bírság;BKK;

2019-02-19 10:35:09

1,8 milliót fizetett egy bliccelő a BKK-nak

Nem ő volt az egyetlen, akinek tavaly mélyen a zsebébe kellett nyúlnia a lógások miatt.

1 millió 848 ezer 648 forintot fizetett be a Budapesti Közlekedési Központnak (BKK) egy bliccelő – tudta meg a BKK-tól a 24.hu.

A portál szerint nem ő volt az egyetlen, akinek tavaly mélyen a zsebébe kellett nyúlnia a lógások miatt, az öt legnagyobb egyösszegű befizetés így alakult:

Mellettük több százan fizettek be a BKK-nak több mint 100 ezer forintot. A közlekedési vállalat tájékoztatása szerint tavaly mintegy 220 ezer esetben büntettek meg – hivatalosan: pótdíjaztak – utasokat.

2017-ben a megbüntetett utasok száma még 250 ezer volt. Tavaly ehhez képest 

– 75 394 eset a helyszínen le is zárult a 8 ezer forintos pótdíj megfizetésével, ebből több mint 603 millió folyt be a BKK-hoz.

– a többi esetben lehetőséget biztosítottak a bérlet utólagos bemutatására, ezzel összesen 11 304 ügyfél élt. 

– és 12 177-en választották a kedvezményes, utólagos pótdíjbefizetést. Ha ugyanis a bliccelő 2 munkanapon belül személyesen, a kiemelt ügyfélközpontokban rendezi pótdíját, 8 ezer forinttal megúszhatja a lógást. Ha nem, jóval többet kell fizetnie: 30 napon belül 16 ezer, azon túl 32 500 forintot. Halasztott pótdíjbefizetésekből összesen 1 milliárd 854 millió forint érkezett a közlekedési központhoz. 2018-ban a pótdíjbefizetésekből összesen 2 milliárd 457 millió forint került a BKK kasszájába, gyakorlatilag ugyanannyi, mint 2017-ben.

Világgazdaság korábbi cikke szerint a központ 2016-ban 1,5 milliárd, 2017-ben pedig 2,4 milliárd forintot szedett be a bliccelőktől.

A BKK szerint az utasok többsége ugyan csak egy-egy alkalommal mulasztja el a jegy- vagy bérletvásárlást, de vannak olyanok is, akik havonta 10-20 pótdíjat begyűjtenek, és ezzel több százezer vagy akár több millió forintos tartozást halmoznak fel. Az előzetes adatok alapján egyébként 2018-ban 65,7 milliárd forintra nőtt a BKK menetdíjbevétele, ez 1,3 milliárd forinttal haladja meg a 2017-es értékesítési adatokat.

Az ellenőrök zárólétszáma csökkent: míg 2017 decemberében 226 aktív jegyellenőrrel és 64 fő HÉV-jegyellenőrrel dolgoztak, addig 2018 év végére 205 jegyellenőr és 58 HÉV-jegyellenőr kérte a jegyeket és bérleteket.