a szomszédos és a közép-kelet-európai országoknak mind van saját nemzetközi irodalmi fesztiválja, nekünk nincsen ilyen.” Papp Sándor Zsigmond szerint azonban a főigazgató az ünnepi könyvhetet nem vette számításba, ami mindenféle szempontból a magyar irodalom saját rendezvénye. Az író úgy látja, ez inkább azt jelenti, hogy a jobboldali írók szemszögéből nézve nincs ilyen esemény. Nincs egy olyan játszótér, ahol csak ők homokozhatnának. A Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál tengelyében a világirodalom áll, a Könyvhéten pedig a kortárs magyar irodalom mutatkozik be, s ez így igen jól működő rendszer. „A frusztráció nem jó tanácsadó. Persze mindenki szeretne előrébb tartani, mindenki szeretne világhírű lenni, de pusztán ezért én nem kezdenék magamnak és a barátaimnak saját fesztivált gründolni. Abban hiszek, hogy minőség előbb-utóbb úgyis felszínre jut, mesterségesen nem lehet sem kitakarni, sem mást emelni a helyébe.” Az író szerint a remekmű független a politikai beállítódástól. Például a Szépírók Társaságában sem csak baloldali vagy liberális tagok vannak, butaság is lenne ilyen szempontból válogatni a jelentkezők között.
 
Kukorelly Endre író lapunk megkeresésére elmondta, régóta ismeri Demeter Szilárdot, mindig jó viszonyban voltak, és most is úgy látja, számos korrekt elem és érdekes elgondolás van a pályázatában. A hazai irodalom külföldi terjesztését, menedzselését valóban „siralmasnak” találja, s ha azon a főigazgató tud javítani, „akkor már eléggé sokat tett a magyar irodalomért. A pályázatból kiolvasható, hogy Demeternek fontos a kortárs irodalom presztízsvesztésének megállítása. Erős párbeszédkészség van benne, nem akarja a kultúrharc frontjait tovább egymás ellen hangolni” – hangsúlyozta.
„A Károlyi-palotát mint ingatlant úgy kell fejleszteni, hogy székhelyül szolgálhasson minden nagyobb írószervezetnek. Felajánlhatna székhelyet a Magyar Írószövetségnek, a Szépírók Társaságának, a József Attila Körnek (JAK), A Fiatal Írók Szervezetének (FISZ), valamint a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft.- nek (KMTG) – a Magyar PEN Clubnak eleve itt van a székhelye” – áll a pályázatban. Ez Kukorelly Endre szerint jó ötlet, ez az egymás iránti elfogadást segítheti. Ennek kapcsán kerestük a Fiatal Írók Szövetségét is, lapzártánkig tőlük nem érkezett válasz.
Kukorelly azonban nehezményezi, hogy a főigazgató „túlzottan is, deklaráltan a NER-hez köthető szervezetekre akar támaszkodni; figyelmen kívül hagyja a Széchenyi akadémiát, és kötődése a KMTG-hez meglátszik a pályázaton. Az MMA aránytalanul, parodisztikus módon ki van stafírozva anyagiakkal, és ha a PIM ezt tetézi azzal, hogy az MMA tagjaira bazíroz, azt súlyos túlzásnak, félreértésnek tartom” – fűzte hozzá.
Az író szerint a pályázatban megjelölt javaslatok egy része túlmutat a PIM főigazgatói hatáskörén: a DIA, az MMA, valamint a Széchenyi Irodalmi Akadémia működését valóban össze lehetne hangolni, ez viszont nem a múzeum feladata. „A mostani megoldás kétségtelenül nem jó, de az összerántás sem megoldás – ebből megint az az írói csoportosulás jönne ki jól, amelyik amúgy is jól jön ki. Mindenképp normális mederbe kellene a szekértáborosdit rendezni” – vélekedik Kukorelly, aki hangsúlyozta: a pályázaton látszik, Demeter Szilárd nem akarja a helyzetet rontani, ez azonban ténylegesen a gyakorlatban fog eldőlni.
Szerző
Frissítve: 2019.02.02. 11:47

„A legszegényebb rétegeket hülyítették meg”

Publikálás dátuma
2019.02.02. 07:00

Fotó: Joel Saget / AFP
Az Európai Filmakadémia elnökségének Tiszteletbeli díját – ezt ritkán szokták kiadni, eddig csak Michel Piccoli, Manoel de Oliviera, Michael Caine és Andrzej Wajda kapott ilyet – tavaly decemberben a görög nagymester, Costa-Gavras vehette át az Európai Filmdíj gálán, Sevillában. Köszönő beszéde csupán ennyi volt: „Ma olyanok vagyunk, mint amilyennek Európának lennie kéne. Együtt vagyunk más-más országokból, tudjuk kedvelni és elfogadni egymást.” Costa-Gavras még a ceremónia előtt adott interjút a Népszavának.
– Mit gondol a szélsőjobb politika és populizmus előretöréséről Európában? – Azt, hogy ez nagy probléma. Méghozzá Európa problémája, mivel az Unió nem váltotta be azokat az ígéreteket, melyeket évtizedekkel ezelőtt tettek az alapítók és követőik. Ehelyett az egész kontinens egy szupermarket lett, melyben az emberek nem tudnak vásárolni, mert nincs rá pénzük. A politikusaink leragadtak a mikro ügyeknél, miközben észre sem vették, hogy globálisan milyen folyamatok zajlanak éppen a gazdaságban. Lehet csodálatos liberális elvekről nagy szavakat megfogalmazni, miközben a középosztály elszegényedett és több országban el is tűnt. Viszont a gazdagok száma egyre nagyobb, de ami aggasztó, hogy a vagyonuk brutálisan megnőtt. Amikor ilyen gazdasági helyzet áll fenn, akkor az első áldozat a kultúra, az oktatás. Jó példa az Erasmus program, mely nominálisan egyre kisebb költségvetéssel működik – mondhatják azt, hogy tíz éve változatlan, de akkor még az inflációt sem vettük figyelembe. De hozhattam volna példának a mezőgazdaságot, melyet úgy akartak szabályozni, hogy fogalma sincs az európai tagállamoknak, mi történik a másikban. Na, ezt a kommunikációképtelenséget használta ki a szélsőjobb és a legszegényebb rétegeket hülyítették meg. Akik vagy nem tudnak, vagy nem akarnak emlékezni arra, mi történt korábban, amikor ezek az erők voltak hatalmon. Mussolini, Franco vagy a görög katonai junta katasztrofális következményeket hagyott maga után.
– Van ötlete a megoldásra? – Önnek van? Mindenki gondolkodik és ígérget, aztán pedig nem csinál semmit. Mint José Manuel Barroso vagy Jean-Claude Juncker. De nem lenne fair csak az Unió vezetőit felelőssé tenni: minden egyes európai ország kormánya sokat tett azért az elmúlt évtizedekben, hogy ide jussunk.
– Az Ámen című filmje a náci gépezet és az azzal szembeszálló jezsuiták harcát mutatta be. Mit szól ahhoz, hogy mostanság már egyre erősebbek azok a hangok, melyek szerint nem is volt semmiféle holokauszt? – Az Áment elég régen készítettem és számomra sokkal intimebb volt a problémafelvetés: arra voltam kíváncsi, hogy mit tehet két ember, egy SS tiszt és egy jezsuita szerzetes, ha ellenáll a rendszernek, akár az élete feláldozásával is. Ha megnézi a többi filmemet, mindegyikben van egy közös pont: a lázadás. Számomra elképesztően fontos mindenféle, bármiféle totalitárius rendszer elleni lázadás. Ha valaki „csupán” hallgat, az már alapvető cinkosság. Amúgy Európa másik nagy problémája az elszegényedés mellett a vallások közötti nyughatatlanság. Nem is olyan régen még a katolikusok és a protestánsok ölték egymást – erre emlékszik az utca embere? Micsoda álszent szöveg manapság a muszlimokat bűnözőkként beállítani? Amikor munkaerőhiány volt, akkor behívtuk őket dolgozni, most, amikor már családjuk és gyerekeik vannak itt, a vendégstátusz helyett most idegeneknek tartjuk őket. Ennek változnia kell, mert ez is csak felesleges feszültséget teremt. Negatív helyzetben nem érdemes negatív helyzeteket teremteni. Ilyenkor szokott jönni a „de, vannak akik nem akarnak beilleszkedni”. Néhány száz akad, igen, de ez elenyésző szám azokkal a milliókkal szemben, akik már túl vannak ezen.
– Nem egyértelmű számomra, hogy kik a sárgamellényesek Franciaországban. – Nagy részük elszegényedett ember egy extrémen gazdag országban. Egészen kicsi részük pedig olyan negatív figurákból áll, akik az erőszak és a balhé miatt mennek az utcára. Ezeket a társadalomnak kellene magából kitaszítaniuk. Amúgy a mozgalom most már túl nagyra nőtt, nem egyértelmű, hogy mit akarnak, rendezni kellene a soraikat. Franciaországban változásokra lenne szükség, csak ezeket szinte képtelenség véghez vinni.

–  Ön felvenné a sárgamellényt?
–  Talán, ha Jacques Chirac lenne az elnök. Vele lehetett beszélni, szerette az embereket. – Olvastam, hogy a görög gazdaság összeomlásáról készült filmet forgatni. – Nem egészen így van. Az Európai Unió a görög gazdaság összeomlásában betöltött szerepéről forgatnék.
–  Jól hangzik! Ki fogja Angela Merkelt alakítani? – Előkészítés alatt álló munkáimról nem szeretek beszélni. Ha elkészült a film, akkor állok rendelkezésre, hogy átbeszéljük. Az alkotófolyamat során nagyon sok minden alakulhat, sokszor még a rendezők sincsenek tisztában azzal, mi lesz a végeredmény. Aki mást állít, hazudik. Annyit elárulok: Angel Merkel nagyon fontos szereplő lesz, különösen Aléxisz Cíprasszal folytatott viszonya kapcsán. Nagyok sok Porsche szaladgál a görög utakon. Aztán, amikor Görögország segítséget kért, akkor megzsarolták. Nem túl demokratikus, nem? Ki járt a legrosszabbul? A lakosság elszegényedett része. Remény a változásra nincs túl sok, hiszen több mint félmillió fiatal hagyta el az országot. Ez évtizedekre visszavet majd mindent.

–  Az ön fia és a lánya is filmes lett. Ennek gondolom, örül. – Bevándorló vagyok, sokkal nyugodtabb lennék, ha lenne normális szakmájuk. Orvos, ügyvéd. Érti, ugye?
–  Mit gondol, politikai filmekkel meg tudja változtatni a világot? – Ön idealista? Én sajnos nem. Nem gondolok ebbe bele, mert fogalmam sincs, hogyan reagálnak az emberek a filmjeimre. Úgy készítem el őket, ahogy én szeretném látni a moziban, és ha van hatás, akkor annak csak örülök. Egyébként régebben sokkal könnyebb volt politikai filmeket készíteni, mert egyértelműbbek voltak a világ dolgai. Ma minden sokkal, de sokkal bonyolultabb. Vagy még jobb szó: zűrösebb. Hovatovább, nagyon nehéz ma már azt is definiálni, mi a politikai film: azt gondoljuk, hogy a hatalomról szóló művek, miközben a politika valójában réges-rég átjárja a mindennapjainkat.

–  Hogyan élte meg annak idején, hogy politikai okokból önnek kellett elhagynia a hazáját? Értelmezhető ez mai fejjel? – Én különleges helyzetben lévő menekült voltam, nem úgy érkeztem, mint a mai migránsok zöme. Tárt karokkal vártak a párizsi filmművészeti főiskolán, két évvel később megkaptam az állampolgárságot és megengedték nekem, hogy filmeket készítsek, ami Görögországban biztosan nem lett volna lehetséges. Én egy politikai rendszer elől menekültem el, ma már másféle totalizmus köti meg az életünket: a pénz, a bankrendszer és multicégek. A globális piaci szereplők zsebre vágják a kormányokat. Vagy nézze meg, mi történt a filmiparban: jött a Netflix és letarolta a piacot. Lehet, hogy most örül nekik néhány kolléga, mert „szabad kezet kapnak”, de kérdezem: meddig tarthat ez? Egyszer csak betartandó szabályok lesznek, mint bármelyik mást kontrollált szervezet esetében. Első árulkodó jel, hogy nem akarják figyelembe venni a mozik igényeit. Miért nem lehet betartani a megjelenési ablakot? Lehetnek bármilyen jók a filmek, ha csak a „dobozban” lesznek láthatók, akkor az egyenlő a temetéssel.
– Ha megkeresné a Netflix, nemet mondana? – Igen. Tudom, van sok kolléga, aki nem, de ez mindenkinek a saját döntése. Tudja, én ellenálló vagyok. Abban bízom, hogy inkább meggyőzzük a Netflixet, hogy változtasson az üzletpolitikáján.
– Geek (kockafejű) kérdés: nagyon vicces volt John Landis Kémek, mint című filmjében, mint tadzsik határőr. Hogy került be ebbe a vígjátékba? – Úgy, hogy John Landis az egyik legjobb barátom. Nagyon sokat beszélünk, mert elképesztő rálátása van a filmművészetre. Ő is szerepel az én filmjeimben, ez olyan afféle kölcsönös dolog köztünk. Ami ezt a specifikus filmet illeti: egyik nap felhívott John, hogy láttam-e már a norvég fjordokat? Ha nem, akkor ad nekem egy szerepet, melyben oroszul kell beszélnem.
– Mi volt az első reakciója, amikor megtudta: életműdíjat kap az Európai Filmakadémiától? – Meglepődtem!

Névjegy

Costa-Gavras (Görögország, 1933. február 12. ) görög filmrendező, producer, forgatókönyvíró. A politikai thriller műfajteremtőjének tartják, egyes alkotásai erősen megosztották a közvéleményt és társadalmi párbeszédet gerjesztettek. A Z, avagy egy politikai gyilkosság anatómiája című műve 1969-ben Oscar-díjat ért a legjobb idegennyelvű film kategóriában, az Eltűntnek nyilvánítva pedig 1982-ben nyerte meg a patinás Arany Pálmát Cannes-ban.

Témák
interjú film
Frissítve: 2019.02.02. 14:00

Lesz még musical az Operettben

Publikálás dátuma
2019.02.02. 06:00

A Müpa, az Operaház, a Nemzeti Színház minőségi szintjére, rangjára kívánja emelni a Budapesti Operettszínházat új vezetője, Kiss-B. Attila, aki az első, félig nyilvános társulati ülés után adott interjút a Népszavának.
– A társulati ülésen elhangzott, szemléletváltást szeretne az Operettszínházban, tudatosítaná, hogy a teátrum az operettjátszás hagyományos színtere. Nagyon sokat beszélt az operettről, és keveset a musicalről: ebből le lehet vonni következtetéseket a jövőre nézve? – Az arányok egyenlőek lesznek: ha bemutatunk két operettet, bemutatunk két musicalt is. A társulati ülés nem nyilvános részében a főzeneigazgató, Pfeiffer Gyula többet beszélt a musicalről. De én sem titkoltam, az évad hátralevő részében máris két musical lesz, amit még az elődeim készítettek elő: a Liliom–Carousel és A Pendragon legenda, amelyek a repertoár részei maradnak. De lesz operettbemutató is: a Csárdáskirálynő Vidnyánszky Attila rendezésében.

– A jövőben is rengeteg turnét tartanak? Korábban az Operettszínház volt a tao-rendszer egyik nagy nyertese, a külföldi turnéknak is köszönhetően minden évben több mint egymilliárd tao-forint folyt be a teátrum kasszájába. A tao-turnék okafogyottá váltak, miután a rendszer megszűnt. Ezt a kieső bevételt meg fogja kapni az Operettszínház a fenntartójától, az Emberi Erőforrások Minisztériumától?

– Erről a minisztériumot kellene megkérdezni. Nem avatott be minket se több részletbe, mint bármely más színházat, mi csak az igényünket tudtuk a minisztérium felé jelezni, és várjuk a választ. De úgy tudom, a taotámogatást illetően még nem születtek részletes döntések. És valóban, ahogy mondta, a turnék egy részének a vonzereje a jegyeladásokhoz hozzárendelhető tao volt, ami utazásra késztette a színházat. Én azt szeretném, hogy ne csak ilyen jellegű vonzerők késztessenek minket utazásra. Amit elmondtam a társulat előtt is: a társulat utazik Dubajba, majd az izraeli magyar évadon lép fel több alkalommal. A Walt Disney produkciója, A Szépség és a Szörnyeteg turnéja pedig – amit a BB Promotion és a Pentaton ügynökség közreműködésével utaztatott eddig a színház – folytatódni fog ősszel, télen. Erről már tárgyaltam is, csak a részleteket egyeztetjük márciusban a BB menedzsmentjével. Azt szeretném, hogy ha külföldre megyünk, akkor azért menjünk, mert üzenetünk, mondanivalónk van, mondanivalónk van a határokon túl is, nem csak innen. Az vigyen minket külföldre, hogy meg akarjuk mutatni a kultúránk gyümölcseit és értékeit, nem pedig az, hogy minél több bevételre tegyünk szert. – Mint operaénekes, fog szerződtetni operaénekeseket? Gondolom, a mostani társulatban ez felvetődött. – Én máshogy fogalmaznék. Azt gondolom, az énekesképzés már most is, a Zeneakadémián és máshol is a világban lehetővé teszi a fiatal énekeseknek, hogy operettet, operát, dalt, kantátát vagy bármilyen énekes műfajt műveljenek. Magasan képzett, jól trenírozott énekeseknek kell előadni az operettet is. Még föl sem vetődött bennem, hogy az Operettszínházat igazgassam, de már segítettem három-négy fiatalnak, hogy előénekeljen itt, és mindnyájan sikerrel jártak. Azt szeretném, hogy minél több tehetséges fiatal zárkózzon fel az operett műfajához. Most tavasszal zsűrielnöke leszek a Nemzetközi Lehár Ferenc Énekversenynek. E versenynek is az a küldetése, ami a mienké: az operett rangját újra a köztudatba vinni, a fiatal énekeseket pedig, és az énektanáraikat is arra késztetni, hogy minél többen, jól képzetten forduljanak az operett műfaja felé. – A táncosokkal mi a helyzet? Ha jól tudom, a most végzett táncművészetisek közül mindössze ketten tudtak elhelyezkedni itthon, az egyikük épp az Operettben. Miután az Operaház inkább a külföldi táncosok felé orientálódik, az Operettszínház kapuja kinyílik a végzős balettosok előtt?
 – A táncművészeti egyetem vezetésével, Szakály Györggyel és Bolvári-Takács Gáborral már találkoztam, kérésükre az Operettszínház rendelkezésükre bocsátja a színpadot az év végi vizsgaelőadásokhoz. Ha a fiatalok indíttatást, vonzalmat éreznek a terem szellemétől, hogy idejöjjenek, tárt karokkal fogadjuk őket. – Ez jelent akár önálló táncelőadásokat is, nem csak táncbetéteket egy-egy operettben?
– Arra kértem a balettigazgatót, Apáti Bence barátomat, hogy a távlatokban úgy gondolkozzon: legyen az Operettszínházban mesebalett, ifjúsági táncelőadás is.

Átadás-átvétel

Nem egymást legyőzve, hanem egymást magunk fölé emelve legyünk sikeresek – hangsúlyozta Kiss-B. Attila a társulati ülésen, amelyet annak alkalmából rendeztek meg, hogy befejeződött az intézmény átadás-átvétele az Operettszínház régi és új vezetése között. Kiss-B.a társulati szellemet szeretné erősíteni. A korábbi főigazgató, Lőrinczy György továbbra is a Nemzeti Kulturális Alap alelnöke marad, miután bár augusztusban lemondott, nem találták meg az utódját. Kinevezése eredetileg 2021-ig szól.

Névjegy

Kiss-B. Atilla (Bánffyhunyad, 1963. január 28. –) Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas operaénekes (tenor), akadémikus, a Magyar Művészeti Akadémia elnökségi tagja, az Európai Tudományos és Művészeti Akadémia rendes tagja, egyetemi oktató, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem művésztanára. Február 1-e óta a Budapesti Operettszínház főigazgatója, kinevezése öt évre szól.
A kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémia ének és opera szakán szerzett diplomát. 1991-ben debütált a kolozsvári operában. 1992-ben Erkel Ferenc Bánk bán című operájának címszereplőjeként mutatkozott be a Gyulai Várszínházban. A Magyar Állami Operaházban 1999-ben lépett először színpadra Szokolay Sándor Szávitri című operájában Szattjaván szerepében.
Elsősorban hőstenor szerepeket énekel. A klasszikus repertoár mellett feladatának tekinti a magyar és az egyetemes operairodalom kortárs zeneszerzői műveinek a tolmácsolását is. Oratóriumokat és kantátákat is énekel. Káel Csaba filmjének, az Erkel Ferenc operájából forgatott Bánk bán-nak a címszereplője.