Bemutatta idei autóját a címvédő Mercedes

Publikálás dátuma
2019.02.13. 16:56

Fotó: AMG PETRONAS MOTORSPORT / MEDIAPORTAL DAIMLER AG / DPA PICTURE-A
A német istálló az új turbókorszak 2014-es kezdete óta minden egyéni- és konstruktőri világbajnokságot megnyerte, idén pedig egy sajátos rekordot is beállíthat.
A bajnokcsapat mellett a Red Bull és a Racing Pont (korábbi nevén Force India) is bemutatta szerdán a 2019-es autóját. A német istálló az új turbókorszak 2014-es kezdete óta minden egyéni- és konstruktőri világbajnokságot megnyerte, idén pedig egy sajátos rekordot is beállíthat, hiszen a világbajnoki sorozatban korábban még egyetlen csapatnak sem sikerült egymás után hatszor mindkét vb-címet megszereznie.
A Mercedes mérnökei kiemelt figyelmet fordítottak a tavalyi autó hibáinak kijavítására, figyelmük középpontjában a gumikezelés és a motor hatékonyabbá tétele állt.
A csapat két versenyzője továbbra is az ötszörös bajnok Lewis Hamilton és a finn Valtteri Bottas lesz. Míg előbbi célja a címvédés és a hétszeres világbajnok Michael Schumacher rekordjainak további megközelítése, csapattársának a múlt év nyeretlenségét és a szezon végi csalódást kell feledtetnie, miközben bizonyítania kell azt is, hogy érdemes a 2020-as szerződéshosszabbításra.
A 2010 és 2013 között zsinórban négy egyéni és konstruktőri címet szerző Red Bull az elmúlt években nem tudott beleszólni az élmezőny küzdelmeibe, ennek következtében az osztrák istálló a Renault motorjai helyett a Hondáét használja majd. A japánok érkezését már szinte megváltásként várták, s reményeik szerint új partnerük nagy ütemű fejlődése versenyképesebbé teszi őket az előző szezonokban látottnál.
Ami az autó dizájnját illeti, a megszokottól eltérő piros-sötétkék festésben pompázik. A vad dizájnt a csapat elmondása szerint azért nem érdemes túlságosan megszoknunk, lévén egyszeri festésről van szó, mellyel a Honda érkezésével kezdődő új korszakukat kívánták indítani. A Red Bull pilótafronton is kénytelen megújulni, hiszen Daniel Ricciardo váratlanul távozott az istállótól, a helyét a Toro Rossótól előléptetett Pierre Gasly veszi át.
Szerző
Témák
Forma1 Mercedes
Frissítve: 2019.02.13. 17:07

Fucsovics már a nyolcaddöntőig küzdötte magát Rotterdamban

Publikálás dátuma
2019.02.13. 14:35
Illusztráció
Fotó: NIKOLAY DOYCHINOV / AFP
Az első játszmában mind a 19, pályára ütött első adogatásából pontot szerzett.
Fucsovics Márton két szettben győzött az 1,96 millió euró (626,5 millió forint) összdíjazású rotterdami keménypályás férfi tenisztorna első fordulójában, szerdán. A világranglistán 38. magyar játékos és a rangsorban egy hellyel mögötte álló szlovák Martin Klizan ezt megelőzően egyszer találkozott egymással: 2017-ben a Davis Kupában Fucsovics ugyancsak kemény pályán négy szettben nyert.
A 27 éves Fucsovics magabiztos adogatójátékokkal kezdett, de 29 éves riválisa is rendre hozta a maga szervagémjeit. A rövidítésig úgy jutottak el, hogy a magyar teniszező adogatóként mindössze két labdamenetet veszített el, és mivel a tiebreakben is csak egyet, 50 perc elteltével nála volt az előny. A nyíregyházi játékos az első játszmában mind a 19, pályára ütött első adogatásából pontot szerzett.
A második szett Klizan bréklabdájával indult, de 1:1-nél Fucsovics volt az, aki először tudta elvenni balkezes ellenfele szervajátékát. A szlovák teniszező 2:3-nál visszajött a játszmába, de a magyar játékos bő másfél óra után már így is a találkozó megnyeréséért szerválhatott. Ez végül viszonylag simán, második mérkőzéslabdáját kihasználva sikerült is neki, és 1 óra 41 perc alatt bejutott a nyolcaddöntőbe.
Fucsovics a legjobb 16 között a verseny kilencedik kiemeltjével, a georgiai Nikoloz Baszilasvilivel (20.) találkozik majd.
Eredmény, 1. forduló (a 16 közé jutásért):
Fucsovics Márton-Martin Klizan (szlovák) 7:6 (7-4), 6:4

Egyre jobb formát mutat a Tottenham

Publikálás dátuma
2019.02.13. 12:30
SZON HUNG MIN (balra) Kane távollétében tőle várhatják a gólokat a londoniak
Fotó: Glyn KIRK / AFP
A Borussia Dortmund játékosai órákig vesztegeltek a repülőtéren, mert Jadon Sancho otthon felejtette az útlevelét, ezért csak késve érkeztek meg Londonba.
Szerdán további két mérkőzéssel folytatódik a labdarúgó Bajnokok Ligája: az Ajax a Real Madridot fogadja (tv: M4 Sport 21.00), míg a Tottenham a Borussia Dortmundot (tv: Spíler2 21.00) látja vendégül.
A két párharc közül egyértelműen utóbbi ígérkezik szorosnak, a dortmundiak útja pedig nem volt zökkenőmentes Londonba. A csapat 18 éves angol sztárja, Jadon Sancho ugyanis a reptéren vette észtre, hogy otthon felejtette az útlevelét, ezért csapata csak jelentős késéssel tudott elutazni.
Lucien Favre vezetőedző ráadásul több játékosára sem számíthat, a csapatkapitány Marco Reus, mellett Lukas Piszczek jobbhátvéd, Julian Weigl védekező középpályás és Paco Alcácer csatárjátékával sem számolhat. Az ellenfélnek is akadnak hasonló gondjai, hiszen a Spursnél több alapember sérült, elég csak Dele Allira, Eric Dierre, Harry Kane-re vagy Erik Lamelára gondolni.
A felek formája azonban igencsak különbözik, ugyanis a bajnokságban listavezető Dortmund legutóbbi három tétmeccsén nem tudott győzni, a Bundesligában előbb a Frankfurttal játszott döntetlent, majd hiába vezetett 3-0-ra a Hoffenheim ellen, végül 3-3-al zárult a találkozó. Ráadásul a két találkozó között a Német Kupától is búcsúztak a dortmundiak, lévén büntetőpárbajban kikaptak a Werder Brementől.
A Tottenham éppen ellentétes utat járt be az elmúlt hetek során, a Chelsea az FA-kupából, a Crystal Palace pedig a Liga Kupából ütötte ki Mauricio Pochettino csapatát, amely azóta mindhárom bajnokiját megnyerte, s csupán öt ponttal van lemaradva a listavezető Manchester City-Liverpool kettőstől.
„A német bajnokság éllovasával találkozunk, de úgy hisszük, bárkit képesek vagyunk legyőzni” - mondta Mauricio Pochettino, a Tottenham vezetőedzője, aki szerint december eleje óta csapata van a legjobb formában az angol bajnokságban.
Hasonló helyzetben van a szerdai másik párharc két résztvevője is, ugyanis az Ajax tavasszal hullámvölgybe került, míg a Real Madrid egyre jobb formát mutat. A holland csapat a BL csoportkörében a Bayern München mögött lett második, úgy, hogy három győzelem és döntetlen állt a csapat neve mellett. Az Ajax az ősz során egyetlen vereséget szenvedett el, legutóbbi három tétmeccséből viszont kettőt is elbukott. Előbb a Feyenoord győzött ellene 6-2-re, majd múlt szombaton a Heracles diadalmaskodott 1-0-ra.
„Nem vagyunk a legjobb állapotban, de ilyesmi előfordul a labdarúgás világában, időnként veszítened kell - mondta Dusan Tadic, az Ajax középpályása. - Nehéz elfogadni ezt a helyzetet, de szerdán meg kell mutatnunk, hogy képesek vagyunk felállni, még ha most ez nem is tűnik egyszerű feladatnak” - tette hozzá.
A Real eközben egyre jobb formába került azt követően, hogy a csoportkör utolsó fordulójában kiábrándító 3-0-s vereséget szenvedett a CSZKA Moszkvától a Bernabeu-stadionban. A madridiak a bajnokságban sorra nyerik a meccseiket, a Spanyol Kupában pedig ott vannak a legjobb négy között. A Real az elődöntő első mérkőzésén a Barcelona vendégeként játszott 1-1-es döntetlent, múlt szombaton pedig a városi rivális, az Atlético otthonába tudtott 3-1-re győzni. Santiago Solari, a Real trénere várhatóan ugyanazt a kezdő tizenegyet küldi pályára, mint tette múlt szombaton, ugyanakkor Karim Benzemának nyakfájdalmai vannak, így szereplése még kérdéses.

Gyászszünettel emlékeznek Salára

A Bajnokok Ligája-, valamint Európa Liga-meccseken is egyperces gyászszünettel emlékeznek meg Emilianio Saláról, a repülőgép-szerencsétlenségben elhunyt argentin futballistáról. Az európai szövetség (UEFA) közleménye szerint azok a klubok, amelyek ezen a héten pályára lépnek, lehetőséget kapnak arra, hogy a játékos emlékére fekete karszalagot is viseljenek.
Eközben Sala klubja, a Cardiff City lemondta az erre a hétre tervezett tenerifei túráját. Neil Warnock vezetőedző ugyanis azt tapasztalta, hogy az elmúlt két hét eseményei megrázták a játékosokat és a stábot egyaránt, így szerencsésebb, ha mindenki a szerettei körében pihen néhány napot, ugyanis a család fontosabb, mint a futball.

Szerző
Frissítve: 2019.02.13. 12:47