„El a kezekkel a tudományra szánt pénzek elosztásától” – az akadémiai elvonások ellen tüntettek (VIDEÓ)

Publikálás dátuma
2019.02.12 13:18

Fotó: Tóth Gergő
Visszautasítják az Akadémia kutatói, hogy sorosistáknak, komcsiknak nevezzék őket – mondta Kenesei István, a tüntetés egyik szónoka. A demonstrálók élőlánccal vették körbe az MTA épületét.

Körbevették az épületet

Ezt követően felállt az élőlánc az MTA épülete körül, több sorban sorakoztak az emberek. „Szolidaritás!”, „Szabad ország, szabad tudomány!”, „Szabad MTA-t!”, „Demokráciát!” – skandálták a demonstrálók. Tudósítónknak az egyik tüntető elmondta: nehéz helyzetbe került az MTA, és remélik, hogy konszenzust tudnak majd hozni, össze tudnak fogni. „Úgy látjuk, hogy ez magától nem megy, ezért vagyunk itt” – tette hozzá.  

Rengetegen szolidárisak az Akadémiával

Hosszasan sorolták azokat a magyar és külföldi intézeteket, amelyek kiállnak az MTA mellett. A résztvevők megtapsolták a felsorolást. A szervezők köszönetet mondtak az Akadémia elnökének és elnökségének, de megköszönték a fizikai dolgozók támogatását is.  

Taps Lovász Lászlónak

Lovász László MTA-elnök később lejön a tiltakozókhoz, és átveszi az akadémiai elvonások ellen tiltakozók által gyűjtött aláírásokat – jelentették be a szervezők a beszédek után. Egyben átadják neki annak a felmérésnek az eredményét is, mely szerint a kutatók elutasítják a Palkovics-tervet. Lovász közben meg is érkezett, nagy tapssal fogadták a tüntetők.

„Elutasítjuk a Palkovics-tervet!”

Ha engedünk a minisztérium akaratának, akkor a függetlenséget veszítjük el. Ezért kénytelenek vagyunk a politikával konfliktust vállalni, fontos, hogy cselekvő közösség tudjunk maradni. Az Akadémiai Dolgozók Fórumának ki kell állnia az MTA függetlenségéért. „Elfogadhatatlan a Palkovics-terv számunkra, mert nem más, mint megszorító intézkedés, és felszámolja az Akadémia autonómiáját” – sorolta Szilágyi Adrienn.

Nemzetközi kiállás az Akadémia mellett

Az akadémiai kutatóhálózat nem önmagában létezik, mert külföldi intézetekkel, hazai egyetemekkel, intézményekkel áll kapcsolatban. Ezt mutatja, hogy kiállnak mellettünk Kolozsvárott és Szegeden, hogy például Varsóból is jöttek a mai tüntetésre – erről beszélt a demonstráció utolsó szónoka, Szilágyi Adrienn történész. Közös feladatunk a mindenkori kritikai álláspont megfogalmazása és képviselete. Ereje a közösségnek és az egységnek van. 

A Corvinus példáját emlegették

Az akadémiai kutatóintézetek vezetői arra hajlanak, hogy induljanak a kiválósági pályázatokon. Miért nem lehet az Akadémiát hasonlóan működtetni, ha a Corvinus Egyetem esetében ez megoldható? Kenesei István felidézte, hogy amikor a Liszt Ferenc Repülőtér névadásával kapcsolatosan a kutatók szakvéleménye nem tetszett a kormánynak, az ezzel foglalkozó bizottságot feloszlatták, egyeseket elbocsátottak állásukból. De a nyelvészprofesszor szerint ha az Akadémia átjut a nehézségeken, nagy dolgokra lesz képes.

Nem vagyunk sorosisták!

Elvonták az alapellátást, 54 perc volt konzultálni róla. Azt szokták felhozni az Akadémia ellen, hogy semmilyen ügyben nem fejezte ki a szolidaritását. Ez nem igaz – mondta Kenesei István. Az MTA-nál együtt dolgoznak konzervatív gondolkodásúak, liberálisok, baloldaliak, jobboldaliak, és mindig tudtak közösen dolgozni, együttműködni. „Kikérjük magunknak, hogy sorosistáknak, komcsiknak nevezzenek bennünket!” – tette hozzá a professzor. Emlékeztetett: a vörösiszap-katasztrófa idején az Akadémiát kérték fel szakvélemény kiállítására, tehát az MTA szolidáris volt azokkal, akik elvesztették lakóhelyüket, vagyonukat.

A kutatóhálózat van veszélyben!

Az egyetemi autonómia csökkentésével kezdődtek a dolgok, a kancellári rendszerrel, a közoktatás leépítésével, a CEU elüldözésével folytatódtak. Fel lehet tenni a kérdést Kenesei István szerint, hogy ki lesz a következő. Mint mondta, nem maga az Akadémia, hanem a kutatóhálózat van veszélyben.

Kenesi István: az MTA presztízséért kutatunk

Engedjétek meg, hogy tegezzelek mindannyiótokat. Amikor elkezdtem a pályámat, nem gondoltam, hogy ide jutok – kezdte beszédét az Akadémia levelező tagja. Senki sem gondolta volna, hogy egyszer a tudományért, az Akadémiáért kell tüntetni. Csináljuk azért a kevés fizetésért a kutatás, mert szeretjük, azért vagyunk Magyarországon, csináljuk az MTA tekintélyéért – mondta a nyelvész professzor.

Megkezdődtek a beszédek

Pléh Csaba az első szónok. Szerinte elterjedt az a nézet, hogy az innovációs minisztérium tervezete valamiféle állóvízbe dobna követ, holott ez nincs így. A kutatók, tudósok egymással versenyezve próbálják jobbá tenni a tudomány világát. '56 után jó egy évtizedig tartott, míg a tudomány kiharcolta magának, hogy kompetitív alapon osszák el a forrásokat. A Palkovics-féle tárca tervezete félrevezető – mondta az akadémikus. A verseny félreértelmezett kiterjesztése óriási kockázatot jelent. „Igazából azt követeljük, hogy el a hivatalnoki kezekkel a tudományra szánt pénzek elosztásától!” – fogalmazott Pléh Csaba, a hallgatóság pedig tapsolt.

A DK is részt vett a Magyar Tudományos Akadémia melletti demonstráción

A párt budapesti sajtótájékoztatóján a DK frakcióvezető-helyettese indoklásként azt mondta, hogy a kormányzati műhelyekben olyan döntések születnek, amelyek semmibe veszik a Magyar Tudományos Akadémiát és az akadémiai dolgozókat. Tudomány nélkül nincs sikeres ország, a tudomány az alapja a korszerű társadalomnak és az innovációnak – jelentette ki Arató Gergely. A politikus szerint az MTA tervezett kormányzati átalakítása egy „háborús csapással ér fel”. Az MTA az elmúlt években rengeteget tett annak érdekében, hogy visszacsábítsa a fiatal kutatókat, de a tudósok most ezrével fogják elhagyni az országot – tette hozzá. Arató Gergely azt is nyilvánvalónak nevezte, hogy a kormány nem szakmai, hanem politikai okok miatt „haragszik” az MTA-ra és a tudományos életre.

Egyre többen a téren

A tüntetés 13:30-ra meghirdetett kezdete előtt pár perccel mintegy ezren lehettek az Akadémia épületénél – jelentette helyszíni tudósítónk.

Külföldi diákok is tiltakoztak

A Hallgatói Szakszervezettel együtt mintegy 15 külföldi diák is érkezett. Ők olyan táblát tartottak a kezükben, amelyen 2010-től időrendben sorolták fel, hogyan véreztette ki a felsőoktatást a Fidesz.

Fiatalok, idősek, egyetemisták a téren

Meglepően sokan voltak már 13 óra után nem sokkal, a gyülekezéskor az Akadémia épületénél. Helyszíni tudósítónk szerint néhány százan lehettek. Többségében fiatalok – persze nem is ér rá más ilyenkor, leginkább csak az egyetemista és a nyugdíjas. Befutottak „Szabad ország, szabad egyetem!” skandálással a Hallgatói Szakszervezet tagjai, ők is több tucatnyian.
Frissítve: 2019.02.12 16:40

Vasárnap már kissé enyhül az idő, de az éjszaka hideg lesz

Publikálás dátuma
2019.02.23 17:50

Fotó: Shutterstock
Napközben fagypont felett alakul a hőmérséklet, csapadék nem várható.
Az előrejelzés szerint éjszaka többnyire derült lesz az ég, de főként északon, északkeleten előfordulhatnak erősebben felhős területek is. Vasárnap gyengén és közepesen felhős tájak és időszakok egyaránt lesznek. Csapadék nem várható. Éjszakára jelentősen gyengül, és vasárnap is többnyire mérsékelt marad a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet szeszélyes területi eloszlásban általában -5 és -10 fok között alakul, de a fagyzugos tájakon hidegebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 1 és 5 fok között valószínű.

Bevándorlók érkezésének állítanak hajó formájú emlékművet Baján

Publikálás dátuma
2019.02.23 17:40

Fotó: Wikipedia
A tervek szerint még idén elkészül a németek betelepülésének emlékét őrző ulmi dereglye.
A bajai német nemzetiségi szervezetek az eredeti méretben készülő dereglyével főként a dél- és középnémet területekről, illetve a Rajna vidékéről a 18. században Magyarországra érkező telepesek előtt tisztelegnének - nyilatkozta az emlékmű-állítás projektvezetője, Manz Alfréd. Őseik ugyanis többnyire ilyen hajókkal érkeztek a török idők után elnéptelenedett vidékekre, így a Bácskába is.
A német nevén Ulmer Schachtelt kulturális attrakciónak is szánják, hiszen bár létezik néhány kisebb mása, de eredeti méretű még nem készült Magyarországon. A tervek szerint a hajó fedélzetén kialakított faház oktatási célokat is szolgálna a magyarországi németek történelmével, kultúrájával és nyelvével kapcsolatos interaktív kiállítások formájában.
Az emlékműhöz kapcsolódva az Országos Német Önkormányzat egy nemzetiségi tanösvényt is létesít Baján a Magyarországi Németek Általános Művelődési Központja területén, amelynek első állomása a betelepítés körülményeit mutatja majd be a hajón szemléltetve. A további hét állomás a magyarországi németek kultúrájába és közösségi életébe nyújt majd betekintést.
A projektvezető az eredeti ulmi tervek alapján készülő, 21 méter hosszú, 4 és fél méter széles dereglyéről elmondta: a történelmileg korhű hajó vörösfenyőből készül. Az emlékmű alapozása már megtörtént, jelenleg a famunkálatokat végzik.
Manz Alfréd emlékeztetett arra, hogy a Duna-menti svábok 18. századi kivándorlásának szimbólumává vált lapos folyami hajó nevét egy korabeli stuttgarti képviselőről kapta, aki az Ulmban gyártott dunai hajókat egyszerű felépítésük miatt doboznak, Schachtelnek nevezte. Az ulmiakat gúnyolták is a kis kereskedőhajók, mert "ezeket csak annyira eszkábálták össze, hogy kibírják a 2-3 hetes utat Ulm és Bécs között" - fogalmazott a projekt vezetője.
A korábban bort és különféle árukat szállító hajókat csak egy irányba, a folyón lefelé használták. Érkezésüket követően a járműveket szétszedték, a fát pedig eladták vagy házépítéshez használták fel. A dereglye építési módjára jellemző volt még, hogy a hajópadlón és a hajófalon a deszkák közötti réseket hosszúszálú mohával tömték ki, "schoppenelték". A tevékenység nyomán nevezték el az ulmi hajóépítőket Schoppereknek.
A dereglyék hajófala nagyjából egy méter magas volt, lapos padlózatukkal közvetlenül a partig lehetett velük haladni. Nagyságuk és alakjuk folyton változott, idővel elérték a 15-22 méteres hosszúságot és a 2-5 méteres szélességet is. A hajó közepén állt egy fakunyhó. A járművet nem hajtotta semmi, csak a sodrás, a hajóorrban és a hajófarban elhelyezett 2-2 rúddal, evezővel csak irányították. Jellemzője volt továbbá a hajótörzsön látható ferde fekete-fehér csíkozás, amely nem Ulm szimbóluma, hanem a világos fenyőből készült hajón a jobb láthatóságot szolgálta.
A hajó formájú emlékműhöz szükseges pénzt "folyami kilométerjegyek" értékesítéséből és adományokból, valamint pályázati forrásokból teremtik meg. A gyűjtéshez bárki hozzájárulhat, így kaptak már támogatást számos nemzetiségi önkormányzattól, állami szervezetektől, kitelepített német családok leszármazottjaitól Németországból, de még a tengerentúlról is. A műtárgy a Bajai Német Önkormányzat, a Bácskai Németekért Közalapítvány és a Bácska Német Kulturális Egyesület együttműködésében, a Magyarországi Németek Általános Művelődési Központjának (MNÁMK) partnerségével épül meg az MNÁMK főépülete előtt.