Véres bolseviki-merénylet a Népszava ellen

Az eredmény négy halott — közöttük három rendőr — és huszonnégy sebesült

A kitűnő magyar bolseviki vezérek bizonyára gyönyörtől dagadó kebellel, megelégedetten dörzsölik proletárvérrel bemocskolt kezeiket: megint sikerült nekik egy vak tömeg nyomorúságából és ötödfél éven át fölgyülemlett keserűségéből véres zűrzavart, támasztani és egy csomó szegény proletárt elbolondítva, fejjel a falnak vinni. Azaz dehogy is vinni — ugratni! Mert ők nem viszik az embereket, hanem amikor elhajították a csóvát, gyáván meglapulnak a háttérben.

Már hetek óta nem hajtottak végre valamirevaló „cselekedetet", már pedig a rubeleket meg kell szolgálni. Főztek tehát boszorkánykonyhájukban egy finom kis tervet. Csütörtökön délután 2 órára gyűlésre hívták össze a munkanélkülieket a Vigadó nagytermébe. Tudták, hogy öntudatos, szervezett munkás, — jól ismerve már őket (Salgótarján és a többi!) — nem hallgat az ő hívó szavukra, hanem csupán tudatlan, zavaros fejű, tehát minden őrültségre kapható elemekkel lesz dolguk a gyűlésen. Így is történt.

A gyűlés szónokai a legelvetemültebb hazugságokkal és rágalmakkal izgatták a tömeget — nem, dehogy is Bethlen István és föl támadni igyekvő gonosz mungótársai ellen, akik az egész mai nyomorúságot az országra zúdították, nem is az ellenforradalmár főpapok és szolgáik ellen, dehogy is...

Ők a forradalmi szociáldemokrácia és a munkásság, újságja ellen uszították a szegény szellemi vakokat, akik így fölpaprikázva vonultak — a szónokok invitációjára — a „Vörös újság" szerkesztősége elé, ahol azután Vágó Béla föbolseviki úr, még nemrég „Az Est"-nek buzgó terjesztője, valamint társai: Kun. Somló és Szamuely urak — fegyverre szólították a hazugságokkal, e szellemi alkohollal lerészegített elemeket. Innen vonultak azután tömegesen lapunk szerkesztősége felé, hogy azt fegyveresen elfoglalják. Azonban az a rendőrcsapat, amely a Visegrádi utcából idáig kísérte őket, a Népszínház utcában útjukat állotta és igen mérsékelt modorban békés szétoszlásra szólította föl őket. Erre a tömegből a rendőrökre lőttek, és mint egy adott jelre, vad lövöldözés támadt az utcán. Egyes házak ablakaiból is lettek. Az eredmény négy halott — közöttük három rendőr — és huszonnégy sebesült.

Hol vannak most, mit szólnak ebhez a hős bolsevikiek?! A vezérek? Gyáván lapulnak és — amire előre el lehettünk készülve — mosakodnak. Száz meg száz tanú igazolja, hogy a lövöldöző tömeg egyenest a Visegrádi utcából vonult föl, de a háttérben meglapult vezérek gaz gyávasággal mossák gyilkos kezeiket. Hiába minden igyekezetük! A szervezett munkásság világosan látja, hogy a rubeles forradalmárok egyetlen lépést sem tettek mindmostanáig sem az új rend ellen ágaskodó eIlenforradalmárok ellen, sem azért nem dolgoztak egy mákszemnyit sem, hogy még bőven kínálkozó szűz talajon hintsék el a szocializmus magvait.

Nem, ilyet ők nem tettek, de mindent elkövettek, hogy a sok évtizedes, temérdek áldozattal megteremtett munkásmozgalmat, amely előtt most annyi szép alkotás és egy jobb jövő lehetősége áll: hogy ezt a szép és hatalmas munkástábort megbontsák és földúlják.

Felelősségérzet lelkiismeret?

Ez nekik hekuba! De semmi mosakodás és hazudozás nem segít rajtuk és nem mentesíti őket a felelősségtől. Ha a szerencsétlen félrevezetett proletárok — akik mégis csak testvéreink —számíthatnak is enyhébb elbírálásra: magukat a rubeles fickókat mától fogva a munkásság csak aljas, becstelen ellenségnek tekintheti és a szerint kell velük elbánnia.

Népszava 1919. február 21.