Gyorsan, valami ütőset!

Akár ironizálhatnék is azon, hogy egy magát kereszténydemokratának nevező miniszterelnök láthatóan nincs tisztában a jézusi mondással: „Szegények mindig lesznek veletek”. Ehhez képest Orbán Viktor a 21. évértékelőjén azt mondta lelkes hallgatóságának (nekik mondjuk bármit mondhatott volna, ugyanúgy lelkesedtek volna érte; számomra mindig megdöbbentő, ha azt látom: egy politikusért rajonganak csillogó szemmel, az illető ajkán csüngve magukat amúgy öntudatos választónak gondoló, felnőtt emberek, de ez legyen az én bajom), hogy a célja a szegénység teljes felszámolása Magyarországon. Könnyen beláthatja bárki, hogy ez lehetetlen, nálunk sokkal jobban szervezett, gazdagabb országokban is vannak szegények, vannak hajléktalanok – legfeljebb kevesebbet zaklatják őket az utcán, mint idehaza.
De nem csak kampányidőszak van, a Fidesz el is számolta magát a túlóratörvénnyel: a Medián felmérését a félmillió elveszített szavazóról még ott is komolyan veszik, hiába tagadják egyébként. Szóval nagyot, látványosat kellett bejelenteni. Az intézkedéscsomagot lapunkban is többen elemezték többféle szemszögből, én röviden csak a középiskolásoknak kínált kétszer kéthetes nyelvtanfolyamra térnék ki, mert ez mutatja a legjobban azt a valószínű kapkodást, amivel a jól hangzó ígéretgyűjteményt összerakták. Élő ember meg nem tudja mondani jelenleg, hogy fog működni, hova mehetnek majd, milyen nyelvterületre, milyen külföldi nyelviskolákkal kötnek majd megállapodást. (Ráadásul bárki, aki valaha tanult idegen nyelvet, tudhatja, hogy egy ilyen nyelvtanfolyamnak csak akkor van értelme, ha a diák egy már megszerzett, viszonylag széles alapszókincset használhat az idegen nyelvi környezetben. A hazai nyelvtanulás problémáinak megoldásáról pedig eközben szó sem esett.) 
De most be kellett jelenteni pár blikkfangos dolgot, mert a Fidesz úgy érezte, kicsúszott a kezéből a kezdeményezés. Emellett meg kellett szabni az irányt az ellenzék diszkreditálásához is az EP-kampányban. „Vörös-náci koalícióról” azért még nem beszéltek eddig fideszes politikusok sem. Biztosak lehetünk benne, hogy mostantól ez a szókapcsolat állandó eleme lesz minden megszólalásuknak.
Végül: mindig is utáltam az „Orbán Viktor fél a néptől!”, „A hatalom fél a néptől!” színvonalú politikai megállapításokat, de azért tényleg megdöbbentő volt látni azt az igyekezetet, amely pénzt (a miénket természetesen), energiát, emberi erőt nem spórolva próbálta a lehetséges legkisebb zavaró tényezőt is (értsd: maroknyi, senkire veszélyt nem jelentő ellentüntető, esetleg egy-két O1G transzparens magasba emelése) kiiktatni a miniszterelnök vagy a Fidesz vezetőinek látóteréből. Így még a (ki)válogatott híveknek is több száz méteres kerülőket kellett tenniük, többlépcsős beléptetésen kényszerültek átesni. Kíváncsi lettem volna, hogy az ő fejükben mindez hogyan csapódott le. A szerintük mindenki által imádott népvezért miért kell ilyen erősen  védeni?
Frissítve: 2019.02.12. 09:14

Isten kezében

Látszólag két világ létezik 2019 Magyarországán, melyeket - képletesen is - gondosan kifeszített fekete lepel választ el egymástól. A kívül maradottaknak semmi közük ahhoz, hogy miképpen ballagnak ki- és befelé a kormányfő szokásos tél végi évértékelőjére a meghívásukat a kiváltság jelének tekintők. A Várkert Bazár első sorában feszítők: a miniszterelnök leggazdagabb magyarrá tett földije, a plagizálásába belebukott köztársasági elnök, avagy  a magyar tudományosság likvidálásán iparkodó akadémikus miniszter. Ezen a szürke vasárnap délutánon, a fekete lepel  láttán valaki fennhangon kezdte szavalni Babits Mihály versét: "Fekete országot álmodtam én,/ ahol minden fekete volt,/ minden fekete, de nem csak kívül:/ csontig, velőig fekete,/  fekete, fekete, fekete, fekete." 
Félreértés ne essék, a sötét színek nem az orbáni Magyarország állapotát vagy a kormányfő jövőképét tükrözték, azok ugyanis felettébb rózsaszínek. Különösen akkor, ha Orbán a 2010-es gazdasági starthelyzetre emlékszik vissza - a valóságtól jócskán elrugaszkodott statisztikai adatokkal -, miközben arról megfeledkezik, hogy a gazdasági világválságtól a magánnyugdíjpéztárak vagyonának elkobzásával és az uniós támogatások gáláns juttatásával kikövezett, a nemzetközi konjunktúrával fényesre sepert út vezetett az általa emlegetett felemelkedésig. 
De mielőtt - ki tudja, milyen forrásból finanszírozandó - ígérethalmazával megajándékozta volna tátott szájú, lelkesen tapsoló híveit, megsúgta, hogy azért az a fránya gazdasági növekedés 2019-ben, no meg azután sem lesz 4 százalék körüli. Persze burkoltan tette ezt: megelégszünk azzal, hogy 2 százalékkal felülmúljuk a nemzetközi összefogásra törekvő, éppen ezért a kormányfő frázisaiban a gonosz képében megjelenő Európai Uniót. Mert mi nagyon nem szeretjük ám ezt a globális gazdaságot. Ha csak nem magyar befektetők külföldi aktivitásáról van szó, akkor ugyanis mindent bele! Még a profitot is hazavárjuk! A visszaforgatásáról, beruházásról, bővülésről szó sem lehet! (Még szerencse, hogy azon kevés vállalkozó, aki ebben érdekelt, a cége prosperitására is gondol.)
S ha már megalapoztuk a jövőnket, jöhet az ígérgetés. Kapjon 700 milliárd forintot a romjaiban vergődő egészségügy. Gomba módra nőjenek ki a földből a bölcsődék. Röpködjenek a milliók a családjuk bővítésén gondolkodóknak. Elvégre mi a magyarok országát kívánjuk, s nem holmi kevert hont, ahol népünk egyszerűen "elporlad" az úton. A lakástámogatásból a falusiak még kimaradnak ugyan, de most már a használt lakások megvásárlására is futja. 
Valóban ígéretes jövő, rövid fejszámolással kiderül, az ezer milliárd forintot is túllépi az ára. Egy növekedésében visszaeső gazdaságban, súlyos munkaerőhiány közepette pláne csábító ez a jövőkép. S ha a fedezet nincs is meg, a fekete leplen kívül rekedtek se bánkódjanak. Ide már nem elég a szokásos szlogen: Hajrá Magyarország! Hajrá magyarok! Ha nem sikerül a földi erőkkel, akkor - Orbán Viktort idézzük - "a Jóisten mindnyájunk felett áll". Egy közepes csoda bármikor beüthet.
Szerző
Bonta Miklós
Frissítve: 2019.02.11. 08:53

Bárcsak

Jó lenne, ha az amerikai külügyminiszter elérné a célját, és a magyar kormány végre komolyan venné nyugati orientációját. Ebben ugyanis egybevág az amerikai és a magyar nemzeti érdek. De bármilyen ígéretekkel kábítsák is Budapesten Mike Pompeót, még ki se ér Ferihegyre, amikor Orbán Viktor majd a saját szája íze szerint értelmezi félre a történteket. Amit könnyű szívvel felajánlhat az amerikai gyanakvás enyhítésére, az a tengerentúlról érkező cseppfolyós gáz vásárlása és némi haditechnikai beszerzés. Egyik sem érinti a lényeget, és mindkettőre az adófizetők zsebéből veszi majd ki a pénzt. Már ha bármelyikből lesz egyáltalán valami. Pompeo nem nyeretlen kétéves. Osztályelső volt a West Point-i katonai akadémián, a századosságig vitte a páncélosoknál, majd a Harvardon szerzett jogi diplomát. Belekóstolt az üzleti életbe, jó ütemben lépett politikai pályára. Trump elnök a Képviselőházból hívta meg a CIA igazgatói posztjára, aztán külügyminiszternek. Kemény, céltudatos tárgyaló hírében áll. Most kiderül, tényleg az-e. Persze nem világos, hogy tud-e egyáltalán ajánlani valamit, ami kell Orbánnak. Pusztán a nyílt bírálat kerülése, netán a washingtoni meghívás már kevés lehet. A látványos összeboruláshoz többre volna szükség: a magyar politika lelkes dicséretére, Soros György közös emlegetésére és a különutasság jóváhagyására.  Az amerikai külpolitikai körök hangulatát és a várható sajtóvisszhangot tekintve az első kettő is kizárt, a harmadik meg egyenesen elképzelhetetlen. A törvényhozásban régóta kétoldali egyetértés van a magyar kormány negatív megítélésében - most pedig a Demokrata Párt került többségbe az alsóházban. Úgyhogy a kamerák előtt marad a migráció emlegetése, a fal és a kerítés előnyeinek ecsetelése. Négyszemközt meg a vita. Érdekes lesz összehasonlítani, ugyanaz lesz-e az üzenet Orbánnak és a civil szervezeteknek. Bárcsak ne lenne igazunk, de Pompeo nem fogja tudni visszaterelni az elkódorgott gidát. Túl messzire távolodott. Különben is, a báránynak nincsenek ekkora tépőfogai.
Frissítve: 2019.02.11. 08:55