Meghatározó Händel-élmény lehetett volna

Publikálás dátuma
2019.03.11 10:20
Luks lespórolta a legszebb részeket
Fotó: Ivan Korc
A tizenegynéhány éves múltra visszatekintő cseh barokk hangszeres zenekar és a kórus jóval afölött teljesített, amit elvártunk, kár, hogy a műsoridőt szűkmarkúan mérték.
 Az utókor nem nagyon tud mit kezdeni azzal, hogy a nagy, zseniális zeneszerzők sem voltak képesek sokszor tökéletes művet alkotni. Szorították őket határidők, pénzszükséglet, az előadás külsőségei, lehetőségei – ezért sokszor változtattak, át- vagy újraírtak tételeket, de arra is van példa, hogy egyszerűen elfogyott az ihletük, ezért nem tudták sem a kortársaknak megmutatni mit akartak valójában, sem az utókorra kikezdhetetlen művet hagyni. Ennek egyik iskolapéldája, az Izrael Egyiptomban oratórium, amelyről sok minden mellett, azt sem tudjuk, miért komponálta Händel abban a formában, ahogy ma létezik, és főleg nem tudjuk, hogy melyik formáját tekintsük létezőnek. A legfőbb kérdés, két vagy három részes valójában? Ami tény, hogy 1739. április 4-én a zeneszerző bemutatott Londonban a fenti címen egy oratóriumot három felvonásos formában, amikor is első részként egy két évvel azelőtt keletkezett önálló művet illesztett két összeillő egészként megkomponált felvonás elé. Ezt valószínűleg az elvárások indokolták, akkoriban egy ilyen műnek három részesnek kellett lennie. Első felvonásként tehát szükségmegoldásként némileg megváltoztatott szöveggel a Karolina királynő halálára komponált temetési anthem szolgált. Az alkotás nem aratott egyértelmű sikert, ezért ebben a formában többet nem került színpadra, az utolsó, a szerző által ellenőrzött előadásra 1756-ban került sor, akkor első részként szintén más művekből összeollózott tétetlek szerepeltek. Lehet tehát érvelni mindenféle forma mellett, de Händel szándékának valószínűleg valamilyen három részes felel meg leginkább. Gardiner ugyan csak két felvonásosként vett lemezre, de a fennmaradó helyre nagy ravaszul betette a temetési anthemet − eredeti formájában. A kecske is jóllakott, a káposzta is megmaradt.  Tény, hogy ez így kissé hosszú, több mint két óra, ezért hangversenytermi előadásra valószínűleg némi rövidítéssel az eredeti 1739-es változat a legalkalmasabb. Václav Luks azonban, egyszerűen csak két felvonást adott elő. Hogyan is mondjuk, szelíden szólva: ez azért sem volt szimpatikus húzás, mert a fennálló lehetőségek közül azt a megoldást választotta, amely kevesebb munkával járt, így két, viszonylag rövid részt kaptunk − félórásra hosszabbított szünettel −, amely, mint láttuk, valószínűleg a szerző szándékának sem megfelelő, és kimaradtak azok a tételek, amit emlékeinkben mégiscsak leginkább az Izrael Egyiptomban legszebb részeiként azonosítunk. Legfőképpen ez pedig azért volt kár, mert amúgy elképesztően jó előadást hallottunk. A kürtös Luks későn kezdett vezényelni, 2005-ben alakította át valódi zenekarrá a Collegium 1704 kamaraegyüttest, és megalapította mellé a Collegium Vocale 1704 énekkart is. Túlzott mozgásán látszott, nem tanult karmester, de munkája nyomán mindkét társaság egészen kiváló teljesítményt nyújtott. Mind a zenekar, mind a kórus elég nagyszámú volt ahhoz, hogy széles dinamikai árnyalatokkal jelenítsék meg például az egyiptomiakat sújtó csapásokat lefestő zenét, a hangszíneik egészen csodálatosak voltak. És főleg: mindez nem valamiféle öncélként jelent meg, hanem természeten megszólaló része volt a mély zenészi elkötelezettségű megszólaltatásnak, amellyel az elmélkedő jellegű részeket is megindító kifejező erővel adták elő az együttesek tagjai és az énekes szólisták is. Kár, hogy a közönség iránti alázatból Luks nem szerepelt túl jól. Ha kicsit többet tesz a sikerért, meghatározó Händel-élménnyel lehettünk volna gazdagabbak.   Infó: Händel: Izrael Egyiptomban Hannah Morrison, Benno Schachtner, Krystian Adam, Helena Hozová, Tomáš Král, Jaromír Nosek Collegium 1704 Karmester: Václav Luks 2019. március 9., Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
Témák
zene
Frissítve: 2019.03.11 10:20

Egy tenor is elég

Publikálás dátuma
2019.04.20 13:05

Fotó: AFP/ ROBIN UTRECHT
Ha van olyan szép hangja és tud úgy énekelni, mint Joseph Calleja, ugyan miért volna szükség háromra. Mert egyedül jött, énekelt, és győzött, bár nem vitt mindent a máltai sztártenor Joseph Calleja. Dolce, szól egy olasz zenei utasítás, gyakran látható kottákban, Böhm László Zenei műszótára szerint ilyenkor lágyan, gyöngéden kell játszani, énekelni. Eléggé ilyen volt, ahogyan Calleja megjelent és énekelni kezdte a herceg első áriáját a Rigolettóból. Nagyon szépen, ugyanakkor megfelelő erővel, teljes terjedelmében testesen szólt hangja, mindazonáltal egyfajta édesség (az olasz kifejezés eredetei jelentése) is jellemzője volt, hiányzott belőle minden bántó élesség. A következő szám Macduff jelenete volt, szintén Verditől, a Macbethből. Drámaian, keményebb hangon jelenítette meg a figurát, hallhatóan tudatosan építette fel a két karakter és a helyzetek közötti különbséget. Nota bene, amikor a herceg megjelenik, a történések elkövetkezendő sötét fordulatairól még nem kell tudnunk, a tenor azt próbálhatta érzékeltetni, itt még akár kedves csirkefogónak is vélhetnénk. Zavaró azonban egy ilyen apró mozaikokból felépülő est, olyan, mintha az énekesek portfóliójukat mutogatnák egy impresszáriónak: én mindezekre képes vagyok. Tudjuk persze, nem egyszerű egy ilyen kaliberű művészt akár csak egy teljes opera előadására is szerződtetni, marad az ária- és dalválogatás, bevett szokás ez. Jöttek tehát a tragikus olasz operai hősök, Cavaradossi természetesen, és egy francia is Werther Massenet-tól. És továbbra is minden elég erővel, a magasban is testesen szólt. Azt mindenesetre megállapíthattuk, Calleja akárhogyan is viszonyul a nagy elődökhöz való hasonlítgatásokhoz – lásd vele készült riportunkat –, valóban nem az új Pavarotti, legalább is, ami hangszínét illeti, biztosan nem az: az övé jóval puhábbnak tűnik, a nagy előd éles tenorját mindig is zavarónak éreztem. A második részben dalok jöttek, de nem a legkönnyedebb fajtából, még Tosti, Donaudy is meglehetős színvonalat képviselt, érdekes volt a máltai Vella huszadik századibb hangvétele, kicsit nyersebb harmóniái üdítőleg hatottak, a szépségesen szép hangok özönében. A siker meglehetős volt, de nem átütően nagy, ez azért is lehetett, mert énekesünk kerülte a bravúroskodást, és az énekkelt művekkel sem ment egy bizonyos színvonal alá. Valószínűleg Calleja egy teljes operában, jellemek felépítése során képes megmutatni, mit tud igazán, ha úgy érzi, megértett rá, és egyszer elénekli Otellót – erről is beszélt nekünk –, az minden figyelmet megérdemlő teljesítmény lehet tőle.

Joseph Calleja áriakoncertje

Verdi, Puccini, Massenet, Mascagni, Leoncavallo áriák és zenekari operarészletek, Csajkovszkij, Tosti, Donaudy, Vella, Leoncavallo zenekarkíséretes dalai Joseph Calleja tenor Magyar Állami Operaház Zenekara, karmester Pier Giorgio Morandi Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, 2019. április 19.

Frissítve: 2019.04.20 14:07

Elmosott határok - orosz képzőművészet a Mikve Galériában

Publikálás dátuma
2019.04.20 12:30
Katrin Nenasheva: 300. A művész munkáiban saját testét használja
Fotó: Népszava/ Molnár Ádám
Az orosz és magyar képzőművészet határátlépései, mindannyiunkat érintő provokatív kérdésfelvetései állnak a Mikve Galéria kiállításának középpontjában.
Szokatlan, meghökkentő és elgondolkodtató munkákat egyaránt láthatunk a Mikve Galéria időszaki kiállításán. A Nyomotokban - Inspiráló erők az orosz és a magyar kortárs képzőművészetben című kiállításon huszonkilenc művész, művészcsoport és művészeti szervezet mutatkozik be maradandó nyomokat hagyva a nézők emlékezetében. A Budapest Art Week keretében megnyílt tárlat egyúttal a Budapesti Tavaszi Fesztivál központi tematikájához is kapcsolódik, az orosz művészetet fókuszába állítva. Teszi ezt olyan könnyed módon, párhuzamot képezve a magyar alkotók munkáival, hogy a tárlatot szemlélve nem kizárólag egy budapesti, hanem egy minden pontján európai kiállítótérben találjuk magunkat. Világszerte ismert alkotók munkásságába is betekintést nyerhetünk, mint Andrei Monastyrsky, Anatoly Osmolovsky, vagy az ő műveik által is inspirált AES+F, a ChtoDelat, Oleg Kulik és a Blue Noses Group. Hozzájuk hasonlóan kiemelkedő magyar művészek alkotásai szerepelnek a tárlaton, mint Szűcs Attila, Szabó Dezső, vagy a nemrég elhunyt, páratlan életművet maga után hagyó Birkás Ákos, akiknek szemléletmódja szintén nagy hatást gyakorolt a következő generációkra. Galambos Áron, Tranker Kata, Kis Varsó, Mátyási Péter vagy Szabó Ádám alkotásai önmagukban is sajátos utakat és jelentéseket nyitnak meg a rendkívül izgalmas, labirintusszerű helyszínen.  
Míg időnként egyértelmű a kapcsolódás egyes alkotók között, máskor nekünk kell felfejtenünk az egyes művek között átívelő szálakat: Mátyási Péter miniatűr Rengetegétől az AES+F művészcsoport hősiességet tematizáló képeiig, a provokatív performanszairól elhíresült Blue Noses fotósorozatától Birkás Ákos Sérült képéig, vagy a Chto Delat (Mi a teendő?) művészcsoport politikai aktivizmust és művészetet összefogó projektjeitől az olyan hazai kezdeményezésekig, mint a Műtő vagy a Bartók-negyed. A provokáció, a társadalmi feszültségek és problémák megjelenítése, az állandó megkérdőjelezés, a dolgok sarkaiból való kifordítása szinte minden alkotásban jelen van, helyenként válaszlehetőségekkel, máskor a nézőnek szegezett kérdésekkel dolgozva. Egy-egy kép erejéig olyan egyéni és kollektív helyzetek villannak fel, amelyek nem ritkán a mindennapossá vált erőszakot, ambivalenciát és ellentmondásokat domborítják ki, elmosva valóság és művészet közti határokat. Egyes művek előtt állva könnyedén jöhetünk zavarba, esetleg érezhetjük magunkat egyre feszültebb, kényelmetlen helyzetben – ezek az érzetek azonban kivétel nélkül szükséges folyamatokat indíthatnak el bennünk. Olyan művészetkoncepció valósul meg a Mikve Galéria kiállításán, amely a kortárs alkotók munkái mentén nagyon aktuális létszemléletet tükröz. Nevezetesen azt, hogy valami nincs így rendben. Kérdés, hogy mit kezdünk ezzel.

Infó

Nyomotokban. Inspiráló erők az orosz és a magyar kortárs képzőművészetben, látogatható április 23-ig a Mikve Galériában. A kiállítás a Budapest Art Week és a Budapesti Tavaszi Fesztivál eseménysorozatának része. Kurátor: Vékony Délia 

Frissítve: 2019.04.20 12:30