börtön;Kiskunhalas;BVOP;

2019-02-22 16:05:25

Tied a börtön, magadnak építed

Elítéltek építették majdnem ötszáz társuk számára a zárkákat Kiskunhalason az egykori menekültügyi központ épületében.

A belügyminiszter avatta fel tegnap kora délután az ország legújabb börtönépületét Kiskunhalason a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal egykori Menekültügyi Őrzött Befogadó Központjának területén. A fejlesztések folytatódnak - tette hozzá Pintér Sándor -, a további öt új intézet építéséről a települések önkormányzataival tartanak az egyeztetések. Az alföldi kisvárosban az építkezés tavaly szeptemberben kezdődött, miután a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága kénytelen volt belátni, hogy nincs elég pénz az új börtönök építésének korábbi terveire.

Így esett a választás a 24 hektáros területen üresen álló épületegyüttesre, amelynek átalakítása sokkal kevesebbe került, mint ha új börtönépület húztak volna fel. Az árat az is lefelé vitte, hogy a kivitelezés nagy részét, a bontást, a kőműves, villanyszerelő munkákat és a kerítésépítést is fogvatartottak végezték, majdnem százötvenen váltott műszakban dolgoztak. Ugyanígy belső munkával készült el az új börtön felszerelése, a zárkaajtók, a rácsok, a kilátásgátlók, a zárkaszekrények, sőt még az ágyakat is a büntetés-végrehajtás gazdasági társaságainál foglalkoztatott rabok készítették.

Az 1,7 milliárd forintból felújított két épületben 472 nőt helyeznek el, akik szabás-varrással foglalkoznak majd, az ehhez szükséges üzemi terület és raktár is elkészült. A zárkákban a leválasztott illemhely mellett hideg és meleg víz is lesz, a két körletépület között pedig sétaudvart alakítottak ki, vagyis a körülmények az európai börtönnormáknak mindenben megfelelnek – hangsúlyozta a BVOP közleménye. 

A börtönök zsúfoltságát számon tartó nemzetközi adatbázis, a World Prison Brief adatai szerint tavaly szeptemberben 16 947 embert tartottak fogva a 29 magyar börtönben, nagyjából 7 és fél százalékuk volt nő. A fegyintézetekben száz férőhelyen átlagosan 118 embert helyeztek el, de egyes intézményekben több mint 150 százalékos volt a zsúfoltság. A kormány azért kezdett még 2015-ben börtönfejlesztési terveken gondolkodni, mert a cellák zsúfoltsága ellen tiltakozó rabok sorra nyerték a pereket a magyar állam ellen a strasbourgi emberi jogi bíróságon. Nyolc településen, főleg a keleti országrészben terveztek építkezést, de az erre szánt pénznél sokkal magasabb ajánlatok érkeztek a két körben meghirdetett közbeszerzési pályázatokon. Ezért tavaly három települést töröltek a tervekből, s a többi helyen sem kezdődött még munka.

A kormány dolgozik a büntetés-végrehajtásban dolgozók jobb anyagi elismerésének megteremtésén - közölte Pintér Sándor. Erre nagyon nagy szükség lenne, mert a mostani feltételek mellett a halasi fegyintézetben 250 embernek kellene dolgozni, de ősz óta csak 116 új munkatársat tudott toborozni a térségben a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága.