Elesett a művészvilág - interjú Florian Henckel von Donnersmarck, Oscar-díjas filmrendezővel

Publikálás dátuma
2019.02.23 12:00

Fotó: AFP/ FILIPPO MONTEFORTE
A mások élete című, 1984-ben, Kelet-Berlinben játszódó filmje egy lehallgatott íróról 2007-ben megnyerte a legjobb külföldi film Oscar-díját. Tizenkét év után Florian Henckel von Donnersmarck ismét jelölt a kategóriában a Mű szerző nélkül című drámájával, melyben egy festő harcol a náci és a kommunista rendszerek ellen.
Mi a művészetekkel kapcsolatos első emléke? Bármilyen meglepő, erre most pontosan tudok válaszolni, mert magam is sokat törtem ezen a fejem. aztán beugrott: nyolcéves voltam, amikor New York-ból Berlinbe költözött a családom. Ennek örömére édesanyám elvitt egy kiállításra, melynek a címe Zeitgeist volt. Rettenetesen éreztem magam, mert Berlint a világ legócskább helyének éreztem Amerika után. 1981-et írtunk és brutális felismerés volt, hogy a mozifilmek kétéves csúszással érkeztek meg. Szóval, ott volt ez a tárlat, pont a berlini fal mellett a Martin Gropius Bau épületében. azt hittem, hogy valami dögunalmas festmények lesznek, erre mér a rögtön az ajtóban egy agyagból készített hegy fogadott. Ekkor kezdtem el gondolkodni, hogy mi is a művészet? Illetve mitől lesz az egy kupacnyi agyag? Persze, a tárlaton volt ott még Andy Varhol munkaiból is, meg csomó olyasmi, mely a szexet figurázta ki így vagy úgy, ennélfogva eléggé menőnek gondoltam hirtelen az egészet. Ez a hatás azóta is tart? Miért pont egy művész szemszögéből mutatja meg a Mű szerző nélkülben a nácizmus és kommunizmus kegyetlenségeit? Valóban a híres német festő, Gerhard Richter volt a minta a filmjéhez? Nem feltétlenül fogalmaznék így, hanem mondjuk úgy: olyan filmet szerettem volna forgatni, melyben meg tudom mutatni az emberi kreativitás különböző formáit. Pontosan azt, amikor a szenvedésből és a frusztrációból valami csodálatos születik meg. Sokáig azt gondoltam, a film főhőse egy operaszerző lesz, akinek a magánélete összeomlik és a fájdalmát egy színpadi műben dolgozza fel, mely azt meglepő sikert arat. Ez az ötlet akkor bukott meg, amikor rájöttem, hogy a zeneszerző, akivel ezen dolgoztam, azt gondolta, hogy valami slágeres dallamokra van szükségem, ő pedig persze gigantikusan sok pénzt kér ezért. Akkor döntöttem amellett, hogy a központi figura egy festő lesz, amikor egy kollégája eljött hozzám, hogy készítsen velem egy nagyinterjút, hogyan látom így évekkel később A mások életét. Nagyon sokáig beszélgettünk és lassan azon kaptam magam, hogy inkább én kérdezek tőle, mint ő tőlem. Kifaggattam, hogy mivel foglalkozik és mondta, hogy épp kivett egy év szabadságot, hogy könyvet írjon Gerhard Richterről. „Minek?” – kérdeztem vissza, hiszen, erről a fickóról már annyi mindent leírtak. Ekkor ugrott be Richter híres festménye, melyen gyerekként a nagynénje tartja őt nagy szeretettel a kezében. Nos, azt mindenki tudja, hogy Richter nagynénjét megölték a nácik, azt viszont ez az újságíró nyomozta ki, hogy a fickó tulajdonképpen az egyik legbrutálisabb SS orvosnak a lányát vette el. Elképesztő – gondoltam – hiszen ez akár egy olyan drámai felállást is teremthet, hogy gyilkos és áldozat él egy fedél alatt, miközben ez számukra nem is egyértelmű. Ez alapján írtam meg, az egykori náci, kegyetlen orvos karakterér, aki a lánynak a szerelmét egy gyenge és káros alaknak tartja, ezért egy orvosi beavatkozással meddővé teszi a lányát, hogy ne szüljön utódot egy ilyen elemnek. Aki azonban, egyszer csak, a művészetének az erejével bosszút áll. A Mű szerző nélkül játékideje még három óránál is több, igaz, nagyon sokat megmutat a náci, majd a nyugati és a kommunista Németország történelméből. Miközben ma is vannak országok Európában, melyek kulturkampfban gondolkodnak. Nem gondolt arra, hogy tovább mesélje a sztorit és még hosszabb filmet készítsen? Pontosan értem, hogy egy magyar újságíró miért teszi fel így ezt a kérdést. Tulajdonképpen egyet is értek vele: a történelmet felidézni a leghitelesebb módja annak, hogy a jelenünkről fogalmazzunk meg tényeket. Ha megmutatjuk azt, hogy ugyanazokat a hibákat követtük el a múltban, a néző is jobban érti mit akarunk mondani, mert minden jelenkori dolog túl sok szenvedély termel. Nem látjuk a fától az erdőt. Nézze, ha már a kulturkampfra utalt: ma senki sem gondolja azt, hogy a náciknak a művészetpolitikája és esztétikai hitvallása helyes vagy elfogadható volt, mivel semmilyen értékes nem született meg ebben az időszakban. Hasonló volt a helyzet a kommunizmusban is: azt mondták, majd most mindent másképp tesznek, de végül a szocreál üressége és értéktelensége ugyanaz volt, mint a náciké. Ez pedig ma sincsen másképpen. Ha bármiféle politikai erő vagy kormányhatalom bele akar szólni a művészetbe, akkor az már egyszerűen nem az. Elesett a művészvilág. Miközben pontosan érthető, hogy a hatalom miért akar manipulálni, hiszen a művészet képes megszólítani az embereket. Illetve lehet felháborító liberális értékeket kritizálni, de ezt a káoszt el kell fogadni. Különben lemondhatunk az igazi csodákról, egyetemes alkotásokról. Igaz, hogy a brit festő, David Hockney véleményezte a forgatókönyvet? Igen, a forgatókönyv hozott minket össze, azóta barátok vagyunk. Ő is a szabad művészet híve. Kellett egy olyan alkotó véleménye az egész életében szabad világban dolgozhatott Richter életútjával ellentétben – akit befolyásoltak a nácik, majd a kommunisták és sokáig kereste a saját hangját. Úgy tudom, a szülei nem tartják „értékes” művészetnek a filmrendezést. Mint ahogy az újságírást sem. Gondoljon csak bele, mennyire hasonló a kettőnk munkája: történeteket mesélünk el másoknak. Rendezőként pontosan ugyanúgy készülök fel, mint egy zsurnaliszta a cikkírásra. Ön is, én is azt az utat tesszük meg, mely felszabadít minket mások véleményei és manipuláció alól és kialakítjuk a saját mondandónkat, felelős véleményünket. Légy szabad – mondják sokan. De valójában mennyi ember tudja ezt megvalósítani? Szóval, igen, voltak vitáim a szüleimmel, de ma már értik, miért készítek filmeket. Hiszem, hogy minden ember művész, de nem tud mindenki kimagaslót alkotni. De ez nem is baj. Második filmjét, Az utazót nagyon sok kritika érte, miközben A mások élete zsenialítását senki sem kérdőjelezte meg. Mondhatjuk azt, hogy Hollywoodban megégette magát? Az utazót sok újságíró és kritikus utálta – gondolom, ön is. Talán azért, mert mindenki egy olyan filmet várt tőlem, mint A mások élete és nem egy akció-thrillert, melyben, elismerem nem volt sem elég akció, sem elég thriller. Én teljesen elégedett vagyok az utazóval és sajnálom azokat a kritikusokat, akik véres steak helyett egy finom, sok szeretettel készült desszertet kaptak és ezen felháborodtak, mert egyszerűen nem erre számítottak. De, hogy ne térjek ki a kérdés elől, sokkal jobban szeretem prezentálni A szerző nélküli műalkotást, mert sokkal intelligensebb diskurzust kreál, akár e interjú keretein belül, mintha Johnny Depp körszakállát vagy Angelina Jolie megközelíthetetlenségét kellene elemeznem. Baromira nem érdekelnek a szupersztárok, Hollywood egy kicsit untatott. Ki kellett próbálnom, gondoltam, miért ne rendezhetnénk valami vicceset, de meg kellett tanulnom, hogy rendezőként nem érdemes arra bazírozni, hogy melyik forgatókönyv talál meg, hanem a történeteket neked magadnak kell kitalálni. A mások élete és a Mű szerző nélkül viszont olyan beszélgetéseket kreálnak, melyek során sokszor újdonságot fedezek fel önmagammal kapcsolatosan. Akkor, muszáj megkérdeznem: a Mű szerző nélkül műalkotás főgonoszát, az egykor SS orvos karakterét miért nem büntette meg igazából? Ezzel arra akart utalni, hogy a bűnöseink mindig megússzák? Ha hiszünk az igazságban, illetve a szeretetben, akkor azt kell, hogy mondjam, hogy nagyon súlyosan megbüntettem, hiszen magára marad és egy életen keresztül retteg. Mindemellett, úgy gondolom, ennél reálisabb sem lehettem: az emberiség legnagyobb gazembereit általában nem sikerült az életük során elítélni. 

Névjegy

Florian Henckel von Donnersmarck (Köln, 1973. május 2. –) német filmrendező, forgatókönyvíró és producer. Családjának még Mátyás király adományozott nemesi címet egy törökök elleni hadjárat támogatásáért. A Stasi módszereiről szóló A mások élete című filmjét 2007-ben a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscar-díjjal tüntették ki. Következő rendezése, a 2010-es Az utazó nagyot bukott, de a Mű szerző nélkül című, a tavalyi velencei fesztiválon debütált alkotása versenyben a magyar idő szerint hétfő hajnalban zajló 91. Oscar-díjkiosztón a legjobb idegen nyelvű film kategóriában.

Kinek készült?

 Az Oscar-jelölések kihirdetése kapcsán megjelent egy portrécikk Florian Henckel von Donnersmarckról a New Yorker magazinban, amelyben Gerhard Richter is megszólalt. Jelesül, hogy kétszer is találkozott a rendezővel, akinek ezek után kvázi megtiltotta hogy róla szóló filmet készítsen. Noha, elismeri, hogy a kész művet nem látta, állítja: „visszaél az élettörténetével és gusztustalanul eltorzítja azt”. Donnersmarck reakciója az alábbi volt: „Talán a film mindenkinek készült, csak neki nem.”

Frissítve: 2019.02.23 12:00

Fel sem vetődött az ExperiDance megszűnése

Publikálás dátuma
2019.04.18 13:58
Az Experidance művészetéhez hozzátartozik, hogy papíron napi három előadásra is képes
Fotó: MTI/ KOSZTICSÁK SZILÁRD
Nyolc táncos távozott Román Sándor együtteséből, de arról szó sincs, hogy feloszlana a tizenkilenc éves társulat.
A Táncélet (illetve a Corn & Soda) cikke alapján csütörtökön több online lap arról számolt be, hogy tizenkilenc év után megszűnik az ExperiDance Tánctársulat, ám ebből egy szó sem igaz – nyilatkozta a Népszavának a társulat ügyvezető igazgatója, társtulajdonosa, Vona Tibor. – Valóban több előadásunk elmarad, mivel nyolc szólista távozott az együttesből. A színpadi minőségben viszont nem kötünk kompromisszumot: nem tudtuk olyan gyorsan betanítani a helyükre érkezetteket, és nem kívántuk megnyirbálni a produkciókat. Tizenkilenc év és háromezer előadás után egy-két előadást leállítottunk, ebből kerekedett ez az egész. Ez roppant szomorú, elkeserítő. Mint ügyvezető, én nagyon rosszul végezném dolgomat, ha ennyi idő alatt egy tizenkilenc éves, három-négymilliárd forint értékű brandet lerombolnék azzal, hogy néhány előadást nem mutattunk be. Ráadásul az ExperiDance nemcsak tánctársulat, hanem egy nagyobb portfolió, egy cégcsoport - tette hozzá. Tizenötmillió forintot visszafizettünk a nézőknek az elmaradt előadások miatt – mondta Vona Tibor. − Más társulatok is leállnak, hogyha éppen a repertoárt frissíteni vagy betanítani kell, ebben semmi újdonság nincsen. Mi folyamatos műsorszolgáltatók voltunk, most a logisztikát nem sikerült tökéletesen összeraknunk, de csak ennyi történt, semmi extra. A Győri Balett is leállt egy időre, miután az együttes vezetője, Markó Iván távozott, de nem szűnt meg. Vona Tibor cáfolja a az elmaradó tao-pénzekkel kapcsolatos híreket is. Az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő visszaigazolta, hogy érvényesnek tartja az EPER-pályázatunkat. (Az előadó-művészeti társaságiadó-támogatás megszüntetését kompenzálandó a kormány az előadó-művészeti szféra közvetlen támogatásának új pályázati rendszerét alakította ki – a szerk.) Most várjuk, hogy mennyi – a taót kiváltó − támogatást kapunk az új kulturális finanszírozási rendszerben - közölte lapunkkaL. 
 Vona Tibort nagyon bosszantja, hogy a rossz hír azonnal felkapott hír lesz, ráadásul úgy, hogy nem is igaz. – A Schwajda György vezette kaposvári színházban, vagy a Jordán Tamás-féle Nemzeti Színházban is előfordult, hogy több hónapot csúszott egy premier, de azokból nem lett ekkora rémhír.  Tizenkilenc éve működünk, nagyon kevés ilyen társulat van Magyarországon. A pályatárs együttesek általában ilyenkorra már megszűnnek, vagy személyi ellentétek, vagy a pénz hiánya, vagy az ötlettelenség miatt. Az ExperiDance – és ezt nem csak az elfogultság mondatja velem – e szempontból is hungarikum – mondta Vona Tibor.

Az ExperiDance

2000-ben alakult Magyarország első magántánctársulataként. Alapítója Román Sándor koreográfus, táncművész és Vona Tibor producer. Az ExperiDance a RaM Colosseum rezidens művészeti együttese annak megnyitása, 2011 tavasza óta. Eddig mintegy két tucat produkció kötődik az együttes nevéhez, művészeti hitvallása, hogy „a tüzes magyar táncokat népszerű nemzetközi és modern irányzatokkal” szelídítse meg, fokozza a végletekig. Tagjai magasan képzett táncosok. Látványos show-it eddig több mint 2,5 millióan látták. A tao támogatási rendszer – amely a jegyárbevétel 80 százalékáig adhatott kompenzációt − egyik legnagyobb nyertese volt a társulat.

A társulat közleménye

Az ExperiDance menedzsmentje a honlapján is cáfolta a társulat megszűnéséről szóló hírt, amit alább közlünk. >>„A társulat tulajdonosai nem döntöttek a társulat felbomlása mellett, erre vonatkozóan tulajdonosok között semmilyen belső tárgyalás nem történt.   A repertoár bemutatása időszakosan lett csak leállítva, melynek oka nyolc kiváló, tapasztalt táncművész rövid időn belüli távozása, akiknek többsége fajsúlyos, többnyire szólista szerepeket töltött be a darabjainkban. A színpadi minőség tekintetében a művek megnyirbálásával, csak félig felkészült szereplőkkel nem kívánunk színpadra állni, ebben nem kívánunk kompromisszumot kötni magunkkal, hiszen ezzel azonnal becsapnánk a leghitelesebb véleményformálóinkat, a nézőinket! A főszerepek visszapótlása az ExperiDance székházának professzionális próbatermi körülményei között jelenleg is zajlik. A társulat aktivitását napi szinten szervező szakmai és értékesítő menedzsmentnek nincs tudomása arról, hogy Román Sándornak lenne egy „újonnan szerződött” tánctársulata. Román Sándor ugyanazokkal a táncművészekkel dolgozott az elmúlt héten, időszakban is, akikkel az elmúlt egy évben is dolgozott. A társulat minden erejével és tudásával arra törekszik, hogy számtalan szerződéses kötelezettségének eleget téve mielőbb újra színpadra lépjen, olyan minőségben, mely minőség alapján anno kiérdemelte nézőitől a „Ritmus Ünnepe” kitüntető jelzőt!<<

Frissítve: 2019.04.18 14:06

Egy hiteles ember – Film a pápáról, aki nem akart pápa lenni

Publikálás dátuma
2019.04.18 12:00

A türelem egyházfője, aki friss levegőt akar engedni az egyházba: új oldaláról ismerhetjük meg Ferenc pápát Wim Wenders filmjéből.
Ferenc pápának sokféle arcát ismerjük. Az egyszerű emberét, aki 2003-as megválasztása után bongiornóval köszöntötte a Szent Péter téren összegyűlt tízezreket, s lemondott az Apostoli Palota pompájáról. A jóságos atyáét, Szent Ferenc követőjéét, aki felhívja, felkeresi a bajba jutottakat, a gyászolókat, a betegeket, az emberi méltóságukban megsértetteket, a bebörtönzötteket, hogy erőt adjon nekik. A forradalmárét, aki a társadalom peremére jutottakat, a szegényeket, a menekülteket, a munkanélkülieket karolja fel. A szigorú főpásztorét, aki keményen inti a fiatalokat arra: legyenek bátrak, vállaljanak nagyobb szerepet a társadalomban. De egyre többször találkozhatunk azzal a pápával, aki a testvériség, a párbeszéd üzenetét hirdeti a világban. Aki elmegy a muzulmán országokba, gesztusokat tesz a zsidóknak, a pravoszlávoknak, hogy arra emlékeztesse őket: a vallások nagy része egy tőről fakad, s azt keressék, ami összeköti, s nem azt, ami szétválasztja őket.
Azt gondolhatnánk, mindent tudunk már a pápáról. Wim Wenders Ferenc pápa – Egy hiteles ember című filmjének azonban éppen az a legnagyobb értéke, hogy egy eddig ismeretlen arcát is bemutatja. A „türelem pápáját” ismerjük meg, aki nem fukarkodik paptársainak bírálatával. Úgy véli, sokan az egyházból „süketek”, nem hallják meg, mit mondanak az emberek. A pápa megértette, amit már a II. vatikáni zsinat pápája, XXIII. János is felismert: „friss levegőt” kell engedni az egyházba. Próbál is haladni az által kijelölt úton, ám időnként bizony ő is megakad, lelassul, túl nagy az ellenszél. Ezzel előre is számolt. „Sosem akartam pápa lenni” – árulta el egy gyermeknek.
Wim Wenders munkáját a Vatikán is segítette, több mint két évig kísérhette a pápát, aki minden kérdésre őszintén válaszolt. Ám nemcsak az egyházfő személyiségét ismerhetjük meg jobban, kiviláglik az is, milyen egyházat is szeretne. A szegények, az odafigyelés, a nyitottság egyházát képzeli el. „Nem lehet két urat szolgálni, vagy az Urat, vagy a pénzt szolgáljuk. Az Evangélium középpontjában is a szegények állnak” – figyelmeztet. „Nemet mondunk az egyenlőtlenséget szolgáló gazdaságpolitikára” – mondja latin-amerikaiak előtt az egyik bejátszás szerint. Tudja, hogy megannyi, ahogy fogalmaz, járvány fenyegeti az egyházat. Hírnevét csorbítják azok a papok, akik szexuális bűncselekményeket követtek el. „Ez az egyik legsúlyosabb bűn” – hangsúlyozza, ezért polgári bíróság előtt kell felelniük tettükért.
A filmben egy sor archív felvétel tűnik fel, amelyek egyértelműen bizonyítják: Ferenc személyiségét nem változtatta meg a pápaság, mindig, még Buenos Aires érsekeként ugyanazt a programot próbálta megvalósítani. A szeretet programját. Ez azonban csak akkor győzedelmeskedhet, ha leomlanak lelki falaink. A belső és külső falak csak a megosztást szolgálják. Meg kell védenünk a Földet – figyelmeztet 2015 júniusában megjelent Laudatio si enciklikájában. „Párbeszédet kell folytatni a tudományos élet képviselőivel” – magyarázza a filmben -, hogy megőrizzük a Teremtés csodáit, természeti értékeinket. S ami a legfontosabb: a megbocsátás egyházára van szükség. Éppen az vétkezik, aki mást vádol bűnnel – mutat rá. Wim Wenders filmjéből egy olyan személyiséget ismerhetünk meg, aki valóban jobbá, igazságosabbá akarja tenni a világot és senki sem térítheti le erről az útról. Hogy célba ér-e? Ehhez – mint mondja – a hívők imáira is szüksége van. Ám a film arra a következtetésre jut, hogy a pápa már eddig is nagyon nagy utat tett meg.

INFÓ

Ferenc pápa – Egy hiteles ember Bemutatja a Pannonia Entertainment

Frissítve: 2019.04.18 12:00