Eredménytelenek a bértárgyalások a Metrónál

Publikálás dátuma
2019.02.04. 08:09
Illusztráció
Fotó: Shutterstock
Folytatódhat az egyeztetés. Nem zárható ki, hogy sztrájk lesz az üzletláncnál.
Eredménytelenül zárultak a bértárgyalások a Metro és a szakszervezet között – írja a Világgazdaság. A lap úgy tudja, a kezdő bérszintet a tavalyi bruttó 180,5 ezer forintról előbb 195, majd 200 ezer forintra emelte a lánc, miközben az érdekképviselet a bruttó 210 ezres szint elérését tűzte ki célul. A hálózat 13. és 14. havi fizetést is ad, amit 12 hónapra visszaosztva a havi 200 ezres bér 233 ezer forintnak felel meg – hangsúlyozza a lap, hozzátéve: ha több száz alkalmazott nem fogadja el az ajánlatot, folytatódhat az egyeztetés, de a sztrájk sem zárható ki.
Szerző
Témák
bértárgyalás

317,61 forint az euró

Publikálás dátuma
2019.02.04. 07:40
Illusztráció
Fotó: Shutterstock
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben hétfőre virradóra a nemzetközi devizapiacon.
Az eurót a péntek esti 317,61 forinttal megegyező árfolyamon jegyezték hétfőn reggel fél nyolckor is, a dollár jegyzése 277,02 forintról 277,50 forintra emelkedett, a svájci franké kevéssé változott, 278,50 forintról 278,43 forintra csökkent.
Szerző
Témák
euró forint

Csalóka számok a propaganda szolgálatában

Publikálás dátuma
2019.02.04. 07:30

Fotó: Tóth Gergő
A béremelések, a foglalkoztatás, vagy a munkanélküliség valós adatai alapján lehet reális képet alkotni egy ország gazdaságáról, ám a kormánynak mintha ez nem állna szándékában – mondta egyebek mellett a Népszavának Herczog László közgazdász.
Az Orbán kormány szerint 2010 óta az előző időszakhoz képest óriási volt a fejlődés. A közgazdász is így látja? Statisztikai törvényszerűség, hogy csak azonos tartalmakat szabad (illik) összehasonlítani. A politika viszont egymástól gyökeresen eltérő időszakokat mér össze, pedig a statisztikai adatok önmagukban nem mutatják meg a lényeget. A kormányzati propaganda folyamatosan összehasonlítja a 2010-es helyzetet a 2018-assal, illetve a Fidesz hatalomra kerülése előtti nyolc évet, az azóta eltelt valamivel több mint nyolc évvel. Eközben eltekintenek attól, hogy 2008-tól kirobbant egy világgazdasági válság, míg az elmúlt években kifejezetten világgazdasági fellendülésről beszélhetünk. Ráadásul a 2010 előtti évekhez képest nagyságrendekkel nagyobb uniós támogatási források nyíltak meg Magyarország számára. Ez olyan, mintha egy folyóban az árral szemben és az ár irányával megegyező irányba úszó teljesítményét vetnék össze. Közgazdasági szempontból tehát a két időszakot összehasonlítani egyáltalán nem korrekt. Ez érvényes GDP-re, a foglakoztatásra, munkanélküliségre, vagy a bérekre is.  A kormányzat szívesen példálózik azzal, hogy amióta a Fidesz van hatalmon, kétszeresére nőttek a minimálbérek. Mi igaz ebből? A statisztika egyik trükkje, mint említettem, hogy mit mihez hasonlítunk. Szaknyelven szólva, lényeges kérdés, hogy mi a bázis, amihez viszonyítunk. Ha a 2019-es adatokat vesszük figyelembe, a számok alapján igazat állít a kormány. Sőt, még „szerénykednek” is, mert valójában 2,027-szeresére, vagyis valamivel több mint a duplájára emelkedtek a bruttó minimálbérek. A munkavállalók azonban nem a bruttó, vagyis a munkavállalót terhelő adóval és a járulékokkal számolt összegből fizetnek a boltban, vagy a szolgáltatásokért, hanem abból a nettó összegből, ami megjelenik a számlájukon. A nettó minimálbér pedig csak 64,5 százalékkal emelkedett 9 év alatt.    Mi az oka a jelentős különbségnek? A legfőbb oka az egy kulcsos személyi jövedelemadó bevezetése. A második Orbán kormány a 2011-2012-ben végrehajtott személyi jövedelemadó (szja) reform, így az egy kulcsos szja bevezetésével alaposan megnövelte a minimálbér után fizetendő szja-t. Így a minimálbér-emelések jelentősen növelték a költségvetési bevételeket is. A rendkívül igazságtalan lépés miatt 2011-ben a bruttó minimálbér 6,1 százalékkal, a nettó viszont csak 0,6 százalékkal, majd 2012-ben a minimálbér bruttó értéke 19,2 a nettó azonban csak 0,5 százalékkal növekedett, vagyis két év alatt a munkavállaló számára gyakorlatilag észrevehetetlen mértékű nettó béremelkedés valósult meg. A kormányzati érvelés másik hibája, hogy valójában a reálbér növekedéséről kellene beszélni, mert korántsem mindegy, hogy a nettó bérnövekedés mögött mekkora az infláció. Márpedig, ha a fogyasztói árak emelkedését is figyelembe vesszük - 2019-ben a kormány által tervezett 2,7 százalékkal számolva -, akkor a minimálbér reálértéke 9 év alatt mindössze 36,1 százalékkal nőtt. Persze a bő egyharmados növekedést sem szabad lebecsülni, de azért messze elmarad a propagandában emlegetett duplázástól. Az is nagyobb szerénységre inthetné a kormányt, hogy minden felmérés azt mutatja, hogy nem csak a GDP növekedésben, de a béremelésekben is elmaradtunk a régió országainak többségétől. Azon már senki sem csodálkozik, hogy míg korábban Dél-Szlovákiából jártak át dolgozni sokan Észak- és Nyugat-Dunántúlra, például asz esztergomi Suzuki gyárba, addig ma már megfordult a munkaerő vándorlás iránya és a magyarok járnak át Szlovákiába. Az pedig még inkább érdekes jelzés, hogy egyre több magyar megy a kelet-magyarországi határ menti régiókból Romániába munkát vállalni. Nem szólva a Nyugat-Európában tartósan dolgozó nagyjából félmillióra becsült honfitársunkról, illetve a mintegy 100-110 ezer már Ausztriában élő, vagy ingázó, valamint idénymunkát végző magyar állampolgárról. Ezzel is magyarázható az egyre égetőbb szakemberhiány, ami leginkább a nyugat-magyarországi megyéket sújtja. Különösen a szolgáltatószektorból hiányoznak a jól felkészült szakemberek. Éppen azok mennek el, akik úgy érzik, hogy a kemény nyugat-európai versenyben is helyt tudnak állni.    Ellenzéki pártok, szakszervezetek egységes európai minimálbér bevezetését szorgalmazzák. Ez megoldhatná a szakember hiányt? Az érthető, ha egy szakszervezet taktikai okokból ilyen ötlettel áll elő, hiszen ha ez megvalósulna, az jelentős béremelést jelentene a magyarországi munkavállalóknak. Közgazdászként mégis azt kell mondanom, hogy a helyzet erre még nem érett meg, mert az uniós tagállamok között nagyon nagy a fejlettségi és ezen belül a termelékenységi különbség. A minimálbérnek igazodnia kellene a legkevésbé fejlett tagországokhoz, mert ha az sokkal magasabb, akkor az a fejletlenebb gazdaságú országokban a foglalkoztatottság csökkenéséhez, elbocsátásokhoz vezetne. Szerintem tehát ez a követelés ma még nem reális.    A miniszterelnök már 3,6 százalékos munkanélküliségről beszélt, hozzátéve, hogy elérhető a teljes foglalkoztatottság is. Ez tükrözi a valóságot? A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatait figyelembe véve a munkanélküliség valóban csak 3,6 százalékos. A hivatalos adatokban azonban a közfoglalkoztatottakat nem számítják a munkanélküliek közé. Emellett a foglalkoztatottak esetében is felvethető néhány kérdés. Nemcsak az a gond, hogy a közfoglalkoztatottakat is hozzáadják ehhez a kategóriához, de például a nagyszámú külföldre ingázó magyar állampolgárt is. Ha a közfoglalkoztatottak mintegy 130-140 ezres rétegét is beszámítanánk a munkanélküliek közé, akkor 2018.  harmadik negyedévére 7,5 százalék jönne ki. Az ingázókat és a közfoglalkoztatottakat kivéve a foglalkoztatottak közül, akkor viszont a múlt év harmadik negyedévi 60,4 százalék helyett 57, 1 százalékos foglalkoztatottsági adatot kapnánk. Ez azért kissé távolabb van a teljes foglalkoztatottságtól. A számháborút azonban el akarom kerülni. Az adatoknál sokkal fontosabb, hogy egyre többen panaszkodnak a növekvő munkaerőhiány miatt.    Kinek jó a közfoglalkoztatás?  A XIX. században nagyon is indokolt és előremutató volt a közmunka, vagy például a Fővárosi Közmunka Tanács, amely ilyen feladatokat is ellátott. Akkor nem volt ekkora az állam, és nem volt ennyi állami vállalat. A vasútépítés, a folyamszabályozás új állami feladatként jelentkeztek, így az állam természetesen közmunkásokkal is igyekezett ezeket a hatalmas beruházásokat elvégeztetni. Ma azonban a közszolgáltatás a mindennapjaink része. Gondoljunk csak az energiaellátásra, a tömegközlekedésre, az egészségügyre, az oktatásra. Rengetegen dolgoznak az állami szektorban, ami nem hiba, ez tény. Jelenleg a közfoglalkoztatottak jelentős része például az önkormányzatok kötelező feladatait látja el. Kérdésem: ez miért közfoglalkoztatás? Szívet melengető, amikor azt halljuk, hogy egy ambiciózus polgármester a közfoglalkoztatottakkal zöldséget termeltet, nekik értelmes, értékteremtő munkát, a helyi intézményeknek meg olcsó, egészséges zöldséget, gyümölcsöt ad. De ezt miért nem szociális szövetkezeti, vagy kisvállalkozási formában teszi? Mi köze ennek a közfoglalkoztatáshoz? Persze, tudjuk a választ: így még a minimálbért sem kell megfizetni. Ezért szeretik ezt a formát az állam meg a munkáltatók. Összegezve, egy olyan világban, ahol a közszolgáltatások nélkül már létezni sem tudnánk, az is kérdés, hogy egyáltalán értelmezhető-e a közfoglalkoztatás. Nekem az a határozott álláspontom, hogy ez a forma akkor sem értelmezhető a XXI. században, ha ezzel még nyugat-európai országok is élnek. Efölött eljárt az idő. A közfoglalkoztatottakkal végeztetett feladatoknak nincs olyan, más foglakoztatási formáktól megkülönböztethető vonása, amiért önálló jogi forma lehetne, azaz besorolhatók valamilyen más, munkaszerződésen alapuló munkavégzésbe. Mindazonáltal azt is figyelembe kell venni, hogy számos elmaradott térségben, ahol nincs valós munka, a közfoglalkoztatás jelenti az egyetlen kereseti lehetőséget, és ez mégis csak több, mint a segély. Persze egy ilyen megoldás esetén is meg kellene fizetni legalább a minimálbért. Gyakori, hogy ezek az emberek semmilyen hasznos tevékenységet nem végeznek, viszont az önkormányzat plusz bevételhez, az érintettek pedig a segélyeknél mégis csak magasabb összeget kapnak. Látszólag mindenki jól jár, csak az ország nem, mert de a GDP-hez nem járulnak hozzá.    Sokan közülük képzetlenek, vagyis alkalmatlanok arra, hogy megkapaszkodjanak az elsődleges munkaerő piacon. Mi lehet a gyógymód? Kétségtelen, hogy a közfoglalkoztatottak jelentős része valóban nem alkalmas arra, hogy bekapcsolódjon az elsődleges munkaerőpiaci versenybe. Egyénileg kellene velük foglalkozni, hogy kiderüljön, milyen képességekkel, ambícióval rendelkeznek. Mindezt figyelembe véve kellene képezni őket. Lehet, hogy ezt a legalapvetőbb dolgoknál, az írás, olvasás, számolás fejlesztésénél kell kezdeni. Igaz, ezzel nem lehet rövid távon sikereket felmutatni, hosszabb időre és rengeteg pénzre lenne szükség. Ezért is lenne fontos, hogy aki az általános iskolából kikerül, azzal már ne legyenek gondok, mert ha ezt nem sikerül megoldani, akkor csak az elkövetkező évtizedek munkanélküli utánpótlásáról beszélhetünk. Hogy ezt elkerüljük, szolgáltatásokra van szükség, szociális ellátó rendszerre, munkaügyi szervezetre. Erre kellene áldozni, és rendkívül sajnálom, hogy az elmúlt 8 évben ez inkább leépült. A legképzettebb, legkreatívabb, tartósan külföldre távozott, becslések szerint félmillió magyar óriási veszteség az országnak. Márpedig, ha egy országban nincs elegendő kiművelt emberfő, az a modern világban lemarad. 

Névjegy

Herczog László (1949) közgazdász, a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen szerez diplomát 1974-ben Népgazdasági tervező-elemző szakon. 1983-ban egyetemi doktorátust szerez. 1974-től a Pénzügyi Szemle szerkesztője. 1977-től a Pénzügyminisztériumban dolgozik, ahol bérszabályozással, munkaügyekkel foglalkozik. 1988-tól az Állami Bér- és Munkaügyi Hivatalban, majd 1990-től a Munkaügyi Minisztériumban illetve jogutódaiban dolgozik. 1988-90 között az Országos Érdekegyeztető Tanács titkára. 1990-ben helyettes államtitkárnak, 2006-ban szakállamtitkárnak nevezik ki. Elsősorban bérekkel, érdekegyeztetéssel és munkajoggal foglalkozik. 2009-10-ben a Bajnai-kormányban szociális és munkaügyi miniszter. 2010 óta a Pénzügykutató Zrt. munkatársa.

Szerző