elhalálozás;Repülős Gizi;

2019-02-06 15:13:17

Meghalt Repülős Gizi

Az ismert tolvaj 92 éves volt. Az RTL Klub híradójában elhangzott, az asszonyt már el is temették.

kereskedelmi csatorna, amely már a nap folyamán egyszer megjelentette Repülős Gizi halálhírét, arról számolt be, az asszony élete utolsó heteit a budapesti Nyírő Gyula Kórházban töltötte. 

Kosztor Sándorné Bodnár Gizella a Repülős Gizi nevet onnan kapta, hogy az 1950-es években belföldi repülőjáratokkal utazott Budapestről vidékre lopni. Összesen több mint 17 évig ült börtönben. Először 1953-ban került összeütközésbe a törvénnyel besurranásos lopás miatt, az elmúlt évtizedekben pedig több mint kétszáz bűncselekményt követett el, és legalább tizenkilenc alkalommal ítélték el. Egy börtönőrnő jellemzése szerint a legendás tolvaj az átlagbűnözőnél jóval műveltebb, jóindulatú ember volt, akinek örömöt szerzett a lopás.

A hírrel kapcsolatban meg kell jegyezni: napközben számos sajtóorgánum, így lapunk is közölte Repülős Gizi halálát. Nem sokkal a cikkek megjelenése után azonban arról lehetett olvasni, Repülős Gizi nem halt meg; a 24.hu azt közölte, az asszony két korábbi ügyvédjével is beszéltek, ám egyikük sem hallott az asszony halálhíréről. Egyiküknek néhány hónapja a Nyírő Gyula Kórházból küldött levelet, ebben a körülményekre panaszkodott.

A délután kiadott hírünket visszavontuk; mostani cikkünket a frissített és újabb információk alapján közöljük.