Zavaros vizek

A brit Nigel Farage (ex-UKIP), a Brexit egyik atyja a múlt héten azt mondta a Válasznak: Orbán Európa jövőjét testesíti meg, Európában ugyanis a nemzetállamok és a nemzeti érdekek kerülnek a középpontba.

Farage-nak láthatóan fogalma sincs, mi várhat a szigetországra: de "legalább az EU-tól megszabadulva azzal köt szövetséget, akivel akar, s a globális Nagy-Britannia visszakapja rangját a világpolitikában". A Brexitet megsínyli az Unió is (csak Németországban százezer munkahely megszűnésével számolnak), de hogy a brit gazdaság és politikai rendszer végzetes csapást szenved, az biztos. Mert az „európai birodalom” egymásra épülő, egymástól függő gazdasági-szellemi egységéből nincs kiszállás.

Ami pedig a globális brit és a regionális magyar álmokat illeti, a hét végén a bajor fővárosban tárgyaló biztonsági konferencia részvevői keserűen állapíthatták meg: egy kiszámíthatatlan amerikai elnök, egy kicsipkézett kínai politika és egy magabiztos geopolitikus orosz elnök árnyékában tiszta életveszély lett a világ, amelyben azt látni lehet, hogy mi ér véget – a liberális világrend inog -, de azt nem látni, hogy mi következik. Ebben a bizonytalanságban nemzetállami megosztottsággal nem lehet nekimenni a XXI. század globális kihívásainak.

Akadnak józanok, mint Angela Merkel német kancellár, aki Münchenben hangot adott annak: Európa súlyos nehézségei közé tartoznak a gazdasági hiányosságok, a veszély, hogy a többoldalú megállapodások helyett megjelenhet a "mindenki mindenki ellen" elve. "Közösen kell védekeznünk, és még nem vagyunk eléggé képesek erre" - mondta. Szavait kiegészítette a külügyminisztere, Heiko Maas, aki szerint "az EU tagállamai csak akkor őrizhetik meg nemzeti szintű külpolitikai, geopolitikai cselekvőképességüket, ha közösen lépnek fel. Ennek hiányában az a veszély fenyeget, hogy az EU felőrlődik. A jövő nagy kérdése, hogy az EU a világpolitika tárgya vagy alanya, a folyamatok alakítója vagy elszenvedője lesz-e."

Nem lehet nem észrevenni a szakadékot az Unió mélyebb integrációját sürgető Merkel-Maas kettős és Manfred Weber között. Az Európai Néppárt frakcióvezetője Münchenben arra, miként tervezi megőrizni az uniós értékeket, ha a Néppárt csúcsjelöltjeként ő lesz az Európai Bizottság elnöke, miközben Orbán Viktor és a Fidesz még a pártcsalád tagja, annyit válaszolt: „David Cameron kivezette a konzervatívokat a Néppártból, és meg is kaptuk érte a Brexitet. Az én legnagyobb félelmem, hogy ha most megosztjuk Európát, a végén megosztjuk az Uniót is”.

Weber és a Néppárt vak. Cameron (Farage) és Orbán között csak annyi a hasonlóság, hogy Orbán - kis-birodalomként - az autoriter magyar nemzetállami szuverenitás kelet-közép-európai vezető szerepéről álmodik, s a zavaros geopolitikai vizekben kotorászva éppen a jobboldal májusi európai hatalomátvételétől reméli azt, amitől Weber az Uniót félti. A tét merkeli: a május utáni Európában egymás ellen fordulnak-e nemzetállamok - amit a térség fegyverkezése, a NATO gyengítése megelőlegez –, vagy hidat próbálnak ácsolni a zavaros vizek felett.