Néhány szó a rögeszméről

A doxazma egy a gondolkodásban felismerhető sajátos tartalmi csoport köré szerveződő, irreálisnak ható gondolatképződmény, melynek igazságához az egyén makacsul ragaszkodik. Így mondja a szaknyelv. Az átlagember ilyenkor téveszméről, veszélyesebbnek tűnő esetben rögeszméről beszél. 
Sokszor nem könnyű megmondani, hol a határ az „egészséges”, illetve a beteg rögeszme között. Ha valaki – mint egy bizonyos kortárs magyar mágnás – a gravitáció létezését tagadja, nem kétséges a diagnózis. Amikor Adolf Hitler az árja német faj felsőbbrendűségét hirdette, az is rögeszme volt, de hihetőnek tűnt mindazoknak, akiknek érdekében állt elhinni. Aki nem hitt neki, arról a propaganda és a terror „bebizonyította”, hogy aljas érdekében áll nem hinni a vezérnek. A magyar privatizációs mágnás ökörségének nincs társadalmi veszélyessége, egyszerűen kiröhögjük, főleg ha az (akkor még létező) Akadémia megreformálását is szorgalmazza. (Azóta más megreformálta.) A Führer rögeszméje veszélyesebb volt, uszkve 40 millió ember halálát okozta. 
Isten őrizzen attól a botorságtól, hogy a mi vezérünk egyik, bár irreálisnak tűnő központi gondolatáról a doxazmákra asszociáljak. Elhessegetem magamtól az ördögi sugallatot. De – Isten bocsássa meg nekem – pokolian furdal a kíváncsiság, mi sarkallja őt arra, hogy magyar olimpiát rendezzen, és pont a neki oly nagyon utálatos Budapesten. Két okot tudok elképzelni. A jobb és a valószínűbb eset, hogy kell a pénz. No nem a városnak, nem a nemzetnek, hanem neki. A rosszabb, ha nagy példaképeit (Tiszát és Horthyt) követve ismét bizonyítani akarja a haza nagyságát, a magyar faj erejét.
Hogy a gondolat irreális, az biztos. Nem azért, mert nem lehet megcsinálni. A rendezési jog megszerzése sima korrupció, amiben – ugye – biztos a magyar arany. Budapestet lerombolni és sporttelep halmazzá átépíteni – annak, aki nem szereti a várost – gyerekjáték. (Ez egyébként már folyik, Tarlós főlakáj úr lelkes és az ő legyőzésére gyúró főmester-jelöltkék lagymatag asszisztálásával. És az olimpia ellenzésével megjelent politikai erő (?) temetői csöndben maradásával.) A versenyek is ledöcögnek majd, mint a csepeli HÉV. 
Csakhogy mi marad itt a nagy verseny után? A megerőszakolt város, amely legjobban a saját szervezésünkben Budapesten megrendezett, 44-45-ös Hitler-Sztálin viadal utáni állapothoz lesz hasonlítható. Ugyanolyan erkölcsi és politikai széteséssel, meg (stadion és szálloda) romokkal. Továbbá jó nagy adóssággal.
Szerző
Haskó László
Frissítve: 2019.02.12. 09:16

Csak egy telefon

Huszonöt évvel ezelőtt az Egyesült Államok budapesti nagykövetsége ösztöndíjat adott néhány magyar újságírónak, akik így testközelből tanulmányozhatták az amerikai sajtó és demokrácia működését. Ma már nehezen hihető, hogy a pénzt nem Soros György, hanem tényleg az amerikai kormány adta; akkor még - úgy tűnik - hitt a magyar demokrácia és sajtó formálásának lehetőségében. 
Elutaztunk tehát Washingtonba, ahol vendéglátóink minden tőlük telhetőt megtettek, hogy a kelet-európai gyerekek jól érezzék magukat. Első utunk – ki tudja, miért – a Pentagonba vezetett. Tájékozatlanabb olvasóink kedvéért: ez az amerikai védelmi minisztérium, a világ leghatalmasabb hadseregének és az Egyesült Államok védelmének ügyeit intézik innét. A bennünket kísérő hölgy a szokásos köszöntő szöveg után egy-egy vastag könyvet rakott elénk, mondván: minden, amit tudni szeretnénk, ebben benne van. Nagy ház, nagy műsorfüzet – gondoltuk, és belelapoztunk a sűrűn teleírt kiadványba. A minisztérium működési rendjének és döntéshozatali mechanizmusának vázlata mellett ott volt az összes intézmény, főosztály, államtitkárság és sajtóosztály elérhetősége (név, cím, telefonszám), mellékelve azok az ügyek, amelyek az illetőhöz tartoznak. „És tessék mondani – kérdezte az egyik kolléga a csoportból –, ezeket a telefonokat fel is veszik?” A hölgy nem értette a kérdést: már miért ne vennék fel, ha egyszer ott a telefon? 
Két nappal később a State Departmentben (Külügyminisztérium) már nem csodálkoztunk, amikor kezünkbe nyomták a Nagy Könyvet, amelynek második oldalán mindjárt ott volt az akkori külügyminiszter, Warren Christopher összes elérhetősége. Nagy szerencséje volt, hogy éppen semmi sem akadt, amit megkérdezhettünk volna tőle.
Mindez csak arról jutott eszembe, hogy a napokban kedves kollégám a belpolitikai rovatból azzal a furcsa kérdéssel állított be a szobába, hogy nem tudunk-e egy „titkos” telefonszámot az MTVA-hoz, mert mindegyiket törölték az összes létező helyről, és kizárólag mailben kommunikálnak (illetve nem kommunikálnak) a külvilággal. Tanácstalanul néztünk össze. Egyrészt, mert eddig úgy tudtuk, ő az, akitől mindenféle telefonszámokat meg lehet tudni, másrészt mert rájöttünk, hogy fogalmunk sincs. Mindenkinek volt egy „jó ötlete”, mint az egyszeri rabbinak, de végül csak odáig jutottunk, hogy egy barátunk barátjának köztévés kollégájától kaptunk egy telefonszámot – „meg ne tudják, hogy tőlem van” -, és a vonal végén egy mit sem sejtő portás kénytelen volt úgy tenni, mintha rossz volna a vonal, mikor kiderült, hogy ki hívja és kit keres. (A kolléga egyébként azt szerette volna megtudni, tényleg másolt cikkekért fizetett-e ki a közmédia egy külsős cégnek 70 millió forintot.)
Szóval a közmédiát egyelőre nem lehet felhívni mindenféle mondvacsinált ürüggyel, de addig itt van az amerikai külügyminiszter – tegnap járt nálunk - címe és száma (Secretary Michael R. Pompeo, Department of State, 7th Floor 202-647-4000). Még jó, hogy nem dobtam ki azt a telefonkönyvet.
Szerző
Kövesdi Péter
Frissítve: 2019.02.12. 09:15

Gyorsan, valami ütőset!

Akár ironizálhatnék is azon, hogy egy magát kereszténydemokratának nevező miniszterelnök láthatóan nincs tisztában a jézusi mondással: „Szegények mindig lesznek veletek”. Ehhez képest Orbán Viktor a 21. évértékelőjén azt mondta lelkes hallgatóságának (nekik mondjuk bármit mondhatott volna, ugyanúgy lelkesedtek volna érte; számomra mindig megdöbbentő, ha azt látom: egy politikusért rajonganak csillogó szemmel, az illető ajkán csüngve magukat amúgy öntudatos választónak gondoló, felnőtt emberek, de ez legyen az én bajom), hogy a célja a szegénység teljes felszámolása Magyarországon. Könnyen beláthatja bárki, hogy ez lehetetlen, nálunk sokkal jobban szervezett, gazdagabb országokban is vannak szegények, vannak hajléktalanok – legfeljebb kevesebbet zaklatják őket az utcán, mint idehaza.
De nem csak kampányidőszak van, a Fidesz el is számolta magát a túlóratörvénnyel: a Medián felmérését a félmillió elveszített szavazóról még ott is komolyan veszik, hiába tagadják egyébként. Szóval nagyot, látványosat kellett bejelenteni. Az intézkedéscsomagot lapunkban is többen elemezték többféle szemszögből, én röviden csak a középiskolásoknak kínált kétszer kéthetes nyelvtanfolyamra térnék ki, mert ez mutatja a legjobban azt a valószínű kapkodást, amivel a jól hangzó ígéretgyűjteményt összerakták. Élő ember meg nem tudja mondani jelenleg, hogy fog működni, hova mehetnek majd, milyen nyelvterületre, milyen külföldi nyelviskolákkal kötnek majd megállapodást. (Ráadásul bárki, aki valaha tanult idegen nyelvet, tudhatja, hogy egy ilyen nyelvtanfolyamnak csak akkor van értelme, ha a diák egy már megszerzett, viszonylag széles alapszókincset használhat az idegen nyelvi környezetben. A hazai nyelvtanulás problémáinak megoldásáról pedig eközben szó sem esett.) 
De most be kellett jelenteni pár blikkfangos dolgot, mert a Fidesz úgy érezte, kicsúszott a kezéből a kezdeményezés. Emellett meg kellett szabni az irányt az ellenzék diszkreditálásához is az EP-kampányban. „Vörös-náci koalícióról” azért még nem beszéltek eddig fideszes politikusok sem. Biztosak lehetünk benne, hogy mostantól ez a szókapcsolat állandó eleme lesz minden megszólalásuknak.
Végül: mindig is utáltam az „Orbán Viktor fél a néptől!”, „A hatalom fél a néptől!” színvonalú politikai megállapításokat, de azért tényleg megdöbbentő volt látni azt az igyekezetet, amely pénzt (a miénket természetesen), energiát, emberi erőt nem spórolva próbálta a lehetséges legkisebb zavaró tényezőt is (értsd: maroknyi, senkire veszélyt nem jelentő ellentüntető, esetleg egy-két O1G transzparens magasba emelése) kiiktatni a miniszterelnök vagy a Fidesz vezetőinek látóteréből. Így még a (ki)válogatott híveknek is több száz méteres kerülőket kellett tenniük, többlépcsős beléptetésen kényszerültek átesni. Kíváncsi lettem volna, hogy az ő fejükben mindez hogyan csapódott le. A szerintük mindenki által imádott népvezért miért kell ilyen erősen  védeni?
Szerző
Kósa András
Frissítve: 2019.02.12. 09:14