MTA;Palkovics László;Magyar Nemzet;

2019-02-21 15:18:08

Ez teljes hátraarc: a Magyar Nemzetben bírálták Palkovics terveit

A miniszter azt a több éves munkát tenné semmissé, amit az Orbán-kormány is támogatott - üzentek Palkovics Lászlónak a kormánypárti napilapban.

A NER értelmiségét is mélyen megosztja az, ami a Magyar Tudományos Akadémia körül történik – mindennél kifejezőbben jelzi ezt, hogy a közelmúltban ismét kormányközelivé tett Magyar Nemzet véleményrovatában bírálják  élesen Palkovics László elképzeléseit,

A cikk szerzője, Körösényi András kifejti, a Palkovics-terv hátraarcot jelent az Orbán-kormány eddigi tudománypolitikájától – a miniszter ugyanis tévesen próbálja meg nyolcvan éve megkövült intézményhálózatnak beállítani az Akadémia struktúráját. Az MTA kutatóhálózatát valójában már 2012-ben megreformálta a korábbi elnök, Pálinkás József,  méghozzá a kabinet teljes támogatásával.

- írja a lap. A cikk szerint Palkovics hátat fordít annak a politikának, amely az elmúlt években az MTA-t teljesítményelvű, korszerű XXI. századi nemzeti intézménnyé tette. Az akadémiai kutatóhálózat alapfinanszírozásának megvonása, a kutatások kormányzati kontroll alá rendelése valójában a tudomány és intézményeinek államosítását jelenti, még akkor is, ha az intézmények egy kisebb része formailag esetleg az MTA keretei között maradhat.

Az átalakítás iránya nemcsak a kialakult hazai hagyományoktól tér el, hanem azoknak az országoknak a gyakorlatától, amelyek nálunk sikeresebbek vagy jobban teljesítenek a K+F terén. - figyelmeztet Körösényi.

A képet némileg árnyalja, hogy a szerző maga is érintett – MTA-osztályvezető, a politikaelmélet szakértője – de hát elmondható ez Palkovicsról is, aki szintén régóta akadémiai tag. A miniszter a Magyar Narancs szerint ráadásul éveken át úgy vett fel havi több mint egymilliós fizetést, az akadémiától és alá tartozó intézettől, hogy nem is publikált, ami egyébként alapfeladata lett volna.

Az emlegetett reformot végrehajtó, korábbi fideszes Pálinkás József egyébként zsarolásnak nevezte a miniszter eljárását, hozzátéve, hogy ezzel az erővel akár akadémikusok unokáit is túszul ejthetnék.