A Nemzet védelmében

A Magyar Idők című napilap – az érintett közleménye szerint - mától Magyar Nemzet néven jelenik meg. Hozzátéve: „A Magyar Nemzet a Magyar Idők alatt megszokott irányt és szerkesztőségi elveket fogja képviselni a későbbiekben is.”

Mivel a Magyar Idők példányszáma állítólag csupán négy-ötezer körül van, a kormány vélhetően azért sajátította ki egy jólismert és valamikor igen jóhírű régi napilap címét, hogy tartalmi változás nélkül növelni tudja a példányszámot. A kommunisták ennél azért ügyesebbek voltak. Az 1940-es évek végefelé átvették Pethő Sándor patinás lapját, megőrizték értelmiségi profilját, a munkatársak egy részét megtartották, s bár a lap persze nem kritizálhatta a rendszert, istenítenie sem kellett állandóan. A külpolitikai rovat, amely a címlapon indított, rendszeresen idézett nyugati forrásokat, és a kulturális rovat politikailag semleges cikkeket és interjúkat is közölt. A lap soktízezer előfizetője azt is tudta, hogyan kell a sorok között olvasni.

Csak évtizedekkel később tudtam meg, hogy Mátrai-Betegh Béla, a lap színikritikusa 1952 februárjában többek között ezt írta a Nemzeti Színház Hamletjéről: „Dánia börtön… az ország élén egy zsarnok áll. (...) kémeket és bérgyilkosokat fogad fel, leselkedik, retteg, s önkényuralmának védelmére fegyverkezik.” Fogadnék, hogy az olvasók zöme a széttagolt szövegből is értette, kiről és miről volt szó. Az óvatosnak tűnő, de vakmerő Mátrai-Betegh pedig pontosan tudta, hogy mit csinál. Ilyen újság volt még akkor is – Rákosi idején! - a Magyar Nemzet.

Sajtótörténész nem vagyok. Akit érdekel az újság bonyolult és ellentmondásos históriája, olvassa el Murányi Gábor könyvét, Vásárhelyi Miklós szakavatott tanulmányait, vagy az alapító Pethő Sándor dédunokájának, Pethő Tibornak most megjelent kötetét. Az én emlékeim főleg két évre szorítkoznak. 1953 és 1955 között, azaz Nagy Imre miniszterelnöksége idején a lap alig 19 éves, legfiatalabb gyakornoka voltam. A kulturális élet nagyjaival készíthettem interjúkat, például Ferencsik Jánossal, Székely Mihállyal, Házy Erzsébettel, az író Nagy Lajossal, és többször – ez volt fiatalkorom nagy élménye – Kodály Zoltánnal. Nagy Imre bukása után egy tucatnyi pártonkívüli kollégával együtt engem is azonnal kirúgtak. Köztünk volt két kedves mentorom, Mátrai-Betegh Béla és Magyar Pál is.

Azóta persze voltak jobb korszakok, igen rosszak is. Néhány évvel ezelőtt én is megkaptam a magamét. A lap máskülönben jótollú vezércikkírója - egy meghamisított interjú alapján - három hosszú hasábot szentelt bűneimnek. Lehet, hogy ez keresztényietlen, írta a hölgy, de egész családommal együtt mindenesetre kiátkozott és a pokolba kívánt.

Azt hiszem, én vagyok a Magyar Nemzet legrégibb volt munkatársa. Ez teszi szomorú kötelességemé, hogy tiltakozzak. A Magyar Idők útszéli stílusa - amely időnként sajnos a Magyar Nemzetben is hangot kapott - egyszerűen nem méltó a Magyar Nemzet polgári hagyományához. Szeretném hinni, hogy lesz még egyszer egy igazi Magyar Nemzet!