tüntetés;

2019-02-10 09:07:38

Kormányellenes tüntetők zárták le a Lánchidat (videó)

Az akciót a Fiatalok a Demokráciáért nevű csoport szervezi. A Lánchíd pesti oldalán gyülekeztek, majd a hídra vonultak.

Facebookon meghirdetett esemény leírása szerint a hídlezárást, illetve egy délután a Hősök terére meghirdetett demonstrációt Orbán Viktor évértékelőjének napjára szervezték. (A miniszterelnök 15 órakor mondja el beszédét a Várkert Bazárban.) A Széchenyi István téren, az Akadémia előtti parkolóban vasárnap reggel 8 órakor néhány tucat tüntető gyűlt össze, majd a Lánchídra vonultak, ahol lezárták az egyik sávot. Aztán autókkal is beálltak a hídra: mintegy 25-30 kocsival vesznek részt blokádban. Az egyik szervező lapunknak elmondta, a demonstráció éjfélig van bejelentve.

A délutáni tüntetést 13 órára hirdették meg Takarodj, bűnöző! címmel, egyik szónoka a kormányellenes tüntetéseken már többször felszólaló Nagy Blanka kiskunfélegyházi gimnazista lesz. A tervek szerint a Hősök teréről a Lánchídra vonulnak majd a tiltakozók. A nap folyamán egy másik kormányellenes tüntetés is lesz, melyet az ellenzéki pártok tartanak 16 órától. A gyülekező a Várban a Szent György téren lesz, ahonnan az Állami Számvevőszék Apáczai Csere János utcai székházához mennek a demonstrálók.