Fogd a cso!

Négy milliárd repülőutazás során mindössze két millió csomag nem ér a céljához, ami igazán jó statisztika. Mégis, az utazás legboldogabb pillanata az, amikor az utas újra megpillantja csomagját az egyhangúan körbeforgó gumiszalagon. Mert ha már szinte mindenki megragadta a magáét, amikor ő még mindig csak reménykedik, már tudhatja: elveszett. Pontosabban nem veszett el, csak éppen egy másik repülőtéren vár a sorára.

Egyszer egy kétnapos, hivatalos utazásra mentem Dublinba, átszállással Londonban. Persze mint valamikori repülőtéri dolgozó, tudtam, hogy minden átszállás kockázatos, ám más választás a nyolcvanas években még nem volt. Álmos, fiatal ügyintéző ült az „Elveszett és Megtalált Csomagok” pultjánál, nem élete álma lehetett kedvetlen utasok panaszait hallgatni. Gépiesen kérdezett, gépiesen válaszoltam. Az akkori szabályok szerint a kártérítést a csomag súlya határozta meg, gyorsan kiszámoltam, hogy akkor sem járok nagyon rosszul, ha a bőrönd végleg eltűnik, leszámítva az ajándékokat, amelyeket helyi partnereimnek hoztam. Ráadásul mialatt csomagom a maga útját járta, én még Londonban vettem magamnak egy skót szíverősítőt.

- Holnap értesítjük – mondta az ügyintéző, és átadta a kitöltött nyomtatványt.

Másnap reggel csakugyan értesítettek.

- A csomagot megtaláltuk – mondta telefonban egy vidám női hang. – Londonban van, délután elküldjük a szállodájába.

A csomag azonban nem érkezett meg, így tárgyalásaim végeztével hívtam a repülőteret. Hosszas utánananézés következett.

- Sajnos a járat, amivel küldtük volna a csomagot, kimaradt, de holnap reggel az első géppel megy. Már intézkedtünk, felcímkéztük, semmi gond.

- Igazán köszönöm, de én holnap délben már elhagyom a szállodát, legjobb lenne, ha a csomag egyenesen visszamenne Budapestre.

Újabb hosszas gondolkodás.

- A mi rendszerünk szerint csak az lehetséges, ha Londonban marad a csomag, és azzal a járattal megy Budapestre, amivel ön is hazatér.

- Nekem ez is megfelel – feleltem.

Rövid sétát tettem a környéken, két igazi ír kocsmát is találtam. Másnap reggel a dublini repülőtéren közölték, hogy a Londonba induló gép jelentős késéssel indul, ezért engem a frankfurti járatra írtak át, onnan pedig délután lesz csatlakozás Budapestre.

- Csak az a gond, hogy a csomagom Londonban vesztegel.

- Ezt megoldjuk, uram – mondta az ír tisztviselő hölgy meggyőzően. Egy pillantást vetett a számítógép képernyőjére. – A csomag még délelőtt Frankfurtban lesz, könnyedén eléri az ön járatát.

Budapestre érkezve azonban megint ott álltam magányosan a gumiszalagnál. A csomagom sehol. Az ügyintéző az „Elveszett és Megtalált Csomagok” pultjánál készséges volt, mintha neki élete álma lenne kedvetlen utasok panaszait hallgatni.

Tíz nap múlva pedig megérkezett a bőrönd: járt közben Izlandon, Dániában és Lugano cseppnyi repülőterén is. Kínai gyártmányú, barna műbőr darab volt, márkaneve „Hosszú menetelés”. Most már értettem, miért.