Csak szívességből játszik a Bond-főgonosz

Színészként volt már Bond-főgonosz, Wes Andersonnál karikaturisztikus bohóc, és már most gazdag az életműve francia filmekben. Rendezőként sem pihen, legutóbb a francia sanzonénekesnő, Barbara életéről készített játékfilmet. Most a Szabadúszók című komédia apropóján beszéltünk Mathieu Amalric-al, aki a szokásos szakadtra hordott kedvenc ingében és zakójában fogadott Cannes-ban.

Gondolom, most biztosan jobban úszik, mint a forgatás előtt.

Kikérem magamnak, kamaszkoromban versenyúszó voltam! A mellúszás volt a specialitásom. Annyira gyűlöltem, hogy tíz és tizenhat éves korom között minden nap edzésre kellett mennem. Már a klóros víz szagát megérezve összerezzentem. Sőt, ez az érzés a mai napig bennem van. Miután abbahagytam, soha többé nem mentem medence közelébe, csak a tengerben voltam képes úszni. Amikor Gilles megkeresett a szereppel, elgondolkoztatott: itt van egy csapat fickó, akik lelkesen mennek be a medencébe, hogy egy teljesen értelmetlen, hasztalan, pénz nélküli, mégis lenyűgöző dologban keressék önmagukat. Megfogott a sztori emberiessége. Így hosszú évek után csak visszatértem a medencébe.

De azt tudja, hogy hét évvel ezelőtt volt egy tökéletesen hasonló svéd film, most pedig még angol produkció is, a Férfiak fecskében.

Igen, és tudta, hogy a svéd film áldokumentumfilm? Úgy adták elő, mintha megtörtént sztorik rekonstruálnának, miközben kitaláció az egész. Gilles évekkel ezelőtt alakított egy filmben alkoholistát. Több szenvedélybeteggel beszélt, elment az anonim találkozókra és nagyon megfogta őt az, hogy ott senki sem volt semmilyen előítélettel a másik ránt. Ezt az ideát, szellemiséget valósította meg a Szabadúszókban. Egy csapat férfi, akik elfogadják a feminin és a maszkulin oldalukat egyaránt. És szinkronúsznak. Ez gyönyörű. Az is nagyon tetszik, hogy Gilles játszik a tónusokkal. Amit mutatunk nem komédia, nem dráma – hanem maga az élet sója.

Nem gondoltam volna, hogy ön ennyire szentimentális.

Óh, hát ez a legjobb dolog, ami az emberrel történik, ahogy öregszik. Persze, hogy ha nem cseszi el az ember totálisan az életét. Meg tudom érteni azokat is, akik napról napra jobban bezárkóznak és megkeserednek. Nekem az a szerencsém, hogy színész vagyok, pályafutásom során nagyon sokszor kellett szembenézni a saját frusztrációimmal. Amit viszont a legnehezebb elviselni, az a tested sorvadása.

Szóval, adott egy csapat lúzer a medencében, de az ön karaktere emellett még depressziós is. Erre hogyan lehet felkészülni?

Nem kell beszélnem senkivel ahhoz, hogy tudjam, milyen a depresszió! Nincs olyan ember, akinek az életében nem lenne nehéz időszak, amit túl kell élni. Sokkal durvább volt a szerep fizikai részét megoldani. A forgatás előtt fél évvel elkezdett minket edzeni a női szinkronúszó válogatott csapatkapitánya. Eleinte még röhögcséltem, aztán csak arra eszméltem, hogy hajtanak minket, mint az állat. Néztem a felkészülés közben, hogy tizenéves lányoknak mennyivel könnyebb nyolc-tíz órákat edzeni. Kicsit olyan érzésem volt a felkészülés közben, amikor anyám kedvesen hajszolt, hogy a lehető legjobb legyek. Persze, ez a szeretet…, szóval, hat hónap után megláttam a szinkronúszásban a költészetet. Nézze csak meg a film végén a versenyt, milyen összetett, csodálatos produkciót nyújtunk.

Ők nem dublőrök voltak?

Ezt, valójában ugye nem is akarja tudni?

Megkérdeztem…

Na jó, akkor elárulom: eredetileg dublőrök lettek volna, de annyira bénák voltak, hogy hazaküldték őket és mindent nekünk kellett megcsinálni.

Öntsünk tiszta vizet a pohárba: az úszás vagy a depresszió miatt volt vonzó a szerep?

Gilles volt vonzó. Minden munkát személyes alapon vállalok. Ezt már így szoktam meg, hiszen a kamera mögül érkeztem a színészek közé: Arnaud Desplechin osztott rám szerepet Az őrszemben, ekkor már rég elmúltam harminc. Megengedhetem magamnak azt a luxust, hogy csak akkor vállalok színészi feladatot, ha abszolúte muszáj, különben sokkal jobban szeretek írni és rendezni. Főleg dokumentumfilmeket. Gilles régi barát, teljesen más filmeket készít, mint én, de a kedvéért igent mondtam. A forgatókönyvet sem olvastam el mondván, ha engem akar, akkor megyek. Később gond volt az időzítéssel, mivel a Barbara című dokumentumfilmemet készítettem, ezért el kellett tolni a forgatást hét hónappal. Megvárt. Így nem mertem bevallani, hogy miközben éjjel forgattunk az uszodában, nappal a Barbarát vágtam és hónapokig nem aludtam semmit.

Ha már barátokról van szó: mit szólt ahhoz, hogy Roman Polanskit kizárta a soraiból az Amerikai Filmakadémia?

Cronenberg Erőszakos múlt című filmje jut az eszembe. Ez a mű tette fel az ide illő kérdéseket. Vajon megváltozhat-e egy ember? Illetve: hogyan fizetünk meg a bűneinkért? Ezek egyetemes kérdések és nem lehet és nem is érdemes egyetlen emberre leszűkíteni a diskurzust.

De dolgozna újra Polanskival?

Hogyne dolgoznék vele. Morális tökéletesség és hibátlan ember nem létezik. Az emberi kreativitással járó őrület lenyűgöz. Nem tehetek róla.

Egy geek-kérdés: A Quantum csendje című Bond-film főgonoszát eljátszani milyen volt?

Ember, hát milyen lett volna? Gyerekkori álmom vált valóra. Totálisan váratlanul ért, és mint egy gyermek, úgy játszottam végig a forgatás alatt.