„Nekünk jónak lenni kevés” - koncerttel tér haza Szűcs Gábor bluesgitáros

Publikálás dátuma
2019.02.21. 11:00
A zenész fontosnak tartja, hogy állandóan új célokat tűzzön ki, és azon az úton haladjon
Fotó: Vajda József / Népszava
Amerikában ért el sikereket, de hazavágyott. Szűcs Gábor bluesgitáros, azaz Little G Weevil csütörtökön és pénteken koncerttel ünnepli meg hazatérését a Muzikumban.
Amikor Amerikába ment, itthon beszűkültek a blueszenészek lehetőségei. Most jobb a helyzet?    A bluesnak mindig szűk volt a tere. Én pedig akkor is globálisan, nemcsak Magyarországban gondolkodtam. Most 2019-ben igazából mindegy, az ember hol él, kicsi lett a világ. Hazajöttem, mert magyar vagyok, honvágyam volt. Szerencsére annyit már elértem, hogy ne kelljen hetente hat-hét koncertet elvállalnom, és van Európában elég lehetőség, meghívás. Nyugodt szívvel folytathatom a munkámat. A további terveimben nemcsak a zeneszerzés és a koncertezés szerepel, hanem a könyvírás is. Egy írónővel egyeztetek épp, a könyvből majd forgatókönyvet, filmet szeretnék. Egy webes tévét is tervezek, a stábbal folynak az egyeztetések, a próbaepizódokat márciusban kezdjük el. Olyan ember vagyok, aki mindig kitűz maga elé egy célt, és ha azt egy, két, tíz év alatt sikerül elérnie, akkor keres újabb célokat, és megy tovább. A célhoz vezető út sokszor fájdalmas: muzsikustárs halála a színpadon, zátonyra futó magánélet. A blues persze erről is szól, de gondolom, inkább csak énekelt volna mindezekről.   Mindezeket túl lehet élni a folyamatos munkával, ha az ember a bánat helyett inkább a munkába veti magát. Járhatsz terápiára, szedhetsz nyugtatót, a problémákon igazából mentálisan, agyban tudsz felülkerekedni. Néha több időbe telik egy-egy sebet begyógyítani, de az élet erről szól, sebekről, gyógyulásról. Sokat segít, ha az embert pozitív életszemléletű, többet tapasztalt barátok veszik körül. Székely barátom, Lukács Attila a legnagyobb szívvel állt oda és segített nekem, mikor az Egyesült Államokban a válásom után egyedül maradtam. De mindezeken már túl vagyok. Mostani, hatodik lemezének címe (Back in Alabama) szerint azt is gondolhatnák a rajongók, Alabamába tért vissza.  2004-ben Alabamában landoltam, ott kezdődött el a tizennégy éves kalandom, ami nem lett volna az alabamai emberek segítsége nélkül. A legutóbbi lemezre a felkérés ugyanonnan érkezett, akkor már éreztem, legbelül hazafelé készülődöm, ez lesz az utolsó amerikai lemez. Több mint hatvan nótát írtam eddig, mindegyik igaz történetről szól. Nőkről, magánéleti dolgokról, érdekes karakterekről, mint például Lance Armstrongról. És természetesen a közéletről, de nem ítélkezem, bírálok senkit. Ezen a lemezen is ilyen történetek vannak. Például John McAfee szoftverfejlesztőé, aki szintén nem egyszerű ember. Ahogy a költőknek, nekünk is az a feladatunk, hogy reflektáljunk a jelenre. Komoly elismeréseket kapott Amerikában, itthon mégis az X-Faktor mentoraként vált ismertebbé.   Az is hozzátett az ismertséghez, de még inkább egy dokumentumfilm, ami akkor készült rólam. Annak köszönhetően sokan tudtak azonosulni velem. Hétköznapi ember vagyok, aki mindenféle támogatás, hátszél nélkül, a saját erejéből el tudott érni valamit. A másik sikere pedig reményt tud adni. A siker persze nem pénzben mérhető – nem is ismerek gazdag blueszenészt −, inkább abban, hogy olyat csinálhatunk, amit szeretünk. Siker például, hogy rengeteg fiatal is jár a koncertjeimre, tavaly ezerkétszáz embernek játszhattam a Müpában. Elvileg minden zenéz célja az, hogy a nevével meg tudjon tölteni egy koncerttermet. Ha egy fiatal muzsikus most készülődne Amerikába, mit tanácsolna neki?  Azt mondanám, várjon pár évet, amíg lejár Trump mandátuma. A viccet félretéve: rendkívüli fanatizmus és egészséges önkritika kell ahhoz, hogy valaki blueszenészként megállja a helyét Amerikában. Tizenötször olyan keményen kell dolgoznia, mint egy helyi zenésznek: az emigráns mindenhol emigráns, nekünk jónak lenni kevés, nekünk kiválónak kell lenni. Katona Tamás, azaz Tommy Katona épp ilyen, Texasban nagyon szép sikereket ér el bluesgitárosként. Amerikához kell persze nyitottság is a kulturális másság felé. Én tanulni mentem ki, fejlődni. El lehet játszani a bluest kottából is, de csak úgy lehetsz hiteles, ha valóban ismered azt a kultúrát, amelyből a blues és az afroamerikai népzene táplálkozik.  Infó Little G Weevil: Back in Alabama Lemezbemutató koncert Február 21-22., 20 óra, Muzikum 

Névjegy

Little G Weevil, azaz Szűcs Gábor itthon a Spo-Dee-O-Dee gitárosaként, a Pure Blues alapítójaként volt elismert muzsikus, amikor gondolt egyet, és 2004-ben kiköltözött az Egyesült Államokba. Nem várták tárt karokkal: mosogatott, szobát takarított, mosodában dolgozott, embert próbáló másfél év telt el, mire újra a zenélésből élt Memphisben, a blues fővárosában. Második szólóalbuma, a 2011 végén megjelentetett The teaser már slágerlistás lett, következő, Moving című lemezét a tekintélyes angol Mojo Magazine sorolta az év legjobbjai közé. 2013-ban megnyerte a világ legnagyobb blues-zenei versenyét, a Memphisben megrendezett International Blues Challenge-et, kategóriája legjobb gitárosának is megválasztották. Mai napig ő az egyetlen európai szóló zenész, aki első helyezést ért el ezen a versenyen. 2014-ben amerikai blueszenei díjra jelölték, mint az Év akusztikus előadója. Moving című albuma Blues Blast Music Award jelölést kapott, mint az Év legjobb akusztikus albuma,amit a Mojo a világ három legjobb blueslemeze közé sorolt. A szélesebb magyar közönség az X-Faktor egyik mentoraként ismerhette meg 2014-ben, ugyanebben az évben Év zenésze díját kapta meg a HANOSZ-tól. 2016-ban a Three Chords Too Many, 2017-ben a Something Poppin’ című albumát jelölték Independent Blues Awardra az Államokban, amelyet itthon Fonogram-díjra jelöltnek.  

Témák
koncert

Elhunyt Kautzky József színművész

Publikálás dátuma
2019.02.20. 18:56

Fotó: Shutterstock
Szerdán, 92 éves korában elhunyt Kautzky József Jászai Mari-díjas színművész - közölte a család az MTI-vel.
Kautzky József 1927. január 15-én született Soroksáron, 1946 és 1948 között végezte el a Színművészeti Akadémiát. 1949-ben a debreceni Csokonai Színház, 1949-től a pécsi Nemzeti Színház, 1952-től a Magyar Néphadsereg Színháza, 1958 és 1996 között a Jókai Színház, a Petőfi, a Thália, az Arizona, a Művész, valamint a Thália Színház tagja volt, ahonnan végül elköszönt a színpadtól. Akkor is hű volt az épülethez, amikor az nevet és direktort váltott többször is. Láthattuk őt főszerepekben, és jellegzetes orgánumát, humorát, iróniáját karakter szerepekben is kamatoztatta. Sokat filmezett is az ötvenes évektől évtizedeken keresztül, de szerepelt tévéjátékokban és népszerű sorozatban is, például a Szomszédokban. Művészetének elismeréseként 1983-ban Jászai Mari-díjjal tüntették ki. Főbb szerepei: Ágh Miklós (Molnár: A hattyú); Szigligeti: Liliomfi; Vak jós (Euripidész: Bacchánsnők); Kacsóh Pongrácz (Kellér: Bal négyes páholy); Biberach (Katona: Bánk bán); Rozsos Henrik (Karinthy: Házszentelő); Arkagyij Afranius (Bulgakov: A Mester és Margarita); Omar Gaffney (Chase: Barátom, Harvey); Pap (Vian: Mindenkit megnyúzunk); Sir Colenso Ridgeon (Shaw: Segítség! Orvos!); Candy (Steinbeck: Egerek és emberek); Weller Martin (Coburn: Kopogós römi); Számos filmben is játszott, szerepelt egyebek mellett az Egy pikoló világos (1955); Két vallomás (1957); Fekete szem éjszakája (1958); Alba Regia (1961); Legenda a vonaton (1962); Meztelen diplomata (1963); Törékeny boldogság (1965 tv); A tizedes meg a többiek (1965); A veréb is madár (1968); Az örökös (1969); A kormányzó (1969 tv); Érik a fény (1970); Az utolsó ítélet (1970 tv); Ártatlan gyilkosok (1973); Hét tonna dollár (1973); A cárné összeesküvése (1976 tv); Bűnügy lélekelemzéssel (1978 tv); Égigérő fű (1979); A sóder (1980 tv); Két férfi az ágy alatt (1983 tv); Halál (1983 tv); Kaviár és lencse (1984 tv); Szomszédok (1987-1999 teleregény); A templom egere (1998 tv); Hóesés a Vízivárosban (2004 tv). 
Szerző
Témák
elhalálozás
Frissítve: 2019.02.20. 20:26

Van Dyck olcsóbb volt Munkácsynál

Publikálás dátuma
2019.02.20. 11:00
Kásler Miklós, a nemzeti erőforrások minisztere (j2) és Baán László főigazgató (j) nézi a múzeum birtokába került Van Dyck-festm
Fotó: Balogh Zoltán / MTI
Az utóbbi száz év legdrágább műtárgy vásárlásának örülhet a Szépművészeti Múzeum: a kormány támogatásával a flamand Anthonis Van Dyck képével bővült a gyűjteménye.
Kedd délelőtt az emberi erőforrások minisztere, Kásler Miklós királyi gyermekek portréiból álló kamaratárlatot nyitott a Szépművészetiben annak alkalmából, hogy a magyar kormány a múzeum részére megvásárolta az élvonalbeli flamand barokk festő, Anthonis Van Dyck egyik utolsó, befejezett művét, Stuart Mária Henrietta esküvői portréját. A Szépművészeti Múzeum elmúlt száz évében ez eddig a legnagyobb értékű műtárgy vásárlás. A festményt a Christie’s december 6-i árverésén Londonban vették meg 5,85 millió angol fontért, mintegy 2,1 milliárd forintért – azaz a mű jelentősen olcsóbb volt, mint Munkácsy Mihály Golgotája, amelyért a Miniszterelnökség idén januárban 10 millió dollárt, mintegy 2,8 milliárd forintot fizetett. (Korábban a Magyar Nemzeti Bank Értéktár programja 6 millió dollárt ajánlott a képért akkori tulajdonosának, Pákh Imre műgyűjtőnek, de ő 9 milliót kért. Azóta is rejtély, a Miniszterelnökség hogyan jutott kilencről tízre.) A Van Dyck-képnek – így tárlatnak is – némi bizarr színezetet ad, hogy I. Károly angol király legidősebb lánya, Stuart Mária Henrietta éppen kilencéves volt, mikor házasságot kötött az akkor tizennégy éves II. Orániai Vilmos herceggel, a független Hollandia későbbi kormányzójával. Igaz, a szövetségkötéseket megpecsételő gyermekházasságok akkoriban nem voltak szokatlanok, és minden bizonnyal a művet nem a tematikája miatt méltatta a világ festészetének egyik kiemelkedő alkotásaként az emberminiszter. A Szépművészeti kamaratárlatán tíz gyermekportré látható, többek között Baltazár Károly infáns − Stuart Mária Henrietta unokatestvére – portréja Diego Velázqueztől. Az ötéves trónörökös vadászként, puskával a kezében állt modellt a spanyol udvar festőjének. A Szépművészeti Múzeum gyűjteményébe került műtárgy a 2004-ben megjelent Van Dyck-monográfiában és a holland művészettörténeti kutatóintézet nyilvántartásában is egyértelműen a művész saját kezű, kimagasló színvonalú alkotásaként szerepel. A szakirodalom a portré három ismert változata közül a szóban forgó képet tekinti az először készült, legkvalitásosabb példánynak – emlékeztet a magyar múzeum közleménye. A portré egyik ismert változata egyébként a Christie’s árverése előtt egy nappal, a Sotheby’s árverésén tűnt fel Londonban, és 790 ezer angol fontért, mintegy 284,4 millió forintért kelt el. Igaz, a festmény szerzőjeként Van Dyck műhelyét, nem pedig magát a festőt tüntették fel – a reprodukciók alapján utóbbi kép sötétebb tónusú, ám a kompozíció ugyanaz, a méret is majdnem azonos. „Nagyjából ez a különbség árban, hogy egy művész saját kezű alkotásáról van-e szó, vagy csupán a műhelyéből került ki” – nyilatkozta lapunknak Martos Gábor művészettörténész, aki a Papageno portálon épp kedden indított blogjában arról írt: Van Dyck képei iránt komoly érdeklődés mutatkozik az aukciós piacon. „Minden annyit ér, amennyit adnak érte: a két festmény között – mindkettőt láttam – jelentős a minőségbeli különbség mind a kidolgozottságát, mind a színeit tekintve” – mondta lapunknak Martos Gábor. A Christie’s árverésén egyébként 5-8 millió angol fontra tették a Szépművészetinek megvásárolt festmény becsértékét, az 5,85 millió fontos vételár reálisnak mondható.  

Győrből a Szépművészetibe

Mint arról korábban többször beszámoltunk, egy decemberi döntés nyomán 250 ezer euróért, mintegy 80 millió forintért vásárolta meg Sébastien Bourdon Nagy Szent család mosónővel című festményének tulajdonjogát Váczy Péter történész, művészettörténész örökösétől, Röszler Balázs Károlytól a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Értéktár programja Bourdon festménye 1994-től 2017-ig a győri Városi Művészeti Múzeumban – a Váczy Péter-gyűjtemény részeként – volt látható, a kollekció egyik legbecsesebb darabjaként. A kép most nem a győri múzeumba, hanem a Szépművészeti Régi Képtárába került tartós letétbe. Az MNB-től kérdeztük, miért. − Az Értéktár program Tanácsadó Testületének ajánlása nyomán az MNB Igazgatóságának döntése értelmében − a festmény minősége és annak ritkasága indokolta, hogy a kép a budapesti múzeumba került – válaszolták megkeresésünkre. A témát egyébként a francia barokk művész többször megfestette, e képet pedig 1999-ben kiállították Montpellierben, a művész szülővárosának múzeumában is, a művész első teljes életmű-kiállításán.