MTA;CEU;

2019-02-07 21:11:45

A CEU és az MTA közös matematikus képzése sem maradhat Budapesten

Ignatieff közölte az érintettekkel, hogy nem tudnak új hallgatókat felvenni.

Levélben tudatta Michael Ignatieff CEU-rektor az érintettekkel, hogy az egyetem matematikus képzése nem tud új hallgatókat felvenni – írja a 24.hu.

A portál szerint a levélből kiderül, hogy a Magyar Tudományos Akadémia Rényi Alfréd Kutatóintézetével közös képzést azért nem tudja folytatni az egyetem, mert a magyar kormány döntése értelmében nem adhatnak ki amerikai diplomát Budapesten. A rektor reményét fejezte ki, hogy a bécsi CEU a jövőben is együtt tud majd működni a kutatóintézettel. A levél szerint azok, akik megkezdték a matematikus képzést, a tervek szerint még be is fejezhetik azt.