A szabadság zenéje

Az Európai Roma Fesztiválzenekar hangversenyén a műfajok sokféleségén keresztül a zenei szabadság felvillanyozó élményét élvezhettük.

Szakcsi Lakatos Béla már régóta szeretett volna egy olyan koncertet, vagy még inkább egy koncertsorozatot, ahogy ma szeretjük mondani projektet létrehozni, melyben roma származású emberek együtt játszanak különböző műfajú zenéket. Terve most végre megvalósult, az Európai Roma Fesztiválzenekar megtartotta bemutatkozó hangversenyét a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben. A produkció létrehozásában Szakcsi segítségére volt az Európai Tudományos és Művészeti Akadémia is, az ő hathatós támogatásukkal alakult meg az Európai Roma Fesztiválzenekar, amely a következő időkben számos európai városban is fellép, gondot fordítva arra, mindenhol ízelítőt adjon az adott ország kisebbségeinek zenéjéből is. Ezek a tudni való, száraz tények, de hát a cigányzene és a roma zenészek és sohasem számító kimértségükről voltak híresek.

A virtuóz cigányprímásokat, az intuitív roma dzsesszzenészeket, az eredetei cigány népzenét és persze bármilyen más zenét játszó, éneklő roma együtteseket, énekeseket pontosan azért szerettük mindig is, mert ott volt előadásukban az a szabadság, amelyről az egyre inkább a kottához kötődő európai műzenének még a könnyedebb műfajai is az elmúlt évszázadokban szinte teljesen lemondtak. Hogy mit nyertünk és mit veszettünk, azt emblematikusan mutatta fel rögtön a műsor első száma, amely Liszt II. rapszódiájának a 37 tagú cigányzenekarra és zongorista szólistára hangszerelt változata volt. Szakcsi a jazz és a klasszikus zene elemeinek felhasználásával olyan improvizatív módon alkotott saját játszanivalót, amely tükrözte azt a bizonyos szabadságot, valódi új értékeket adva a jól ismert régen papírra rögzített dallamokhoz.

De halottunk tőle és a Fesztiválzenekar vezetőjétől, Kathy Horváth Lajostól az elmúlt évtizedek avantgárd zenéjének elemeit is felhasználó duót is. Színtiszta dzsesszt játszott Szakcsi Lakatos Róbert, az alma nem esett messze a fájától, a tehetség a családban maradt, eszünkbe juthattak a híres prímásdinasztiák. Hogy a műfajok listája teljesebb legyen Michaela Reinhardt, Django Reinhardt unokája dzsesszzenész társai közreműködésével a cigány népzene elemeit is felhasználó számokat énekelt, a kiváló muzsikusok szintén az improvizációra helyzeték a hangsúlyt, megjelent velük egy újabb műfaj a színpadon, a világzene. Cigányzenekar műsora nem létezhet cimbalomszóló nélkül, Iordache nem mindennapi virtuóz erényeket kívánó művében Csík Gyula remekelt. A Repülj fecske Reményi Ede rapszódiája: ebben a zenei vezető hegedűvirtuóz szólista mellett a tagok legkiválóbbjai is szólóhoz jutottak.

Azután dzsessz ismét, nyilván nem véletlen, hogy a modern zenei utakon járó cigányzenészek közül sokan ebben a műfajban találták meg azt a lehetőséget, amelyben a bennük rejlő szabadságvágy kifejeződhet. Emilio jelent meg újabb szereplőként, énekelt, szájdobolt, dobolt, majd a Gipsy jazz, blues blokk Patai Anna énekével ismét a világzenét hozta elénk. Hirtelen és merész váltás volt, amikor ifj. Kathy Horváth Lajos - egyébként a zenekari a tagok sorából kiállva – a híres belga hegedűvirtuóz, Ysaÿe rendkívüli nehézségű szólószonátáját játszotta, tegyük hozzá mintaszerűen. Tessék, ismét egy dinasztia! A spanyol Sarasate szintén a tizenkilencedik századból származó műve, amely a cigányok által játszott dallamokból építkezik, a műsorkezdő Liszt rapszódiával együtt, zárásként szintén azt bizonyította, ez a zene az elmúlt évszázadokban európai kulturális örökségünk szerves részévé vált.