Meghatározó Händel-élmény lehetett volna

Publikálás dátuma
2019.03.11. 10:20
Luks lespórolta a legszebb részeket
Fotó: Ivan Korc
A tizenegynéhány éves múltra visszatekintő cseh barokk hangszeres zenekar és a kórus jóval afölött teljesített, amit elvártunk, kár, hogy a műsoridőt szűkmarkúan mérték.
 Az utókor nem nagyon tud mit kezdeni azzal, hogy a nagy, zseniális zeneszerzők sem voltak képesek sokszor tökéletes művet alkotni. Szorították őket határidők, pénzszükséglet, az előadás külsőségei, lehetőségei – ezért sokszor változtattak, át- vagy újraírtak tételeket, de arra is van példa, hogy egyszerűen elfogyott az ihletük, ezért nem tudták sem a kortársaknak megmutatni mit akartak valójában, sem az utókorra kikezdhetetlen művet hagyni. Ennek egyik iskolapéldája, az Izrael Egyiptomban oratórium, amelyről sok minden mellett, azt sem tudjuk, miért komponálta Händel abban a formában, ahogy ma létezik, és főleg nem tudjuk, hogy melyik formáját tekintsük létezőnek. A legfőbb kérdés, két vagy három részes valójában? Ami tény, hogy 1739. április 4-én a zeneszerző bemutatott Londonban a fenti címen egy oratóriumot három felvonásos formában, amikor is első részként egy két évvel azelőtt keletkezett önálló művet illesztett két összeillő egészként megkomponált felvonás elé. Ezt valószínűleg az elvárások indokolták, akkoriban egy ilyen műnek három részesnek kellett lennie. Első felvonásként tehát szükségmegoldásként némileg megváltoztatott szöveggel a Karolina királynő halálára komponált temetési anthem szolgált. Az alkotás nem aratott egyértelmű sikert, ezért ebben a formában többet nem került színpadra, az utolsó, a szerző által ellenőrzött előadásra 1756-ban került sor, akkor első részként szintén más művekből összeollózott tétetlek szerepeltek. Lehet tehát érvelni mindenféle forma mellett, de Händel szándékának valószínűleg valamilyen három részes felel meg leginkább. Gardiner ugyan csak két felvonásosként vett lemezre, de a fennmaradó helyre nagy ravaszul betette a temetési anthemet − eredeti formájában. A kecske is jóllakott, a káposzta is megmaradt.  Tény, hogy ez így kissé hosszú, több mint két óra, ezért hangversenytermi előadásra valószínűleg némi rövidítéssel az eredeti 1739-es változat a legalkalmasabb. Václav Luks azonban, egyszerűen csak két felvonást adott elő. Hogyan is mondjuk, szelíden szólva: ez azért sem volt szimpatikus húzás, mert a fennálló lehetőségek közül azt a megoldást választotta, amely kevesebb munkával járt, így két, viszonylag rövid részt kaptunk − félórásra hosszabbított szünettel −, amely, mint láttuk, valószínűleg a szerző szándékának sem megfelelő, és kimaradtak azok a tételek, amit emlékeinkben mégiscsak leginkább az Izrael Egyiptomban legszebb részeiként azonosítunk. Legfőképpen ez pedig azért volt kár, mert amúgy elképesztően jó előadást hallottunk. A kürtös Luks későn kezdett vezényelni, 2005-ben alakította át valódi zenekarrá a Collegium 1704 kamaraegyüttest, és megalapította mellé a Collegium Vocale 1704 énekkart is. Túlzott mozgásán látszott, nem tanult karmester, de munkája nyomán mindkét társaság egészen kiváló teljesítményt nyújtott. Mind a zenekar, mind a kórus elég nagyszámú volt ahhoz, hogy széles dinamikai árnyalatokkal jelenítsék meg például az egyiptomiakat sújtó csapásokat lefestő zenét, a hangszíneik egészen csodálatosak voltak. És főleg: mindez nem valamiféle öncélként jelent meg, hanem természeten megszólaló része volt a mély zenészi elkötelezettségű megszólaltatásnak, amellyel az elmélkedő jellegű részeket is megindító kifejező erővel adták elő az együttesek tagjai és az énekes szólisták is. Kár, hogy a közönség iránti alázatból Luks nem szerepelt túl jól. Ha kicsit többet tesz a sikerért, meghatározó Händel-élménnyel lehettünk volna gazdagabbak.   Infó: Händel: Izrael Egyiptomban Hannah Morrison, Benno Schachtner, Krystian Adam, Helena Hozová, Tomáš Král, Jaromír Nosek Collegium 1704 Karmester: Václav Luks 2019. március 9., Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
Szerző
Témák
zene

Fődíjat kapott a Rossz versek Monte-Carlóban

Publikálás dátuma
2019.03.10. 14:31

Fotó: Draskovics Ádám / Népszava
Magyar sikerrel zárult szombat este a Monte-Carlói Nemzetközi Filmfesztivál. Reisz Gábor alkotása, a Rossz versek kapta a fődíjat az Emir Kusturica által elnökölt zsűritől. Ezt az elismerést először nyerte el magyar film, a díjat a magyar rendező vette át a fesztivál záró gálaestjén Monte-Carlóban.
Az alkotó önéletrajzi ihletésű filmjében foglalkozik a felnőtté válás legfontosabb kérdéseivel: megvalósíthatóak-e a vágyaink, és különböző gyerekkori énjeink elégedettek lennének-e azzal az emberrel, akivé váltunk. "Olyan filmet akartam készíteni, amelyből rá lehet ismerni a valóságra, melyben Magyarországon élünk" - idézte a Filmalap által az MTI-hez eljuttatott közlemény Reisz Gábort, aki a Rossz versek főszereplője is. Mint írták, Reisz Gábornak a Filmalap támogatásával készült diplomamunkája, a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan nagy siker volt, kultfilm lett és világszerte díjakkal jutalmazták a fesztiválok. A VAN sikerét követően Reisz Gábor részt vehetett a cannes-i filmfesztivál rezidensprogramjában, amelynek keretében több hónapon át dolgozott Párizsban az új forgatókönyvén. A Rossz versek a Proton Cinema gyártásában, a Les Films du Balibari és az RTL Magyarország koprodukciójában készült a Filmalap támogatásával. A Rossz verseket tavaly decemberben mutatták be a hazai mozik, nemzetközi premierje az A-kategóriás tallinni filmfesztiválon volt, nemrég Torinóban három zsűri díjazta olaszországi fesztiválpremierje alkalmával.
Szerző
Témák
film film-díj

A kereszténység és a homoszexualitás nem vagy-vagy kérdés

Publikálás dátuma
2019.03.09. 12:00
Magyarországon nem könnyű kereszténynek és homoszexuálisnak lenni egyszerre – derült ki a beszélgetésen
Fotó: Tóth Gergő / Népszava
Számos félreértés övezi a homoszexualitást, és sok esetben az egyházi viszonyulás is kirekesztő. A szélesebb körű párbeszéd viszont sokat javíthat a helyzeten.
Semmilyen teológiai érv nincs arra, hogy egy másik ember életében turkáljunk – hangzott el Garrard Conley Eltörölt fiú című könyvének bemutatóján. A kötet egy baptista lelkész fiának történetét mutatja be, s azt az utat, amelyet a homoszexualitásából kigyógyító program és a hite közti döntése során meg kellett tennie. Az önéletrajzi regény kapcsán Laborczi Dóra újságíró, evangélikus teológus és Papp András, a Keresztények a melegekért csoport egyik alapítója beszélgetett az intézményesített hit és a homoszexualitás kapcsolatáról. - Alapvetően nem nyitottak a keresztény közösségek a melegek felé, aminek biblikus háttere is van, s bár azok bizonyos szempontból megkérdőjelezhetetlenek, mégis az adott kontextusban érdemes őket vizsgálni – emelte ki Laborczi Dóra. Ő úgy véli, az egyházon belül is nagyobb figyelmet kellene fordítani számos más problémára, mint például a családon belüli, vagy a gyerekeket érintő erőszakra, és nem ennyire égető problémaként kezelni például egy – konzervatív szempontból akár támogatható – monogám meleg párkapcsolatot. Sokan teljesen félreértik a homoszexualitást: azt gondolják, hogy ez a mértéktelenség egy formája – vetődött fel, mire Papp András megjegyezte, ő is hallott már olyan érvelést, hogy ha valaki egyre mélyebbre jut a szexuális bűnökben, az a végén homoszexuális lesz. Úgy látja, ennek nagyon sokszor az az oka, hogy az emberek nem találkoznak igazából homoszexuálisokkal. S bár a homoszexualitás megélése minden egyén esetében más és más, ahogy annak nyilvánosság előtti vállalása is (akárcsak a heteroszexualitás esetében), az információhiány és félreértelmezések elkerülése kizárólag őszinte kommunikációval valósítható meg – vélekedtek a beszélgetőpartnerek. Papp András hangsúlyozta, a Keresztények a melegekért szervezet az LMBT csoportok és a keresztények közti párbeszéd előremozdításán dolgozik. Különféle csoportokhoz tartozó embereket szeretnének egy fedél alá terelni, hogy megismerjék egymást és túl tudjanak lépni a sztereotípiákon. - Ez egy erősen kivehető hang minden keresztény felekezetben: a női lelkészséggel kapcsolatos vitákban is előkerül a probléma, miszerint a következő lépés majd az lesz, hogy a melegek is lehetnek lelkészek, és házasodhatnak – hangsúlyozta Laborczi Dóra. – Egy babonás, furcsa félelmek által irányított láncolatra van ez a gondolatmenet felfűzve: az első a női lelkészség, majd onnantól jön a homoszexualitás és a világégés – tette hozzá nevetve. Ezeknek a problémáknak a gyökere gyakorta az – ahogy az a könyvben is megjelenik –, hogy sokan kizárólag a szexualitásánál ragadják meg az embert, és azzal teszik egyenlővé. Erősen megkérdőjelezhető azonban, miért gondoljuk bárkiről is azt, hogy egész lénye kizárólag a szexualitásából következik – hangsúlyozta a teológus. Magyarországon egyáltalán nem könnyű kereszténynek és homoszexuálisnak lenni egyszerre – derült ki a beszélgetés során. Bár vannak olyan egyházi közösségek, ahol valamilyen mértékben elfogadott a homoszexualitás, ez az adott gyülekezeten épp annyira múlik, mint a pap vagy a lelkész hozzáállásán. Hazánkban nincs ugyan reparatív („kigyógyító”) terápia, de azért vannak olyan lelkészek, akik azt tűzték ki célul, hogy embereket gyógyítsanak, amennyiben valaki igényli azt. Míg mások nem a homoszexualitást, hanem a homoszexuális aktust tartják bűnös dolognak, így elfogadják a melegeket, amennyiben azok cölibátust tartanak. De olyan egyházi személy is van, aki szívesen megáld meleg párokat, noha az egyházjog szerint összeadni nem is tud. Több külföldi példa is van azonban, amely azt mutatja, kialakítható az egyházak részéről is a homoszexualitások iránti megengedőbb álláspont. Hazánkban kiemelkedő e téren a Mozaik Közösség, amely az LMBT keresztények által létrehozott csoport. A szervezet kapcsán Laborczi Dóra megjegyezte, számára is fontos momentum volt látni, mennyit jelent az ott lévő embereknek a liturgia. S megjegyezte: ez nem úgy működik, hogy vagy meleg vagy keresztény valaki.
Szerző