Robert Fico;Szlovákia;Alkotmánybíróság;visszalépés;

2019-02-12 18:06:43

Visszavonta alkotmánybírói jelöltségét a szlovák exkormányfő

Robert Fico azok után lépett vissza, hogy nyilvánvalóvá vált, a kormánykoalíció legkisebb pártja, a Most-Híd képviselői nem fogják támogatni a volt miniszterelnök alkotmánybíróvá választását.

Visszavonta alkotmánybírói jelöltségét Robert Fico, a legerősebb szlovák kormánypárt, az Irány- Szociáldemokrácia (Smer-SD) elnöke, aki tavaly tavasszal kényszerült távozni a kormányfői posztról - írja az MTI. Fico ezt pozsonyi sajtótájékoztatóján jelentette be kedden.

A pozsonyi parlamentben éppen erre a napra tűzték ki a jelöltekről szóló szavazást, és többé-kevésbé biztossá vált, hogy a legkisebb koalíciós párt, a Most-Híd képviselői nem fogják támogatni a volt kormányfő alkotmánybíróvá történő megválasztását. Robert Fico ugyanakkor azt is bejelentette, hogy amennyiben a Smer-SD legkisebb koalíciós partnere a voksoláson megszavazná az ellenzék jelöltjeit, az a koalíciós szerződés súlyos megsértését jelentené, és "komoly következményeket" vonna maga után.

"Nem lehet egy asztal mellett ülni egy olyan párttal, amely az országgal szembeni közös felelősség felvállalása helyett a saját pártérdekeit tartja szem előtt" - szögezte le Robert Fico.

Szlovákiában az idén 9 alkotmánybíró megbízatási időszaka jár le. A pozsonyi törvényhozás az ő helyükre választ újakat. A 12 éves megbízatásra pályázók közül 18-at kell a parlamentnek kiválasztania, és jelöltekből a szlovák államfőnek, Andrej Kiskának kell kineveznie kilencet.

Az alkotmánybíró választásról, az azt megelőző parlamenti vitáról és főképpen Robert Fico januárban bejelentett jelöltségéről már hetek óta folynak a belpolitikai pengeváltások. A szlovák parlament liberális ellenzéke és pozsonyi sajtó jelentős része támadja Fico jelöltségét, leginkább azzal érvelve, hogy a korábbi miniszterelnök szerintük erkölcsileg nem megfelelő jelölt erre a posztra. Egyes ellenzéki politikusok Ficonak a jelöltséghez szükséges szakmai felkészültségét is megkérdőjelezték.