zene;

2019-03-11 10:20:00

Meghatározó Händel-élmény lehetett volna

A tizenegynéhány éves múltra visszatekintő cseh barokk hangszeres zenekar és a kórus jóval afölött teljesített, amit elvártunk, kár, hogy a műsoridőt szűkmarkúan mérték.

 Az utókor nem nagyon tud mit kezdeni azzal, hogy a nagy, zseniális zeneszerzők sem voltak képesek sokszor tökéletes művet alkotni. Szorították őket határidők, pénzszükséglet, az előadás külsőségei, lehetőségei – ezért sokszor változtattak, át- vagy újraírtak tételeket, de arra is van példa, hogy egyszerűen elfogyott az ihletük, ezért nem tudták sem a kortársaknak megmutatni mit akartak valójában, sem az utókorra kikezdhetetlen művet hagyni. Ennek egyik iskolapéldája, az Izrael Egyiptomban oratórium, amelyről sok minden mellett, azt sem tudjuk, miért komponálta Händel abban a formában, ahogy ma létezik, és főleg nem tudjuk, hogy melyik formáját tekintsük létezőnek.

A legfőbb kérdés, két vagy három részes valójában? Ami tény, hogy 1739. április 4-én a zeneszerző bemutatott Londonban a fenti címen egy oratóriumot három felvonásos formában, amikor is első részként egy két évvel azelőtt keletkezett önálló művet illesztett két összeillő egészként megkomponált felvonás elé. Ezt valószínűleg az elvárások indokolták, akkoriban egy ilyen műnek három részesnek kellett lennie. Első felvonásként tehát szükségmegoldásként némileg megváltoztatott szöveggel a Karolina királynő halálára komponált temetési anthem szolgált. Az alkotás nem aratott egyértelmű sikert, ezért ebben a formában többet nem került színpadra, az utolsó, a szerző által ellenőrzött előadásra 1756-ban került sor, akkor első részként szintén más művekből összeollózott tétetlek szerepeltek. Lehet tehát érvelni mindenféle forma mellett, de Händel szándékának valószínűleg valamilyen három részes felel meg leginkább. Gardiner ugyan csak két felvonásosként vett lemezre, de a fennmaradó helyre nagy ravaszul betette a temetési anthemet − eredeti formájában. A kecske is jóllakott, a káposzta is megmaradt. 

Tény, hogy ez így kissé hosszú, több mint két óra, ezért hangversenytermi előadásra valószínűleg némi rövidítéssel az eredeti 1739-es változat a legalkalmasabb. Václav Luks azonban, egyszerűen csak két felvonást adott elő. Hogyan is mondjuk, szelíden szólva: ez azért sem volt szimpatikus húzás, mert a fennálló lehetőségek közül azt a megoldást választotta, amely kevesebb munkával járt, így két, viszonylag rövid részt kaptunk − félórásra hosszabbított szünettel −, amely, mint láttuk, valószínűleg a szerző szándékának sem megfelelő, és kimaradtak azok a tételek, amit emlékeinkben mégiscsak leginkább az Izrael Egyiptomban legszebb részeiként azonosítunk. Legfőképpen ez pedig azért volt kár, mert amúgy elképesztően jó előadást hallottunk.

A kürtös Luks későn kezdett vezényelni, 2005-ben alakította át valódi zenekarrá a Collegium 1704 kamaraegyüttest, és megalapította mellé a Collegium Vocale 1704 énekkart is. Túlzott mozgásán látszott, nem tanult karmester, de munkája nyomán mindkét társaság egészen kiváló teljesítményt nyújtott. Mind a zenekar, mind a kórus elég nagyszámú volt ahhoz, hogy széles dinamikai árnyalatokkal jelenítsék meg például az egyiptomiakat sújtó csapásokat lefestő zenét, a hangszíneik egészen csodálatosak voltak. És főleg: mindez nem valamiféle öncélként jelent meg, hanem természeten megszólaló része volt a mély zenészi elkötelezettségű megszólaltatásnak, amellyel az elmélkedő jellegű részeket is megindító kifejező erővel adták elő az együttesek tagjai és az énekes szólisták is.

Kár, hogy a közönség iránti alázatból Luks nem szerepelt túl jól. Ha kicsit többet tesz a sikerért, meghatározó Händel-élménnyel lehettünk volna gazdagabbak.  

Infó:

Händel: Izrael Egyiptomban

Hannah Morrison, Benno Schachtner, Krystian Adam, Helena Hozová, Tomáš Král, Jaromír Nosek Collegium 1704

Karmester: Václav Luks

2019. március 9., Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem