"A Suzuki a Fidesz partnere" - nem tárgyalt a cég vezetése az ellenzéki képviselőkkel

Publikálás dátuma
2019.02.18 15:26

Fotó: Facebook/Jobbik Magyarországért Mozgalom
Két embert fogadtak volna a cégnél, de több ellenzéki politikus is be akart menni, ezért nem jött össze a találkozó a Suzuki vezetőivel az esztergomi gyárban. Felháborodott az ellenzék, de nem akarják annyiban hagyni, tárgyalni akarnak az autóipari vállalattal.
Cikkünk folyamatosan frissül.

"A Suzukival eggyel több dolgunk van"

Az ellenzéki politikusok szerint bebizonyosodott, hogy a Suzuki nem a magyar adófizetők, hanem a Fidesz stratégiai partnere. Többen is hangsúlyozták, hogy a dolgozóknak alapvető joguk szakszervezetet alapítani. Szabó Tímea azt mondta, nem hagyják annyiban a dolgot, meg fogják keresni a cégvezetést, mer tárgyalni akarnak a rabszolgatörvényről és a kirúgott szakszervezeti vezetőről. Szél Bernadett pedig úgy fogalmazott: "a Suzukival eggyel több dolgunk van, mint előtte". Az ellenzéki akció ezzel befejeződött, a képviselők visszaindultak Budapestre. 

Egyre népszerűbb a szakszervezet a Suzuki-dolgozók körében

Bő egy hét alatt legalább az ötszörösére duzzadt a Magyar Suzuki Zrt.-nél létrehozott új szakszervezet taglétszáma – tudta meg a 24.hu László Zoltántól, a Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnökétől. (Az esztergomi gyárban létrehozott szakszervezet a Vasasnak a helyi alapszervezeteként alakult meg.) Február 7-én 42-en alapították meg az érdekvédelmi szervezetet, és a cég drasztikus lépése – másnap az amúgy munkajogi védettsége élvező alapszervezeti vezetőt azonnali hatállyal kirúgták – ahelyett, hogy elbizonytalanította volna a munkásokat, még elszántabbá tette őket. László Zoltán elmondása szerint naponta 20-30 Suzuki-dolgozó kéri a felvételét az új szakszervezetbe, amelynek taglétszáma már túllépte a kétszázat. 

"Méltánytalan bunkóság!" - felháborodott az ellenzék

Több képviselő - Csárdi Antal (LMP), Szél Bernadett és Szabó Tímea (függetlenek, de utóbbi a Párbeszéd tagja), a DK-s Varju László és Gréczy Zsolt, Z. Kárpát Dániel a Jobbikból - megpróbált bejutni a gyárba, de a biztonsági őrök nem engedték őket. A személyzet egyik tagja megígérte, hogy megkérdezi, bemehetnek-e. A képviselők háborogtak, hogy nem fogadják őket. Aztán ismét megjelent a cég kommunikációs vezetője, aki közölte: mivel nem éltek azzal az ajánlattal, hogy ketten bemehettek volna, nincs miről beszélni. Szabó Tímea szerint ők 3 millió választópolgárt képviselnek. "Méltánytalan bunkóság"! - mondták. A kommunikációs vezető azt is mondta, a cég sajnálattal vette tudomásul, hogy az ellenzékiek nem éltek az ajánlattal. Most éppen újabb rögtönzött sajtótájékoztató szerveződik.

Ketten mehetnének csak be

A Suzuki kommunikációs vezetője kijött a képviselők elé, és felolvasta azt a nyilatkozatot, mely szerint a cég nem fogja alkalmazni a rabszolgatörvényt. A frakcióvezetők szerettek volna bemenni tárgyalni, de közölték velük, mindössze két embert engednének be. Ezt visszautasították az ellenzékiek. Most azt szeretnék elérni, hogy valaki jöjjön le hozzájuk, a kommunikációs vezető pedig azt ígérte, megpróbál közvetíteni. 

A Suzukihoz ért az autókaraván

Megérkeztek az ellenzéki képviselők az esztergomi Suzuki-gyárba, ahol Kunhalmi Ágnes (MSZP) tartott rögtönzött sajtótájékoztatót. Felidézte, hogy Gyurcsány Ferenc kormányzása idején 300 órás túlórakeretet akart a cég, de ezt a szocialista kormány nem engedte. Most viszont egy jobboldali kabinet emelte meg a túlórák számát. Közben a gyár előtt tanácskoznak a frakciók vezetői, akik szeretnének tárgyalni a cégvezetéssel a rabszolgatörvényről.

Behajtani tilos

"Az esztergomi Suzuki gyár vezetői megijedtek a közeledő ellenzéki képviselőktől, és egy behajtani tilos táblával lezárták a parkolót. Nem baj, akkor is bemegyünk a gyárba!" - ezt írta ki Facebook-oldalára Szabó Tímea, a Párbeszéd képviselője. Fotót is mellékelt hozzá:

A Suzuki állítja: nem fogja alkalmazni a rabszolgatörvényt

Stabil létszámú munkaerő-állománnyal zajlik a termelés, így biztosított a 140-nél is több országban a hazai és európai piacokról érkező megrendelések kiszolgálása - közölte a vállalat a Portfolio.hu-val. A lap pont azért kereste meg a céget, mert az ellenzéki képviselők délután a Suzukival akarnak tárgyalni.   "A jelenlegi rendelésállomány alapján a már évek óta érvényben lévő 250 órás éves túlórakeretet sem használjuk ki" - emelte ki válaszában a vállalat. 

Akcióban a kormánymédia

A jobbikos képviselők egy része szópárbajt vív a kormánymédia embereivel, akik azt kérdezgetik tőlük, együttműködnek-e a nácik a baloldallal. Ezt a mantrát, amit egyébként Orbán Viktor dobott be évértékelőjén, a baloldali képviselőktől is megkérdezik úgy, hogy együttműködnek-e a nácikkal, vagyis a Jobbikkal.

A rendszer egyik bástyája

Hadházy arról is beszélt, azért az MTVA-tól indulnak a Suzuki-gyárba, mert az állami tévé a rendszer egyik bástyája, amelynek le kell omlania a rendszer bukásához. A helyszín tehát, amit gyülekezőhelyül választottak, szimbolikus.

Kijött az MTVA-székházból Hadházy, Szél és Szabó Tímea

Mint azt Hadházy Ákos az akció végeztével elmondta, Papp Dániel vezérigazgatóval akartak beszélni, de csak a sajtóosztály vezetőjével tudtak. Megtudták, hogy ő nem illetékes tartalmi kérdésekben. A képviselők egyébként arról akartak meggyőződni, hogy az állami televízió hírt ad-e arról, a teljes ellenzék lemegy Esztergomba a Suzuki-gyárba.

Bemennek az MTVA épületébe

Közben megpróbált bejutni az MTVA épületébe két független képviselő, Hadházy Ákos és Szél Bernadett. Próbálkozásukat fotósok és operatőrök hada figyeli.

Nem volt Orbán, nem maradtak az ülésteremben

Az épület előtti parkolóban Tordai Bence (Párbeszéd) tartott sajtótájékoztatót, melyen azt emelte ki, azért vonultak ki az Országgyűlés üléséről, mert nem volt ott Orbán Viktor, így nem látták értelmét, hogy "biodíszletként" maradjanak az ülésteremben. Tordai szerint a kormányfő szakított azzal a hagyománnyal, hogy az év első parlamenti ülésén bent legyen az Országgyűlésben a mindenkori miniszterelnök. Lapunknak elmondta azt is, Esztergomban a Suzukinál a frakcióvezetők a cégvezetéssel fognak tárgyalni a rabszolgatörvényről.
Frissítve: 2019.02.18 18:28

Red Bull Air Race: miután Tarlós kirakta, most a balatoni civilek tiltakoznak ellene

Publikálás dátuma
2019.03.20 09:53
Tarlós kirakta a versenyt Budapestről
Fotó: Népszava
A verseny levegő- és vízszennyezéssel jár, ráadásul a tó természetes úton nem tud úgy megtisztulni, mint a Duna - többek között ezzel érvelnek, akik nem szeretnék, ha Zamárdiban rendeznék meg a repülős futamokat.
 Ha a napokon át, ismeretlen mértékű zaj-, lég- és vízszennyezéssel járó rendezvény veszélytelenségét nem bizonyítják előre, akkor a gazdasági előnyök és érvek nem mérlegelhetők, vagyis sem a bevétel, sem az országimázs növelése nem érv a környezeti veszélyeztetés ellenében – hivatkozik a Legfelsőbb Bíróság 1999. május 13-i ítéletére a Nők a Balatonért Egyesület. A civil szervezet szerint ugyanis a Red Bull Air Race zamárdi futama sokkal több kárt okoz, mint hasznot hoz, s emiatt tiltakoznak a verseny balatoni megtartása ellen. Március elején vált biztossá, az idén Zamárdiban rendezik meg a Red Bull Air Race repülőverseny magyarországi futamát. A lakossági panaszok miatt Tarlós István tavaly nyáron jelentette ki, amíg ő a főpolgármester, nem lesz több futam Budapesten, az idén február elején pedig hivatalossá vált, a főváros nem engedélyezi a futam megtartását.
A szervezők ezek után kezdtek új helyszínt keresni az eseménynek, s a tárgyalások után végül Zamárdi lett a befutó. Csákovics Gyula, a somogyi kisváros polgármestere lapunknak elismerte, nem egyeztettek előzetesen a helyiekkel, illetve az üdülőtulajdonosokkal a rendezvény befogadásáról, de a településnek hatalmas reklámot, s komoly bevételt jelent majd az esemény, melyre százezer vendéget várnak.

- A zöld ombudsman a budapesti versennyel kapcsolatban megállapította, a környezeti terhelés miatt a rendezvény megtartása belvárosban, sűrűn beépített, lakott területen egészséges környezethez való joggal nem egyeztethető össze – áll a NABE közleményében, mely megjegyzi: nemcsak Zamárdiban, de a tó környékén is hatalmas zaj lesz, s nemcsak a verseny idején, hanem már előtte, az edzések alatt is. A verseny levegő- és vízszennyezéssel jár, ráadásul a tó természetes úton nem tud úgy megtisztulni, mint a Duna. – Amíg ezekre a kérdésekre nincs érdemi, hatósági válasz – jelenti ki a közlemény –, addig az Alaptörvényre és más jogforrásokra alapozva az egyetlen lehetséges jogkövető magatartás a légi parádé elleni tiltakozás.

Áldozat-feeling, tagadás, hablaty - ezt a kommunikációs startégiát vetette be Palkovics az Akadémia ellen

Publikálás dátuma
2019.03.20 09:43
Palkovics László, a Magyar Tudományos Akadémia főkapuja előtt
Fotó: Népszava/ Vajda József
Tudományos módszerekkel elemezték az innovációs miniszter MTA-ügyben adott nyilatkozatait: védekezve támadás, semmitmondó frázisok és tagadás jellemzi a megszólalásokat.
Tavaly nyár óta tart a küzdelem a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) és az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) között, a kutatóintézetek jövőjéről. Palkovics László, az ITM minisztere igyekszik az ötezer embert foglalkoztató kutatóhálózatot kivenni az akadémia fennhatósága alól, és egy eddig ismeretlen célú átszervezés után a minisztérium irányítása alá venni – emlékeztet cikkében a 444.hu. A portál azonban most nem az önrendelkezésért/ hatalomátvételért folytatott harc gyakorlati oldaláról mutat be összeállítást, hanem arról, ahogy ez a küzdelem Palkovics László kommunikációjában, retorikai eszköztárában megjelenik. A lap idézi a Korrupciókutató Központ Budapest (CRCB) megállapításait: a központ a tudományos szövegelemzés módszerével vizsgálták meg Palkovics érveit.Az elemzéshez a 888.hu, a magyaridok.hu, az origo.hu és az index.hu összes olyan cikkét felhasználták, amelyekben szó szerint idézik Palkovics Lászlót az MTA átalakításával kapcsolatban, 2018. június 1. és 2019. február 9. között. Összesen 34 ilyen cikket találtak. 

Úgy kezdődött, hogy visszaütöttek

A miniszter az MTA érveire rendszerint olyan szavakkal reagált, amelyek azt sugallják, hogy ő az áldozat ebben a helyzetben. Például: a miniszter „sérelmezte", hogy „fenyegető nyilatkozatok" hangoztak el az MTA részéről; szerinte az MTA „konfrontatívabb", mint más kormányok idején volt; úgy vélte, hogy az akadémia vezetői nyilatkozataikkal „hátba támadták" és „nyomást próbálnak gyakorolni rá".  Vagyis a miniszter elsősorban úgy próbálja beállítani a konfliktust, mintha rátámadtak volna a tudósok. Holott a konfliktus úgy kezdődött, hogy elküldte az MTA vezetésének az intézményhálózat elvételéről szóló tervét, és pontosan 54 percet adott arra, hogy az egész MTA létét alapvetően érintő javaslatára reagáljanak.  A CRCB emlékeztet arra, hogy a játékelmélet szerint két lehetséges viselkedése van egy konfliktus szereplőinek: agresszívek lesznek vagy behódolnak. Palkovics arra számított, hogy a nagyon agresszív fellépését behódolás követi, ám azzal, hogy az MTA ellenállt, megbukott az első kísérlete. Ezzel a kutatók szerint az MTA az első körben lélektani előnyhöz jutott, mert a miniszter védekező pozíciót vett fel - legalábbis kommunikációs szinten. „Szomorú és sajnálatos, hogy az akadémia különböző nyilatkozatokkal próbál nyomást gyakorolni a kormányra" - mondta például.

Csak azt tudjuk, mi nem lesz

A mai napig nem világos, hogy mi a kormány terve a kutatóintézetekkel, és pontosan milyen formában és melyik működhetne tovább. Amikor Palkovics a tervekről beszélt, akkor elsősorban tagadott, vagyis csak azt fejtette ki, hogy „mi nem lesz".  A tervekről például így szokott beszélni: „nem történik államosítás", „nem fog sérülni az MTA autonómiája", „a kormány nem kíván beleszólni", „a rendszer nem határozza meg, hogy melyik kutató mit kutasson", „érték nem veszhet el", „nem vonunk el forrásokat", „nem lesznek működési zavarok", „a jó kutatók nem fognak nagyobb számban elvándorolni", „nem fog marginalizálódni az MTA szerepe".  Vagyis a nyilvános megszólalásait Palkovics sokszor arra korlátozza, hogy az MTA munkatársai által megfogalmazott aggályokat tagadja. Azt már nem teszi hozzá, hogy akkor mi lesz, illetve azt sem, hogy miért nem megalapozottak ezek az aggodalmak.  Árulkodó viszont, hogy nem nyilvánosan már nem nyugtatgat, hanem fenyeget. Február elején egy akadémiai vezetőnek egy órán keresztül mondta el telefonon, hogy „nincs mozgástér", „mindenképpen keresztül viszi", „nincs értelme ellenállásnak". Az inkognitóban maradt kutató a beszélgetés leiratát a miniszter hivatalos álláspontjaként továbbította az MTA vezetése felé. Hasonló húzása volt Palkovicsnak, amikor egy tárgyalás végén, már az ajtóból kifelé menet szólt vissza az MTA elnökének, hogy a közgazdasági kutatóintézetet meg kell szüntetni, de nyilvános fórumon, illetve hivatalos dokumentumban ilyet sohasem állított – mutat rá a központ Mindez arra utal, az elemzés készítői szerint, hogy van valami a miniszter fejében, de erről csak személyesen, zárt ajtók mögött, illetve telefonon hajlandó beszélni, egyébként viszont inkább arra szorítkozik, hogy tagadja az ellenérveket. 

Jól hangzó blabla

Amikor túllépett Palkovics miniszter a tagadásokon, akkor megfoghatatlan általánosításokat mondott csupán arról, hogy mit akarna másképpen csinálni. Például: „Azokra a társadalmi, gazdasági, műszaki kihívásokra, amelyek a közösség előtt állnak, közösen kell egységes megoldást találniuk a tudománynak, az innováció képviselőinek". Vagy: „a magyar tudós közösség állapodjon meg abban, mely területeket tartja fontosnak, de legyenek olyanok, amelyek valamilyen módon a közösség érdekeit szolgálják". Ezek az elvi megközelítések Palkovics szerint, ám a fenti szövegekből nem derül ki, hogy milyen kihívásról, milyen közösségről és milyen érdekekről beszél.  Amikor a konkrét lépésekre utalt, ilyeneket mondott a kutatóintézetekről: „a szaktárca egységes koordinációjába kerül", vagy „a kormány bizonyos szempontból strukturáltabbá szeretné tenni ezeket a területeket a szakmai közösség döntései alapján". Ebből nehéz lenne megállapítani, hogy mit akar, ahogy az a gondolata sem vezet közelebb a megoldáshoz, hogy: 
„olyan strukturális és finanszírozási modellre van szükség, amely az ország kutatási és innovációs törekvéseit minden irányból támogatja".
 Amikor néha állított konkrétabbat is, például azt, hogy az akadémia „nem vette elég komolyan az innováció problémáját az elmúlt húsz - harminc évben", vagy „az MTA kutatási rendszere lényegében 80 éve nem változott", vagy éppen a „ranglistán hátrébb szorultunk", akkor soha nem fejtette ki, hogy mi alapján gondolja ezeket, miközben az MTA rendre statisztikákkal, illetve konkrét megtörtént esetekkel reagál, például a legutóbbi, 2012-es nagy átszervezésekkel, amikor a mostani kutatóhálózati rendszer egyáltalán létrejött.

Logikai bukfencek sora

A CRCB a sok nyilatkozat alapján a következő rendszert hüvelyezte ki Palkovics nyilvános megszólalásaiból: • Állítás 1: az akadémiai kutatóhálózat nem elég hatékony. • Állítás 2: az intézményhálózat és finanszírozása régóta változatlan.  • Következtetés: át kell alakítani az intézményhálózatot és a finanszírozást, és akkor hatékonyabb lesz.  A CRCB szerint ezzel sok probléma van. Először is, az első állítást Palkovics nem bizonyította sohasem, megállapításának nem tudni, hogy mi az alapja. Az MTA ezzel szemben számos statisztikát adott közre arról, hogy miért tartják hatékonynak magukat, lásd például itt és itt.  A második állítással pedig az a baj, hogy az bizonyíthatóan hamis, hiszen utoljára hét éve történt jelentős átszervezés. De ha úgy teszünk, mintha az állítások igazak lennének, akkor sem helyes logikailag a következtetés. Két dolog együttállásából ugyanis önmagában nem következik okozati összefüggés, de még ha következne is, akkor sem feltétlenül lenne igaz, hogy a második állítás megfordításából az első állítás megfordítása következik. Ha ezek így megfeleltethetőek lennének, akkor annak is igaznak kellene lennie, hogy minden finanszírozási átalakítás nyomán növekszik a hatékonyság. 

Időt nyer, és megosztásra játszik

Palkovics kommunikációs technikájának van értelme.  • Lassítja a másik oldalt, mert rengeteg idő mehet el azzal, hogy az MTA dolgozói és vezetői megpróbálják megfejteni, hogy mit is akar a kormány. • Megosztja a másik oldalt, mert a különböző megfejtések képviselői egymással kezdenek el vitatkozni.  • Megvédi Palkovics önmagát attól, hogy adatokon alapuló, konkrét vita alakuljon ki, ahol érvelni kell, helyette érzelmekre és hangulatokra koncentrálhat.  

Aki kritizál, az politizál, aki politizál, az ellenség

A miniszter egyik visszatérő érve, hogy az MTA ellenállása valójában „politizálás", márpedig politizálni jellemhiba, illetlenség. Ilyeneket szokott mondani: „Az akadémia bizonyos kérdésekben elmozdult a direkt politizálás felé, ami nem az ő dolga", vagy éppen „a kormány tisztán szakmai szándékaival szemben egy politikai helyzet generálódik", és „az MTA igen sokáig félreértelmezte a helyzetet, és párbeszéd helyett a politikai nyomásgyakorlást választotta". Márpedig szerinte „az MTA kutatóintézetei közösségi forrásokat hasznáénak, így elvárható, hogy ne politizáljanak".  Ez szintén logikai bukfenc - jegyzi meg a Korrupciókutató Központ Budapest – hiszen ha azt állítja, hogy az ellenérvek hangoztatása az politizálás, akkor ezzel kizárja azt, hogy létezhet más motivációjú ellenállás is. Ebből az következne, hogy a kormány tévedhetetlen, és amit tesz, az mindenkinek jó. Miközben az MTA sosem vett elő politikai érveket, eddig nagyon igyekezett kifejezetten csak a kutatóhálózatokról beszélni.  Az is teljesen fals érv, hogy aki állami fizetést kap, az nem politizálhat. Hogy ne menjünk messzebb, a parlamenti képviselők is állami fizetést kapnak, hogy politizálhassanak. Palkovics érvelése inkább arról szól, hogy a közszférában dolgozók sohasem mondhatnak ellent a kormány akaratának, és ezzel alapjaiban utasítja el a polgári demokráciát. 
Palkovics végső érve úgy tűnik, hogy annyi, hogy nem szabad vitatkozni, mert aki vitatkozik, az ellenség, és ennek megfelelően kezelik is. Erre utalt a már idézett telefonbeszélgetésben is, amikor sorosista gyűlés szervezésével vádolta meg az akadémiát.