Magyar Tudományos Akadémia;

2019-02-18 09:22:00

Szégyen

Aggodalommal figyelem azt a vitát, amely az MTA körül kialakult. Elítélem azt a tárgyalási stílust, amit a Palkovics miniszter úr képvisel. Művelt, magára adó értelmiségi nem viselkedhet olyan módon, mint ő, aki megvárakoztatta az Akadémia elnökét több mint másfél órán keresztül, és utána még elnézést sem kért.

Nekem az az érzésem, hogy a miniszter úr nem érzékeli pontosan az alapkutatás, az alkalmazott kutatás és az innováció közötti különbségeket, illetve kapcsolatokat. Másrészt az is felmerült bennem, hogy a miniszter urat valamilyen korábbi sérelem miatti bosszú vezérli.

A vitában megszólalt Parragh László bukott szaniter nagykereskedő is. Azt állítja, hogy „nem véletlen, hogy az MTA-ban mindig csábulnak az alapkutatás irányába. Ott nem a kutatási eredmény fizikai megvalósítása a cél, hanem valami nagy dolog felfedezése, amire meg mint ország vagyunk picik."

Több évtizeden keresztül dolgoztam akadémiai kutatóintézetekben. A rendszer eleve nem tette lehetővé, hogy kizárólag az alapkutatás irányába csábuljunk, mert éveken keresztül költségvetésünk kb. 50 százalékát ipari megbízásokból kellett biztosítani. Ezen évek alatt meg tudtam győződni arról is, hogy a hazai iparban bizony igen kevés az affinitás az innovációk befogadására.

Parragh László  „messzemenőkig" egyetért Palkovics Lászlóval  abban, hogy meg kell szüntetni ezeket a kutatóintézeteket, mert  „minél kisebb egy ország, annál nagyobb a valószínűsége, hogy alapkutatásban nem sok lapot osztanak neki", így az alapkutatások eredményeit egyszerűbb a nagyoktól megvenni. Azt pedig, hogy mi az értékes kutatás, csak a piac tudja megmondani.

Amit Parragh László állít, az egyrészt hazugság, másrészt blődség. A hazai alapkutatás eredményessége költségráfordítás arányosan igen jó. Igenis osztanak nekünk lapot, erre bizonyíték a sok eredményes együttműködés a hazai és külföldi kutatóintézetek között. Az az állítása, hogy "az alapkutatások eredményeit egyszerűbb a nagyoktól megvenni" egyszerűen nonszensz. Nincs ilyen piac! Ugyanígy a következő állítása sem helytálló: "Azt pedig, hogy mi az értékes kutatás, csak a piac tudja megmondani" . A piac erre rövidtávon egyszerűen képtelen. 

A megállapítás viszont egyértelműen mutatja, hogy a kontraszelekció milyen káros, és egy szaniter nagykereskedő alá nem lett volna szabad ilyen magas lovat adni. Tájékozatlansága nem mellékesen szégyent hoz az országunkra.