Nem egyházellenes film az Isten kegyelme

Publikálás dátuma
2019.02.11. 09:45
Francois Ozon, az Isten kegyelme rendezője a kép bal szélén
Fotó: Gregor Fischer / DPA
Kínos nyitás után, rendszerostromló versenyfilmek tették helyre a Berlinálét.
Egy biztos: az idén leköszönő igazgató, Dieter Kosslick nagyot hibázott a Berlinale nyitófilmjével: Lone Scherfig The Kindness of Strangers című művét egyöntetű utálat fogadta a kritikusok részéről, főleg, hogy a produkció versenyben van a patinás Arany Medvéért. Persze, lehet azt mondani, hogy milyen jó, ha a hajléktalanságról sikerült egy totális giccset leforgatni ismert színészekkel, és ha egy limonádé – még, ha irritálóan ostoba is – elindíthat egy A-kategóriás mustrát, mert erősíti a vörös szőnyeget. Mert különben idén messze elkerülik a nagy filmcsillagok a fesztivált. Így érthető volt a kétségbeesett igyekezet, hogy  legalább egy filmet beválogassanak, amihez vannak húzónevek. Így került be az Egyesült Államokban két hónapja futó Alelnök Christian Bale, Amy Adams és Sam Rockwell főszereplésével, előbbi kettő éppen ma fog némi izgalmat okozni a Potsdamer Platz környékén. De, hogy ne csak a mélypontokról legyen szó: a versenyprogram egészen izgalmas műveket is felvonultat. Klasszikus, politikusan kritikus és szemtelenül provokatív darabokat. Mondjuk, a tematikáját tekintve pontosan ezt vártuk a francia film egykori fenegyerekétől, a ma már inkább mesternek nevezhető Francois Ozontól. Isten kegyelméből című legújabb alkotása a katolikus papok okozta pedofil bűnöket mutatja be. Egészen pontosan egyetlen lelkész, a lyoni Preynat atya tevékenységét elemzi, aki több száz gyermeket molesztált, illetve erőszakolt meg harminc évvel ezelőtt. A filmben három olyan áldozat történetét látjuk, akik ma már képesek beszélni az átélt traumáról: Alexandre, a nagycsaládos katolikus (Melvil Poupaud), Francois az ateista forradalmár (Denis Ménochet) és Emmanuelle, akit lelkileg teljesen tönkretettek a múltbéli események (Swann Arlaud). A dráma felépítése kicsit olyan, mint Hitchcock Psychojáé, azaz látunk egy főszereplőt, aki a mű harmadában háttérbe szorul, hogy helyet adjon egy másik karakternek, csak Ozon ezzel a dramaturgiai fogással is duplázik. Azt egyértelműen állíthatjuk, hogy a három színész remek és az Isten kegyelméből című film igen friss, éppen ezért biztosan nagy botrány lesz belőle. A titokban, Alexandre munkacímen forgott film ugyanis elképesztően komoly kutatás eredménye, konkrét levelezések és beszélgetések dramatizált változata. Ahogy Ozon lapunknak fogalmazott, a tényekre hagyatkozott inkább, mintsem az egyházra, mivel a Preynat „tevékenységéről” tudó, Barbarin lyoni kardinális többször hazudott a médiában dátumokról. Nem mellékesen, Barbarin és számos társa jelenleg is bíróság előtt áll, amiért nem tettek semmit lelkésztársuk „problémáit” illetően, sőt a tényeket elhallgatták és a szülői panaszokat félresöpörték: az ítéletet március 7-én fogják kihirdetni. Peynat esetében még nem tudni mikor lesz ítélet. mert mint a film is korrekten ábrázolja, egy pszichésen zavart egyénről van szó. De Francois Ozon a Népszavának adott interjújában elmondta: őt elsősorban az áldozatok szemszöge érdekelte. Egészen pontosan, hogy mennyire kiszolgáltatottak a rendszerrel szemben. Hangsúlyozva: az Isten kegyelméből nem egyházellenes film. A nagy gépezet ellen tiltakozik, mely lehetett volna akár egy multinacionális cég vagy politikai struktúra. 

Délszláv NER-kritika

Egészen másképpen, de szintén rendszerbontó mű a Makedónia és számos volt jugó-állam koprodukciójában készült, Isten létezik, és úgy hívják, Petrunia című keserédes komédia. Teona Strugar Mitevska szintén valós eseményből indul ki. A Stip nevű kis makedón kisvárosban – mint ahogy általában az ortodox országokban szokás – Vízkereszt alkalmával a helyi egyházfő a folyóba dob egy fakeresztet, melyet a település férfiúi igyekeznek megkaparintani. A tradíciók szerint, akiknek sikerül, az egy éven keresztül isteni szerencsében lesz része. Csakhogy ebben a mesében a totálisan szerencsétlen, megvetett, túlsúlyos, eddig egyetlen munkahellyel sem rendelkező, harminckettő éves történészlány, Petrunia az összes férfit megelőzve megszerzi az ereklyét. Erre elkezdődik a boszorkányüldözés, az egyház a rendőrséggel karöltve zaklatja a lányt, akinek a tette kapcsán ateista apja örül, míg hívő anyja megveti. Persze szerveződik a lincselő vallásos és nemzeti érzésű polgárok köre is, akik meg akarják kövezni a tolvajnak tekintett nőt. Mindezeken felül, még a médiakritika is belefért ebbe a pazar kis filmecskébe: az eseményekről tudósítani szeretne a közmédia liberálisan gondolkodó riportere, de mielőtt befejezhetné a munkát kirúgják. Ennél jobb NER kritikát még soha nem láttam, pedig semmi köze a produkciónak Magyarországhoz. Sírjak, vagy nevessek? Ez itt a kérdés.  

Témák
film
Frissítve: 2019.02.11. 11:45

A kedvenc volt a kedvenc, de a legjobb film a Roma lett a BAFTA-n

Publikálás dátuma
2019.02.11. 08:38
A kedvenc című film készítői a díjátadón
Fotó: Ben Stansall / AFP
A várakozásoknak megfelelően Jorgosz Lanthimosz A kedvenc (The Favourite) című kosztümös filmje kapta a díjak zömét a Brit Film- és Televíziós Művészeti Akadémia (BAFTA) vasárnap esti londoni díjkiosztó gáláján, a legjobb filmnek és a legjobb rendezőnek járó két fő elismerést azonban a nagy vetélytárs, az Alfonso Cuarón rendezte Roma vitte el.
A kedvenc tizenkét díjra volt esélyes az előzetes jelölés alapján, és hetet el is hozott az Oscar-díjas győzelmek viszonylag megbízható előrejelzőjének tekintett BAFTA-rendezvényen. Ez az alkotás nyerte a kiemelkedő brit film, a legjobb produkciós tervezés, a legjobb smink, a legjobb eredeti forgatókönyv és a legjobb jelmeztervezés díját. Emellett a filmben nyújtott teljesítményéért a XVIII. századi brit uralkodó, Anna királynő alakítója, Olivia Colman vehette át a legjobb női főszereplőnek, Rachel Weisz pedig a legjobb női mellékszereplőnek járó elismerést. 
A The Favourite a legjobb film és a legjobb rendező díjáért is versenyben volt, e két fődíjat azonban a Roma című mexikói alkotás és rendezője, Alfonso Cuarón gyűjtötte be a patinás londoni Royal Albert Hall rendezvényközpontban tartott, éjszakába nyúló, fényes vasárnapi gálán.
A hét díjra jelölt Roma kapta a legjobb nem angol nyelvű filmnek, illetve a legjobb fényképezésnek ítélt elismerést is. A legjobb férfi főszereplő díját Rami Malek vehette át. Malek alakítja a Queen néhai frontemberét, Freddie Mercuryt a Bohém rapszódia (Bohemian Rhapsody) című, szintén hét díjra jelölt filmben. Ennek az alkotásnak ítélték a legjobb hanghatásért járó elismerést is. A legjobb film díjáért A kedvenc és a Roma mellett a Zöld könyv, a Csillag születik és a Csuklyások: BlacKkKlansman is versengett.
A rendezők mezőnyében Alfonso Cuarónnak A kedvencet készítő Lanthimos, valamint Bradley Cooper (Csillag születik), Pawel Pawlikowski (Hidegháború) és Spike Lee (Csuklyások: BlacKkKlansman) volt a vetélytársa. A Bohém rapszódia rendezője, Bryan Singer jelölését ugyanakkor a brit filmakadémia a múlt héten "felfüggesztette", miután négy férfi nemrégiben azzal a váddal állt elő, hogy gyermekkorukban Singer szexuális támadást követett el ellenük. Az 53 éves Singer tagadja a vádat, a BAFTA állásfoglalása szerint azonban a terhére rótt szexuális visszaélések teljességgel elfogadhatatlanok, és összeegyeztethetetlenek az akadémia alapértékeivel. Singert három héttel a Queen-film befejezése előtt menesztették a Bohém rapszódia stábjából, mert a gyártó szerint "megbízhatatlan magatartást" tanúsított a forgatáson, neve azonban a stáblistán maradt.
Olivia Colman versenytársa a legjobb színésznők mezőnyében Lady Gaga (Csillag születik), Viola Davis (Nyughatatlan özvegyek), Melissa McCarthy (Megbocsátasz valaha?) és Glenn Close volt. Glenn Close a The Wife című filmben mutatott alakításért már elnyerte a legjobb drámai színésznőnek járó Golden Globe-ot. A Freddy Mercuryt alakító Rami Malek a legjobb férfi főszereplő BAFTA-díját Christian Bale (Alelnök), Viggo Mortensen (Zöld könyv), Bradley Cooper (Csillag születik) és Steve Coogan (Stan & Ollie) elől vitte el.
A díjkiosztón részt vett Vilmos herceg, az Egyesült Királyság majdani uralkodója, felesége, Katalin hercegnő társaságában.
Szerző
Témák
BAFTA

Drágán add a képedet! - közel 11 milliárdos költés Matolcsyék Értéktár programjában

Publikálás dátuma
2019.02.11. 07:30

Fotó: Kovács Attila / MTI
Múlt év végén lezárult a Magyar Nemzeti Bank sokat vitatott Értéktár programja. A program 32 milliárd forintos keretének mintegy egyharmadát költötték el.
Értéktár programjának befejezését sajátos módon ünnepelte meg január elején a Magyar Nemzeti Bank: összeadta azoknak a múzeumoknak a látogatói számát, ahol letétként helyezte el az általa megvásárolt festményeket, gyűjteményeket. A Magyar Nemzeti Galéria (MNG) állandó kiállításán szerepelt Tiziano Vecellio, Gulácsy Lajos, Vaszary János, Orbán Dezső, vagy Abraham van Beijeren (Beyeren) egy-egy − az MNB által megvásárolt és letétbe helyezett − festménye is, így a MNG tárlatának több mint 234 ezres látogatószámát az Értéktár program sikereként könyvelték el. − A közgyűjteményeibe kihelyezett műkincseket több mint négyszázezren látták, nem adófizetői pénzből gyarapodott az ország – magyarázta az MNB a program bizonyítványát. Arról azonban nem tett közzé statisztikát, 2014 januárja óta pontosan mennyit is költött a 100 millió eurós (mintegy 32 milliárd forintos) keretéből. Igaz, a honlapján közzétette a harminchárom tételből álló vásárlási listáját − ezekbe teljes gyűjtemények és egyes műtárgyak egyaránt beletartoznak. A vételi árat hol dollárban, hol euróban, hol svájci frankban, hol pedig magyar forintban adták meg, számításunk szerint a végösszeg 10,8 milliárd forint körüli. „A magyar közgyűjteményeknek gyakorlatilag nincs műtárgyvásárlási keretük. Műtárgyvásárlásra a legnagyobb kerete a Nemzeti Kulturális Alapnak (NKA) van, mely 2012-ben 133 millió, 2013-ban 117 millió, 2014-ben 157 millió forint volt.” A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Felügyelő Bizottsága 2016-os jelentésében részben így indokolta annak létjogosultságát, hogy az Értéktár programján keresztül – letéti formában – a magyar közgyűjteményeket gyarapítja. Azaz az MNB mecénási szerepét eszerint egyfajta szépségtapasznak szánták arra, hogy az összes magyar közgyűjtemény nem tud a saját bevételéből − vagy az NKA pályázatának támogatásából – évente 100-200 millió forintot fordítani a gyűjteményének gyarapítására, ami a kultúrpolitika kritikájaként is értelmezhető. Az államháztartás eme „költségkímélő” módja azonban a kezdetektől vitatott volt: mennyire tartozik a jegybank alapfeladatai közé a műtárgyvásárlás? Az MNB más országok jegybankjainak gyakorlatára hivatkozott, igaz, a példaként felhozott belga vagy német jegybank a kortárs művészet mecénásaként lép fel, a saját gyűjteményét gyarapítva, nem pedig (közvetve) az állami vagy önkormányzati fenntartású múzeumokat. Az MNB programja „értékálló befektetésként” indult, hasonlóan a szintén vitatott ingatlanvásárlásaihoz. Célját hamarosan szűkebbre szabták, mondván, a hazai hagyatékokban fellelhető legfontosabb műkincsek megszerzésére fókuszál, valamint a külföldre vagy külföldi tulajdonba került, jelentős műkincseket vásárolja meg, de keretéből jutott 300 millió forint a szentendrei skanzen bővítésére is. (A program részben kompenzálta az időnként eladóként fellépő magyar aukciós házakat is – a képzőművészeti alkotások után 27 százalékos áfa fizetendő, ami semmilyen szempontból nem kedvez a műgyűjtésnek.) A „magyar érintettség” figyelembe vétele az MNB képvásárlásainál végül odáig vezetett, hogy a programba végül belefért a flamand reneszánsz mester, Willem Key Férfiképmásának is megvásárlása is 58 ezer euróért, mintegy 18,5 millió forintért. A festmény a csehországi Ehrenburg család tulajdona volt, ám megfordult az Ernst Múzeum 1922-es aukcióján − attól az évtől kezdve egészen 2017-ig lappangott. Az Értéktár program legjelentősebb – és legdrágább – tétele Tiziano Mária gyermekével és Szent Pállal című festményének megvásárlása volt 4,5 milliárd forintért, amely bizonyos szempontból komoly leckepénz is a kultúrpolitikának. 2005-ben, amikor már erősen sejteni lehetett, hogy a mű Tizianóé, 140 millió forintért kelt el – ám sem pénz, sem bátorság nem volt ahhoz, hogy az akkor még „talán Tiziano-festményt” a Szépművészeti megszerezze, élve elővásárlási jogával. A később 1,6 milliárd forintra becsülték a képet, ám mégsem jelenthető ki teljes bizonyossággal, hogy az MNB háromszoros árat fizetett érte, vagy ahogy az eladója állította, negyed áron vásárolta meg: hasonló kvalitású Tiziano-képek ilyen árakon is találtak vevőre. Nagyobb leckepénzt csak Munkácsy Golgotájáért kellett fizetni: ha az Értéktár programnak lett volna a politika részéről támogatása ahhoz, hogy lemond a festmény mindenáron való megvásárlásáról, a műgyűjtő Pákh Imre úgy vonulhatott be a köztudatba, mint aki nem érte be annyival – mintegy 6 millió dollárral −, amennyit a kanadai Hamilton galériának fizettek a Krisztus Pilátus előtt-ért, és inkább Oroszországba adta el a képet. (A Miniszterelnökség végül 10 millió dollárt adott a Golgotáért.) Az aukciókon feltűnt műtárgyak becsértéke egyébként nem feltétlenül irányadó. Van Beijeren Pompacsendéletéért például 380 ezer eurót, mintegy 122 millió forintot fizetett az MNB, ami rendkívül drágának tűnik annak fényében, hogy a holland barokk művész egy másik pompacsendélete 20 ezer, egy harmadik 50 ezer euróért kelt el – igaz, egyik sem Nemes Marcell gyűjteményéből származott −, és ezért az árért egy jelentősebb Guido Reni-művet is meg lehetett volna vásárolni. (A bécsi Dorotheum árverésén arra is volt példa, hogy az alkotó egyik pompacsendélete ötezer euróért sem kellett senkinek.) Van Beijeren megvásárolt – a Szépművészeti Múzeumba került − festménye ugyanakkor a Christie’s New York-i árverésén 2010-ben 600-800 ezer dollár becsértéken tűnt fel, igaz, nem talált vevőre. Innen nézve akár ki is jelenthetnénk, mégis jó vásárt is csinálhatott az MNB, ha nem lapozzuk tovább a New York-i Christie’s katalógusait. Egy másik Van Beijeren-csendélet ugyanis 2011 januárjában 150-250 ezer dollár becsértéken tűnt fel az aukciós ház árverésén, s mivel akkor nem talált vevőre, júniusban ugyanazt a képet már 50-70 ezer dollár becsértéken kínálták. Ám akkor is hiába. 

Vehettek volna Van Gogh-képet is

„Ha a magyar állam annak idején, az 1910-es évek elején nem puskázza el Nemes Marcell világszínvonalú, Botticellitől Rembrandton át Van Gogh-ig ívelő gyűjteményének megszerzését, akkor a múzeumi világranglistán egy emelettel feljebb helyezkednénk el” – nyilatkozta lapunknak múlt év novemberében a Szépművészeti Múzeum−Magyar Nemzeti Galéria főigazgatója, Baán László annak kapcsán, hogy sztárművei nincsenek, sztáralkotói vannak a Szépművészeti Múzeumnak. „A ténylegesen világhírű csúcsművek legnagyobb része immár valamelyik közgyűjteményben van, ami pedig a műtárgypiacon még hozzáférhető, azok a milliárdos gyűjtőknek köszönhetően immár több száz millió euróért, dollárért cserélnek gazdát” – fogalmazott a műtárgygyarapítás további korlátairól. Kivételes esetek azonban adódhatnak. Mint arról 2015 novemberében a HVG is beszámolt, Molnos Péter neves magyar műgyűjtőkről írt, Aranykorok romjain című könyvének bemutatóján Kieselbach Tamás galériatulajdonos felhívta a figyelmet: a Sotheby’s New York-i árverésén kalapács alá fog kerülni Vincent van Gogh Táj viharos ég alatt című festménye, amely Nemes Marcell gyűjteményének egyik ékköve volt. A mű értékét 50-70 millió dollár közé becsülték, ám végül mégsem szállt el az ára: 54 millió dollárért kelt el. Ez az összeg az Értéktár program keretének a több mint a felét el vitte volna, ám – mint utólag tudható – mégiscsak belefért volna a költségvetésbe. Igaz, egy ilyen nagy értékű vásárlásnak politikai vetületei is vannak. Egy évvel korábban, 2014 októberében a Christie’s New York-i árverésén Gustave Courbet Tájkép Ornans körül című festményéért lehetett volna licitálni, amelynek értékét 400-600 ezer dollár között határozta meg az aukciósház, végül 545 ezer dollárért talált gazdára. Courbet festménye annak idején Nemes Marcell gyűjteményéből került Herzog Mór Lipót tulajdonába. A második világháború alatt elrabolták, majd 1946-ban a varsói Nemzeti Múzeumba került. A lengyel állam 2011-ben szolgáltatta vissza a Herzog-örökösöknek. Nemes Marcell gyűjteményének egyes darabjai időnként megszerezhetők volnának, ha volna erre politikai támogatás és pénzügyi keret. A Sotheby’s New York-i aukcióján 2016 januárjában becsértékénél (800 ezer-1,2 millió dollár) jelentősen kevesebbért, 610 ezer dollárért vették meg a holland aranykor festője, Hendrik Sorgh Muzsikáló társaság című művét. Maradva a holland aranykornál: Nicolaes Maes Egy gyermek portréja című műve mindössze 10 ezer angol fonttért kelt el 2017 decemberében a londoni Sotheby’s nél. Muzsikáló társaságot persze nemcsak a barokk korban, a reneszánsz idején is festettek, erre példa lehet egy Joos van Winghének tulajdonított festmény. A kép szintén Nemes Marcell gyűjteményének volt része, múlt év novemberében a bécsi Dorotheum árverésén 75 ezer euróért talált gazdára.  

TÁBLÁZAT: TOP 5 vásárlás

MŰ VÉTELÁR HOL LÁTHATÓ Tiziano Vecellio: Mária gyermekével és Szent Pállal 4,5 milliárd forint Szépművészeti Múzeum, Budapest Munkácsy Mihály - Krisztus Pilátus előtt 1,6 milliárd forint Debrecen, Déri Múzeum, Debrecen XVI-XVII. században Erdélyben vert ezüst tallérok – érmegyűjtemény (220 darab) 1,1 milliárd forint Magyar Nemzeti Múzeum, Budapest  Kövesi István festménygyűjteménye (115 mű) 795 millió forint Herman Ottó Múzeum, Miskolc  Munkácsy Mihály: Poros út I. 500 millió forint Magyar Nemzeti Galéria, Budapest Forrás MNB Értéktár program   

Témák
műkincs
Frissítve: 2019.02.11. 09:10